MNMKK - Magyar Természettudományi Múzeum Blog

A bogarakat gyűjtők és gyűjteményeket öröklők illetve fejlesztők érdeklődésére számot tartó művek áttekintésére vállalkozik ez az írás. Felületesen úgy tűnhet, hogy a kemény kitines vázú bogarak megőrzése talán a legegyszerűbb az összes rovar között. Sokféleségük azonban árnyalja ezt a kérdést és gyűjtésük pedig talán a leginkább sokféle módszereket igényli. Épp ezért az irodalmi felkészültség az érdeklődők számára mindenképp ajánlható.

Szerző: Makranczy György (Bogárgyűjtemény)

Az idegen nyelvű vonatkozó írások száma gyakorlatilag végtelen, de magyar nyelvű írásokban sincs hiány, amelyekből csak az utolsó évszázad fontosabb műveit tekintem itt át. Mert Csiki Ernő, a Századforduló egyik meghatározó jelentőségű bogarásza kis híján száz évvel ezelőtt írta a "Kirándulók zsebönyve - Útmutató a rovarok, pókok és százlábúak gyűjtésére, konzerválására és rovargyűjtemények berendezésére" című könyvecskét. Mivel a szerző bogarász, így az ennek a csoportnak szentelt rész elég gazdag és az ábraanyag is gyönyörű.

Másfél évtizeddel később a "Gyűjtés hegyen-völgyön" c. könyv már részletesebb tárgyalásra vállalkozott. Szerzője, Tasnádi Kubacska András főleg ásványtannal, őslénytannal foglalkozott, ez rányomja bélyegét a könyvre. Hozzáállása is kicsit más: "A gyűjtés sohasem cél, a gyűjtés eszköz!" Ezenkívül a gyűjtött állatok, példányok megfigyelésére, megfigyeléseink rögzítésére buzdít. Mivel főleg a népszerűbb lepkékre koncentrál, a bogarakra kevesebb figyelem, mindössze néhány oldal jut. A főbb eszközöket és technikákat ismerteti, mint például a rovarrosta, futtató. A preparálásnál érdekesség, hogy a minúciatűre való feltűzést is említi, amely ma igazából csak apró legyek, molylepkék és esetleg darazsak konzerválásában használatos.

A Dudich Endre szerkesztésében megjelent 1951-es "A rovargyűjtés technikája" könyvben (2. ábra) a bogarakkal foglalkozó részt Kaszab Zoltán írta. Ez meglehetős részletességgel, mintegy 20 oldalon foglalkozik a gyűjtés minden aszpektusával az élőhelyektől a gyűjtési trükkökig. Hátránya, hogy az ajánlott anyagok és eszközök egy része elavult, helyettük már modernebbek vannak, amelyek viszont más problémákat vethetnek fel. Irodalomjegyzéke rendkívül alapos, sok művet idéz a Koleopterologische Rundschau (Bogarászati körkép) című, ma is létező bécsi bogarászati folyóiratból. A könyv függeléke Dudich Endre "Műszavak jegyzéke" című összeállítása, amely nagyon hasznos szakszavak gyűjteménye. A Móczár László szerkesztésében 1962-ben megjelent vaskos könyv ("Az állatok gyűjtése") talán a legrészletesebb a témában, Kaszab Zoltán a szerzője a bogarakkal foglalkozó 48 oldalas résznek itt is. Ezen régi könyvek egyik különlegessége, hogy a fotókon a kor nagy bogárgyűjtői, pl. Fodor Jenő láthatóak. A mű akkor is ajánlható alapos tanulmányozásra, ha az ott említett eszközök egy része elavult és bizonyos anyagok ma már nem beszerezhetőek. E sorok írójának például gondot okozott valódi tömör parafa beszerzése, amelyre archív cédula-papírok vastag tűvel való áttűzéséhez volt szüksége. Még a bogarak tenyésztésére is kitér és sok extrém élőhely bogarászati feltárásához ad tanácsokat. Összefoglalva, a gyűjtéssel foglalkozó része a fő értéke ennek a könyvfejezetnek. Sajnos a könyv azt a cédulázási módot mutatja, amely a cédulán az írást a sorok eleje felől tűzi át. A vélemények esetleg megoszolhatnak, hogy melyik a kedvezőbb, és míg az esetek többségében a két módszer között nincs nagy gyakorlati különbség, pont a cédulára tűzött apróbb bogarak esetében sokkal kedvezőbb a sorok vége felől megtűzni a cédulákat, mert jó eséllyel így nem kell fontos adatba beleszúrni (ez a cédulázás egyik alapelve). 

Az Állatpreparátumok készítése c. könyv főleg gerincesek és részeik preparálását mutatja be, de rovarokat tárgyaló része is van. Érdekesség egy Karl Penecke ormányosbogarász által közölt módszer leírása a talajszemcséket rejtőzködés végett mirigyváladékokkal testfelületükhöz tapasztó bogarak tisztítására.

Valószínűleg kevesek által ismert könyv az Oláh József által írt "Rovargyűjtés", amelynek érdekessége, hogy egy barkácsolási sorozatban jelent meg, és ennek megfelelően erőssége leginkább a gyűjtéshez, preparáláshoz és bemutatáshoz használt eszközök házi előállításának műszaki leírása. A szerző szakavatottsága magában a bogárgyűjtésben Kaszab Zoltánét meg sem közelíti és kimondottan lakóhelyünk környékének megismerését és iskolai gyűjtemények készítését szorgalmazza.

A "Növények és rovarok preparálása" c. könyv volt e sorok szerzőjének birtokában gyerekkorában. Ez a mű tömören és gyakorlatiasan tárgyal minden fontos tudnivalót a gyűjtési eszközökről és a preparálásról, megemlítve néhány speciális módszert a ritkán gyűjtött bogarak megtalálásához. Terjedelméből következően csak bevezetésként szolgálhat a bogárgyűjtéshez.

Napjainkban is születnek a témában könyvek, tankönyvek. Az egyik ilyen a Varga János szerkesztésében 2015-ben megjelent mű: "Terepi gyűjtési technikák, rovarok gyűjtése és preparálása". Előnye, hogy a modern korok lehetőségeihez, anyagaihoz, beszerzési lehetőségeihez jobban igazodik, mint a régi művek. Megpróbál a témához viccesen, humorosan közelíteni (ami sok ábrában tetten érhető), de sok hibát, tévedést is tartalmaz. Egy helyen a bogarak ölésére használt ecetétert emberi egészségre ártalmatlannak tünteti fel. Az ábrák nagy része internetről lementett rossz felbontású kép (gyakran még a képarányok is torzak) és ezek hivatkozásaira 12 oldalt fecsérel el. Ennek ellenére hasznos lehet áttanulmányozni, mert sok napjainkban használatos eszközt, technikát csak ebben találunk meg.

A nemzetközi könyvpiacon az 1981-es német alapmű angol verzióját "A Field Guide in Colour to Beetles" (Bogarak színes kalauza) címmel Peter Hammond nemrég elhunyt angol bogarász adaptálta. Bevezetésében egy tekintélyes (mintegy 60 oldalnyi) rész a bogarak életmódjával, élőhelyeivel foglalkozik, csak kisebb részben a gyűjtésükkel és preparálásukkal (de a cédulázásukkal és nevezéktannal, valamint természetvédelmi vonatkozásokkal is). Érdekesség, hogy 14 oldal (és ugyanennyi képtábla) foglalkozik Hammond kedvenc csoportjával, a holyvákkal. Ezeket a bogarakat a legtöbb szakkönyv egyetlen oldallal "intézi el", népszerűtlennek és átlag rovarász számára túlságosan nehéznek titulálva őket, amelyből annyi igaz, hogy a nagy fajszám sokakat elrettent.

Néhány szó a jelenlegi preparálási gyakorlathoz: A nagyobb bogarak esetében a klasszikus preparálási mód, hogy a jobboldali szárnyfedő felső harmadát kell átszúrni, úgy hogy a tű a 2. és 3. lábpár között jöjjön ki. Az 1 cm-nél kisebb bogarakat általában tűzőcédulára (4,5×11 mm-es vagy kissé nagyobb, kerekített sarkú kartonlap) ragasztják. Az optimális preparálási módszer egyes kisebb csoportokon belül is változó lehet és függhet a példány állapotától. Az utóbbi években terjed az, hogy a nagyobb bogarakat is inkább ragasztják (erre a célra extrém méretű tűzőcédulák kaphatóak) azért, hogy a példány sértetlen maradjon. Az átszúrt bogár nehezebben fotózható, a tű által készített lyuk pedig egyéb sérülések forrása is lehet. Sajnos az apró bogarak preparálásában Európában is elterjedt az amerikai módszer, a bogarat hegyes végű kartonlapocska csúcsához ragasztják. Ez egy gyorsabb módszer, mivel nem kell a lábakat, csápokat igazítani. Hátrány, hogy az ilyen trehányul felpreparált példány nehezen határozható (a testrészek nem síkban vannak és gyakran takarják egymást), jelentősen sérül is. Az egyik sérülési forrás az, hogy a ragasztó a bogár szőrözetét nagy felületen tönkreteszi, és ha a szárnyfedők egy kicsit is nyitva vannak, akkor pedig a szárnyakba ivódik, ahonnan nem lehet eltávolítani. A lábak, ízületek tövét átitató ragasztó lehetetlenné teszi a végtagok hajlítását, igazítását (például fotózáshoz). Végezetül elmondható, hogy az előny, amit a példány hasi oldalának könnyebb vizsgálhatósága jelentene, olyan hátrányokkal párosul, amelyeket átgondolva ez a preparálási módszer az apró, törékenyebb, megnyúltabb bogarakhoz nem ajánlható. Az észak-amerikai múzeumokban a preparálási módszer szinte már vallási kérdés, vagyis észérveket nem lehet felvonultatni ellene. A kartonlapocskák hegyére ragasztott bogarak gyakran lehullanak (egy doboz elejtésekor minimum 20% veszteséggel kell számolni), fragmentálódnak és kezeléskor, mozgatáskor gyakran törnek. A tűzőlapokra helyesen felragasztott bogarak sokkal védettebbek és könnyebb belőlük preparátumokat készíteni, például a potroh végének megbontásával az ivarszerveket vizsgálhatóvá tenni. A rossz gyakorlat pedig egy még rosszabbal, a kartonlap hegyéhez rögzítéshez nem vízoldható ragasztó használatával párosul. Az elmélet emögött az, hogy a levegő páratartalmának emelkedése a vízoldható ragasztócsepp megpuhulásához és a példány lehullásához vezethet. A nedvesség ilyen fokú emelkedése viszont számos egyéb kárt (tű rozsdásodása, példány penészedése) is okoz. A nem vízoldható ragasztó feloldása szükségképpen a teljes példány szerves oldószerben percekig áztatásával lehetséges, amelynek eredményeképp ragasztómaradványok az állat teljes testfelületét szürkés bevonattal befedik és a finoman szőrözött részeknél ezektől a maradványoktól nagyon nehéz megszabadulni. A vízoldható ragasztók használatánál a példány levételéhez gyakran elég a tűzőlapocskát egy vízcseppre helyezni kis edénykében vagy nedves szűrőpapír-darabbal együtt tartani néhány percig (vagyis nem kell a teljes példányt fürdetni). A nagyobb bogarakhoz erősebb könyvkötő ragasztót (Planatol), a kisebbekhez a könnyebben oldódó speciális bogárragasztót (Herkules) lehet használni, az egészen aprókhoz pedig tapétaragasztót vagy ehhez hasonló, szakboltokból beszerezhető terméket (pl. a Bioform cég "Aufklebelein" ragasztóját). Nagyon fontos a gyűjtött anyag felpreparálásánál figyelembe venni hogy alkoholos vagy szárazon tartott és felpuhított példányokat preparálunk (pl. a tapétaragasztó az alkoholos anyagot nem köti meg). A talajcsapdás és folyadékban ölt mintáknál probléma lehet a szárnyak kinyílása.

A preparáláson kívül nagy jelentősége van az adatrögzítésnek, cédulázásnak. A cédulák helyes megszerkesztése és megfelelő minőségű kinyomtatása az egyik olyan sarkalatos kérdés, amire fontos odafigyelni. A lelőhelyeknél ma már követelmény a földrajzi koordináták megadása. Az adatok védelme érdekében célszerű egy irányított távolságot is megadni (pl. 2,5 km SSW Ilona-forrás) jól azonosítható ponttól. Ennek nemcsak a kommunikációban van jelentősége, hanem ha a megadott földrajzi (GPS) koordinátában hiba lenne, akkor ez lehetővé teszi a hiba megtalálását és helyesbítését. Sokan a lézernyomtatókkal nyomtatott cédulák időtállóságát megkérdőjelezik. Alkoholos mintákhoz speciális cédulákat kell nyomtatni, amelyek anyaga és betűi kibírják az ázást. A szárazon preparált példányok céduláinál sok gondot okoz a rossz minőségű, lepergő, eldörzsölhető nyomtatás. Ennek oka a jelenleg forgalomban levő nyomtatók rendkívül gyenge minősége, illetve a nyomtatáshoz nem megfelelő papír használata. Ugyanaz a nyomtató két eltérő papírra nagyon különböző módon dolgozhat. Érdemes hát ezt kikísérletezni és a bevált módszerhez ragaszkodni.

Egy megfelelően preparált és kezelt gyűjtemény nemcsak szép, hanem szinte sugározza a tudományos értéket. Könnyű benne átlátni a fajok változékonyságát és elterjedését. A nagy múzeumokban őrzött régi gyűjtemények kezelése sokkal nehezebb kérdés, mert ezeknél tudomásul kell venni azok történetiségét és az abban rejlő információkat. Extrém példaként lehet felhozni egy olyan irányzatot, amely a különösen fontos példányokat úgynevezett "szarkofágokba" zárta, vagyis a példány teljesen körbe volt ragasztva, üveglappal lefedve és bútorlakkal hermetikusan elzárva a külvilágtól. Szerencsére ez nem terjedt el szélesebb körben, mert ezeket a preparátumokat nagyon nehéz szakszerűen megbontani és a többi példányhoz hasonlóan bánni velük.

Irodalom: 

Csiki Ernő (1925): Kirándulók zsebkönyve. II. Állattani rész, 2. füzet. Útmutató a rovarok, pókok és százlábúak gyűjtésére, konzerválására és rovargyűjtemények berendezésére. Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest. 67 old.

Tasnádi Kubacska András: Gyűjtés hegyen-völgyön. A Búvár Könyvei XIII. (Franklin Társulat) Budapest, 1941, 189 old.

Dudich Endre (szerk.) (1951): A rovargyűjtés technikája. Közoktatásügyi Kiadóvállalat, Budapest. 251 old.

Móczár László (szerk.) (1962): Az állatok gyűjtése. Gondolat, Budapest. 490 old.

Oláh József (1967): Rovargyűjtés (Férgek - Ízeltlábúak - Puhatestűek). Kis Technikus könyvtár. Táncsics Politechnikai Sorozat. Táncsics Könyvkiadó, Budapest. 127. old.

Fehér György (1971): Állatpreparátumok készítése. Mezőgazdasági kiadó, 1970 (II., átdolgozott és bővített kiadás) 260 old.

Battha Lívia - Horvatovich Sándor: Növények és rovarok preparálása. Natura (Budapest, 1978) 191 old.

Varga János - Földessy Mariann - Horotán Katalin (2015): Terepi gyűjtési technikák. Rovarok gyűjtése és preparálása (oktatási segédanyag). Mondat Kft., Vác. 148 old. (ISBN 978-615-5569-00-5) 

K.W. Harde - P.M. Hammond (1984): A Field Guide in Colour to Beetles. Octopus Books, London, 334 old.

Cooter - M.V.L. Barclay (eds.) (2006): A Coleopterist's Handbook (4th Edition). Amateur Entomologists' Society, Orpington, xv+439 old.