A királyharasztok hazánkban ritkán előforduló növények – gondoljunk csak az Osmunda regalis hazai egyetlen előfordulási helyére a Barcsi borókásban. Ezzel szemben a földtörténeti múlt egyes szakaszaiban a növénytakaró fontos tagjai lehettek, amit egy nemrég előkerült rendkívüli fosszília is bizonyít.
Szerző: Erdei Boglárka (Ősnövénygyűjtemény)
Királyharaszt példány Korzika szigetéről (ifj. Papp László felvétele)
A királyharaszt (Osmunda regalis) egy akár 2 m magasságra is megnövő, hazánkban ritka, fokozottan védett növényfaj, amely a mai páfrányok többségéhez hasonlóan a leptosporangiumos páfrányok közé tartozik. Első hazai példányait 1978-ban fedezték fel a Barcsi borókásban, amely egyetlen hazai előfordulása. Habár a faj széles elterjedésű, Európában, Ázsiában és Afrikában is előfordul, azonban a mocsaras területek fokozódó lecsapolása miatt napjainkban már ritkának tekinthető.
Királyharaszt sporangiumos levélszárnyakkal (Korzika, ifj. Papp László felvétele)
Ezzel szemben a fosszilis anyagban az Osmunda az a páfrány nemzetség, amelyhez igen gyakran soroltak elsősorban oligocén és miocén levélmaradványokat. Ha esetleg a levelek pontos meghatározása olykor bizonytalannak is tűnhet, királyharasztok rizóma maradványainak felfedezése egyértelmű bizonyítékot szolgáltat arról, hogy ezek a növények (bár részben más nemzetségekkel) a flóra fontos elemei voltak tíz-húsz millió évvel ezelőtt. Kövült, elsősorban átkovásodott rizómák csak néhány lelőhelyről kerültek elő Európában, ezért is van nagy jelentősége egy magyarországi leletnek.
Egy őszi délelőtt a Novohrad-Nógrád Geopark egyik munkatársa (Prakfalvi Péter), egy kovásodott ágnak tűnő kőzetdarabbal és azzal a kéréssel keresett meg, hogy próbáljam a leletet meghatározni, amelyre egy nógrádi bánya területén bukkant. Már első látásra különlegesnek tűnt az „ágdarab”, amit a rövidesen elkészült csiszolat vizsgálata alá is támasztott – a lelet egy királyharasztokhoz (Osmundales rend) tartozó növény rizómájának a darabja.
A nógrádi királyharaszt kovásodott maradványa és keresztmetszeti képe a vékonycsiszolat elkészítése előtt (Erdei Boglárka felvétele)
A fosszília Bátonyterenye közeléből (Nógrád megye), a Majkász-völgyből, egy jelenleg bezárt bányából került elő, amelyben korábban zeolitot és riolittufát tártak fel, és amely a Novohrad-Nógrád Geopark fontos földtani örökségét is jelenti. A kovásodott rizóma valószínűleg a vulkáni képződmények feletti édesvízi-mocsári környezetben lerakódott rétegekből származik. A vulkáni rétegek radiometrikus kora közel 17 millió év, így a lelet ennél valamivel fiatalabb lehet. A rizóma darabja mellett további kovásodott növény maradványok is előkerültek a bányából, amelyek vizsgálata a jövő feladata lesz. A leletet elsősorban vékonycsiszolatok alapján tanulmányoztam, amely köszönhetően a teljesen átkovásodott növényi szöveteknek csodálatos részletességgel mutatta a rizóma anatómiai felépítését. Később röntgentomográfiás kép is készült a leletről, amely azonban nem járult plusz információval a csiszolatok által mutatott fantasztikus részletgazdagsághoz.
A nógrádi királyharaszt maradvány vékonycsiszolatának keresztmetszeti képe jól mutatja a tengely körül elhelyezkedő számos levélnyelet (Erdei Boglárka felvétele)
Az aprócska, csupán 3 cm átmérőjű rizóma keresztmetszeti képén számos levélnyél alapjának metszete látható. Ezek körülveszik a szárat, amelyben a szállítószövetek jellegzetesen, ún. diktiosztélét alkotva helyezkednek el. Sőt, más szervezetek nyomai is megfigyelhetők a rizóma csiszolatának segítségével, egy nyitvatermő gyökere is talajra lelt a rizóma gyökerekkel átszőtt sűrű szövedékében.
A tengely nagyított képe a körben elhelyezkedő szállítószövetekkel (diktiosztéle) (Erdei Boglárka felvétele)
A királyharasztfélék (Osmundales rend) csoportja késő paleozoikumi eredetű, több mint 250 millió éves múltra tekint vissza. Annak ellenére, hogy napjainkban csak kevés fajuk ismert (~20 faj), fosszilis maradványaik bőségesen kerültek elő – kövült szár ill. rizóma maradványok már a permtől kezdve ismertek. Európából azonban csupán négy rizóma fosszília került eddig elő. Dél-Svédország alsó júra üledékeiből az Osmundastrum pulchellum fajt, Nagy-Britannia és a Spitzbergák paleogén rétegeiből pedig további két fajt írtak le. Végül pedig a negyediket, az Osmunda iliaensis-t, Selmecbánya környékéről, miocén rétegekből egy neves geológus, Johann Pettko gyűjtötte az 1840-es években, közel kétszáz éve. Érdekessége ennek a leletnek, hogy a témával foglalkozó nemzetközi irodalmak szerzői elveszettnek hitték.
A Selmecbánya környékéről begyűjtött és elveszettnek hitt Osmunda iliaensis vékonycsiszolatának keresztmetszeti képe a Magyar Természettudományi Múzeum ősnövény gyűjteményében (Erdei Boglárka felvétele)
Az itt bemutatott kutatásnak köszönhető, hogy a selmecbányai Osmunda ismét előkerült, illetve valójában sose veszett el. A Magyar Természettudományi Múzeum ősnövénytani gyűjteményének adatbázisában kutakodva lettem figyelmes egy fióknyi selmecbányai „kődarabra”. Figyelmesebben átnézve az anyagot, előkerült a rég elveszettnek hitt, legfiatalabb európai kövült Osmunda lelet.
A közel kétszáz éve Johann Pettko által gyűjtött kovásodott növény maradványok, köztük a selmecbányai Osmunda a Magyar Természettudományi Múzeum ősnövény gyűjteményében (Erdei Boglárka felvétele)
Az eredeti alátétcédulák tanúsága szerint a selmecbányai kovás maradványok a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe 1853-ban kerültek be Johann Pettko ajándékaként (Erdei Boglárka felvétele)
Pettko még nem észlelte a maradvány hasonlóságát a királyharasztokhoz és azt Asterochlaena schemnicensis néven írta le. Néhány évvel később Franz Unger, neves paleobotanikus, I. Ferdinánd császár kőzet és fosszília gyűjteményében a Pettko által a császárnak ajándékozott maradványokat vizsgálta és felismerte a fosszília valódi rokonságát.
Johann Pettko ábrája a selmecbányai kovásodott páfrány fosszíliáról (Pettko 1849).
Az eddigi vizsgálatok, elsősorban a szállítószövet elemek különbségei alapján a selmecbányai és a nógrádi királyharaszt más-más fajhoz (sőt nemzetséghez) tartozik. Ez még inkább emeli a jelentőségét a két leletnek, amelyek Európában a biztosan a királyharasztokhoz tartozó legfiatalabb maradványoknak számítanak. A kutatást az NKFIH támogatta (K120123).
Forrás
Bomfleur, B., Grimm, G.W. & McLoughlin, S. 2017. The fossil Osmundales (Royal Ferns)—a phylogenetic network analysis, revised taxonomy, and evolutionary classification of anatomically preserved trunks and rhizomes. PeerJ, 5, p.e3433.
Pettko, J. 1849. Tubicaulis von Ilia bei Schemnitz. Naturwissenschaftlichen Abhandlungen, III Band, p.163.
Unger, F. 1854. Ein fossiles Farnkraut. Denkschriften der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften / Mathematisch-Naturwissenschaftliche Classe, Bd. 6., 137-151.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
