A sziklai kövifoszlár (Arabidopsis lyrata subsp. petraea) északi elterjedésű tundranövény. Közép-Európában jégkorszaki maradványfajnak tartják, de ezt csak néhány éve, populációgenetikai vizsgálatokkal sikerült bizonyítani.
Írta: Bauer Norbert
Magyarországon a Csobánc bazaltszikláin és a Keszthelyi-hegység dolomithegyeinek északi lejtőin élnek néhány tucat tőből álló populációi. Tauscher Gyula Ágoston (1833–1882) ercsi orvos és szenvedélyes herbarista (növénygyűjtő) egyetlen bizonyítópéldánya alapján tudjuk, hogy a 19. században még előfordult a Velencei-hegységben is. Néhány hasonló szigetszerű előfordulása Ausztria, Csehország és Németország középhegységi tájairól is ismert.
A sziklai kövifoszlár (Arabidopsis lyrata subsp. petraea) egy dolomitsziklán, a Keszthelyi-hegységben
(fotó: Bauer Norbert)
Mivel a növény Skandináviában és Izlandon kőtörmelékes élőhelyek pionír gyepjeinek gyakori faja – és egyáltalán nem feltűnő megjelenésű –, figyelmet egészen a közelmúltig nem kapott. Elterjedése alapján régóta sejtik, hogy az utolsó eljegesedést Közép-Európában, a jégtakaróval határos, ún. periglaciális területeken vészelte át. A nagy egyedszámú észak-európai és a kicsi közép-európai populációinak genetikai vizsgálata olyan eredményeket hozott, amelyek igencsak felértékelik a mieinkhez hasonló maradvány-állományokat. Hazai védetté nyilvánítása is e kutatási eredményeknek köszönhető.
A sziklai kövifoszlár virágai közelről (fotó: Bauer Norbert)
Populációgenetikai vizsgálatok bizonyították, hogy más típust képviselnek a skandináviai és mást a közép-európai állományok. A faj közép-európai állományainak változatosabb a génkészlete; a kis populációk megőriztek több olyan génváltozatot, amelyek a népes északi populációkban egyáltalán nem fordulnak elő. Ennek lehetséges magyarázata is a klímaváltozásban keresendő.
A legutóbbi eljegesedés utáni felmelegedéssel (mintegy 12 ezer évvel ezelőtt) megindult a jégtakaró olvadása. Ezzel párhuzamosan egyre északabbra alakult ki a tundra. A növény migrációra képes változata követte a számára kedvező élőhelyet. Így telepedett meg a mai Skandinávia területén. Néhány kis állomány azonban a közép-európai hűvös mikroklímájú, sziklás élőhelyeken talált menedéket, itt maradtak a felmelegedés során, és ma is gazdagítják e területek flóráját.
Az északi és közép-európai populációk genetikai különbözőségének másik magyarázata az lehet, hogy az eljegesedés idején a jégtakaró hézagaiban jégmentes felszínek ("cryptic refugia") maradtak meg, és a növény ott vészelte át az eljegesedést. Ennek bizonyítása azonban még várat magára.
A Közép-Európában fennmaradt populációk változatos génkészlete a faj fennmaradása szempontjából nagy kincs. A változatosság mindig evolúciós előny, hiszen ez a jobb alkalmazkodás, ezáltal a fennmaradás kulcsa.
A sziklai kövifoszlár élőhelye a Csobánc bazalthegyén (fotó: Bauer Norbert)
További olvasnivalók a természetrajzi gyűjtemények jelentőségéről:
Klímaváltozás a cédulákon – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 5. rész
A lőtér fantomja – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 4. rész
Poloskák jelzik a Balaton vízének minőségét? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 1. rész
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.