MNMKK - Magyar Természettudományi Múzeum Blog

A Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Magyar Természettudományi Múzeum között már több mint egy évszázados hagyomány, hogy az állatkertben elpusztult állatok egy része tudományos, oktatási vagy kiállítási céllal, a Magyar Természettudományi Múzeumba kerül.  Káli, az állatkert fiatalon elpusztult nőstény ázsiai elefántja, aki életében a zoo egyik legnépszerűbb lakója volt, halála után a múzeum egyik fő látványosságává vált.

Szerzők: Kispál István (Közművelődési osztály) és Csorba Gábor (Emlősgyűjtemény)

A cikk első szerzője néhány éve azt a feladatot kapta, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum kiállítóterében összeállított „Szelfi-túra” néhány látványos tárgyához gyűjtsön minél több információt.

A túra egyik „állomása” az Állandó Kiállítás lépcsőfeljárója alatt látható elefántcsontváz volt.  A cikkíró mit tehet ilyenkor, bejelentkezett a Fővárosi Állat- és Növénykert gyűjteményvezetőjéhez egyeztetésre, akkor még nem sejtve, hogy egy olyan elefánt története és személyisége fog kibontakozni előtte, amelyre méltán lehet büszke a Fővárosi Állatkert, az elefánt gondozója, és a Múzeum is.

A történetünk valahol Észak-Indiában kezdődik, nem is olyan nagyon messze a Seoni (Szioni) domboktól, ahol Rudyard Kipling: A dzsungel könyve című világhírű regénye játszódik. Egy Kanpur városa melletti tenyésztelepen, ahol a vadonban befogott fiatal elefántborjak is voltak, élt egy három évesre becsült nőstény ázsiai elefánt (Elephas maximus indicus) borjú, melyet Franciscus van den Brink állatkereskedésén keresztül 1979 decemberében megvásárolt a Fővárosi Állat- és Növénykert. Budapestre egy hosszú hajóúton - Hamburgon keresztül - érkezett, de nem egyedül, hanem egy Arun nevű, hasonló korú bikával együtt. Gondozója emlékei szerint egy havas, téli napon fejeződött be a hosszú utazás.

Arun és Káli a Fővárosi Állatkertben (Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert)

Káli egy indiai istennőről kapta a nevét, de természetét tekintve nem is állhatott volna távolabb Síva vad hitvesétől. Különösen szelíd, értelmes elefánt volt, könnyen tanult. Az állatkertben Pintér Károly lett az ápolója, gondozója, és Káli volt az első elefánt a Fővárosi Állatkertben, amelyet nem csak takarmányoztak és takarítottak, hanem ápolták, tanították és „foglalkoztatták” is. Rendkívül jó volt a kapcsolatra a gondozójával, ami nagy megtiszteltetés és érdem egy gondozó számára, mert az elefántok választják ki a gondozójukat, és nem fordítva. Mintegy harminc vezényszót ismert, és naponta kétszer „dolgozott”.

Életkorának megfelelően fejlődött, 1980 márciusában 695 kg volt a tömege, 1981 februárjában 1025 kg. Tinédzser kora végére tömege meghaladta a 2 tonnát.

Pintér Károly, aki azóta már sajnos nincs köztünk, elmesélt egy megható, és Káli természetére jellemző történetet:

Egyszer egy három év körüli kislány valahogy bejutott az elefántok kifutójába. A két elefánt, Káli és Arun akkor már jól összeszoktak, és elég szelídek voltak. Ormányukkal szagolgatták, tapogatták a kislányt úgy, hogy még véletlenül se okozzanak neki sérülést. A kislány is simogatta az elefántokat. A gyermek édesanyja érthetően halálra rémült, és a gondozók segítségét kérte. A gondozók bementek a kifutóba és kihozták a gyermeket. A kislány csak akkor kezdett sírni, de nem azért, mert megijedt, hanem mert vissza akart menni az elefántokhoz.

Pintér Károly tanítványaival (Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert)

Sajnos Káli nem élt 20 évig sem, 1995. február 22-én elpusztult, halálának oka tuberkulózis volt; csontvázát Kiripolszki József, az Állatorvostudományi Egyetem munkatársa állította össze Múzeumunk számára.

A csontváz sokáig a múzeum Lovarda épületének lépcsőfeljárója alatt volt látható, a látogatók szerettek vele fényképezkedni, még úgy is, hogy nem ismerték élettörténetét. Miután Káli csontvázát teljes restaurálásra elszállították, sok látogató hiányolta, sőt többen mutatták telefonjukon őrzött fotóikat, hogy melyik elefántot keresik.

A teljes felújításra amúgy nagy szükség volt – egy ilyen méretű állatnál a csontok zsírtalanítása igen fontos, de nehéz feladat, és az első preparáláskor ezt nem is sikerült tökéletesen megoldani. A csöves csontokban maradt zsír idővel elbomlik, elszínezi a csontok felszínét, roncsolja állagukat, és a hosszú évek során rengeteg, nem letakarítható por rakódik a csontfelszínre. Ezért döntött úgy a Múzeum vezetése, hogy a nagyemlősök csontvázának preparálásában nemzetközi hírű kaposvári Just Anatomy Kft-t, és annak vezetőjét, dr. Petneházy Örsöt bízza meg a teljes restaurálással. És „ha már egyszer építkezünk”, akkor kerüljön a csontváz modern, egységes megjelenésű, szétszedhető, de mégis stabil fémvázra és talapzatra. Az utolsó darabig szétszedett teljes csontváz autoklávos zsírtalanítása után, az összeállításkor derült ki, hogy bizony 1-2 lábfejcsont hiányzik, ezért a Medicopus Nonprofit Kft., Petneházy Örs digitális adatbázisa alapján, 3D nyomtatással pótolta azokat. Itt kell köszönetet mondanunk Temesi Gézának, akinek önzetlen anyagi támogatása nélkülözhetetlen volt ebben a projektben.

Káli tehát végre újjászületett (névadója nem hiába az újjászületés istennője is), és a látogatók ismét megtekinthetik a Fogadócsarnokban.

Káli jelenlegi helyén. (Fotó: Jámbor Emese)