A Szent István Egyetem 1. évfolyamos biológus (BSc) hallgatói tudományos ismeretterjesztő írás elkészítését kapták feladatul egyik múzeumi munkatársunktól. A legjobban sikerült munkákat blogunkon is közzétesszük. E sorozat következő részeként Zsinka Bernadett írását olvashatjuk a hazai madárvilág „meg nem értett zsenijeiről”.

A varjúfélék egyesekben csodálatot, másokban félelmet, megint másokban ellenszenvet váltanak ki. Számos monda és legenda övezi őket: az istenek hírnökei, rossz ómenek, előrejelzik a szerencsétlenséget és a halált. Némelyeket lenyűgöz intelligenciájuk, másokat idegesít jelenlétük, és mindössze kegyetlen fészekrablóként könyvelik el őket. Évezredeken át itt voltak és itt vannak ma is, részei a mindennapjainknak.

A varjúfélék (Corvidae) családja az énekesmadarak (vagy verébalakúak, Passeriformes) rendjébe tartozik, és világszerte több mint 100 fajt számlál. A varjúfélék közé tartoznak a varjak, a hollók, a szarkák, a szajkók, a csókák és a különleges megjelenésű kitták (más néven lombszarkák). Alapvetően mindenevők és gyakran fészekrabló természetűek. Magas intelligenciával rendelkeznek, sok fajukra jellemző az eszközhasználat is. Hazánkban hét faj fészkel.

A nagyvárosok meghódítói

A dolmányos varjú hazánk szinte minden területén előfordul, és az utóbbi időben a városok jellemző madarává vált: Debrecenben például az elmúlt 5 év alatt állománya a kétszeresére nőtt. Mivel fészekrabló természetéből adódóan kárt tehet az apróvadállományban, július és február között vadászható, a lakott területeken azonban nyugalmat talál. Urbanizációja hátterében tehát nagyrészt a vadászat előli menekülés áll. Leleményességének köszönhetően tökéletesen alkalmazkodott a városi életmódhoz. Egyaránt fogyaszt rovarokat, kisebb emlősöket és magokat, azonban táplálékszerző módszerei (mint például a szemetesek feltúrása és a fészekfosztogatás) miatt ellenszenvet vált ki az emberekből.

Dolmányos varjú (Corvus corone cornix) (Fotó: Zsinka Bernadett)

Fajok vagy alfajok?

A dolmányos varjú és a kormos varjú faji elkülönültségének mértéke mindig is problémát okozott a tudósoknak. Az utóbbi Európa nyugati részén fordul elő, a dolmányoséval megegyező életmódú, de színezetben eltérő: teljes egészében fekete madár. Egy vékony sávban (15–150 km szélességben) azonban elterjedési területeik átfednek, itt hibridek alakulnak ki. Hazánkban kormos varjúval a nyugati határ mentén találkozhatunk, illetve Budapesten is jelen van egy részben hibridizálódott populációja.

Kormos varjú (Corvus corone corone)
(Forrás: https://whyevolutionistrue.wordpress.com/2014/07/24/a-tale-of-two-crows/)

Carl von Linné 1758-ban két külön fajként írta le a dolmányos és kormos varjút, de később ugyanazon faj két alfajaként tartották számon őket. 2003-ban mindkettőt újra faji rangra emelték, de a legújabb kutatások csak az alfaji különbséget erősítették meg. Az Uppsalai Egyetem kutatói genetikai vizsgálatokat végeztek, és arra az eredményre jutottak, hogy a vizsgált 1 milliárd DNS bázispár közül mindössze 82 pár különbözött a két „fajban”; ebből 81 a tollazat színének meghatározásáért felelt (ami nem meglepő, hiszen a két madár színezete láthatóan eltérő). Kiderült továbbá az is, hogy a németországi kormos varjak genetikailag közelebb állnak a lengyel és svéd dolmányos varjakhoz, mint a saját „fajuk” spanyolországi egyedeihez. Ennek az lehet az oka, hogy az utolsó eljegesedés során a spanyolországi kormos varjak elszigetelődtek, a németországiak pedig kiterjesztették területüket kelet felé, ahol a dolmányos varjakkal szaporodva lecsökkent a populációk közötti genetikai különbség. A kutatás rámutatott arra is, hogy a varjakban genetikailag kódolt, hogy saját magukhoz hasonló párt válasszanak. Ez lehet az oka annak, hogy a hibridizáció ellenére sem mosódnak egybe, hanem továbbra is élesen elhatárolódnak a dolmányos és kormos varjak elterjedési területei. 

„Tükröm, tükröm…”

Összetéveszthetetlen tollazatú varjúfélénk a szarka, amely az utóbbi évtizedekben a dolmányos varjúhoz hasonlóan urbanizálódott. Ugyancsak közös bennük, hogy a lakosság nagy része a szarkát sem kedveli hangja és fészekrabló természete miatt. Mindenevő, rovarokat, dögöket, hulladékot egyaránt fogyaszt.

Szarka (Pica pica)
(Forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b6/Pica_pica_-_Compans_Caffarelli_-_2012-03-16.jpg)

Német kutatók néhány éve kísérletekkel igazolták, hogy a szarkáknak van éntudatuk, amelyről azelőtt úgy gondolták, hogy az emberen kívül csak egyes főemlősökre jellemző. Az éntudat lényege, hogy az egyed tisztában van a saját létezésével, tehát például a tükörben felismeri önmagát. A tulajdonság meglétének vizsgálatához tükörteszteket végeztek. A teszt lényege, hogy a vizsgált állatra valamilyen jelet tesznek, amelyet csak a tükörképén láthat. A szarkák esetében színes pöttyöket ragasztottak az állatok nyakára. Miután az állatok megpillantották tükörképüket, azonnal megpróbálták lekaparni magukról a színes foltot, tehát felismerték magukat a tükörben. Azok a szarkák, amelyek nyakára fekete pöttyöt tettek, azután sem kezdték el kaparászni magukat, hogy a tükörbe néztek. Ennek egyszerűen az volt az oka, hogy a fekete folt beleolvadt a tollazatuk színébe, így azt nem láthatták. A kísérlet eredménye azért is különösen érdekes, mert a kutatók egészen addig úgy gondolták, hogy az éntudat kialakításában az agy neocortex része vesz részt, azonban ilyen agyi területük a madaraknak nincsen.

Fészket mindenkinek

Vetési varjú (Corvus frugilegus)
(Forrás: http://termeszetbolond.hu/Magyarorszag-allatvilaga/Madarak/Vetesi-varju)

A vetési varjú az alföldi puszták jellegzetes madara. Koromfekete színű, a felnőtt egyedek csőrtő körüli része csupasz. A fiatalok tollas csőrtövük miatt összetéveszthetőek a kormos varjúval, azonban előbbinek a fejteteje csúcsos, csőre is egyenesebb, hegyesebb, farka már szinte ék alakú. A vetési varjú állandó madarunk, de északról jelentős állomány érkezik hozzánk telelni. Jóformán mindenevő, növényi és állati eredetű táplálékokat is egyaránt fogyaszt. Mezőgazdasági vetőmagfogyasztása miatt ellenszenvvel viseltetnek iránta.

A múlt század végén a hazai állomány drasztikusan lecsökkent a vadászat és a mérgezéses irtás miatt, 2001-ben azonban védetté nyilvánították a fajt. Ennek kiemelkedő oka, hogy a vetési varjú költőtelepeinek megőrzése alapvető fontosságú, hiszen fokozottan védett ragadozó madarunk, a kék vércse saját fészket nem épít, hanem a vetési varjak elhagyott fészkeit foglalja el. Szintén ilyen varjútelepeken költhet az ugyancsak védett vörös vércse, az erdei fülesbagoly és a csóka is.

Lorenz madarai

Kis termetű, jellegzetes kinézetű varjúfélénk a csóka. Messziről egyöntetű feketének tűnhet, de közelebbről nézve jól látható világosabb szürke nyaka és tarkója, valamint szürkésfehér szeme. Kedveli az ember közelségét, és könnyen szelídíthető. Egy életre választ párt, épületek üregeiben, parkok odvas fáiban is költ, valamint szívesen fészkel a vetési varjak elhagyott költőtelepein. Főképp rovarokkal, egyéb gerinctelenekkel, kisemlősökkel és tojással táplálkozik, de ételmaradékokat is fogyaszt.

Csóka (Corvus monedula)
(Forrás: http://madarpark.hu/a-het-madardala-csoka-2014-09-08/)

Konrad Lorenz neves zoológus, ornitológus és a modern etológia egyik alapítója számos csókát nevelt fel élete során, és különböző műveiben rögzítette érdekes megfigyeléseit. Az 1931-ben íródott Adalékok a társas varjúfélék etológiájához című tanulmányában számolt be az úgynevezett „gurrogóreakcióról”. A csókák (és valószínűleg a varjúfajok is) dühös támadással reagálnak, ha meglátják, hogy bármiféle ragadozó megfogott bármilyen varjúfélét. A támadást nem maga a ragadozó látványa váltja ki, hanem hogy a ragadozó varjúfélét zsákmányol. Valószínűleg a viselkedés célja nem az elfogott társuk megmentése, hanem a ragadozó zavarása, annak elérése, hogy ne élvezhesse zsákmányát, és így elmenjen a kedve a további csóka- és varjúfogástól. A csókák esetében ez a támadás egy jellegzetes, úgynevezett gurrogó hanggal jár (innen ered a viselkedés neve).

Lorenz azt is megfigyelte a vonuló csókarajoknál, hogy az összeszokott madarak nagyobb csapata esetén a csapat nem indul el akkor, hogyha a csapattagok kisebbsége még maradni akar. A vonulás közben a mezőkön megpihenő és táplálékot keresgélő csókák közül a már jóllakottak felemelkednek, és indulásra szólítják a többieket, de amennyiben a még lent maradtak nem kívánnak csatlakozni, a többiek is visszaszállnak: még akkor is, ha csak néhányan maradtak odalent. 

A Hunyadiak címermadara

A holló a legnagyobb európai varjúféle, nagysága meghaladja az egerészölyvét is. Koromfekete színű, nagyon vastag csőrű, farka ék alakú, toroktollazata bozontos. Hazánkban védett madár, állománya mostanra stabilizálódott, és növekedésnek is indult. Óvatos és félénk, így háborítatlan erdőségekben költ, és a párok életük végéig együtt maradnak. Dögöt, gerincteleneket, kisemlősöket, hüllőket, tojásokat egyaránt fogyaszt.

Holló (Corvus corax)
(Forrás: http://www.fotoklikk.hu/kep/gelesz-la-szlo-hollo-pa-rjpg)

Konrad Lorenz a hollóknál is megfigyelte a fentebb említett gurrogóreakciót, de ezeknél a madaraknál a viselkedés kevésbé ösztönös, és csak akkor megy végbe, hogyha az egyed személyesen is ismeri a bajbajutott madarat.

A hollóknál a személyes barátság többet számít, mint a faji hovatartozás. Lorenz erre abból következtetett, hogy hollója ugyanúgy védte őt a rá támadó kakadutól, mint hollópárját a szobalánytól (amikor az a gyapjúfonalba gabalyodott madarat igyekezett kiszabadítani).

Mindemellett képesek szavak elsajátítására is. Remek példa erre Negró, a Hortobágyi Madárkórház védence is, aki tökéletes kiejtésével kápráztatja el az odalátogatókat.

A vadászok réme

A szajkóval általában az erdős területeken vagy nagyobb parkokban találkozhatunk. Feltűnő tollazatú madár, teste rózsaszínes szürkésbarna, torka és fartájéka fehéres. Széles, fekete bajuszsávot visel, fejteteje feketén pettyezett. Sötét szárnyán szembetűnőek égszínkék, fekete vonalkás tollai.

Félénk és óvatos madár, nehezen megközelíthető, riasztó „má-tyás!” kiáltására (innen ered a mátyásmadár elnevezése is) a legtöbb állat felfigyel (leleplezve ezzel a vadra leső vadászokat is).

Mesterien utánozza például az egerészölyv vijjogását, de a héja kiáltását, a varjúkárogást és a kutyaugatást is elsajátíthatja.

Mindenevő, akárcsak a többi varjúféle, és kifosztja a madárfészkeket is. Kedveli a bükk- és tölgymakkot, amelyet télire el is raktároz. Az erdő legkülönbözőbb helyein elrejtett makkok nagy részéről azonban megfeledkezik; ezekből aztán fák fejlődnek, így a szajkó feledékenysége hozzájárul az erdő megújulásához.

Szajkó (Garrulus glandarius)
Forrás: http://www.mmetapio.hu/images/kokakep/erdekestortenet/szajko.jpg

Fenti állandó varjúféléinken kívül átvonuló és téli vendég nálunk a fenyőszajkó (Nucifraga caryocatactes), és rendkívül ritka kóborló a havasi csóka (Pyrrhocorax graculus), valamint a havasi varjú (Pyrrhocorax pyrrhocorax).

A varjúfélék megfigyelése számos örömet rejthet: szórakoztató nézni ezeket a rendkívül intelligens, kíváncsi természetű madarakat, ahogy különböző módokon próbálnak hozzájutni a táplálékhoz, vagy épp egymással kergetőznek. Érdemes a mindennapok során egy kis figyelmet szentelni a minket körülvevő élőlényeknek; még ezek a többnyire csak fekete szárnyasok is színesebbé tehetik az életünket.

Zsinka Bernadett, Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar, 1. évfolyamos biológus (BSc) hallgató

Források:

MME - Magyarország madarai adatbázis http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai

Lars Svensson: Madárhatározó

Konrad Lorenz: Az állati és emberi viselkedésről I. kötet

http://www.sciencemag.org/content/344/6190/1345.summary

https://whyevolutionistrue.wordpress.com/2014/07/24/a-tale-of-two-crows/

http://www.sciencedaily.com/releases/2014/06/140619142212.htm

http://journals.plos.org/plosbiology/article?id=10.1371/journal.pbio.0060202

http://24.hu/elet-stilus/2015/03/03/folyekonyan-beszel-a-hortobagyi-hollo-video/