Mégsem mamuthúst ettek a Felfedezők Klubjában
Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 13. rész

A Yale Egyetem kutatói DNS-vizsgálatokkal igazolták, hogy a híres 1951-es New York-i vacsorán nem mamut, és nem is kihalt óriáslajhár, hanem teknőshús szerepelt a menüben.

Írta: Dulai Alfréd

Szakmai körökben legendássá vált vacsorát rendezett 1951. január 13-án a Felfedezők Klubja a New York-i Roosevelt Hotel előkelő báltermében. A parti nem az illusztris vendégek miatt vált hírhedtté, hanem a felszolgált ételek miatt. Az évente megrendezett eseményen mindig egzotikus ínyencfalatokból állították össze a menüt. Nem volt ez másképpen 1951-ben sem, amikor teknősleves, óriás japán rák, és bölényhús került a felfedezők asztalára. Ugyanakkor azonban elterjedt a híre, hogy abban az évben mindezeknek a megkoronázásaként 250 ezer éves gyapjas mamut szeleteket is megkóstolhattak a vendégek, amit az alaszkai jégből olvasztottak ki.

dulai-2-abra.jpg

A rejtélyes főtt hús, az 1951-es vacsora maradékának múzeumban őrzött mintája. Peabody Természettudományi Múzeum gyűjteménye, Yale Egyetem, New Haven.
(Forrás: PLoS ONE: doi:10.1371/journal.pone.0146825.g003)

Ennek az elvi lehetősége fennáll, bár a „lefagyasztott” mamutok nem annyira a sarki jégből, hanem inkább az állandóan fagyott talajokból (permafrost) kerülnek elő. A mirelit mamutpecsenyék minden bizonnyal fogyaszthatók, bár valószínűleg nem túl finomak. Azt sem lehet kizárni, hogy mielőtt az elpusztult állat teste megfagyott volna, már elkezdődött annak lebomlása… Ráadásul sokan kétségbe vonták, hogy az est vendégeinek valóban mamuthúst szolgáltak volna fel. Ezt a véleményt erősítette, hogy számos egykori résztvevő szerint a főfogás nem is egy mamutból származott, hanem egy másik kihalt állatból, az óriáslajhárból. A rejtélyes utolsó fogás története az azóta eltelt 65 évben is rendszeresen előkerült a Klub rendezvényein borozgatás közben. Több évtizedes bizonytalankodás után most DNS-vizsgálatokkal sikerült megoldani a rejtélyt, és a kutatók meglepetésére egyik ismert változat sem bizonyult igaznak.

Hogyan sikerült a Felfedezők Klubjának mindenkit rászednie a mamutos történettel? Az egész akkor kezdődött, amikor a díszvacsora szervezője (egyben a filmsztár, Mae West korábbi ügynöke) Wendell Phillips Dodge kiküldött egy sajtóközleményt arról, hogy az éves vacsorán fosszilis húst fognak felszolgálni. Ebből sokan arra a következtetésre jutottak, hogy ez csak a gyapjas mamut lehet, és egy teljes háttértörténet is körvonalazódott, mely szerint a húst Bernard Hubbard tiszteletes, alaszkai felfedező ajánlotta fel, aki a jégbe fagyva talált rá a húsra Alaszka délnyugati partjainál, az Aleut-szigetekhez tartozó Akutan-szigeten. Sokan még azt is tudni vélték, hogy a fagyott húst George Francis Kosco, a haditengerészet kapitánya vitte hajójával New Yorkba. Így a vacsorán részt vevők jelentős része meg volt győződve arról, hogy mamuthúst fogyasztott fő fogásként.

dulai-1-abra.jpg

A Felfedezők Klubjának egykori tagjai, akik főszerepet játszottak a történetben. A. Bernard Rosecrans Hubbard, ismert sarkvidék kutató. B. George Francis Kosco, a haditengerészet kapitánya. C. Wendell Phillips Dodge, mókamester, a vacsora szervezője. D. Paul Griswold Howes, a Bruce Múzeum igazgatója. (Forrás: PLoS ONE: doi:10.1371/journal.pone.0146825.g003)

Mások viszont úgy vélték, hogy a felszolgált hús a Megatherium néven ismert kihalt óriáslajhárból származott. A történetnek ez a része arra vezethető vissza, hogy az egyik klubtag, Paul Griswold Howes nem tudott részt venni a vacsorán, de azt kérte a szervezőktől, hogy küldjenek neki belőle egy darabot, amit aztán ki tud állítani Greenwich-ben, az általa irányított Bruce Múzeumban. Sokan tudomást szereztek arról, hogy a parti után megmaradt és Howes-nek elpostázott húst Dodge Megatherium néven címkézte meg. Ezzel viszont az a probléma, hogy bár előfordultak őslajhárok Alaszkában, ahol a történet szerint a húst találták, a Megatherium elterjedése az eddig ismert adatok szerint Dél-Amerikára korlátozódott. Így ez a lelet nagyon jelentősen és meglepően kiterjesztette volna a Megatherium elterjedési területét Dél-Amerikától az Aleuti-szigetekig. Mindezen következetlenségek ellenére a gyapjas mamutot felszolgáló parti története tovább élt városi legendaként.

dulai-3-abra.jpg

Az állítólag az Akutan-szigetről származó hús lehetséges forrásainak földrajzi elterjedése. A színes körök az ismert ősmaradvány lelőhelyeket jelölik: kék – gyapjas mamut, vörös – Megatherium, sárga – egyéb őslajhárok. A zöld terület jelzi a közönséges levesteknős jelenlegi elterjedési területét.
(Forrás: PLoS ONE: doi:10.1371/journal.pone.0146825.g003)

A Howes számára elküldött minta 2001-ig maradt a greenwichi Bruce Múzeumban, ezután a Yale Egyetem Peabody Természettudományi Múzeumának emlősgyűjteményébe került. A történettel tisztában lévő kutatók és diákok évekig kerülgették a mintát: vajon tényleg egy megfőzött alaszkai óriáslajhár húsa van az etanolban? Végül Eric Sargis antropológia professzor és pár tanítványa 2014-ben nekiálltak a hús tanulmányozásának. A PLoS ONE folyóiratban megjelent tanulmány elkészítését támogatta a Felfedezők Klubja is, nem csak anyagilag, hanem az archívumukban fellelhető korabeli iratok és levelezések rendelkezésre bocsátásával is. Maga a DNS-vizsgálat igazi kihívást jelentett a kutatóknak, hiszen amellett, hogy esetleg több ezer éves a minta, a húst meg is főzték, mielőtt tartósították volna 65 évvel ezelőtt. A kutatók azonban végül képesek voltak DNS-t kivonni az állítólagos mamut/lajhár sejtjeiből. Kiderült, hogy nem mamut, nem lajhár, de még csak nem is emlős húsáról van szó. A kapott adatsor tökéletes egyezést mutatott a közönséges levesteknős (Chelonia mydas) genetikai profiljával. Tehát nem kihalt állatok húsát szolgálták fel a vacsorához, hanem legnagyobb valószínűséggel annak a teknőshúsnak a maradékát, amit a leves elkészítéséhez használtak fel...

A klubtagoknak azért valószínűleg lehetett sejtésük az igazságról, hiszen Dodge nem sokkal a parti után kiadott egy közleményt, melyben azzal viccelődött, hogy felfedezett egy szert, mellyel a levesteknős átalakítható óriáslajhárrá. Ezt azonban látszólag senki nem vette figyelembe, valószínűleg nem akarták eldobni maguktól egy jó sztori lehetőségét. Hinni akartak a jól hangzó történetben, és akkor még nem sejtették, hogy évtizedekkel később néhány doktoranduszhallgató a DNS-vizsgálatokkal beleköp a (teknős)levesükbe.

Ebben az esetben is beigazolódott, hogy soha nem derülhetett volna ki az igazság, ha a kérdéses mintát nem őrzik a két múzeum gyűjteményében addig, amíg megfelelő vizsgálati módszerek álltak a kutatók rendelkezésére a DNS-vizsgálatok elvégzéséhez.

 

 További olvasnivalók a természetrajzi gyűjtemények jelentőségéről:

Tchernov nyaklánca az alkoholból – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 12. rész

Görnyedt alakok az éjszakában: gyalogpattanászok – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 11. rész.

Egy titokzatos csiga nyomában – Kalandok albán tájakon, múzeumi gyűjteményben és a laboratóriumban – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 10. rész

Egy szürke gyűjteményi példány történelmi titka – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 9.rész

Az élőhely megsemmisült, a növény életre kelt – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 8. rész

Migránsok és otthon maradók – Egy tundranövény génekben őrzött vándorlástörténete Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 7. rész

Kipusztultnak hittük – A zörgőfű és a macskamenta története Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 6. rész

Klímaváltozás a cédulákon – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 5. rész

A lőtér fantomja – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 4. rész

Befőttesüvegből a Természetvédelmi Világszövetség listájára – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 3. rész

Kommentek az apokalipszis magas lováról avagy a tudomány vagy a tudatlanság oltára a nagyobb? Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 2. rész

Poloskák jelzik a Balaton vízének minőségét? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 1. rész

A kutató fogott egy gyönyörű madarat, azután megölte...

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr468451942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2016.03.08. 12:22:36

Amikor Szibériában találtak fagyott mamutot, akkor az expedíció kutyái ettek a húsból - ahogy a sztorit mesélik... valaki, az expedíció tagjai közül nem kóstolta meg esetleg? :)

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg