A biológiai sokféleség hanyatlása, klímaváltozás és egy online kurzus

A biológiai sokféleség jövője és megőrzése nagyrészt olyan pozitív társadalmi változásoktól függ, melyeket csak akkor tudunk előidézni, ha különösen nagy hangsúlyt fektetünk a környezeti nevelésre. Éppen ez volt a célja a május utolsó hetében ért véget a Biotalent – Talent in Biodiversity (~Biotalent – Tehetség a biológiai sokféleség témakörében) elnevezésű online kurzusnak, amely 25 országból majd 500 tanuló érdeklődését váltotta ki.

61100517_2177016609034800_3676516516754358272_n.jpg

Szöveg és fotók: Babocsay Gergely (MTM Mátra Múzeum)

A kurzus két online modulból és egy terepi modulból állt. Ez utóbbiban az online legjobban teljesítők közül húszan vehettek részt, a görögországi Kréta szigetén egy héten át.

A kurzust három év alatt az Erasmus+ program támogatásával 5 intézmény építette fel, köztük a Magyar Természettudományi Múzeum. Rajtunk kívül a Belga Királyi Természettudományi Múzeum, a Krétai Természettudományi Múzeum, a portugál EDUFOR Online Képzési Centrum, valamint az Európai Természettudományi Gyűjtemények Konzorciuma (CETAF) vett részt a projektben.

A Biotalent kurzus a biológiai sokféleségről és a klímaváltozásról, elsősorban biológiatanároknak, és környezeti nevelőnek szólt, de számos más területről is érkeztek tanulók. Az első modul általános ismereteket adott az élővilág sokféleségének kialakulásáról, a biológiai sokféleség szempontjából legértékesebb élőhelyekről és a veszélyeztető tényezőkről, beleértve a klímaváltozást és okait.

A második modul két választható témát ölelt fel: a gyógynövények, illetve a kétéltűek és hüllők világát. Ezek a témák részben a program felépítőinek szűkebb szakmai kompetenciáját tükrözték, de ugyanakkor a nagy érdeklődésre is számot tarthattak. Mindkét élőlénycsoport válasza a klímaváltozásra jó alapot nyújtott a biológiai sokféleséget érő változások megértetésere a kurzus során.

A kurzus újdonsága volt a pedagógiai megközelítése, amely az úgynevezett Inquiry Based Learning (IBL ~Felfedezésen Alapuló Tanulás) módszerén alapult. Ez annyit jelentett, hogy a rendelkezésre bocsátott törzsanyagra alapozva a résztvevőknek maguknak kellett utánajárniuk az információknak, illetve tanulótársaikkal közös projektben kellett azokat feldolgozniuk, szintetizálniuk, és vizsgafeladatként benyújtaniuk. A tanulócsoportok vegyes nemzetiségűek voltak, így a részt vevők angolul voltak kénytelenek egymással kommunikálni, és a virtuális térben dolgozni. Ez a módszer nagy mértékben modellezte le azt a munkakörnyezetet, amely egyre jellemzőbb a modern világunkra.

Az online tartalmat a Moodle nevű szabad-felhasználású platformon érték el a tanulók. Azért ezen, mert a program célja volt, hogy az itt létrejött mintakurzust a program végeztével bárki más a világon más tartalommal újraalkothassa, felhasználva a Biotalent által létrehozott struktúrát és módszertant.

1platform.jpg
A szabad-felhasználású Moodle, amely a Biotalent-kurzus igényeit figyelembe véve lett tovább alakítva

A Magyar Természettudományi Múzeum kutatói a tananyag szakmai tartalmáért voltak felelősek. A ppt-prezentációkat, az oktató videókat, a felhasznált képeket és a kiegészítő szakmai tartalmakat az MTM és a Krétai Természettudományi Múzeum kutatói állították össze.

2ppt.jpgA törzsanyagot ppt-bemutatók, valamint oktató videók és cikkek alkották

Különösen nagy sikert aratott az egyhetes krétai terepgyakorlat, amelyben a Krétai Természettudományi Múzeum játszotta a fő szerepet, de a terepi tananyagok kialakításában és a terepmunka levezénylésében az MTM is jelentős szerepet vállalt.

dsc_0121.jpgMi van az üvegben? Gyűjteményi foglalkozás a Krétai Természettudományi Múzeum herpetológiai gyűjteményében

biotalent_terep3.jpgDr. Manolis Avramakis vitte a prímet és a növényes oktatást. Minden növénynek megvolt az antik vagy kevésbé antik története

dsc_0199.JPGA magyarul talán molyhos mügének nevezhető Asperula pubescens, csak kréta szigetén honos

szemfoltos_szkink.jpgAz első hüllők egyike egy szemfoltos szkink (Chalcides ocellatus) volt

dsc_0221.jpgA balkáni óriás zöldgyík (Lacerta trilineata) bár igen gyors, de nem mindig eléggé

dsc_0147.jpgEgy endemikus faj, a krétai faligyík (Podarcis cretensis) Dr. Petros Lymberakis, herpetológus kezében

kdsc_0140.jpgA fali gekkó (Tarentola mauritanica) egyike volt az izgalmasabb hüllőknek

biotalnet_terep2.pngFényképezés egy parfümüzem botanikus kertjében, és séta a májusi virágpompában Krétán. Még a kőfalakból is virágok omlottak alá. Volt mit megörökíteni

terepgyak_vacsora.jpgA terepnapokat görög tavernákban elköltött vacsora zárta

A tanulók visszajelzései rendkívül pozitívak voltak. Sajnos, mivel az Erasmus+ támogatása csak a kurzus felépítésére és egyszeri megszervezésére adott anyagi fedezetet, a jövőben formális kurzusként már csak fizetős formában történő újra indítására van lehetőség. A platform azonban mindenki számára hamarosan meg fog nyílni, így a kurzus önálló, fakultatív elvégzésére bárkinek lehetősége lesz.

Mindenki, aki az online modulokat sikeresen teljesítette, ECVET (európai szakoktatási és szakképzési kreditrendszer) tanúsítványt, illetve Europass bizonyítvány-kiegészítőt kapott a kurzus elvégzéséről. A program sikere mutatja, hogy igény van a biológiai sokféleséggel kapcsolatos iskolán kívüli képzési formákra, a Biotalent tehát jelentős hiányt pótolt.

A kurzus honlapja: http://biotalent.myspecies.info/

A hamarosan szabadon használható platform elérhetősége: http://biotalent.ucdc.uoc.gr/login/index.php

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1114933888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg