Csendes pusztítók teszik tönkre az akár évszázados festményeket, fából készült szobrokat és bútorokat. Akkor hát gyorsan kínáljuk meg őket a legborzasztóbb vegyszerrel, amit a boltban találunk? A Magyar Képzőművészeti Egyetem vendégszerzőjének és konzulensének írásából kiderül, a helyzet nem olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk.

Írta: Fiam Judit és Németh Tamás  (MTM Bogárgyűjtemény)

Napról-napra műtárgyak milliói néznek farkasszemet a rájuk leselkedő veszélyekkel. Nézzük meg hát, melyek azok a bogárfajok, amelyek a kedvenc festményünk, szobrunk, esetleg antik bútorunk faanyagával laknak jól. Ezek főként szinantróp, azaz az ember közelében is előforduló fajok. A kiegyenlített hőmérséklet és a mikroklíma, amit magunk és műtárgyaink védelmére alakítottunk ki, számukra is kedvező. Az év legnagyobb részében lárvaként, csendben és észrevétlenül pusztítanak a faanyagon belül.

Plüss álszú-imitáció (forrás: Ellie Warren, Flickr) 

A legjellemzőbb farontók az álszúfélék (Ptinidae), a csuklyásszúk (Bostrichidae), a gyászbogarak (Tenebrionidae) és a cincérek (Cerambycidae) családjából kerülnek ki. A nem megfelelően kezelt faanyagban könnyen megtelepedhetnek, így veszélyes kártevővé válhatnak. Más bogárcsaládok, például a múzeumbogarak (Dermestidae) lárváinak fejlődéséhez állati eredetű táplálék szükséges. Köztük sok faj könnyen válhat raktári kártevővé, különféle ragasztók felhasználásával készült könyveket, szőnyegeket vagy például a festővásznat is károsíthatják. A szúfarkasok (Cleridae) egyes fajai viszont a száraz fában fejlődő bogarak lárváira és kifejlett formáira, azaz imágóira vadásznak. Kárt ugyan nem okoznak, de jelenlétük más fajok előfordulását bizonyíthatja.

Kis kopogóbogár (forrás: E. H. Zeck) 

Szú vagy nem szú, ami a fában perceg? Elterjedt tévhit vagy hibás szóhasználat eredménye a téves megnevezés. A kiszáradt, feldolgozott faanyagot ugyanis az igazi szúfélék (Scolytidae) nem támadják meg. Előfordulásuk szinte kizárólag az élő, de betegeskedő vagy frissen elpusztult, még kéreggel borított fákra korlátozódik. Ha mégis ragaszkodunk a ”szú” elnevezéshez, akkor tegyük elé az ”ál” képzőt, hiszen az álszúk (Ptinidae) művészi ízlése már valóban jelentős. Régi, antik tárgyakat főként ők károsítanak. Meghatározásuk igen nehézkes. Hazai fajaik közös jellemzője a jellegtelenség: szinte minden fajuk 3–5 mm hosszú, barna, vagy sötétbarna, hengeres testű bogár. Népi nevek összevisszasága és a régebbi szakirodalmi források pontatlansága teszi még nehezebbé azonosításukat.

Bogarak a műtárgy körül. 1 = közönséges múzeumbogár (Anthrenus museorum), 2 – hosszúszőrű törpeszúfarkas (Korynetes caeruleus), 3 – barna falisztbogár (Lyctus brunneus), 4 – apró kislisztbogár (Tribolium madens), 5 – kis kopogóbogár (Anobium punctatum), 6 – nagy álszú (Xestobium rufovillosum), 7 – dohányálszú (Lasioderma serricorne), 8 – közönséges tolvajbogár (Ptinus fur), 9 – szűzporva (Reesa vespulae) (fotó: Németh Tamás)

A felbukkanó bogarak pontos meghatározása lényeges feladat, mivel a fertőtlenítés módja nem csak egészségünkre és pénztárcánkra van hatással, hanem a műtárgyak állapotára is. Tehát nem mindegy, hogy mikor és hogyan lépünk fel ellenük. A kereskedelemben számtalan rovarirtószer kapható az aktív rovarfertőzés megszüntetésére, esetleges megelőzésére, ezeket azonban nem restaurátorok és műtárgyakkal foglalkozó szakember számára fejlesztették ki. Az elérhető szerek általában komoly vegyi anyagok, amelyek kémiai kölcsönhatásba léphetnek az egyes műtárgyalkotókkal. A kezelések utáni leggyakrabban előforduló elváltozás a fémek korróziója, a festékek elszíneződése, a kötőanyagok és lakkok megpuhulása, oldása, gyengülése. Ha tisztában vagyunk ezekkel a következményekkel, akkor már megfontoltabban foghatunk hozzá a kártevő-mentesítéshez.

Egyes festékek jellegzetes elváltozásai. A = a kéntartalmú anyagok használata az ólomfehér feketedését okozhatja. B = a szürkés redők a vörös színű pigment, a cinóber elváltozásának a következménye. C = az ún. ”ultramarin betegség” következtében az ultramarin pigment elszíntelenedik. Feltehetően ezt savak okozzák. A képen az elszíntelenedés következtében a tónuskülönbségek megszűntek (forrás: Amszterdami Egyetem) 

Szerencsére nem reménytelen a helyzet. Világszerte kísérleteznek alternatív eljárásokkal. Ezek közül az oxigénelvonásos módszer bizonyult a legmegfelelőbbnek. Ez a rovarok irtása mellett az oxigénre érzékeny anyagok hosszútávú tárolására is kiváló megoldás jelent. A körülöttünk lévő levegő 21 százalékban tartalmaz oxigént. A terjedőben lévő módszer lényege, hogy olyan zárt teret alakítsunk ki, ahol huzamosabb ideig ennél sokkal alacsonyabb, körülbelül 0,5-0,1 százalék között tudjuk tartani az oxigénszintet. Megfelelő anyagokat használva és néhány szempontot figyelembe véve ez az a módszer, amely biztonsággal alkalmazható műtárgyak esetén is.

Oxigénelvonás a gyakorlatban (forrás: MuseumPests.net) 

Három különféle eljárást különböztethetünk meg az ún. anoxiás kezeléseknél. Az elsőnél olyan gázokkal öblítik át a zárt teret, amik kémiai reakciókban nem vesznek részt – ilyenek a nitrogén és az argon. A másik eljárásnál valamilyen oxigént abszorbeáló anyagot, legtöbbször vasport használnak, ami kémiai reakciók során megköti a levegőben lévő oxigént. A harmadik módszer az előbbi két eljárás keveréke. Ott először átöblítik a teret, amíg elég alacsony nem lesz az oxigénszint, majd a fennmaradó oxigént abszorbensekkel megkötik.

De miért is fontos tudnunk, hogy a kislisztbogár a tettes, avagy dohányálszúval van dolgunk? A különböző bogárfajoknak más és más az ellenálló képessége az oxigénszegény környezettel szemben, amit erősen befolyásol a hőmérséklet is. 15°C alatt nem is érdemes ezen a módszeren gondolkodni, mivel ekkor a bogarak inaktív állapotba kerülnek, és így nagyon hosszú időt kibírnak az oxigénszegény helyen. Az ideális kezeléshez 20–25°C szükséges, ennél magasabb hőmérséklet már a műtárgyakat károsíthatja. Viszont jó tudni, hogy minden 5°C emelkedés 50 százalékkal csökkenti az időtartamot, ameddig a kártevő elviseli az alacsony oxigénszintet.

Az eltérő tűrőképességgel is számolnunk kell. Jó példa erre a német csótány, ami ugyan nem bogár, de 20°C mellett 5 napig bírja, míg pl. a dohányálszú ugyanilyen alacsony oxigénszintnél 22 napig marad életben. Miután a kártevő kilétét kiderítettük, további tényezővel is kalkulálnunk kell: mennyi idő kell, amíg a műtárgyon belül is kialakul az oxigénszegény környezet. A szakirodalomból ismert adatok szerint ehhez a legtöbb esetben két nap elegendő. A pontos diagnózis a módszer gyakorlati alkalmazásakor lesz jelentős. Nem mindegy ugyanis, hogy egy apró faszobrot vagy egy több méter magas faoltárt mennyi ideig, milyen hőmérsékleten, és mennyi hatóanyag felhasználásával kezelünk.

Nagymértékben károsodott, XV. századi faragvány elő- és hátoldala (forrás: Croatian Conservation Institute) 

A kártevők pontos azonosítása nem egyszerű, ehhez sokszor szakértő szem szükséges. Bogárhatározásra pedig kevés alkalmasabb hely létezik, mint a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) Bogárgyűjteménye, ahol minden hazánkban előforduló bogárfajból (nagyjából 6400) található jól határozott, az összehasonlításhoz megfelelő állapotú példány. Ketten, a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor szakos végzős diákja és a MTM entomológusa, közösen vettük számba a műtárgyvédelem során szóba jöhető bogárfajokat. A fellelhető szakirodalomban így vagy úgy említett, valamint a saját tapasztalatok alapján összegzett fajokról 2017-ben szakdolgozat született, melyben akár a hétköznapi gyakorlatban is használható fajlista, illetve határozó található.

Mint oly sok esetben, a műtárgyvédelem során is talán a legtöbb, amit tehetünk, a megelőzés. Restaurátorként ideális az lenne, ha nem kellene a bogarak azonosításával foglalkoznunk, rovarokat csak hírből ismernénk, esetleg csak szakkönyvek oldalain látnánk őket, színes képeken. Ám elkerülhetetlen az ilyen irányú tájékozottság, hiszen sajnos legtöbbször a szemünk előtt, de mégis tudtunkon kívül pusztulnak el szép lassan a műtárgyak. Amíg a felületi, például mechanikai elváltozások szembetűnők, addig a bogarak károsítása általában alig észlelhető. Amikor már a táplálkozásukkor keletkező, finom furatlisztet (nevezhetjük „rágalomnak” is) látjuk a tárgy körül, vagy kirepülőnyílásokon át távozott bogarakat találunk, addigra felszín alatt már általában komoly, gyakran visszafordíthatatlan károk keletkeztek.

Ikon beitatása szilárdítószerrel és erősen rovarrágott, korábban sorvasztott fatáblakép repedésének spándlizása jelentős mértékű rovarkárosítás után (fotó: Fiam Judit)

Persze a megelőzés, irtás, azonosítás, konzerválás témaköre ennél jóval bonyolultabb, a mélyrehatóbb elemzés csak sokkal nagyobb terjedelemben lehetséges. De pont e sokrétűség miatt nem ajánlott egyből a boltba szaladni rovarirtóért, ha értékes műtárgyaink körül egy elsuhanó kis fekete állatot vélünk látni. Hiszen lehet, hogy az csak egy hangya.