Nagy valószínűséggel az egyik legelterjedtebb édesvízi rákfaj Földünkön a vörös mocsárrák (Procambarus clarkii). Egyike a hazánkba újonnan, akvaristák által bekerült idegenhonos rákoknak, ezért is esett rá a választás áprilisban a hónap műtárgyaként.
Vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) az első példány a múzeum Rákgyűjteményéből (fotó: György Zoltán)
Írta: Kovács Katalin (MTM, Rákok és vízi gerinctelenek gyűjteménye)
A természetközeli élőhelyeket veszélyeztető tényezők között napjainkban az egyik legjelentősebb és egyre nagyobb problémát az idegenhonos, inváziós fajok terjedése jelenti, ami a biológiai sokféleség csökkenését, az ökológiai folyamatok átalakításával az élőhelyek elszegényedését eredményezi. Az inváziós fajok terjedését elsősorban a növény- és állatfajok szándékos betelepítése, véletlen behurcolása okozza, továbbá a klímaváltozás helyi folyamatai is elősegítik. Külön veszélyt jelentenek azok a hobbiállatok, melyek a természetes élőhelyekre kijutva parazitáik, betegségeik terjesztésével az őshonos fajok legyengülését, esetleg elhullását okozzák. Az inváziós fajok jelenlétének hátterében sokszor a megunt házi kedvencek jó szándékkal történő helyi élőhelyre juttatása áll.
A vörös mocsárrák ehető, édesvízi tízlábú rák (Decapoda), lassú folyású vagy álló vizek lakója. Kifejlett egyedei 15–20 cm hosszúak is lehetnek. A feje és a tora összenőve pontszerű kiemelkedésekkel borított fejtort alkot, testét vékony, de erős külső kitinpáncél védi, ezt a növekedése miatt időnként levedli. Feje elöl kihegyesedő, nyélen ülő szemei jól mozgathatóak. Öt pár járólába közül az első pár erőteljes ollóvá alakult át, amellyel megragadja táplálékát. Keskeny és hosszú ollóit világosabb skarlátvörös kiemelkedések borítják. Potrohán további öt pár úszóláb található. Kifejlett állapotában a potroha felső oldalán sötét, ék alakú mintázat húzódik végig. Természetben a színe barnásvörös vagy vörösesfekete, akváriumokban előfordul narancssárga, kék és fehér változata is. Agresszív, erősen territoriális állat, őrzi a területét más rákokkal vagy egyéb állatokkal szemben is. A 21–27°C fokos vizeket kedveli, az alacsonyabb hőmérséklet korlátozza a tenyészidőszakot. Optimális körülmények közt a petés nőstény kb. 500 petét hordoz, hidegebb körülmények közt kevesebbet. A nőstény a farok alatt hordja a petéket, amelyekből az utódok – a hőmérséklettől függően – 4–8 hét alatt kelnek ki.
A vörös mocsárrák élő egyede (fotó: Mike Murphy, forrás: Wikipédia)
Territóriumuk védelme érdekében, valamint a párzási időszakban a rákok gyakran harcolnak egymással, ilyenkor előfordul, hogy elveszítik az ollójukat. Ha egy hímnek nincsenek meg az ollói, akkor párzásképtelen lesz, mert nem tudja a nőstényt megragadni. Ilyenkor meg kell várnia, míg a második vagy harmadik vedléssel – ez lehet akár 3–4 hónap is – új ollói nőnek. Vedlés előtt 3–7 nappal a rákok abbahagyják a táplálkozást, sokkal aktívabbak és agresszívebbek lesznek. Vedlés során az oldalukon fekszenek, először a fejüket, majd az ollóikat és a lábaikat, legvégül pedig a farkukat szabadítják ki a régi páncélból, majd búvóhelyet keresnek és pihennek, mert ilyenkor sérülékenyek. Vedlés után gyakran megeszik saját levedlett páncéljukat, hogy visszanyerjék a benne lévő ásványi anyagokat.
