Barlangi rákot neveztek el a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatójáról

Nem csak világhírű filmsztárokról neveznek el új fajokat...

Dr. Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója – még e tisztség betöltése előtt – három évig az okinavai egyetem meghívására vendégprofesszorként Japán déli szigetein, a Riukiu-szigetvilágban tanulmányozta a talajlakó ízeltlábúakat. Egyik útján az Okinavától messze keletre, a Csendes-óceánban fekvő Daito-szigetek déli tagján (Minami-Daito) járt, ahol a korallmészkőben kialakult egyik barlangban különleges apró, fehér rákocskákra lett figyelmes.

Ebben a Hosino-do elnevezésű barlangban, a helyi vezető, Higasi-szan szerint még sosem járt zoológus, így megalapozottnak tűnt a gyanú, hogy eddig sosem látott, tudományra új állatfajt sikerült felfedezni. Így is lett: mivel Korsós doktor nem szakértője ennek az állatcsoportnak, a begyűjtött négy példányt (egy hímet és három nőstényt) odaadta az akkor épp a Riukiu Egyetemen dolgozó amerikai kollégának, Kristine White-nak, aki össze is állította a részletes publikációt.

A Zootaxa című, jelentős nemzetközi állatrendszertani folyóiratban 2013-ban jelent meg a cikk, amelyben az amerikai, ausztrál és japán szerzők az új rákfajt első begyűjtője tiszteletére Minamitalitrus zoltani-nak nevezték el. A fogott példányok közül a hím lett az ún. holotípus, vagyis az a különleges egyed, amelyet minden új állatfaj leírásánál kijelölnek, hogy vonatkoztatási alap legyen a faj összes tulajdonságára nézve. A másik három példány lett az ún. paratípus, amelyek szintén hordozzák az új faj tulajdonságait, de nőstények lévén kevesebb részletre kiterjedően. Tudományos értékük mind a holotípusnak, mind a paratípusoknak (az ún. típussorozatnak) igen magas; egy-egy múzeumi gyűjtemény jelentőségét többek közt azzal mérik, hogy hány faj ilyen típushordozó példányát tartalmazza. A Minamitalitrus zoltani egyik paratípuspéldánya a Magyar Természettudományi Múzeumba került, ezzel is növelve Magyarország legnagyobb természettudományi múzeuma mintegy 60 ezres típuspéldány-gyűjteményét!

minamitalitrus_zoltani_nemethkicsi.jpg
A Minamitalitrus zoltani paratípuspéldánya a múzeum Rákgyűjteményéből (fotó: Németh Tamás)


minamitalitrus_zoltani_1.jpgA Minamitalitrus zoltani-ról készült szakillusztráció a publikált fajleírásban

  

A fajleírás az alábbi cikkben jelent meg:
White, K. N., Lowry, J. K. & Morino, H. (2013): A new cave-dwelling talitrid genus and species from Japan (Crustacea: Amphipoda: Talitridae). – Zootaxa 3682(2): 240–248.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4613620048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

szabaduloszoba_oldalsav_banner.jpg

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg