2023 novemberében jelent meg a rangos ZooKeys folyóiratban az a tanulmány, melyben egy új nagylepkefajt és -genuszt írtak le Európa szívéből, Horvátországból. Ilyesmi már nagyon régen nem történt; igazi csoda, hogy egy szemmel láthatóan minden ismert fajtól ennyire különböző lepkét fedezzenek fel a szakemberek Európában. Az új fajnak a felfedezés meglepő, varázslatos eseménye miatt Mirlatia arcuata nevet adták.
Szerzők: Katona Gergely (Lepkegyűjtemény) és Tóth Balázs (Lepkegyűjtemény)
A célfaj
Európában nagyjából 11.000 lepkefaj él, szinte mindegyik fajból számos példány van a gyűjteményekben. A cikk szerint a Mirlatia arcuata-ból mindösszesen 2 példány ismert; egy hím és egy nőstény, melyeket 1982 és 1983 márciusainak végén gyűjtötte az osztrák Robert Hentscholek az akkori Jugoszláviában, de csak hozzávetőleges lelőhelyet adott meg. Egy általa fogott harmadik példány is létezett, ami elveszett az azóta eltelt 40 év alatt. Mivel a példányok túl öregek, így a belőlük származó DNS-mintavétel sem segített abban, hogy a faj bizonytalan alcsaládi besorolását tisztázza. Szárnyformája is egyedien csipkézett, semmilyen más európai lepkéhez nem hasonló.
A Mirlatia arcuata hím és nőstény típuspéldányai. Potrohuk az ivarszervi vizsgálat miatt hiányzik. (forrás: Hausmann et al. 2023.)
Ha nem követnénk a lepkészeti szakirodalmat, akkor is találkozhattunk volna a hírrel, mivel a szenzáció számos híroldalon megjelent. A cikkekben felmerült annak a lehetősége is, hogy nem európai fajról van szó, hanem csak behurcolták a példányokat valamely másik kontinensről. Az elméletek mellett szólt, hogy a lepke egyetlen európai fajra sem hasonlít, ellenérvként az hozható fel, hogy akkoriban nem volt hajóforgalom a dalmáciai típuslelőhely és olyan vidékek (pl. Chile, Új-Zéland) között, ahol egy hidegtűrő faj megbújhat. Továbbá nem egy évből származik a két típuspéldány sem, tehát a fajnak szaporodnia kellett az Adria mellékén. A cédulákon olvasható „Podgora-Drvenik YU” egy 20 kilométer hosszú tengerparti szakaszt jelöl, de ezen túl semmilyen támpont nem volt ismert számunkra.
Az Adria partjának az a nagyjából 20 kilométeres szakasza, ahol a lepkéket 40 éve fogták. Nyíllal jelöltük Podgora és Drvenik településeket. (Google Maps)
Még a cikk megjelenése előtt, 2022 tavaszán Stanislav Gomboc, szlovén lepkekutató három éjszakán át 21 lámpával próbálta a feltételezett élőhelyen megtalálni az állatot. Nem járt sikerrel, így a cikk szerzői letettek a keresésről.
Mi viszont az első adandó alkalommal, tavaly tavasszal, a március 15-i hosszú hétvége és egy-egy nap szabadság alatt, két nemzeti parki igazgatóságon dolgozó barátunkkal tettünk egy próbát; mégpedig sikeresen! Megtaláltuk a lepke élőhelyét, és fogtunk egy példányt!
Úton
Csepelen találkoztunk. Hajnalban indultunk, ekkor kicsit esőre állt. Borult időben kezdtük utunkat, és reggeli első pihenőnkön, kicsivel Zágráb után, hasonló idő fogadott. Viszont hamar jókedvre derített minket a benzinkút falain pihenő, előző éjjel a fényekre érkezett számos éjjeli lepke. Menet közben, a behavazott Velebitek alatti alagút után mintha egy másik világba cseppentünk volna: az utolsó felhők is eltűntek, és érezhetően melegebb lett. Itthon még pulóverben, kabáttal szálltunk az autóba, ott pedig elég volt a póló is. Célunktól 200 kilométerre megálltunk pihenni, és a benzinkút parkolójában, az aszfalt melletti szegélykövön már ott ült az út egyik „másodrendű célfaja”, a Lycia graecarius röpképtelen nősténye. Hazánkban nem él ez a lepkefaj, egyikőnk sem látta még élve. Pozitív jelnek vettük felbukkanását.
Kimerítő, de várakozással teli, jórészt végig autópályán megtett 1000 kilométeres út után érkeztünk az Adria partján kanyargó kis szerpentinhez Podgora és Drvenik közt. Már az autóból azt fürkésztük a felettünk magasodó hegyormokon, hogy a műholdas felvételekről már ismert utakon miként lehet feljutni, hol lenne érdemes lámpázni, csalétkezni. Gyorsan elfoglaltuk a bérelt szállást, és a koraeste már fent ért minket az olajfaligetek közt.
Szerencsénk volt: felhőmentes, szép és az otthonihoz képest 15 fokkal melegebb idő fogadott. A növényzet és rovarvilág fejlődése is előbbre járt a korábban beköszöntött tavaszban. Virágzott a babér, nárciszok, kosborok, íriszek, érett a mandarin, hangosan énekeltek a bajszos sármányok, jöttünkre felrebbentek a nappali lepkék, avarzörgéssel futottak tova a gyíkok, pillanatok alatt rebbentek fel a mezei homokfutinkák (Cicindela campestris).
A hegyoldalban művelt és elhagyott ligetek, tanyák követték egymást a kavicsos, szépen karbantartott út mentén, majd egy kanyarban eljött az a pont, ahol az autót otthagyva hátizsákban kellett felcipelni mindent a hegyre. Jó darabig szépen sorakoztak a teraszos művelés rakott mészkőfalai, utána már a falak, olajfák és fügebokrok is fogyatkoztak, emellett a terep is nehezebbé vált. Meredek, kisebb-nagyobb kövekből álló sziklagörgetegeken keltünk át, míg ki nem tettük az első akkumulátorra kapcsolt lámpát. Feljebb mászva szétosztottuk a feladatokat, és mire besötétedett, már kint sorakozott a többi négy fényforrás is, illetve az édes, alkoholos lébe mártott csali-madzagok is kikerültek a bokrok ágaira. Sorra jártuk őket, és néztük, mi mindent csalogatnak oda. Nagy, barna bagolylepkék (Apopestes spectrum) csapongtak, és nem túl messze megszólalt az uhu (Bubo bubo), változatosságot hozva a zöld varangyok (Bufo viridis) állandó kórusába. Előttünk lent pedig ott csillogott a tenger a holdfényben, Hvar szigetének körvonalaival. Idővel az élmények és a fáradtság párharcába utóbbi mellé beszállt az éhség is, mely eldöntötte: lementünk a szállásra. Azért a kipakolást és a vacsorát megelőzte egy erősebb izzó kihelyezése a tengerre néző erkélyünkre. Bent a faluban. Miért ne? Míg megvacsorázunk és mindenki végzett a zuhanyzással, szép fajlista készült az erkélyi lámpa fénykörében megfigyelt, és a reggel megtalált lepkékből is.
Ízelítő a cikkben szereplő, a terepen látott fajokból
Március 15-én hajnalban gyors bepakolást követően igyekeztünk fel a csapdákhoz. Az autóban ülve azt fontolgattuk, vajon milyenek az esélyeink, lesz-e siker, megtaláljuk-e a „csodalepkét” az út végére?
Az első lámpánál a leterített lepedőn kívül két nagy pávaszem (Saturnia pyri) ült, és gyorsan végignéztük a vödör tartalmát. Csodalepkének semmi nyoma, és ez így is maradt egészen az utolsó, ötödik lámpáig. És a lepke ott volt. Ha a tengerparti faluban nem is, de az út mellett hagyott autónknál biztosan lehetett hallani boldog kurjantgatásainkat. Megvan. Kopott hím, de megvan. Nem pusztult ki, nem tűnt el 40 év alatt, és mi vagyunk a másodikak, akik valaha láthatták az élőhelyén. Az elsők, akik már azt is tudják, milyen lepke ez.
Rövid tízórai után visszamentünk a hegyre, nappal is megnéztük magunknak a lélegzetelállítóan szép kilátást és a hegy egyszerre ismerős és egzotikus élővilágát. Listát írtunk minden megfigyelt fajról, leginkább a lepkékről, de a madarakról is. Az utóbbi lista nem lett túl izgalmas; 44 itthon is előforduló madárral találkoztunk a 4 nap alatt. Itthon elképzelhetetlen mennyiségű Antiopa szöglencet/gyászlepkét (Vanessa antiopa) láthattunk, de repült a Kleopátra rőtcsáp (Gonepteryx cleopatra) is, és találkoztunk két botsáskával (Bacillus rossius). Mindenütt egyiptomi sáskák (Anacridium aegyptium) rebbentek fel közeledtünkre, megtaláltuk a zöld varangyok szaporodóhelyét, de láttunk több fiumei faligyíkot (Podarcis melisellensis) és török gekkót (Hemidactylus turcicus) is. Kinéztünk egy jobb élőhelynek vélt helyet az esti lámpázásokhoz. Délután a csapat fele a kijelölt turistaúton felmászott a hegyre, a másik fele lentről távcsővel nézte felfelé meanderező útjukat, és a tőlük nem messze pihenő és legelésző zergecsapatot (Rupicapra rupicapra). Lent, a földút mellett csaliztunk is, nem túl fényes eredménnyel, úgyhogy sötétedéskor hazamentünk a szállásra hogy az erkélyen lámpázzunk.
Másnap reggel hat órakor újra az ösvényen kapaszkodtunk felfelé, és az utolsó előtti lámpánál reggeliztünk. Meg kell mondani, az amúgy spártai menü, a még otthonról hozott, kissé szikkadt pogácsa és az áttelelt alma párosa fejedelmi lakomának tűnt a lélegzetelállítóan szép kilátásban. Lefelé a köveken sorra találtuk a Lycia graecarius köveken pihenő, röpképtelen nőstényeit. Délután viszont eleredt az eső. Még egy éjszakán át világítottak a fényeink a hegyen és az erkélyen, de az első napi csoda nem ismétlődött meg. A következő reggel összepakoltunk, és élményekkel, lepkékkel tele autóztunk vissza Magyarországra.
Egy Lycia graecarius nőstény. Felkapaszkodnak a kövekre, így várják az éjjel repülő hímeket.
Eredmények:
A Mirlatia arcuata 40 év utáni megtalálásával több kérdésre is sikerült választ adni:
- Bizonyítást nyert, hogy a faj nem pusztult ki, és ma is honos az élőhelyén.
- Sikerült az élőhelyet pontosítani: az eredetileg két település közti 20 km-es zónában találtunk egy biztos pontot, másrészt a tengerpart és az 1000 méter feletti csúcsok közt belőhettük azt a magasságot is, ahol a faj él.
- Mivel az elmúlt 40 évben az időjárás is változott, ezért fontos adatokkal rögzítettük, mely növényzeti aspektusban, mely más fajokkal egy időben repül a lepke.
- A lepkés fajlistánk két nappali terepbejárással, három éjszaka alatt, négy terepi lámpával és egy, az erkélyen világító higanygőz izzóval 69 fajos lett, (plusz nappal 18 faj) ami március közepén kifejezetten pozitív eredmény.
- Remélhetőleg a friss példány DNS-mintájának vizsgálata pontot tehet a faj alcsaládszintű besorolásához.
- A déli elterjedésű Dasycorsa modesta lepkefajt is sikerült megfigyelnünk, melynek Horvátországban ez a legészakibb adata.
Búcsú a hegyektől
A 2024. tavaszán született eredményeinkről a Natura Croatica folyóirat idei számában jelenik meg cikkünk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
