Az elpusztult disszertáció és a halottnak hitt bronzszobor története
A felújított „Memento 1956” emlékvitrin hivatalos átadása

Október 21-én múzeumunk adott otthont a Magyarhoni Földtani Társulat Tudománytörténeti és Ásványtan-Geokémiai szakosztályai előadóülésének, és ebből az alkalomból hivatalosan is átadtuk az idén felújított „Memento 1956” emlékvitrint.  

Írta: Papp Gábor (MTM, Ásvány- és Kőzettár)

1_memento_vitrin_masolata.jpgA felújított „Memento 1956” emlékvitrin

Az ülést Bernert Zsolt főigazgató köszöntő szavai után Kecskeméti Tibor személyes visszaemlékezése nyitotta meg. Múzeumunk Őslénytani és Földtani Tárának nyugalmazott munkatársa, címzetes főigazgató-helyettes, pályakezdő muzeológusként élte át a forradalom napjait. A múzeumi tűzvész egyénileg is súlyosan érintette, mert dolgozószobájában megsemmisült a már csaknem kész doktori értekezése, melyet terjedelme miatt 1956. október 22-én nem vitt haza magával. Ugyanott pusztult az értekezés tárgya, a kalcitvázú ősmaradványokból álló mintaanyag, mely először égetett, majd a tűzoltók beavatkozása nyomán oltott mésszé vált.

2_1956kt_06.jpgKecskeméti Tibor és Jánossy Dénes dolgozószobája az 1956-os tűzvész után

Kecskeméti Tibor többek között azt az epizódot is felidézte, amikor később a múzeumi őrség tagjaként az éjjel sötétjében az ásványtári könyvtár romjai közt járva a zseblámpák fényénél megtalálni vélték a tűz egyetlen áldozatát. Az összeégett test azonban a pirkadat fényében egy lándzsás néger harcost ábrázoló bronzszobornak bizonyult, „aki” az Afrika-kiállítás „elefántos” terméből zuhant le a tönkrement födémen át.

3_landzsas_neger.jpg

A „halottnak hitt” bronzszobor ma, a balatonedericsi Afrika-múzeum előtt

4_000039_x_ffn_f_6x9_ep_r_masolata.jpgLyuk az ásványtári könyvtár bauxitbeton födémjén, itt zuhant le a lándzsás néger harcos szobra

5_tothalmos_szoveggel.jpgA résztvevők ezután meghallgatták a vitrinnél okostelefonok segítségével elérhető hang- és filmfelvételeket, majd megtörtént a vitrin hivatalos átadása, melyen Tóth Álmos, a vitrinben kiállított ásványok adományozója tartott rövid múltidézőt.
Tóth Álmos még iskolás korában az Ásványtár kiégése után látogatta meg édesapjával Tokody László tárigazgatót, aki a gyűjtemény romjai közül „kibányászott” példányokat neki ajándékozta. Az egykori kisfiú az ásványok által felkeltett érdeklődése nyomán geológussá lett.

Több évtized elteltével a féltve őrzött példányokat  a következő gondolat jegyében visszaadta az Ásvány- és Kőzettárnak:

Illő, hogy ismét a nemzeté legyenek, ahová Semsey Andor s más mecénások szánták.

6_memento_vitrinreszlet_1_toth_almostol_visszakapott_peldanyok_masolata.jpg

Néhány a Tóth Álmos által visszajuttatott példányok közül, a hátsó példány a megmaradt címke és egy égett katalógusmaradvány alapján azonosítható volt.

A vitrin a Tóth Álmos adományozta példányok mögötti tablón alaprajzok, kronológiai áttekintés és korabeli fényképek segítségével mutatja be a nemzeti múzeumi főépületben dúló tüzek pusztítását. A vitrin aljában a tűzvész által megolvasztott ásványok, tönkrement műszerek maradványai és megperzselt könyvek idézik vissza a katasztrófát.

7_memento_vitrinreszlet_2_olvadt_termesbizmut_masolata.jpgOlvadt termésbizmut maradványa a leltári bejegyzését tartalmazó égett katalóguslap másolatával

8_memento_vitrinreszlet_3_egett_muszermaradvanyok_masolata.jpgÉgett műszerek, és folyóiratok az Ásványtárból, középen egy optikai goniométer (ásványtani szögmérő)

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2815262638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

  • bandigyerek: @megamovieboy: Szerintem te el sem olvasod amit leírsz. Szép napot! (2019.10.28. 05:35) Miért lékelték a koponyájukat őseink?
  • KittenbergerKutatás: Nagyon jó cikk, körültekintő, alapos. Egyetlen kicsi tévedés: Kittenberger 4 és fél évet töltött I... (2019.10.17. 13:09) Kittenberger papucscsőrűi
  • turista60: s a szunyog irtásról még nem is beszéltem,a permetezés után úgy estek le a fáról mint az esö.sok m... (2019.09.14. 13:36) Remeték a Mátrában, egyre kevesebben…
  • Pic: @liberalnazi dickheads: Hallod, látod, érted kolléga??? Azt mondja: ÁRTALMATLAN Ha van rajta a ... (2019.09.13. 01:08) Igazságot a repülő csótánynak!
  • Első mohikán: @múzeum: Gyerekkoromban, a hetvenes évek-nyolcvanasok elején rengeteg szarvasbogárral -és a többi... (2019.08.27. 10:46) ADNI JÓ

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg