Kiásva 1883-ban, megvizsgálva 2018-ban
Kiásva 1883-ban, megvizsgálva 2018-ban
1. rész: A Tolna megyei Lengyel község embertani csontanyagáról

Az Embertani Tárban nemrég napvilágra került három láda embertani csontanyag a Tolna megyei Lengyel községből. A csomagokon lévő feliratok – és a csomagolóanyagként használt korabeli napilapok – szerint 1883-ban ásták ki és csomagolták be. Most kibontjuk, megmossuk és megvizsgáljuk a…

III. Béla és Antiochiai Anna csontmaradványainak vizsgálata 1967-ben
III. Béla és Antiochiai Anna csontmaradványainak vizsgálata 1967-ben
Képek az embertani fotógyűjteményből 9.

Az 1848. decemberben kiásott, 1862-ben a budavári Mátyás-templom kriptájába helyezett, majd 1883-ban Török Aurél antropológus által megvizsgált királyi csontmaradványokat 1967-ben újra tanulmányozhatták a kutatók. A negyedik felmérés 1984-ben történt és jelenleg is folyik az ötödik, 2017-ben kezdett…

Az 1877–78-as orosz-török háborúban részt vett veterán igazolólapja
Az 1877–78-as orosz-török háborúban részt vett veterán igazolólapja
Képek az embertani fotógyűjteményből 8.

Szerző: Makra Szabolcs Oroszország 1877. április 12-én hadat üzent Törökországnak. A kilenc hónapig tartó háború egyhónapos fegyverszünet és tárgyalás után 1878. március 3-án, a törökországi San Stefanó-i békével ért véget (mai neve Yeşilköy). Románia Oroszország oldalán harcolt az őket elnyomó…

Kustár Ágnes antropológus Janus Pannonius arcrekonstrukciójával
Kustár Ágnes antropológus Janus Pannonius arcrekonstrukciójával
Képek az Embertani fotógyűjteményből 6.

szerző: Makra Szabolcs A felvétel tárgya: Kustár Ágnes az Embertani Tár arcrekonstrukciós laboratóriumában az általa és Árpás Károly szobrászművész által készített Janus Pannonius arcrekonstrukcióvalA kép formátuma: digitálisA felvételt készítette: Pap IldikóA felvétel 2009. januárjában készült A…

Lappok a Városligetben, 1894
Lappok a Városligetben, 1894
Képek az Embertani fotógyűjteményből 5.

Éppen ebben az évben lett ez a felvétel 120 éves! Az üvegnegatívra karcolt írás szerint Török Aurél antropológus készítette a Városligetben, 1894. április 3-án. szerző: Makra Szabolcs A Vasárnapi Újság lent idézett írásában megemlíti, hogy "két hét óta az állatkertben 22 tagból álló lapp karaván…

Csontok szállítása
Csontok szállítása
Képek az Embertani fotógyűjteményből 3.

Ez a kép 1961. márciusában készült Budapesten. Az akkori Baross utcai múzeumi raktárból embertani csontanyagot szállítottak el. A felvétel tárgya: Csontok elszállítása a Baross u.-i múzeumi raktárból.  A kép mérete: 6×9 cm.  A felvételt készítette: Szegvári G.  Meghatározta: W [Wenger Sándor]

Kriptafeltárás Máriabesnyőn
Kriptafeltárás Máriabesnyőn
Képek az Embertani fotógyűjteményből 2.

Ez a kép 1997. júliusában készült a Gödöllő melletti Máriabesnyőn, ahol a Grassalkovich kriptát tártuk föl. Itt Pap Ildikó antropológus látható, amint éppen dokumentál.A felvétel tárgya: Pap Ildikó Máriabesnyőn dokumentál. A kép mérete: 10×15 cm papírkép. A felvételt készítette: Szikossy Ildikó.

Nézőközönség az ásatáson
Nézőközönség az ásatáson
Képek az Embertani fotógyűjteményből 1.

Ez a kép 1961. novemberében készült a Pest megyei Letkés községi ásatáson, ahol egy 10–11. századi temetőt tártak fel régészek és antropológusok. 37 egyén koponyája és hosszúcsontja került az embertani gyűjteménybe. A felvétel tárgya: Letkési ásatások, nézőközönség az ásatáson.  A kép mérete: 6×9…

Szent László hermája. Tudományos vizsgálat és arcrekonstrukció, 1–2. rész
Szent László hermája. Tudományos vizsgálat és arcrekonstrukció, 1–2. rész
Riportműsor Farkas Erikával, felvétel a Kossuth Rádióból

Milyen lehetett a valóságban Szent László, a lovagkirály? Aki a győri bazilikában jár, az 2012. május óta nemcsak a középkori ereklye, a Szent László-herma vonásaival ismerkedhet meg, hanem a lovagkirály valódi arcával is. Egy antropológus ugyanis a tudományos vizsgálatok után „felöltöztette” a 900…

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

szabaduloszoba_oldalsav_banner.jpg

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg