Magyar–amerikai űr- és bolygókutatási kapcsolatok: Pillék az űrben
Ízelítő „A Hold felfedezése” című időszakos kiállításunkból, 1. rész

E blogsorozatunkban a 2021. november 3-ától december 31-éig megtekinthető, „A Hold felfedezése” című időszakos kiállításunk tárgyaiból, illetve a tablókon található – a blog számára esetenként kiegészített – információkból adunk további képekkel illusztrált ízelítőt. Reméljük, hogy a blogbejegyzések kedves Olvasója is kedvet kap ingyenesen látogatható kiállításunk felkereséséhez.

Szerző: Papp Gábor (MTM Ásvány- és Kőzettár)


b01_1_pille_valtozatok.PNG

A Pille három változata. Legalul az analóg, középen az első mikroprocesszoros, felül a második mikroprocesszoros változat.

A talán legismertebb magyar űreszközt, a Pillét Marc Dillard, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is megemlítette a kiállítás megnyitásakor mondott beszédében, ugyanis a Pillét, melynek legelső példányát még Farkas Bertalan vitte magával az űrbe 1980-ban, nemcsak az Interkozmosz-repülések során használták, hanem több ízben alkalmazták az amerikai űrprogramokban.

b01_2_farkas_pille.jpg

Farkas Bertalan a Pillével a Szojuz-36 fedélzetén 1980-ban.

A Pille működése a termolumineszcencia jelenségén alapul. Lényege, hogy az adott hőfokra felmelegített detektáló anyag az előzetesen általa elnyelt sugárzás mennyiségével (a sugárdózissal) arányos fénymennyiséget bocsájt ki. A műszer alkotórészei egyszerűsítve tehát a detektáló anyag, fűtőtest, fénymérő, tápegység és vezérlőegység. A Pille megalkotása előtt a szovjet űrhajósokat ért sugárterhelést a ruhájukba mért tokban lévő dózismérő utólagos, földi kiértékelésével tudták csak megállapítani. Mindez egy szintén az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében (KFKI) kifejlesztett, a mai mikrohullámú sütőkhöz hasonló méretű, 15 kilós, 200 W energiaigényű berendezéssel történt. A Pille viszont kicsi, könnyű, csekély áramigényű, és adatai az űrhajó fedélzetén kiolvashatók.

Nem véletlen tehát, hogy az űrhajózásban kitűnően használható sugárdózismérőre felfigyelt a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAF) 1983-as budapesti kongresszusán részt vevő Sally Ride amerikai űrhajósnő. Ennek nyomán a NASA számára akkumulátoros változatot készítettek, melyet Ride 1984-ben ki is próbált a Challenger űrrepülőgép 6. útján.

b01_3_sally_ride_pille.jpg

Sally Ride, az első amerikai űrhajósnő a Pillével a Challenger STS-41-G küldetésen. A dedikáció magyar fordítása: A magyar TLD-stábnak [TLD: termolumineszcens doziméter]. Köszönöm! Ez egy remek berendezés! – A kép forrása: ELKH Energiatudományi Kutatóközpont.

Az amerikai Atlantis űrsikló 1996-ban egy új, mikroprocesszoros Pillét vitt föl a Mir űrállomásra. A rutinméréseken túlmenően Jerry Linenger és Michael Foale az űrsétán is végzett dózisméréseket, a Pillét az e célra űrruhájukon kialakított külön zsebekben hordva.

b01_4_tld_zsebek_slide_29.jpgA nyilak az amerikai űrhajósok űrruháján a Pille számára kialakított zsebek helyét mutatják. – A kép forrása: Deme Sándor (ELKH Energiatudományi Kutatóközpont ) & NASA.

2001-ben a Discovery űrrepülőgép szállított egy újabb Pille-változatot a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), itt James Voss végzett vele mintegy 1700 mérést. Szintén a dózismérés eszközei azok a magyar gyártmányú sugárzási nyomdetektorok, melyeket 2009-ben az amerikai Atlantis űrsikló juttatott fel a Nemzetközi Űrállomásra.

b01_5_voss_pille.jpg

James S. Voss amerikai űrhajós a Pillével a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). – A kép forrása: NASA JSC.

Az újabb – három mérőteleszkópja nyomán – TRITEL nevet kapott magyar dózismérő műszer, mely a sugárzás idő- és térbeli eloszlásának mérésére is alkalmas, szintén már bizonyított az űrben. Ennek nyomán a TRITEL helyet kap azon a Hold körül keringő űrállomáson (Lunar Gateway), melyet az Artemis-program, az amerikai vezetésű új, nemzetközi holdkutatási program keretében terveznek megépíteni. Ugyancsak magyar gyártmányú lesz az űrállomás belső sugárzásmérő rendszerének (IDA) központi egysége.

b01_6_tritel_dozismero_forras_ek.jpg

A Lunar Gateway űrállomáson is használni tervezett Tritel dózismérő egységei. – A kép forrása: ELKH Energiatudományi Kutatóközpont / Image: ELKH Centre for Energy Research.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1516762978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.11.27. 17:06:04

Érdekes volt, köszönöm!

Időtálló projekt.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása