Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Indonézia Nyugat-Pápuához tartozó szigetvilága Raja Ampat (Négy Király). A név a szigetvilág nagy szigeteire utal: Batanta, Misool, Salawati, Waigeo. Kutatásaink színhelye, Batanta, közülük a legkisebb, területe 453 km². A 60 km-es hosszúsághoz 7,5 km átlagszélesség párosul, amit jelentős tengerszint feletti magasság (legmagasabb pontja 1184 m) tesz változatossá. A szigetet borító, szinte érintetlen esőerdőben a különböző megjelenésű vízfolyások sokasága található, és néhány nagyobb méretű állóvíz is van. Új-Guinea faunisztikai feltártsága még korántsem teljes, 1998 és 2008 között 580 gerinctelen-, 71 hal-, 134 kétéltű-, 43 hüllő-, 2 madár- és 12 emlősfajt írtak le.

Szöveg és fotó: Kovács Tibor (MTM, Mátra Múzeum), rajz: Danyik Tibor

A szitakötők rendszeres kutatása 2014-ben kezdődött Batantán Horvát Róbert, Juhász Péter és e sorok írója részvételével. Bár Batantán nem gyűjtöttek, mindenképp fontosnak tartjuk, hogy megemlékezzünk két, Új-Guinea szitakötő-faunájának feltárásában aktív magyar kutatónkról. Fenichel Sámuel (1868–1893) 1891–1893-ig 14 hónapot, míg Bíró Lajos (1856–1931) 1896–1902-ig 6 évet töltött Új-Guinea akkori német gyarmatain.

Batantán csupán a partvidéken található néhány apró halásztelepülés, nincsenek utak, és állandó ösvények is csak a falvak környékén futnak. A közlekedés csónakkal és gyalogosan történik. Vízrajz szempontjából használható térkép sincs a szigetről, így kizárólag terepi próbálkozásokkal lehet a vízfolyásokat megtalálni, völgyükben a felszereléssel felmenni, majd gyűjteni. Alaptáborunk a Birie szigetén levő Papua Paradise EcoResort volt. Innen indultunk hosszú csónakunkkal a már ismert vagy felderítendő gyűjtőhelyeinkre. Ezek jó része érintetlen, ember nem járta vidék.

Batantai "vadon"

Szitakötők közül egy faj volt ismert Batantáról, melyet az amszterdami Zoológiai Múzeum 1996-os expedíciója gyűjtött a sziget déli partján. Négy kint tartózkodásunk során 55 fajt sikerült kimutatnunk, közülük 5 leíratlant és egy Új-Guinea faunájára újat. Raja Ampat három további nagy szigetén a szitakötők fajszáma a következő: Misool 29, Waigeo 30, Salawati 20. Ebből látható, hogy igen alapos munkát végeztünk.

Az öt új faj egyike Zsuzsanna Palaiargiája, tudományos néven Palaiargia susannae Kovács et Theischinger, 2015. Egy új faj leírásának meghatározott szabályai vannak, amelyeket a Zoológiai Nevezéktan Nemzetközi Kódexe rögzít. A latin név után a leíró vagy leírók neve szerepel, valamint a leírás megjelenésének évszáma. A leírás során kijelölnek egy holotípust, és ha van további példány, azok lesznek a paratípusok. Ők a faj tulajdonságainak megtestesítői, „etalonjai”. A szövegben szerepelnie kell a típusanyag elhelyezési helyének – ez esetben a Magyar Természettudományi Múzeum Mátra Múzeumának –, ahol a kutatók számára elérhető. 

A Palaiargia susannae hím példányának oldal- és felülnézete, valamint élőhelye

A kevésbé feltűnő színezetű nőstény

A kijelölt holotípus lelőhelye az úgynevezett „locus typicus”, napjainkban ez már pontos koordinátákkal szerepel. A leírásban megtörténik a faj elhelyezése az adott csoport rendszerében, részletes jellemzése testrészek szerint (színek, formák, szárnyerezet, stb.), a testméret jellemző mérőszámainak közlése, az élőhely ökológiai tulajdonságainak és az esetleges társfajoknak a bemutatása is. A legközelebbi rokon fajokkal összehasonlítva kiemeljük azokat a bélyegeit, amelyek elkülönítik, és az új faji státuszt adják. Külön szerepelhetnek a hímek, nőstények, fejlődési alakok (pete, lárva, báb), esetleges viselkedésbeli tulajdonságok, hangadás, illat, illetve napjainkban egyre gyakoribb a faj valamilyen (legtöbbször mitokondriális) DNS-szekvenciájának a közlése is. A fajnév adása a szerző joga, ez legtöbbször valamiféle jellemző tulajdonság, de lehet fontos személy is, jelen esetben az első szerző szeretett felesége.

A fajleírás részlete