A vörös mocsárrák éjszaka aktív. Mindenevő: vízi növényekkel, moszatokkal, gerinctelenekkel, dögökkel és korhadt növényi részekkel táplálkozik. Ha túlságosan elszaporodik, drámaian csökkentheti a vízi növények és állatok bőségét és sokféleségét az édesvízi ökoszisztémákban. Szereti a felásható talajt és a sötét, zárt búvóhelyeket, átalakítja a fizikai környezetét, és ezzel befolyásolja egyes erőforrások elérhetőségét más fajok számára – az ilyen típusú fajokat hívjuk ökoszisztéma-mérnököknek.
Aljzatfúró, ásó tevékenységével meggyengítheti a gátakat. Eredeti otthona az Amerikai Egyesült Államok déli és Mexikó északi része. Az egyik legelterjedtebb édesvízi rákfaj a világon. Kiválóan alkalmazkodik a szélsőséges környezeti feltételekhez, így a szennyezett vízhez is. Viszonylag gyorsan nő, jól tolerálja a szárazabb környezetet és az ideiglenesen kiszáradó vizeket is, képes akár négy hónapot is kibírni ilyen körülmények között úgy, hogy beássa magát a talajba. Az eredeti élőhelyéhez hasonló éghajlaton, így a Mediterráneumban vagy Kína egyes részein rendkívül gyorsan terjed, és kiszorítja az őshonos rákfajokat. Már a 18. század óta tenyésztik, mára a rákfarmok több mint 48 ezer hektárra terjednek ki.
Kizárólag engedéllyel tartható 2016 óta az idegenhonos inváziós fajokra vonatkozó uniós rendelet alapján. A szabályozás azokra a fajokra összpontosít, amelyek emberi beavatkozás következtében kerülnek az Unióba.[1]
Európában először Spanyolországban bukkant fel, ahová étkezési célokra hozták be az 1970-es évek elején. Gyakran rizsföldeken tenyésztik, mert így költséghatékonyabb a földterület kihasználtsága. 1981-ben már észlelték Portugáliában, azóta megtalálható többek közt Cipruson, Olaszországban, Mallorcán, Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban, Svájcban.
Magyarországon 2014-ben találták meg először, majd 2015-ben már számos Dunába torkolló Pest megyei patakban találtak stabil állományokat az MTA-ÖK Duna-kutató Intézet munkatársai. Halfaunisztikai vizsgálataik során megállapították, hogy azokban a patakokban, amelyekben a vörös mocsárrák előfordul, a Dunához közeli torkolati szakaszok kivételével a patakok halfajegyüttesei eltérnek azon vízfolyásokétól, ahol előfordulása nem igazolt. Nyugat-Európában végzett hasonló kutatások eredményei is azt bizonyítják, hogy bizonyos inváziós Decapoda-fajok megjelenésével párhuzamosan az általuk meghódított vizek fajegyüttesei megváltoznak. Gyűjteményünk első vörös mocsárrák példányait 2017 végén kaptuk, Weiperth András gyűjtötte őket az érdi Sulák-patakban.
A nemzetközi kisállat-kereskedelem is dinamikusan fejlődik, a halak mellett a rákok kereskedelme is jelentős, tartásuk az utóbbi évtizedekben egyre népszerűbb. A háziállatként tartott rákok egy része kijutott a kerti tavakból, vagy a feleslegessé vált állatokat kitették a természetbe. Ez is hozzájárult a vörös mocsárrák gyors elterjedéséhez Európa-szerte.
Az Európába újonnan megtelepedő rákfajok általában észak-amerikai eredetűek, és fertőzöttek a rákpestissel, vagyis az Aphanomyces astaci nevű gomba által okozott betegséggel. A beteg egyedeknek megváltozik a viselkedése, nappal is aktívak, elvesztik a végtagjaikat, végül elpusztulnak. A rákpestis a legpusztítóbb rákbetegség a nem észak-amerikai eredetű rákok számára. Nem meglepő, hogy a rákpestis is egyike a legrosszabb inváziós fajoknak. A kereskedelemben kapható rákok a "White spot" betegség (White spot disease, WSD) vírusát is hordozhatják.
Terítéken a vörös mocsárrák – a hónap műtárgya kiállításban (fotó: Turcsán Zsolt)
Terítéken a vörös mocsárrák – a hónap műtárgya kiállításban (fotó: Turcsán Zsolt)
A vörös mocsárrákot
[1] Az Európai Parlament és a Tanács 1143/2014/EU rendelete (2014. okt. 22) az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
