A Víz Világnapját ünnepeltük Zircen
A Víz Világnapját ünnepeltük Zircen

Az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma és a zirci Művelődési Ház közös rendezésében március 22-én délután érdekes programmal várta a helyi általános iskola alsó tagozatos gyerekeit, „A vizek szépségei és szörnyei” címmel. A foglalkozást két csoportban tartottuk, csaknem ötven gyerek vett részt…

Növényekről télen
Növényekről télen

A hétvégén rendezték meg a Magyar Természettudományi Múzeumban a XI. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében nemzetközi konferenciát, amelyre 9 ország több, mint 250 vendége érkezett. A három napon át tartó rendezvényen különböző területekről és szakterületekről érkezett kutatók…

2015-ben Herman Ottó díjasok lettünk!
2015-ben Herman Ottó díjasok lettünk!
Bemutatkozik a 28 éves Bakonyi Természettudományi Múzeum Baráti Köre

A Herman Ottó Évhez kapcsolódva „ A Közösség” díját nyerte el a Bakonyi Természettudományi Múzeum Baráti Köre. A díjjal országosan is elismerték az egyesületünkben folyó 28 éves teljesen önkéntes közművelődési és kutatómunkát. Társadalmi szervezetünket a Veszprém Megyei Bíróság 1989-ben a 294-es…

Széchenyi Krisztián az Embertani Tárba látogatott
Széchenyi Krisztián az Embertani Tárba látogatott
A kalocsai érsek múmiáját átmenetileg a Magyar Természettudományi Múzeum őrzi

Írta: György Zoltán, képek Kovács Tamás MTI és TV2 Tények Széchenyi Krisztián, ismert táncművész május 12-én meglátogatta a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárát. A család nagycenki mauzóleumát felújítják, ezért Széchényi Pál kalocsai érsek múmiáját jelenleg múzeumunk őrzi. Krisztián…

Ovisok a múzeumban
Ovisok a múzeumban
szerző: Harmat Beáta, fotó: Ujvári Judit

A Magyar Természettudományi Múzeum Napján (október 29.) az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának kiállítását elözönlötték a zirci ovisok. Foglalkozást tartottunk, melynek témája a vizek élővilága, elsősorban az állatvilág volt. A nagyterem közepén létrehoztunk egy képzeletbeli tavacskát, és…

Brazil kutatók új genuszt és fajt neveztek el dr. Móczár László tiszteletére
Brazil kutatók új genuszt és fajt neveztek el dr. Móczár László tiszteletére
Moczariella centenaria

szerzők: Vas Zoltán és Merkl Ottó Diego N. Barbosa és Celso O. Azevedo, a brazíliai Espírito Santo-i Egyetem munkatársai a bogárölődarazsak (Hymenoptera: Bethylidae) új genuszát és faját írták le a közelmúltban a Zootaxa nevű rangos taxonómiai folyóirat hasábjain. Az Egyesült Arab Emirátusokban…

Az évezred vejszéje Mecséren
Az évezred vejszéje Mecséren

szerző: Vásárhelyi Tamás A Magyar Természettudományi Múzeum a Tudós természetábrázolók című kiállítás szabadtéri anyagának bemutatása mellé vállalta, hogy vejszét is állít Mecséren, a Ladikos fesztiválon.  A vejsze ősi halászfurfang révén létre jött eszköz. Nádfallal terelik a halat egy kör alakú…

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása