Leíró rovartaxonómia a 21. században

 

Szerző: Makranczy György

Hogyan tudja egy 257 éves tudományág egyszerre megőrizni hagyományait, állandóságát, és megfelelni a modern kihívásoknak? A változás és változatlanság kényszerei formálták és formálják a leíró taxonómia múltját, jelenét és jövőjét.

A taxonómia (rendszertan) a fajok rendszerezésének, felismerésének, meghatározásának tudománya. A tudomány egyik alapköve a folyamatos kételkedés, kérdésfeltevés, az ismeretek, teóriák állandó megkérdőjelezése, felülvizsgálata, tesztelése. 

Ha az eddigi ismereteinket elfogadjuk, azokban hiszünk, akkor megszűnünk tudományos módon gondolkodni. Vagyis az a normális, ha vannak ellentétes vélemények, különböző megközelítések, és ezek folyamatos kritikák, kétségbevonás révén értékelődnek. Igaz ez a fajok rendszerezésének tudományára is. A jelenleg használt fajnevek 1758-tól - mióta Linné következetesen használni kezdte a jelenlegi nevezéktant a Systema Naturae 10. kiadásában - keletkeznek a prioritás elve alapján, vagyis ha kiderül, hogy ugyanazt fajt többször, különböző neveken említették, akkor az a név az érvényes, amelyik a régebbi. Ez biztosítja az elnevezések stabilitását, amelynek bizonyítéka az a 257 év, amely alatt semmilyen más elképzelés nem tudta ezt a gyakorlatot megváltoztatni, kiszorítani. Az élővilág rendszerezése azonban állandóan változott, különösen felgyorsult ez napjainkban, amikor már nemcsak a külső és belső alaktani bélyegek alapján történik a rendszerezés, hanem molekuláris (DNS) tulajdonságok is összehasonlíthatóak.

linnaeus_systema_nature_1735_web.jpg

Carl von Linné 1739-ben és a Systema Naturae első, 1735-ös kiadása (forrás: Wikipédia)


A Linné által bevezetésre javasolt gyakorlat problémákat is felvet

 

A prioritás (időbeni elsőség) elve miatt a régen közzétett fajneveket nem lehet elvetni, azokat valahogy alkalmazni kell. A vizsgálati eszközök tökéletesedése (mikroszkópok, fényképezőberendezések stb.), az élővilág változatosságának teljesebb ismerete a nagyon régen, illusztrációk nélkül leírt fajok felismerését rendkívül nehézzé teszi.

prioritás elvéhez azonban később egy másik fontos protokoll is társult, a típuskoncepció, amely minden közzé tett nevet egy múzeumban őrzött példányhoz kapcsol. Vitás esetekben ezeknek a példányoknak a vizsgálatával lehet eldönteni, hogy egy nevet melyik fajra kell alkalmazni. Sajnos ez a koncepció csak az utóbbi egy évszázad folyamán kristályosodott ki és vált széles körben gyakorlattá, eleinte nem alkalmazták következetesen. Szintén meg kell említeni az említett "névhordozó" példányok (ún. típusok) esetleges elveszése, megsérülése nyomán kialakuló bizonytalanságot.

Az elmondottak azt eredményezik, hogy folyamatos kontroll, felülvizsgálat hiánya esetén a nevek alkalmazása igen nehézzé, sőt lehetetlenné válhat. Egy 1758-ban közzétett név olyan leíráshoz társul, amely a mai szemlélet szerint fontos tulajdonságokat egyáltalán nem említi. De még ha illusztráció is tartozik a névhez, azt is nehéz a mai modern képi megjelenítésekkel összevetni. Egy 50-150 éves név gyakran csak egy sor egy katalógus lapján, a hozzá kapcsolódó állatfaj gyakorlatilag azonosíthatatlan, és nem teszi lehetővé most felfedezett fajok hozzá hasonlítását, a nevek stabil használatát.

Ellentmondások, bizonytalanság?


A legújabb korokban Linné rendszerét azért kérdőjelezik meg, mert azt állítják: a keletkezett "adósságok" olyan mértékben halmozódtak fel, hogy az már megoldhatatlan. Az eddigi gyakorlat teljes elvetése és egy új rendszer bevezetése viszont az utóbbi 250 év fajnevekhez kapcsolt tudását is leselejtezné. Ennek a következményei beláthatatlanok, tehát valószínű, hogy egy ilyen próbálkozás eleve kudarcra van ítélve.

Az élőlények sokféleségének minél teljesebb feltárása a jelen egyik legégetőbb, legsürgetőbb feladata. Ehhez képest a fajokat leíró, ábrázoló műveket egyre kevésbé tartják modernnek és támogatásra érdemesnek, ami azt eredményezi, hogy alig vannak fiatalok, akik ilyen nehezen megszerezhető tudás elsajátításába fektetnének évtizedeket. A legtöbb egyetem és kutatóintézet is elutasítja az ilyen témákat, ennek eredményeképp számottevő eltolódás következett be, Európa és Észak-Amerika korábbi hegemóniája megszűnt, az intézmények, egyetemek, múzeumok szerepe csökkent, és a nagyobb lélegzetű művek helyett kis, feldarabolt, regionális feldolgozások váltak tömegessé. Ezek a munkák egymással vagy a korábbi művekkel alig összevethetőek. Ezzel lényegében újra előállt az a helyzet, ami a legrégebbi fajleírásokat olyan problematikussá tette: gyenge összehasonlítási érték, ellentmondások, bizonytalanság.


Néhány élőlénycsoport megismerése, feltárása népes kutatócsoportot kíván


Az élővilág legnépesebb része kétségtelenül a rovarvilág. Rendszerint erősen kitinizált testük (ennek következtében többnyire könnyű konzerválhatóságuk), gyakran élénk színeik, alaktani változatosságuk a figyelem középpontjába helyezik őket, kíváncsiság tárgyává válnak, és ha van olyan élőlénycsoport, amelynek a megismerése, feltárása népes kutatócsoportot kíván, akkor a rovarok kétségkívül azok. Ma a világ számos országában a rovartani kutatásokban a nem főfoglalkozású, szabadidőben tevékenykedő amatőrök nemcsak nagy szerepet kapnak, hanem egyenesen a legtöbb kutatást ők végzik, ezzel párhuzamosan a hivatásos kutatók száma drámaian csökken.

Természetesen ez felvet kérdéseket, főleg azt, hogy ezek a személyek kellően képzettek-e. A prioritás elve és a típuskoncepció nemcsak azt vonják maguk után, hogy az amatőrök által végzett munka az emberiség tudáshalmazának részévé válik és annak minőségét befolyásolja, hanem azt is, hogy ebben az esetben kijavíthatatlanul teszi ezeket. Nem lehet ugyanis neveket érvényteleníteni és típuspéldányokat elvetni, kizárólag igen kirívó esetekben és szigorú szabályok szerint, hosszú évekig tartó procedúrával. Önmagában az, hogy egy elnevezett faj nehezen vagy nem azonosítható, nem teszi a nevét érvénytelenné.

Megszűnőben a rovarvilág változatosságának teljesebb megismerése feletti hatalom?


Elgondolkodtató, hogy egy olyan tudományágban, amely ilyen mértékben hordoz helyrehozhatatlan elemeket, az iránymutatás, a kontroll szerepe milyen óriási. Azzal pedig, hogy a tudományos kutatási forrásokból mára lényegében kizáródott a rovartani leíró, dokumentáló munka, amelyet hajdan természettudományi múzeumokban működő műhelyek és köréjük csoportosuló amatőrök végeztek, megszűnik a rovarvilág változatosságának teljesebb megismerése feletti befolyásoló hatalom.

Még súlyosabb következménye van az átfogó, nagyobb lélegzetű, kritikai feldolgozó művek megritkulásának, kihalásának. Itt visszakanyarodunk ahhoz a gondolathoz, hogy ilyenek hiányában ez a tudományterület tényleg megszűnik tudomány lenni, mert a felülvizsgáló, összehasonlító hozzáállás a tudomány alappillére. Ma a legtöbb érdeklődő az internetről tájékozódik, ahol a megbízhatatlan, kétes eredetű információk óceánjából nagyon nehéz az értékes tartalmakat kiszűrni. A zűrzavar ilyen mértéke sokakat elkedvetlenít, kiábrándít. Habár az információhoz jutás még soha sem volt ennyire könnyű, ezzel azonban az igazi, nehezen megszerezhető értékek, az emberi tapasztalat megbecsülése is elenyészett.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr437151637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg