A Rudabányai-hegységben található Osztramos-hegy Magyarország egyik legjelentősebb ősgerinces lelőhely-komplexuma, melynek faunái az alsó-pliocéntől a jégkorszak terjednek. Igen gazdag kisgerinces leletanyaga a szubtrópusi erdőktől a ligeterdős szavannáig terjedő őskörnyezeti változásokba nyújt betekintést nagyjából 4,5 millió évet felölelve.

Szerző: Szentesi Zoltán (Őslénytani és Földtani Tár)

Északkelet-Magyarországon, Bódvarákó és Tornaszentandrás között magasodik a Rudabányai-hegység legészakibb tagjaként az Esztramos-hegy, mely az őslénytani szakirodalomban valamiért tévesen Osztramosként maradt meg. Nem a 308 méteres tengerszint feletti magassága tette híressé, hanem a triász korú mészkő karsztos hasadékaiban és oldott barlangjaiban vöröses agyagban felhalmozódott ősgerinces maradványok. Összesen harminc lelőhely vált ismertté az idők során, melyeket a cementgyártás céljára történő intenzív mészkőbányászat tárt fel. Ezekből mindösszesen 14-nek ismerjük a nagyjából pontos korát. Ma már nem folyik bányászati tevékenység a hegyen, így néhány fosszília tartalmú kőzet fennmaradhat, viszont újabb lelőhelyek sem kerülhetnek elő. Mivel a bányászati tevékenységet nem, vagy csak igen rövid ideig lehetett megzavarni, így a hegyen csak leletmentés történt, szabályos, előre tervezett ásatás nem, amit csak kis részben leszünk képesek pótolni az idei szezonban a talán legérdekesebb „Osztramos 7” lelőhely módszeres ásatásával.

Feldolgozott ősgerinces fosszíliák az Őslénytár gyűjteményi szekrényeiben (Fotó: Szentesi Zoltán)

Csak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a korban legidősebb lelőhelyet, az 1 számú került napvilágra először. Ez a közel ötmillió éves (alsó-pliocén) korú leletanyag egy sötétbarna, lilás, olykor fekete színű agyagból kerültek elő. Az igen gazdag csúszómászó faunában előfordulnak mára kihalt békafajok mint a Latonia gigantea vagy a Palaeobatrachus langhae, gyakoriak a gekkó-, örvösgyík- és lábatlangyíkfélék. A kígyófaunában felbukkannak a boa-félék is. Igen gazdag a madár és a kisemlős fauna is. A madár csontok között gyakoriak a veréb- (Passeriformes) és a tyúk (Galliformes) alkatúakhoz sorolhatóak, míg az emlősöket cickány, vakond, mókus, pele, földikutya, egér, nyúl és kisragadozóként nyest leletek képviselik. Ezen maradványok igen változatos őskörnyezeteket jeleznek, ebből következik, hogy ezen csonttartalmú üledék földtörténeti szempontból is hosszú idő alatt rakódott le. A pliocén időszak hasonló szakaszába sorolhatóak az Osztramos 9, 10, 12b és a 13 lelőhelyek is.

Latonia gigantea kihalt óriásbéka koponyatető csontja (Fotó: Szentesi Zoltán)

Nem feltétlenül a legöregebb leletek a legérdekesebbek, az átmeneti időszakok még azoknál is izgalmasabbak. Ilyen átmeneti időszakot ölel fel a már korábban is említett Osztramos 7 számú vörösbarna- vörös agyaggal kitöltött hasadék melyben leggyakoribbak az ősnyulak csontjai.

Ősnyúl koponyája az eredeti kőzetben megőrződve (Fotó: Szentesi Zoltán)

A békafaunában ugyan még jelen van a kihalt Latonia gigantea, de a többi faj képviselői ma is élnek. A hüllőfauna is igen hasonló a ma is megtalálhatókhoz, kivéve a macskakígyót (Telescopus phallax), mely manapság csak mediterrán területeken fordul elő. Külön érdekessége még a kígyófaunának, hogy az alsó-pleisztocéntől, vagyis ezen hasadék felső részén, tömegessé válnak a kígyócsontok, elsősorban a csigolyák. Előfordulnak olyan jégkorszaki üledékek, melyekben kőzetalkotó mennyiségben vannak jelen.

Kígyócsigolyákkal és csonttörmelékekkel teli válogatatlan üledék az Osztramos 7 lelőhelyről (Fotó: Szentesi Zoltán)

A madarak közt itt jelennek meg a fogolyfürjek, a siketfajd és bagolyfélék. A kisemlős fauna jelzi a nagy váltást, vagyis, hogy a pliocénből átlépünk a hasadék felső részén a pleisztocén időszakba. Az átmeneti időszakot alsó villafrankai korszaknak nevezik. A kisragadozók mellett megjelenik itt egy ősi medveféle, valamint a nagytermetű növényevők is előfordulnak, mint az őslovak és szarvasok elsősorban fogmaradványai. Ez utóbbiak is jelzik, hogy a klíma, és ezzel együtt természetesen az őskörnyezet is jelentős változáson esett át ezen üledékek lerakódása során.

Az Osztramos 2-6, 8, 11-12 és a 14 lelőhelyek a pleisztocén alsó-, vagy középső szakaszát képviselik. A pleisztocén eleje még viszonylag meleg és csapadékos, ahol még előfordulnak olyan különleges, ma már csak a jóval délebbi területeken élő állatok is, mint például a gyalogsülök egy őse (Hystrix major), vagy az orrszarvú-félék, de az éghajlat egyre inkább hűvösebb és a csapadékban szegényebb lett. Az erdők időnként megritkultak, megjelentek a füves puszták, mely utóbbiak időnként uralkodóvá is váltak.

Kihalt gyalogsül-féle (Hystrix major) alsó állkapcsának egy darabja fogakkal az Osztramos 8 lelőhelyről (Fotó: Szentesi Zoltán)

Megjelentek és egyre gyakoribbak lettek a füvet fogyasztó, nyílt területet kedvelő kis- és nagyemlősök. A kisemlős kövületek között egyre gyakoribbak a gyökértelen fogú pockok, sőt a hidegkedvelő lemmingek, valamint a hörcsögök és az ürgék. Egyre gyakoribbá válnak a lófélék mellett a tülkösszarvúak is, míg ezzel ellentétesen lecsökken az erdei állatok aránya a nyílt területet kedvelőek javára. Hogy miért vannak jelen az erdei állatok, vagy például a vízkedvelő békák, kockás sikló és cickányfélék mégis jelen a pusztai környezetet jelző állatok között? Erre az lehet a magyarázat, hogy a csonttartalmú üledék származási helye közelében valamilyen állandó víztest létezett, mely elegendő nedvességet szolgáltatott a környezetében lévő fáknak és bokroknak, így nemcsak a vízkedvelő, hanem egyes erdei környezetet előnyben részesítő, kis területigényű emlős is fennmaradhatott az egykori területen.

Hörcsögfogak előkészítve tanulmányozásra az Osztramos 8-as lelőhelyről

De mi a helyzet a fennmaradó 16 lelőhellyel? A csúszómászó fauna az összes eddig nem említett lelőhelyen feldolgozásra került. Elkészültek a lelőhelyenkénti faunalisták, csak egy probléma van, hogy ezek az állatok nem alkalmasak hozzávetőleges korok megállapítására sem, csak környezetjelző szerepük van. Ahhoz, hogy ebben a kutatásban tovább lehessen lépni, szükség lenne a kisemlősfauna vizsgálatára, és az alapján legalább valamilyen relatív kor megjelölésére lelőhelyenként. Az abszolút korhatározáshoz nem lettek megfelelő, pontosan dokumentált kőzetminták begyűjtve, ami a leletmentés sürgősségének tudható be. Azt azonban érdemes megemlíteni, hogy az Osztramos 18 és 19 számú mintákban talált csúszómászó fauna nagyon hasonló az Osztramos 1-ből leírtakra, tehát nagy valószínűséggel pliocén korúak ezek is. A többi koreredményre sajnos még várni kell egészen addig, míg nem akad a kisemlősök vizsgálatára ráérő szakember.