Lopódarazsak, határtalanul
Lopódarazsak, határtalanul
A hónap műtárgya - 2018. július

A lopódarazsak hazai és idegenhonos fajai időnként az épületekben, lakásokban is felbukkannak, de aggodalomra semmi ok. Egyrészt békések és magányos életmódúak, tehát nem fogja egy darázskolónia rövidesen átvenni a hatalmat az adott helyiségben, másrészt pedig, bár lopódarazsaknak neveztetnek, nem…

Alternatív beporzási stratégia vagy városi legenda?
Alternatív beporzási stratégia vagy városi legenda?
Gondolatok a csigák beporzó szerepéről

Közismert, hogy az állati beporzású növények többségét rovarok porozzák, és jól tudjuk azt is, hogy a gerincesek (madarak, denevérek és más kisemlősök, sőt olykor hüllők) közt is akadnak beporzók. A malakofília, azaz a csigák által történő beporzás ezzel szemben egészen kivételes jelenség. Bár…

Békalesen Brazíliában
Békalesen Brazíliában
Új békafajt fedezett fel a múzeum kutatója

Írta: Vörös Judit (Magyar Természettudományi Múzeum, Kétéltű- és Hüllőgyűjtemény) Pálmafák, szamba, foci, karnevál; talán ezek a szavak jutnak először az ember eszébe, ha Brazíliára gondol. Esetleg felsejlik a Rio című animációs film, amelyben a kék ara kihalása ellen harcol néhány „aktivista”.…

Mi perceg a fában?
Mi perceg a fában?
Rágalomgyártók

Csendes pusztítók teszik tönkre az akár évszázados festményeket, fából készült szobrokat és bútorokat. Akkor hát gyorsan kínáljuk meg őket a legborzasztóbb vegyszerrel, amit a boltban találunk? A Magyar Képzőművészeti Egyetem vendégszerzőjének és konzulensének írásából kiderül, a helyzet nem olyan…

A lepkeolló
A lepkeolló
A hónap műtárgya - 2017. augusztus

Ahogy gyarapodnak a bennünket körülvevő világról alkotott ismereteink, úgy változnak a különböző technológiák. Egymás után tűnnek el régi anyagok és eszközök, és válnak múzeumi kuriózummá. Ilyen tárgy a Magyar Természettudományi Múzeum Lepkegyűjteményében őrzött lepkeolló is. Írta: Katona Gergely…

Tollas, szőrös, uszonyos hősök a hadseregek szolgálatában
Tollas, szőrös, uszonyos hősök a hadseregek szolgálatában
Állatok a hadviselésben - 1. rész: tengeri hadviselés

A szorító egyik sarkában a drónok, cirkálórakéták, műholdas helymeghatározó rendszerek, lézervezérlésű bombák, elektronikus zavaró eszközök, azaz a hadviselés ultramodern, high tech eszközei. A másik sarokban elefántok, sasok, delfinek, cápák, galambok, sólymok, tevék, lovak és kutyák; és a sort a…

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

szabaduloszoba_oldalsav_banner.jpg

 

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag_juli_aug_web.jpg