Magyar Természettudományi Múzeum Blog

A Földön élő jelenleg ismert állatfajok 95 százaléka gerinctelen élőlény. A maradék 5 százalékon osztoznak a gerincesek, és ennek körülbelül csak egytizede tartozik az emlősök osztályába, amely közel 5000 fajt számlál. 

Írta: Gubányi András (Parazitológiai gyűjtemény)

1. kép: Az északi vagy patkányfejű pocok hazai alfaja, a Microtus oeconomus mehelyi

Kisemlősök a táplálékláncban

Az emlősök osztálya a múltban fajokban sokkal gazdagabb volt. A földtörténeti korokban valaha élt emlőscsaládokat is figyelembe véve a 425 család közül mára 300 kihalt. A kisemlősök fontos szerepet töltenek be az adott ökoszisztémában: a trofikus kapcsolatok meghatározó láncszemei. Számos védett ragadozómadár és emlős táplálékállatai.

Az első bizonyítópéldány

Külön figyelmet érdemel azonban az északi vagy patkányfejű pocok (Microtus oeconomus) magyarországi alfaja, a Microtus oeconomus mehelyi (1. kép), amely egy korábbi klímaperiódusokban elterjedtebb élőhely megmaradt foltjainak maradványfaja, és egyben hazánk legritkább pocok(al)faja. 1974 óta védett, 2001-től fokozottan védett, szerepel a Berni Egyezmény III. Függelékében, és szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelvben (Habitat Directive) is. Populációi jégkorszaki reliktumként maradtak fenn, jelezve a holarktikus (tehát az észak-amerikai, afro-eurázsiai, északi sarkvidéki faunatartományokban élő) faj elterjedésének déli határát. Észak-Európától Kelet-Szibériáig, illetve Észak-Kanadában és Alaszkában is megtalálható.

A Kárpát-medencében jelenleg három nagyobb térségből ismert az előfordulása: a Csallóköz és a Szigetköz, a Tóköz-Fertő-Hanság, valamint a Kis-Balaton területén. Már a XVII. század végén felfedezték a Kárpát-medencében. Az első fellelhető, megőrzött bizonyítópéldánya 1892-ből származik, és a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának Emlősgyűjteményében található (2. kép).  

2. kép: Az első múzeumi példány 1892-ből

Akkoriban még nem különítették el a széles elterjedésű törzsalaktól. Erre csak 1928-ban került sor Microtus ratticeps mehelyi (3. kép) néven, a múzeumi gyűjteményben őrzött, az 1900-as évek elején Rajka és Somorja környékén gyűjtött példányok alapján. 

3. kép: az Éhik Gyula által 1928-ban leírt alfaj holotípusa

Hidegtűrő rágcsáló

A többi pocokfajtól jól elkülöníthető: bundája szürkésbarnás, a gerince mentén sötétebb. A hazai állományok életmódjáról viszonylag keveset tudunk. Fészkét elsősorban zsombéksásosokban építi, melynek elhelyezkedése függ a területet borító víz magasságától, de a földfelszínhez közel található. A fészkeknek általában két-három bejárata van, amelyek a sűrű növényzetbe nyílnak. Alakja gömbölyded, fűszálakkal, sás- és gyékénylevelekkel bélelt.

Az északi pocok a vizes környezethez kiválóan alkalmazkodott, a zsombékok között könnyedén közlekedik. A nyílt területekre, kaszálókra ritkán merészkedik ki. A hideget és a nedvességet jól tűri, így a többi rágcsálóval ellentétben a csapadékos és/vagy hideg őszi-téli időjárás kevésbé tizedeli állományát. A Kárpát-medencei populációk aktivitása hőmérséklet-függő. A nyári meleg hónapokban elsősorban a hajnali, kora reggeli ill. az alkonyati, késő esti órákban jár táplálék után. A többi évszakban a nap minden szakában mozog. A hím és nőstény mozgáskörzete a szaporodás függvényében változó. A hímek egyetlen éjszaka alatt akár egy kilométeres távolságot is bejárhatnak. A nőstények a szoptatás ideje alatt nem távolodnak el a fészek környékétől.

Az északi pocok szemiakvatikus állat, növényi táplálékon él. Kedveli a különböző sásokat, füveket, a nád fiatal sarjait, rizómáit. Télen fák kérgét, gyökereit, illetve a gyékények gyöktörzseit fogyasztja előszeretettel.

A szaporodási időszak március és szeptember közé esik. A nőstények 20–23 napos vemhesség után, évente 3–5 alkalommal 2–12 utódot hoznak világra. A kölykök vakon születnek, a szemhéjuk a 9. napon nyílik ki. A szoptatás nagyjából 20 napig tart. Az utódok hathetesen már ivarérettek. Hazánkban az északi pocok gradációs ciklusa szoros összefügg a csapadékos és száraz évek váltakozásával.

Legfőbb természetes ellensége a hermelin és a menyét. Táplálékállata a barna rétihéjának, az egerészölyvnek. Számos egyede került elő réti fülesbagoly, erdei fülesbagoly, macskabagoly, gyöngybagoly és kuvik köpetéből. Irtja a róka, de a vaddisznó is pusztítja fészkeit túrásával és dagonyázásával.

Az északi pocok állományait veszélyeztető tényezők között elsőként kell említeni az élőhelyek beszűkülését és feldarabolódását, továbbá a magassásos társulások vízellátottságának csökkenését, az élőhelyek természetvédelmi kezelésének problémáit és az előre nem belátható antropogén hatásokat.