A madárvilágban ritka esemény az idegen, és főleg a más fajhoz tartozó fiókák etetése, gondozása. Más fajok fiókáinak önkéntes adoptálását a ma élő mintegy tízezer madárfajból csupán körülbelül száz esetében figyelték meg. A Budapest szívében, a VIII. kerületben található Orczy-kertben megtelepedett fenyőrigó kolónia egyik fészekaljából kirepült fiókákat tizenkét napon át mostohaszülők nevelték: egy tojó és hím fekete rigó etette őket.
Szerző: Dr. Fuisz Tibor István (Madárgyűjtemény)
1. kép. A könnyebb azonosíthatóság érdekében színes gyűrűvel jelölt fenyőrigó fiókát ostorfa bogyókkal etető feketerigó tojó. (Fotó: Dr. Fuisz Tibor István)
A madártanban aránylag ritkák azok az esetek, amikor nem a biológiai szülő etet egy madárfiókát. Elsősorban a telepesen, vagy kolóniákban költő fajoknál fordul elő, hogy a fajtársak fiókáit etetik, vagy egyes esetekben a testvérek, féltestvérek, közel rokon madarak felnevelésében vesznek részt a segítők. Még ritkábban fordul elő, hogy egy idegen faj fészekben kéregető, vagy már kirepült fiókáit etetik a madarak. Ebben az írásban az idegen szülők által etetett fiókák örökbefogadásának általam megfigyelt ritka esetéről, és a jelenség biológiai hátteréről lesz szó.
A madárvilág legismertebb „csalója” talán a kakukk, a saját tojásait más madarak fészkébe csempésző költésparazita. A Nagy Britanniától Japánig honos európai kakukk (Cuculus canorus) tojásait óriási elterjedési területén eddig csaknem 300 gazda madárfaj fészkében találták meg a kutatók. A becsapott nevelőszülőknek jobbára fogalma sincs arról, hogy egy másik faj egyedét etetik, hiszen a fészkükbe csempészett tojást a sajátjuknak tekintik, és ennek megfelelően a belőle kikelő fiókát is. A költésparazita madarak taktikája arra irányul, hogy a befogadó gazdafaj egyedeit azok tudta nélkül használják ki. A gazda és a költésparazita közt folyó evolúciós versenyfutás végeredményeként az idegen tojásokat felismerő gazdák alakulnak ki, és hathatós ellenlépéseket tesznek a parazitizmus elkerülése érdekében, például kidobják az idegen tojásokat a fészkükből. Azonban a költésparazitizmussal korábban még nem szembesült, „naiv” gazdák elfogadják az idegen tojásokat, sőt tétlenül végignézik, ahogy a belőle kakukkfióka kilöki a saját tojásaikat a fészkükből.
Hasonló a helyzet akkor is, amikor odúkban költő madarak vetélkednek a korlátozott számú fészkelőhelyért, tipikusan ilyen fajok például a fecskék és cinegék, az egymástól elhódított fészekodúba már az előző tulaj által lerakott tojást is kiköltik a sajátjaikkal együtt. Ebben az esetbe is az a szabály érvényesül, hogy minden a fészkükben található tojást a sajátjuknak tekintenek. Tehát ha nincs valamilyen erős evolúciós kényszer, akkor a saját és idegen tojások megkülönböztetése nem alakul ki.
A tévedés egy másik izgalmas esete, mikor egy ragadozómadár a fészkébe eredetileg eleségként szállított idegen fiókát nem öli meg, hanem a sajátjai mellett felneveli. Több estben előfordult, hogy parlagi sasok (Aquila heliaca) vagy rétisasok (Haliaeetus albcilla) a saját fiókák táplálékának szánt egerészölyv (Buteo buteo) fiókát felnevelték fészkükben.
2. kép. Vajon mit figyel apa? Fekete rigó hímet követő fenyőrigó fióka. (Fotó: Dr. Fuisz Tibor István)
Az már ritkább, és érdekesebb eset, amikor más faj már kikelt, a fészekben ülő, vagy már kirepült fiókáit eteti önszántából egy másik faj felnőtt hím vagy tojó példánya. Mivel a fiókák nem a sajátjaik, az ilyen tevékenységet végző madaraknak az élettartamra vetített, saját túlélő utódokban mért szaporodási sikere ennek a döntésnek köszönhetően bizonyosan nem nő, sőt az idegen fiókák felnevelésére fordított energia igazából kárba vész. Nos, akkor mi okozza ezt a jelenséget, és vajon milyen gyakori a madárvilágban?
Az elméletinek tűnő kérdés egész más megvilágításba került számomra, mikor fenyőrigó fiókákat etető fekete rigó párt figyeltem meg 2025. májusában.
A szülői ráfordítás nyertesei és vesztesei - Segítők
Amikor egy madár saját fajtársai fiókáit neveli, evolúciós értelemben akár nyeresége is származhat a döntésének köszönhetően. Sok esetben a fiatal, saját territórium elfoglalására még nem képes, és a költésben tapasztalatlan madarak a szüleik otthon területén maradnak, és segítik a következő évben a fészekalj felnevelését. Mivel a testvéreik felnevelésében segédkeznek, azok közeli rokonaik, tehát a testvéreik táplálására és védelmére fordított idő és energia pontosan olyan eredményt hoz, mintha a saját fiókáikat gondoznák. Ráadásul az öcsik és hugik felnevelésével gyakorlatot szereznek az utódgondozásban, és a szülők territóriumának előnyeit élvezhetik, nem kell elvándorolniuk, új területet szerezniük. Ezek a segítők jó eséllyel öröklik a szülők területét, ha azok elpusztulnak. Ha esetleg nem a szüleik, hanem valamelyik távolabbi rokon területén vállalnak segítő szerepet, akkor genetikai egyezésük a fiókákkal csökken, és ennek függvényében a szaporodási sikerük is. Azonban a tapasztalatszerzés még ebben az esetben is magyarázhatja a tevékenység sikerét, és így az az egyed számára előnyös, adaptív vonás lehet.
De mi a helyzet, ha egy madár egy másik faj fiókáját neveli? Ebben az esetben közeli genetikai rokonságról már szó sem lehet. Tehát olyan folyamatok állhatnak a háttérben, ami az idegen fiókák etetésére sarkallja a segítő fajt. Egy 2021-ben megjelent tanulmány az irodalom részletes elemzése alapján 107 madárfaj vette örökbe 105 madárfaj egyedeit. A szerző kimutatta, hogy a fajok közti örökbefogadást leggyakrabban az énekes madarak gyakorolják, de számos más madárrend (összesen tíz rend, köztük a ragadozó madarak, galambok, sólymok, parti madarak, baglyok) tagjai is örökbe fogadnak idegen fiókákat. Az örökbefogadók rendszerint hím egyedek.
Vajon mivel magyarázható a fajok és nemek közti eltérés az örökbefogadásban? Mivel a ma élő mintegy tízezer madárfaj fele énekes, nem csoda, hogy az összes megfigyel örökbefogadás 85 %-át énekes madarak gyakorolták. Az is szerepet játszhat magas képviseletükben, hogy rendszerint hosszú ideig, és gyakran nyílt fészekcsészében nevelik a fiókáikat. A fészekhagyó fajok fiókánál sokkal ritkább az örökbefogadás, bár feljegyezték, hogy egy sarki búvár (Gavia arctica) pár egy pápaszemes pehelyréce (Somateria fischeri) fiókát etetett. Nos, ebben az esetbe a segítő faj más madárrendbe tartozik, mint az etetett fióka. Az ilyen távoli, más rendbe tartozó fajok közti fiókaetetésre más példákat is találunk. Az odúkban költő csuszkák (Sitta europea) énekes madarak, de előfordul, hogy a hasonló fészkelési móddal bíró nagy tarkaharkályok (Dendrocopos major) fiókáit etetik. És a fordított eset is megtörténik, a nagy tarkaharkályok a szintén odúköltő, de az énekes madarak rendjébe sorolt seregély (Sturnus vulgaris) fiókáit etetik.
A madarak hormonháztartása a párzás és fészkelés során megváltozik. A szülői viselkedés kialakulásáért felelős prolaktin hormon elősegíti a fészeképítés, kotlás, fiókaetetés végrehajtását. A kutatók kimutatták, hogy ha ennek a hormonnak a koncentrációja magas a költő fekete rigók (Turdus merula) vérében, akkor a saját fészekaljuk elvesztése esetén a szülők bármilyen a közelükben felbukkanó madárfiókát etettek. Ezt a kutatók a „hormonális késztetés” mechanizmusának nevezik. A hímek nagyobb hajlandóságát az idegen fiókák etetésére pedig talán az magyarázza, hogy amíg a párjuk a fészekaljat kelti, a hím nem tud ellenállni a környéken található más fajok fiókái kéregetésnek. Akár a fészkükben hangosan élelmet kérő fiókák, akár a már kirepült, és esetleg az idegen hímet a szülőnek tekintő, és azt követő fiókák kiváltják a fiókák gondozását.
A másik elfogadott magyarázat, a „szaporodási hiba hipotézis” azt állítja, hogy egyszerűen hiba történt a fióka adaptálásában, a közeli, hangosan kéregető fiókát a sajátjának véli a megtévesztett egyed. Egy irodalmi áttekintésen alapuló munka alátámasztja ezt az elképzelést, a tanulmányozott 180 feletti esetben a leggyakoribb örökbefogadási ok a sajáthoz közeli idegen faj fészkéből hallatszó hangos kéregetés volt.
3. kép. Fekete rigó hímtől táplálékot kolduló fenyőrigó fióka. (Fotó: Dr. Fuisz Tibor István)
De hogy néz ki az örökbefogadás a gyakorlatban? Egy hosszú távú költésbiológiai vizsgálatban lengyel kutatók 25 évig vizsgálták a fekete rigók szaporodását. A 2900 feletti fészkelés során mindössze 11 esetben észlelték, hogy a fekete rigók egy másik rigófaj, a fenyőrigó (Turdus pilaris) fiókáit etetik. A fészekaljukat vagy fiókáikat elvesztett közel kétezer párból négy fogadott örökbe fenyőrigókat, míg a nagyjából ezer sikeresen költő pár közül hat a saját fiókái mellett fenyőrigó fiókákat is etetett. Azaz a fészekalj elvesztése a fekete rigóknál nem növeli a téves örökbefogadás esélyét. Csupán egyetlen esetben etették a fészekben ülő fiókákat, majd ezeket a kirepülés után is gondozták. A többi tíz esetben a már kirepült fenyőrigó fiókákat etették a fekete rigók.
A saját megfigyeléseim a Budapest belvárosában található Orczy-kertben történtek. Az öt éve folyó fenyőrigó költések megfigyelése során 2025-ben észleltem először, hogy kirepült fenyőrigó fiókák nem a saját szüleiktől, hanem fekete rigóktól koldulnak táplálékot. Az irodalom szerint ritka eset történt: az idegen fiókák etetésébe a hím mellett egy tojó fekete rigó is bekapcsolódott. 2025. május 19-én és 20-án Ludovika téren kelt, és ott fém és színes gyűrűvel jelölt fiókák egy nap elteltével, május 21-én már az Orczy-kertben tűntek fel. Ide valószínűleg a szüleik vezették át őket, és már akkor is megközelítettek kéregetve fekete rigókat. A saját szüleik sorsa számomra ismeretlen, nem tudom hogyan és miért történt a váltás a fekete rigókra. Ezen a napon még nem sikerült etetést megfigyelni. 2025.május 22-től a 29-ig, azaz nyolc napon át a tojó és hím fekete rigó etette a talajon és a lombkoronában is a fenyőrigó fiókákat. Rendszerint 2-3 fióka követte az egyik vagy másik mostohaszülőt, de előfordult, hogy a nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási épülete mellett található füves 3-4 méter szélességű gyepen a tojó és hím együtt vezetett négy fiókát. Ízeltlábúakkal, földi gilisztákkal és ostorfa bogyókkal kínálták a fiókákat. A színes gyűrűs fiókák mellett két gyűrű nélküli fióka is kéregetett tőlük, gyakran a két fekete rigó körül négy fenyőrigó fiókát sikerült megfigyelni. 2025. május 30-án és június másodikán már csak a hím fekete rigó etetett két fiókát, a tojó nem tűnt fel a közelükben. Azaz a fiókák etetését legalább 12 napon át látták el a mostoha szülők.
Érdekes, hogy gyakran saját fiókákat vezető fenyőrigók is voltak akár 3-5 méter közel a fekete rigókhoz, és semmilyen agresszív viselkedés nem volt az örökbefogadók felé. Pedig közismert, hogy a laza telepeket alkotó fenyőrigók a fészekaljak és fiókák védelme érdekében csoportba tömörülve aktívan védekeznek a fészküket és fiókáikat megközelítő madarak ellen. Az Orczy kertben megfigyeltem, hogy fekete harkályt, örvös galambot, szarkát, szajkót, dolmányos varjút csoportba tömörülve üldözik, és egymást cserregve hívják potenciális ragadozók felbukkanása esetén a hím és tojó fekete rigók. Sőt a félelem legkisebb jele nélkül „zuhanóbombázva” támadnak a náluk gyakran kétszer-háromszor nagyobb madarakra. Rejtély számomra, hogy vajon a fiókák valamilyen okból egyszerre elvesztették a szüleiket, és ezért tértek át a közelben szaladgáló fekete rigók követésére. A fenyőrigó fiókák mellett ezektől a fekete rigóktól ebben az időszakban nem kéregetett fekete rigó fióka, tehát elképzelhető, hogy a saját fészekaljuk megsemmisült, és ezért fogadták örökbe a fenyőrigó fiókákat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
