MNMKK - Magyar Természettudományi Múzeum Blog

A múzeumbogarak (Anthrenus-fajok) tavasszal rajzanak, míg a szűzporvánál (Reesa vespula) ilyen ciklusosság nem, vagy alig megfigyelhető. A védekezés ellenük meglehetősen nehéz, hiszen kis méretük és jelentéktelen külsejük miatt a tárolószekrényekbe, fiókokba való bejutásukat szinte lehetetlen észlelni és megelőzni. Felszaporodásuk rejtetten zajlik. Sok esetben néhány fertőzött példány vagy a régóta használatban lévő rovardoboz a „bűnös”, vagyis a kártevő már eleve ott van. Az újonnan bekerült, frissen preparált példányok is veszélyforrást jelenthetnek, hiszen a kártevőt – trójai faló módjára – ezekkel is behurcolhatjuk. Ellenük aktív és passzív védekezést alkalmazhatunk.

Szerzők: Dr. Szél Győző (Bogárgyűjtemény), Somogyi Anna (Szipókás rovarok gyűjteménye) 

Pusztító múzeumbogár (Anthrenus verbasci) egy trópusi díszbogár (Chrysochroa fulgens) mellett (fotó: Somogyi Anna)

A kártevők jelenlétével többnyire csak a károsításuk után szembesülünk, bár olykor előfordul, hogy a fénykerülő bogarak és lárváik a doboz kinyitása után előbújnak, és így megsemmisíthetők. Igaz, ilyen esetben célszerű az egész dobozt (esetleg a gyűjteményt) aprólékosan átvizsgálni, hiszen ahol egy-két példányt látunk, szinte biztosan van több is. Sajnos gyakran megesik, hogy a lárvák a testen belül vannak, és a doboz kinyitására nem jönnek elő.

Múzeumbogár-lárvák egy afrikai orrszarvúbogár (Augosoma centaurus) belsejében (fotó: Grabant Aranka)

Védekezési stratégiánk alapelve, és talán a legfontosabb része, hogy igyekszünk megakadályozni a kártevők bejutását a gyűjteményi szobákba és a rovardobozokba. E célból a példányokat hosszú távon mindenképpen fából készült szabványos rovardobozokban (fiókokban) tároljuk, melyek gyakorlatilag légmenetesen zárhatók. A fiókokat hagyományosan erre a célra készült szekrényekben vagy kompaktus-rendszerben helyezünk el. Fontos, hogy ezek is jól záródjanak. A megelőző állományvédelem részeként olyan anyagot (pl. levendulaolajat) juttatunk a szekrényekbe, amelyek a rovarok számára taszítóként (reppellensként) hatnak. Érdemes itt kitérni „zsilip-módszerre”, melyet az MTM állományvédelmi gyakorlatába Papp László akadémikus vezetett be. A frissen preparált és már kiszáradt példányokat nem tesszük rögtön a végleges helyükre, hanem előtte néhány hétig kellemetlen illatú, esetleg mérgező vegyszereket tartalmazó szekrényben tároljuk.

A Magyar Természettudományi Múzeumban használt, 40×50 cm nagyságú, üvegtetejű, kihúzható rovarfiókok (fotó: Szél Győző).

Mi a teendő akkor, amikor egy régebbi gyűjtemény kerül hozzánk, akár ajándék, akár korábban kölcsönzött saját rovaranyag formájában?

 Ilyenkor célszerű akkor is fertőtlenítést végezni, ha első pillantásra sem kártevőt, sem kártételt nem észlelünk. A legegyszerűbb és környezetünkre is a legkevésbé ártalmas eljárás a lefagyasztás mélyhűtő ládában. Ilyenkor az egész dobozt légmentesen záródó zacskóba, majd a fagyasztóba tesszük több napra. A kártevők megsemmisítése szempontjából a mínusz 70 fok lenne optimális, de az ilyen mértékű hűtésre alkalmas mélyhűtőládák igen drágák, ráadásul üzemeltetésük sem problémamentes, így be kell érnünk a mínusz 20 fokos hideget biztosító „átlagos” fagyasztóval. Ezt a hőmérsékletet a lárvák és a kifejlett bogarak nem élik túl, ha több napon-héten át vannak kitéve a hatásának, ugyanakkor a csekély víztartalmú peték zöme könnyen átvészeli a kezelést. Többszöri lefagyasztással viszont a kikelő lárvákat folyamatosan pusztítjuk, így idővel jó esélyünk van a teljes kártevő-mentesítésre.

Rovardobozok átvizsgálása rágásra utaló jelek után kutatva (fotó: Somogyi Anna)

A teljesség kedvéért ki kell térnünk a vegyszerek alkalmazására is. A Magyar Természettudományi Múzeum rovargyűjteményeiben az 1950-es és 1960-as években bevett gyakorlat volt a szén-diszulfid (szénkéneg) rendszeres alkalmazása évente, vagy félévente. Az illékony, tűzveszélyes és mérgező folyadékot külön erre a célra készített speciális adagolóval juttatták a néhány köbcentiméteres tartókba, melyeket a dobozba helyeztek, majd a dobozt lezárták, ahol rövid idő alatt telített gőz alakult ki, mely nagyon gyorsan végzett a kártevőkkel, a petéket is beleértve. A szénkénegezést a múzeumi dolgozók maguk végezték, ami a fiókok számát is figyelembe véve, nem lehetett egyszerű és veszélytelen munka.

Nikkelezett szénkéneg-adagoló. A hosszú kanyargós csövön a folyadéknak csak néhány köbcentimétere jön ki egyszerre, ami megkönnyíti a dobozokba helyezendő edények feltöltését (fotó: Szél Győző).
1,5-2 cm nagyságú, alul tűben végződő üvegkehely-, illetve 2,5 cm-es fémedények a szénkéneg rovardobozba juttatására. A párolgást a vatta lassítja, hogy a dobozban minél tovább fennmaradjon az ölőszer telített gőze (fotó: Szél Győző).

Az 1980-as elejétől különböző fantázianevek alatt (Deltastrip, Catch, stb.) szerves foszforsavésztert (diklórfoszt) tartalmazó, kazettás kiszerelésű táblákat forgalmaztak, melyeket „kockákra” darabolva helyeztek a rovardobozba. Olykor gázosítást is végeztek, mely célból leginkább a növényvédelemben is gyakran használt foszfint (foszfor-hidrogént) alkalmazták. Fontos, hogy a tevékenységhez egészségügyi gázmesteri vizsga szükséges! Az erősen mérgező gázt a levegő nedvességtartalma szabadítja fel az alumínium-, illetve magnézium-foszfid tablettából.

Manapság az egészségünkre és környezetünkre kevésbé veszélyes anyagokat vetünk be, mint pl. a molyirtó lapka (Raid) vagy a fentebb említett levendulaolaj (amelyeket háztartások számára forgalmaznak), és ezzel a megelőzésre fektetjük a hangsúlyt.

Állományvédelem napjainkban, rovarirtó lapkával, illetve levendulaolajjal (fotó: Somogyi Anna és Szél Győző)

 Irodalom

Bajomi Dániel, Csorba Gábor, Sallay Andrea & Vas Zoltán (2024): Közegészségügyi kártevők biológiája. Képes kézikönyv. Magyar Kártevőirtók Országos Szövetsége, Budapest, 176 pp.

Jávor István (1969): Raktári kártevők. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 158 pp.

Keszthelyi Sándor (2021): Tárolt termény-, élelmiszer- és termékkártevők. Inform Kiadó, Budapest, 223. pp.

Vásárhelyi Tamás (2007): Múzeumi gyűjtemények és kiállítások állati kártevői és az ellenük való védekezés. Múzeumi Állományvédelmi Program. Oktatási és Kulturális Minisztérium, Budapest, 40 pp.