Titokzatos süntörténetek

Szerző: Árva Anita, képek:  Hartmann Éva, Holler Judit


November 25-én megtelt a múzeum kupolacsarnoka kisebb és  nagy gyerekekkel, amikor a Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső Programjának keretei közt, a "Keleti Sün az  Év Emlőse"  kezdeményezés részeként meghírdetett "Titokzatos Süntörténetek" című képregény- és mesepályázatának gálaműsorát tartottuk meg közösen, a pályázat kiíróival.

Sun_eve.jpgAz ország tíz nemzetipark-igazgatóságára érkezett pályaműveket helyben bírálták és értékelték a zsűrik, a gálára pedig minden régióból a legjobbnak ítélt képregények és mesék érkeztek. A rangos eseményen házigazdaként a múzeum főigazgatója, dr. Korsós Zoltán, valamint V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár és dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár is köszöntötte a résztvevőket.

A meséket rangos előadóművészek tolmácsolásában, zenei kísérettel hallgathatta meg a közönség, míg a nyertes képregényekből vándorkiállítás készült. A kiállított alkotások egy hónapon át a múzeum Jávorka Sándor termében tekinthető meg, majd a kiállítás anyaga országos körútra indul és minden nemzetipark-igazgatóságon néhány hetet tölt majd el, hogy minél több sün- és képregénybarát megtekinthesse a megdöbbentőan sokféle, rendkívül ötletes alkotásokat.

A programról bővebb információ a www.vadonleso.hu, valamint a Vadonleső facebook oldalán található.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr686938781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

szabaduloszoba_oldalsav_banner.jpg

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg