Hazánk területén a bennszülött fajok száma nem túl magas, megőrzésük közös érdekünk és feladatunk, de úgy tűnik, még ezekre sem vigyázunk eléggé. Nemrég egy ilyen bennszülött, vagyis az egész világon csak nálunk, pontosabban a Vértesben előforduló fafaj, a kőhányási berkenye (Sorbus acutiserrata) pusztult ki természetes élőhelyéről: az idei felmérés során már nem találtunk élő egyedet.

 Szerző: Riezing Norbert (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság)

Fotó: Riezing Norbert 

A berkenyék (Sorbus) a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartoznak. A nemzetség tudományos neve a kelta „sor”, vagyis fanyar szóból eredeztethető, mely a termés ízére utal. Igen fajgazdag csoport, csak Európából több mint kétszáz fajt írtak le. Többségük hibrid eredetű, és az önmegtermékenyítés (apomixis) révén „stabilizálódnak”. Ilyenkor a megtermékenyüléshez rendszerint kell az idegen pollen, de az csak stimuláló hatású és nem épül be az utód genetikai állományába. A növény így gyakorlatilag klónozza magát. Alaktanilag ezek a fajok ezért meglehetősen egységesek, bár gyakran nagyon hasonlóak egymáshoz. Ezek közé tartozik a kőhányási berkenye (Sorbus acutiserrata), mely az úgynevezett Torminaria csoport tagja, melyek küllemükben a melegkedvelő barkócaberkenye (Sorbus torminalis) és a hűvösebb klímát kedvelő, nálunk jégkori reliktumnak tekinthető lisztes berkenye (Sorbus aria) között foglalnak helyet. A kőhányási berkenyét igen későn, csak 2009-ben írták le. Kis elterjedési területe és az élőhely nehezebb megközelíthetősége miatt sokáig elkerülte a kutatók figyelmét. Végül Németh Csaba találta meg a Vértes berkenyéinek átfogó terepi vizsgálata során.

 Fotó: Riezing Norbert 

A Vértesben azonban erősen túlszaporodott a vadállomány. Ráadásul a hazánkban honos fajokat kiegészítettük idegenhonos, a hazai életközösségbe nem illő állatokkal. Ilyen például a Közel-Keletről származó muflon. Az éhes, nagy számban jelen levő növényevő nagyvadak minden elérhető hajtást felfalnak az erdőben. A fák csemetéit is, így az erdő nem tud felújulni. Ezért kénytelen az erdőgazdálkodó a gazdasági célból letermelt faállományok felújításait körbe keríteni. Ezeket a vadkizáró kerítéseket láthatjuk sokfelé az erdeinkben. A sziklás területek, ahol a bennszülött berkenyék többsége él, rendszerint faanyag-termelési célokat nem szolgálnak, ezért itt a több millió forintba kerülő kerítések sem  épülnek meg. Valójában az lenne az ésszerű, ha nem lenne szükség kerítésre, különösen ezeken a területeken, ahol a természetes folyamatoknak kellene érvényesülnie. Az erdő azonban nem tud felújulni: a termést és a csemetéket (ha ki tud fejlődni egyáltalán) feleszi a vad. Az idősebb fáknak télen felhántja a kérgét, gyengítve a fát és utat nyitva a kórokozóknak.

Fotó: Riezing Norbert 

A meredek oldalakon jelentős a taposási kár, mely mindjárt utat is nyit az eróziónak: a termőtalaj lemosódik. Az egyre sekélyebb talaj egyre kevesebb éltető vizet tud megkötni, ráadásul a csapadék is egyre kevesebb az utóbbi években, így a fák kiszáradnak. Mivel nincs újulat (facsemeték), a terület idővel fátlan kopárrá alakul. Ez a folyamat pusztítja ki bennszülött berkenyéinket is. Mivel viszonylag rövid életűek és ráadásul szereti enni a vad, ezért gyorsabban tűnnek el, mint más fajok.

 Fotó: Riezing Norbert 

A terület természetes eltartóképességét többszörösen meghaladó növényevő nagyvadállomány ezért különösen veszélyezteti az egyébként is többnyire ritka bennszülött berkenyéket. A Kelet-Bakonyban megtalált bodajki berkenye (Sorbus bodajkensis) már korábban kipusztult egyetlen ismert termőhelyéről. Most a kőhányási berkenye (Sorbus acutiserrata) került sorra, de több más olyan fajt ismerünk még, melyeknek mára kritikusan alacsony lett a populációja.
Ezek a szemünk láttára tűnnek el, ha nem történik változás!

Irodalom:

Németh Cs. (2006): Hibrid eredetű, bennszülött Sorbus taxonok elterjedése a Vértesben és környékén. – Flora Pannonica 4: 17–33.

Németh Cs. (2009): Új berkenye (Sorbus) kisfajok a Vértesből. – Kitaibelia 14: 89–103.