Olasz régészek és magyar antropológusok együtt tárták fel egy középkori kolostor temetőjét

A Sassovivo kolostorát és a hozzá tartozó középkori temetőt feltáró olasz régészek magyar antropológusoktól kértek segítséget a munkálatokhoz. Az ELTE és a Magyar Természettudományi Múzeum kutatói  olasz kollégáikkal együtt dolgoztak az ásatáson.

Az umbriai Foligno város közelében fekvő Sassovivo kolostora hosszú időn keresztül az egyik leggazdagabb, legfontosabb középkori monostor volt Itáliában. 

20150724sassovivo-kolostor2.jpg

A kolostor kerengője (forrás: Wikimedia Commons)

Ezt a kolostor egyedülálló szépsége, építészeti gazdagsága mellett a Sassovivóban és Itália más részein keletkezett nagy mennyiségű középkori irat is egyértelműen jelzi.

Csontvázak

2014-ben a monostor mai temploma előtti területen a római La Sapienza Tudományegyetem munkatársai a monostor történetének jobb megismerése érdekében feltárásokba kezdtek. Ennek során a templom és a kolostor különböző átépítési fázisait jelző falmaradványok mellett emberi csontok is nagy mennyiségben kerültek elő.

20150724sassovivo-kolostor.jpg

Dr. Pap Ildikó és dr. Hajdu Tamás (kép: Edmonto Monti)

Az eddig feltárt leletek zöme késő középkori, a 15-16. századra tehető. A temetkezések részben Foligno városa előkelőinek, valamint a környéken élt népesség  közembereinek sírjai lehettek.

Hamarosan részletesen elemzik a leleteket

Az ásatásokhoz több szervezet is komoly támogatást nyújt, így többek között az Associazione Amici della Abbazia di Sassovivo egyesület, Foligno város Önkormányzata, a Foligno-i Egyházmegye, a Piccoli Fratelli Jesus Caritas egyházi szervezet, valamint a Fondazione Cassa di Risparmio Foligno alapítvány is, aminek köszönhetően lehetőség nyílik az ásatás eddigi eredményeinek komplex, régészeti, építészeti, és természettudományos értékelésére.

20150724sassovivo-kolostor4.jpg

Az ásatások során emberi maradványokat is találtak  (kép: dr. Hajdu Tamás)

Magyar kutatókat is meghívtak az ásatásra

Az idei évben a Sassovivóban végzett kutató munkába – nemzetközi tudományos együttműködés keretén belül – bekapcsolódtak a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának és az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszékének antropológusai, - amint arról Kiss-Stefán Mónika, a magyar antropológusok szóvivóje tájékoztatta az Origót. Dr. Pap Ildikó, Szeniczey Tamás és dr. Hajdu Tamás személyében, a magyar kutatók jelentős szakmai támogatást nyújtottak ezzel e helyi közép-itáliai középkori közösség életmódjának, életkörülményeinek teljesebb rekonstrukciójához. A tervek szerint az ásatások a következő években is folytatódnak.

forrás: Origo 

További cikket olvashatsz a National Geographic oldalán.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr267660164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása