Tömeggyilkos-e az emberiség,
avagy zajlik-e tömeges fajpusztulás napjainkban?

A Magyar Természettudományi Múzeum és a Discovery Channel közösen mutatta be a sajtónak a Racing extinction - A kihalás kora című filmet. Az Oscar-díjas filmrendező Louie Psihoyos célja, hogy felnyissa az emberek szemét arra is, hogy a Földön élő állatok nagy része képtelen alkalmazkodni az egyre szennyezettebb levegőhöz és az óceánok egyre savasodó vizéhez. A dokumentumfilm a legmodernebb technológiával mutatja be, milyen károkat okoz az emberiség jelenlegi életmódja a bolygónak, és arra buzdít mindenkit, hogy használjon olyan megoldásokat, amelyekkel fenntarthatóvá válik a változatos élővilág a következő generációk számára is.

A filmbemutató után a meghívott paleontológus, zoológus szakértők múzeumi gyűjteményi tárgyak segítségével meséltek a földtörténet eddigi kihalási korszakairól, valamint elmondták véleményüket a filmmel kapcsolatban. Gondolataikat szeretnénk megosztani a közönséggel, ezért blogunkon folytatásos bejegyzések formájában tesszük közzé. 

plakat.jpg

A filmet december 26-án ismétli a Discovery Channel

Dr. Gasparik Mihály, geológus-paleontológus, MTM Őslénytani és Földtani Tár

Abban a megtiszteltetésben volt részem nemrégiben, hogy meghívott szakértőként jelen lehettem a Discovery Channel premier előtti filmvetítésén. Már önmagában a film címe (Racing Extinction – A kihalás kora) is sok gondolatot elindított bennem, a megtekintése során azonban ezek a gondolatok valósággal rajzani kezdtek a fejemben. Közülük osztok most meg néhányat, csak a számomra legfontosabbakat, amelyek az olvasóknak remélhetőleg a legérdekesebbek is.

A film olyan témát boncolgatott, amely divatosnak számít mostanában nemcsak a médiában, hanem tudományos körökben is, és gyakran parázs vitákat vált ki – ez pedig a kihalás problematikája. A Föld valóban elérkezett-e történetének hatodik nagy, azaz tömeges kihalási eseményéhez, és valóban az ember okozza-e ezt?

Lehet, hogy sokak számára meglepő lesz válaszom erre a két kérdésre: NEM és NEM. Hirtelen felindulásból „elkövetett” válaszomat, ha bővebben akarnám kifejteni, már nem lennék ennyire kategorikus, mert bizony az első kérdésre egy félszeg „talán”, a másodikra pedig egy kissé bűnbánó „No, azért van benne valami…” lenne a felelet. Lássuk hát, miért is!

Az első kérdés: kijelenthetjük-e, hogy elkezdődött a földtörténet újabb nagy kihalási szakasza, azaz halnak-e ki jelenleg fajok olyan számban, ami összemérhető a régebbi tömeges kihalások adataival? Véleményem szerint egyértelmű NEM a válasz arra, hogy összemérhető-e a napjainkban tapasztalható folyamat a régebbi nagy kihalásokkal. Egészen egyszerűen csak amiatt érezzük összemérhetőnek, mert benne vagyunk, a tanúi vagyunk, közvetlenül érint bennünket, ha úgy tetszik, a saját bőrünkön érezzük. Azonban ha arra gondolunk, hogy az elmúlt évtizedekben kihaltnak nyilvánított fajok nagy része alacsonyabb rendű csoportokból kerül ki (például a rovarok közül), akkor mindenképpen el kell gondolkoznunk egy jelenségen. Azon, hogy ezek az állatok nem, vagy csak nagyon ritkán fosszilizálódnának, mert nincs olyan szilárd vázuk, ami könnyen megkövülhetne, megmaradhatna. Ellenben azok az ismert kihalt fajok, amik a földtörténet régebbi nagy kihalásai során tűntek el, legnagyobb számban szilárd vázzal rendelkező élőlények voltak, eleve emiatt tudunk egykori létezésükről. Ismerve ezek valóban megdöbbentően nagy számát, gondoljuk el, az egyes kihalási eseményekkor kihalt összes faj száma (beleszámolva a fosszilizációra alkalmatlanokat is) milyen óriási lehetett, nagyságrendekkel nagyobb a napjainkban tapasztalható kihalásoknál.

 531px-extinction_intensity_svg.png

Kihalások a Föld történetében. A vízszintes tengelyen a millió évek, a függőleges tengelyen a kihalások intenzitása százalékban. Amit láthatunk, az az, hogy a kihalásoknak van egyfajta periodicitása, dinamikája és tulajdonképpen hatnál több nagy kihalás is volt már a Föld történetében. Ezenkívül jól látszik, hogy a paleogénben (Pg), az eocén/oligocén határ környékén (kb. 34-37 millió éve) sokkal nagyobb kihalás zajlott le, mint ami mostanában lezajlott ill. zajlik (a 0 év környékén).

Vajon miért lehet számolni mégis egy újabb tömeges kihalási eseménnyel? Azért, mert ha geológiai mércével mérjük az időt, akkor – tudva azt, hogy a régi tömeges fajpusztulások sem pillanatszerűen, néhány év vagy néhány évtized, évszázad alatt mentek végbe, hanem esetenként akár több tízezer, sőt, akár néhány millió év alatt  a napjainkban kihaló fajokhoz joggal sorolhatjuk hozzá a jégkor végén több ütemben lezajlott, úgynevezett pleisztocén végi megafauna kihalásokat, illetve a földtörténet legutóbbi 2,5 millió évében, az úgynevezett negyedidőszakban (ennek része a pleisztocén) kihalt fajok számát. Így együttesen már valóban kezd látványosra nőni az eltűnt fajok mennyisége. Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy ebben az esetben sem nevezhetnénk „hatodiknak” a kihalást, mert ennél sokkal-sokkal nagyobb kihalási esemény játszódott le a Földön már jóval előbb, kb. 34-37 millió éve, az eocén és oligocén korok határának környékén. Érdekes módon, ezt nem nagyon emlegetik a bősz kihaláshirdetők… Talán ez is jól illusztrálja, hogy valószínűleg túlságosan magunkra koncentrálunk!

 gyapjas_orrszarvu_blogba.jpg

Egy a sok, jégkor végén kihalt faj közül. Gyapjas orrszarvú (Coelodonta antiquitatis) életnagyságú rekonstrukciója a Magyar Természettudományi Múzeum 2008-as „Jégkorszak” kiállításában.

Ha már szóba került a jégkor és a pleisztocén megafauna, át is térhetünk a másik nagy kérdésre, vajon az ember okozza-e leginkább ezt az állítólagos jelenkori kihalási hullámot? Akik szerint igen, azok példaként szokták felhozni a pleisztocén megafauna kihalását, amelynek során a legutóbbi jégkorszak végén egy sor jellegzetes nagygerinces eltűnt a Földről. A megafauna egyébként egy mesterséges gyűjtőfogalom, azokat az állatokat soroljuk ide, amelyek testtömege 500 kg körüli vagy meghaladja azt. Szó se róla, egyes esetekben valóban jogosan merül fel a gyanú, hogy talán az ember volt a tettes. Például az ausztráliai megafauna több eleme is, mint az óriás gyilkosgyík (Megalania), az óriás vombat (Phascolonus), az erszényes oroszlán (Thylacoleo) vagy az óriás kenguru (Procoptodon) akkor lépett a kihalás útjára, amikor (kb. 50 ezer éve) az ember megjelent a kontinensen.
Egyes amerikai állatfajok kihalásában is szerepet játszhatott az ember. Több faj kihalása ugyanis itt is egybeesik az ember megjelenésével, a mamut (Mammuthus) és a masztodon (Mammut), valamint a kardfogú „tigris” (Smilodon) a legismertebbek ezek közül. Azonban számításba kell vennünk azt is, hogy az emberek vándorlását (mint más fajokét is) a legtöbb esetben környezeti változások váltották ki, melyek sokszor olyan drasztikusak voltak, hogy az ember hatása nélkül is fajpusztulásokhoz vezettek. Ebből egyenesen következik, hogy az ilyen „véletlen” egybeesések könnyen félreértelmezhetőek, azaz úgy tűnik, az ember megjelenése okozta bizonyos fajok tragédiáját, holott ennek valójában egy olyan természetes oka volt, ami egyszerre idézte elő egyes fajok kihalását, illetve más fajok (pl. az ember) migrációját.
A mamutok, még pontosabban a gyapjas mamutok (Mammuthus primigenius) esetében ez már fényesen beigazolódott. Az ő esetükben egészen biztosan nem az ember a fő vádlott, hanem a kb. 15 000 éve beindult gyors klímaváltozás és a klímaváltozás miatt hirtelen bekövetkezett őskörnyezeti változások. Ezek közül is a legfontosabb tényező egy komplett növényzeti öv, a „mamutsztyepp” eltűnése. A legtöbb olyan faj esetében, amelyek a Kárpát-medencében is éltek a legutóbbi jégkorszakban, de kihaltak a jégkorszak végén, pl. az óriásszarvas (Megaloceros), a gyapjas orrszarvú (Coelodonta) vagy a barlangi oroszlán (Panthera leo spelaea) szintén nem az embert tarthatjuk fő bűnösnek, hanem a környezeti viszonyokban bekövetkezett drasztikus változásokat.

mammoth_extinction_map.jpg

A gyapjas mamutok és az emberek elterjedése a pleisztocén utolsó 126 ezer évében. A piros, narancs, citromsárga és zöld területek a mamutok számára alkalmas növényzetű területeket jelölik a legoptimálisabbtól (piros) a legkevésbé alkalmasig (zöld) terjedően. A fekete vonal az emberek elterjedésének északi határát jelöli, míg a fekete pontok a gyapjas mamut lelőhelyeket. Jó láthatóan a mamutok előfordulásait nem az emberi megjelenés szabályozza, hanem a mamutok számára alkalmas környezetű területek megléte vagy nemléte. (Forrás: Nogués-Bravo et al. 2008): Climate Change, Humans, and the Extinction of the Woolly Mammoth.- PLOS Biology 6 (4): 685-692.)

Miért mondtam mégis azt, hogy talán mégis volt az emberiségnek is némi szerepe a felsorolt fajok eltűnésében? Azon egyszerű oknál fogva, hogy minden egyes fajnak megvan a maga szerepe a földi élővilágban. Minden faj pusztán a létezésével, életszükségleteivel hat valamilyen mértékben a környezetére és a többi fajra. Ha tehát egy faj egyedszáma drasztikusan nő, egyre látványosabban hagy nyomot a földi rendszerben, olykor-olykor akár végzetes folyamatokat indítva el.
Az emberiség felelőssége éppen abban van, hogy a tudatában vagyunk ennek a folyamatnak és hatásnak, azaz – ha igazán akarjuk – bizonyos szükségleteinket, a környezetünkre is ható tevékenységeinket tudatosan próbálhatjuk úgy alakítani, hogy a lehető legkisebb kárt okozzuk otthonunknak, a Földnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr348171882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

  • Csizér Márton: @magorisz: nem Károly Róbertre gondolsz? Őt koronázták meg (először) 1301-ben. Csák Mátét nem. (2020.04.05. 18:02) 80 év után kerültek elő az Árpád-házi herceg szétkaszabolt csontjai
  • vino-et-veritas: @múzeum: Nem is a rendszertanról volt szó, hanem a szabatos megnevezésről (ha már maga a cikk is... (2020.04.05. 08:57) Kis kukacológia
  • ŐnMagam: @Sátán meg a Jocó: Szerbusz! Otthon mint valami d<sznövényt lehet tartani vagy valami különlege... (2020.04.04. 13:43) Kratom, a zöld eminenciás
  • MAXVAL bircaman közíró: Egy időben szokés volt kis aranyhalat hordani nyakláncon. De ez hamar eltűnt, ugyanis a kis üvegb... (2020.03.27. 06:14) Kitűző eleven bogárból?
  • nomad: Jó volt olvasni, érdekes történet! Amit szintén kevesen tudnak, nagy kertész is volt. mek.oszk.hu/... (2020.03.20. 18:40) Óriáskagyló Jókaitól

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

 

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg

Naptár

április 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30