Özönfaj a habokból: az amuri kagyló
A hónap műtárgya - 2018. november

Álló és folyóvizeink partján gyakran találkozhatunk hatalmas, akár a pingpongütő méretét is elérő kagylóhéjakkal, néha akkora tömegben, hogy az a benyomásunk támad: a gerinctelen biomassza oroszlánrészét ez az egy faj teszi ki az adott víztestben.

149783_kezdokepnek_uj.jpg Amuri kagyló (Sinanodonta woodiana) (fotó: V. Prié/Caracol)

Írta: Fehér Zoltán

Ezek a héjak egy távol-keleti eredetű inváziós faj, az amuri kagyló (Sinanodonta woodiana) héjai. Maga a kagyló valamikor a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben kerülhetett Magyarországra, azonban első dokumentált hazai előfordulási adata csak 1980-ból van, amikor Petró Ede a gyulai vár melletti Csónakázó-tóból begyűjtötte az első hazai egyedet. Felfedezését Petró 1984-ben közölte az Állattani Közleményekben. Bár az amuri kagyló magyarországi felbukkanása akkor nem volt teljesen váratlan, hiszen Sárkány-Kiss Endre a Bihar megyei Cséfán már 1979-ben megtalálta, mégis az új inváziós puhatestűfaj megjelenése akkoriban egyfajta szenzációnak számított malakológus (csigász és kagylász) körökben. Mivel egy, a faunánkra nézve új, ráadásul hatalmas termetű, látványos fajról volt szó, a gyulai Csónakázó-tó abban az évben valóságos búcsújáró hellyé változott, malakológusok egész hada látogatott Gyulára, hogy begyűjtse az új jövevényt.

157232.jpgAmuri kagyló (Sinanodonta woodiana) (fotó: V. Prié/Caracol)

A Magyar Természettudományi Múzeum első hazai példányai is ebből az évből származnak. A viszonylag nagy méretű, de vékony kagylóhéj elöregedése és száradása során feszültség alakul ki a peremmel párhuzamos irányban. Ennek hatására a peremszéli sérülésekből előbb-utóbb óhatatlanul elindulnak sugár irányban olyan repedések, amelyek a kagylóhéjakat idővel teljesen szétrepesztik. A vastagabb héjú és kisebb méretű őshonos kagylófajoknál ez a jelenség sokkal kevésbé jellemző, ezért a gyűjtemény kezelői az amuri kagyló példányainál nem számítottak erre. Sajnos emiatt a korai gyűjtésű amuri kagyló példányaink mostanára igen megviselt állapotba kerültek.

A nagy termetű és vékony héjú kagylófajok esetében ez ellen a jelenség ellen vagy a héjakat összeszorító rögzítő tapaszok segítségével lehet védekezni, vagy folyamatos alkoholban, netán paraffinolajban való áztatással óvhatók meg a kiszáradástól. Ám miután az amuri kagyló mára egyike a leggyakoribb hazai puhatestű fajoknak, ilyen „kiemelt gondoskodás” csak néhány példánynak jár, kiállítási vagy oktatási célra szánt egyedeket sokkal egyszerűbb frissen begyűjteni.

Az amuri kagyló eredeti hazája a Távol-Kelet, elsősorban az Amúr és a Jangce folyók vízgyűjtő területei. Inváziós fajként a hetvenes évek végén került Európába, ahol a kontinens legészakibb és legdélibb részeit leszámítva általánosan elterjedtnek tekinthető. Meghódította Délkelet-Ázsiát (Indokína, Burma, Indonézia) és felbukkant az Egyesült Államokban is.

149784.jpgAmuri kagyló (Sinanodonta woodiana) (fotó: V. Prié/Caracol)

Terjedésének és inváziós fajjá válásának hátterében több tényező áll. Életciklusa korai fázisában apró karmos lárvái (glochidiumok) vannak, amelyek a karmok segítségével halakhoz, elsősorban azok kopoltyúihoz tapadnak. Később a lárvák leválnak az őket utaztató halakról, átalakulnak apró kagylókká, és az aljzatba fúródva megkezdik önálló életüket. Feltehetően Kelet-Európába is potyautasként, a szovjet Távol-Keletről importált növényevő halakon (amur, busa) kerülhettek be lárváik. Az amuri kagyló inváziós fajjá válását széles ökológiai tűrőképessége, azaz igénytelensége nagyba segíti; bár az iszapos aljzatokat preferálja, de többféle aljzaton is képes megélni. A vízhőmérséklet szélsőségeit jobban viseli, mint őshonos versenytársai, a tavikagylók vagy a folyamkagylók, és ahol nagy egyedsűrűségben fordulnak elő ezek a hatalmas termetű állatok, ott olyan mennyiségben szűrhetik ki a lebegő szerves anyagot a vízből, hogy ezzel szabályosan elvonják őshonos versenytársaik elől a táplálékot. Egy amuri kagyló akár 12–14 évig is elélhet, és miután már fiatal korától, mindössze 3–4 centiméteres testméretet elérve kezd létrehozni lárvákat, hosszú élete során utódok tízezreit képes a világra hozni.

2018-hm_nov7.JPGAz amuri kagyló a múzeum kupolacsarnokában 2018 novemberében tekinthető meg (fotó: Turcsán Zsolt)

Lehet olyan érveléssekkel találkozni, hogy az említett tulajdonsága miatt az amuri kagylónak komoly szerepe van a természetes vizek öntisztulásában, illetve mesterséges vizekben biológiai szűrőként alkalmazható. Ezzel együtt a helyzet az, hogy az őshonos nagykagylóink visszaszorulásának hátterében álló okok egyike éppen ennek a fajnak az erőteljes térhódítása – emiatt elsősorban kártékony betolakodóként tekintünk rá.

2018-hm_nov4.JPGAz amuri kagyló a kiállításban (fotó: Turcsán Zsolt)

2018-hm_nov3.JPGAz amuri kagyló a kiállításban (fotó: Turcsán Zsolt)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2514368109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

szabaduloszoba_oldalsav_banner.jpg

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg