Egy 1948-as képeslap Győrffy István botanikustól Malán Mihály antropológusnak
Egy 1948-as képeslap Győrffy István botanikustól Malán Mihály antropológusnak
Képek az embertani fotógyűjteményből 10.

Tizenegy évvel halála előtt, 1948-ban, Győrffy István botanikus egy fekete-fehér képeslapot küldött Malán Mihály antropológusnak, akit még a Kolozsvári Egyetemről ismerhetett. Az ekkor 68 éves Győrffy röviden beszámol az éppen soron lévő munkájáról, egyúttal köszönetet is mond Malán Mihálynak, aki a…

III. Béla és Antiochiai Anna csontmaradványainak vizsgálata 1967-ben
III. Béla és Antiochiai Anna csontmaradványainak vizsgálata 1967-ben
Képek az embertani fotógyűjteményből 9.

Az 1848. decemberben kiásott, 1862-ben a budavári Mátyás-templom kriptájába helyezett, majd 1883-ban Török Aurél antropológus által megvizsgált királyi csontmaradványokat 1967-ben újra tanulmányozhatták a kutatók. A negyedik felmérés 1984-ben történt és jelenleg is folyik az ötödik, 2017-ben kezdett…

Az 1877–78-as orosz-török háborúban részt vett veterán igazolólapja
Az 1877–78-as orosz-török háborúban részt vett veterán igazolólapja
Képek az embertani fotógyűjteményből 8.

Szerző: Makra Szabolcs Oroszország 1877. április 12-én hadat üzent Törökországnak. A kilenc hónapig tartó háború egyhónapos fegyverszünet és tárgyalás után 1878. március 3-án, a törökországi San Stefanó-i békével ért véget (mai neve Yeşilköy). Románia Oroszország oldalán harcolt az őket elnyomó…

Kustár Ágnes antropológus Janus Pannonius arcrekonstrukciójával
Kustár Ágnes antropológus Janus Pannonius arcrekonstrukciójával
Képek az Embertani fotógyűjteményből 6.

szerző: Makra Szabolcs A felvétel tárgya: Kustár Ágnes az Embertani Tár arcrekonstrukciós laboratóriumában az általa és Árpás Károly szobrászművész által készített Janus Pannonius arcrekonstrukcióvalA kép formátuma: digitálisA felvételt készítette: Pap IldikóA felvétel 2009. januárjában készült A…

Lappok a Városligetben, 1894
Lappok a Városligetben, 1894
Képek az Embertani fotógyűjteményből 5.

Éppen ebben az évben lett ez a felvétel 120 éves! Az üvegnegatívra karcolt írás szerint Török Aurél antropológus készítette a Városligetben, 1894. április 3-án. szerző: Makra Szabolcs A Vasárnapi Újság lent idézett írásában megemlíti, hogy "két hét óta az állatkertben 22 tagból álló lapp karaván…

Csontok szállítása
Csontok szállítása
Képek az Embertani fotógyűjteményből 3.

Ez a kép 1961. márciusában készült Budapesten. Az akkori Baross utcai múzeumi raktárból embertani csontanyagot szállítottak el. A felvétel tárgya: Csontok elszállítása a Baross u.-i múzeumi raktárból.  A kép mérete: 6×9 cm.  A felvételt készítette: Szegvári G.  Meghatározta: W [Wenger…

Nézőközönség az ásatáson
Nézőközönség az ásatáson
Képek az Embertani fotógyűjteményből 1.

Ez a kép 1961. novemberében készült a Pest megyei Letkés községi ásatáson, ahol egy 10–11. századi temetőt tártak fel régészek és antropológusok. 37 egyén koponyája és hosszúcsontja került az embertani gyűjteménybe. A felvétel tárgya: Letkési ásatások, nézőközönség az ásatáson.  A kép mérete: 6×9…

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

  • megamovieboy: @bandigyerek: Azt próbálom mondani, hogy nem olyan biztos, hogy a tudásoddal és a rendelkezésre in... (2019.10.22. 09:40) Miért lékelték a koponyájukat őseink?
  • KittenbergerKutatás: Nagyon jó cikk, körültekintő, alapos. Egyetlen kicsi tévedés: Kittenberger 4 és fél évet töltött I... (2019.10.17. 13:09) Kittenberger papucscsőrűi
  • turista60: s a szunyog irtásról még nem is beszéltem,a permetezés után úgy estek le a fáról mint az esö.sok m... (2019.09.14. 13:36) Remeték a Mátrában, egyre kevesebben…
  • Pic: @liberalnazi dickheads: Hallod, látod, érted kolléga??? Azt mondja: ÁRTALMATLAN Ha van rajta a ... (2019.09.13. 01:08) Igazságot a repülő csótánynak!
  • Első mohikán: @múzeum: Gyerekkoromban, a hetvenes évek-nyolcvanasok elején rengeteg szarvasbogárral -és a többi... (2019.08.27. 10:46) ADNI JÓ

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg