Tudományra új fürkészdarázs a Börzsönyből
Tudományra új fürkészdarázs a Börzsönyből
Az „Ottó-darázs” és rovarászgenerációkon átívelő története

Ismeretlen fürkészdarázsfajokért nem kell feltétlenül messzi tájakra utazni, Magyarország is tartogat még meglepetéseket. A Börzsönyből 2016-ban leírt faj történetében találkozik a Magyar Természettudományi Múzeum darázsgyűjteményének és bogárgyűjteményének múltja és jelene is. Írta: Vas Zoltán…

Ne riogassunk darázzsal, legalábbis ne így!
Ne riogassunk darázzsal, legalábbis ne így!
Helyreigazítás az index.hu-n megjelent „Gyilkos ázsiai darazsak Nagy-Britanniában” című cikkhez

2016. május 19-én az index.hu hírportál közzé tette, hogy Nagy-Britanniában is megjelent a 2004-ben Kínából Franciaországba behurcolt, és azóta Európa-szerte rohamosan terjeszkedő ázsiai lódarázs. Az esemény egyébként teljességgel várható volt, sőt furcsa, hogy előbb jutott el a faj Portugáliáig,…

Darázshiszti és darázsgyűjtemény
Darázshiszti és darázsgyűjtemény
Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 14. rész

Magyarországon talán egyetlen állatcsoportot sem övez olyan mértékben eltúlzott félelem, mint a társas darazsakat, ráadásul erre a különböző médiumokban a darazsakról közvetített badarságok csak ráerősítenek. A múzeumi darázsgyűjtemény hiteles forrásként törekszik ismeretterjesztő foglalkozások,…

Halálfalók és belső vívódások
Halálfalók és belső vívódások
Fejezetek az ízeltlábúak megíratlan, ám annál valósabb horrortörténeteiből (18+)

Szerző: Vas Zoltán, Hártyásszárnyúak gyűjteménye Az emberben kifejlődő, kitörésekor gazdáját elpusztító élősködő rémképe csak a mozivásznon létezik. A gerinctelenek életében ugyanakkor ez valós, mindennapos jelenség. A cikkben a rovarvilág „halálfalói”, a…

Papírgyár és darázsgyár
Papírgyár és darázsgyár
A hónap műtárgya, 2015. június

  Írta: Vas Zoltán, Hártyásszárnyúak gyűjteménye A papírgyártásról sokunknak csak a préshengerekről lomhán hömpölygő, hófehér papírtekercsek jutnak eszünkbe. Pedig a természet futószalagján  változatos színű és formájú papírkészítmények születnek péppé rágcsált farostokból - amelyek ráadásul tele…

Amikor a darázs szúr
Amikor a darázs szúr

szerző: Vas Zoltán, rajz: Szőke Viktória A sárga-fekete egyenruhás társas darazsakat azok is ismerik, akik kevéssé vannak otthon a rovarok világában. Gyakran túlzott félelem vagy ellenszenv célpontjai. Ennek oka a rettegett “darázscsípés” – amely kifejezés alighanem súlyosan sértő lenne egy darázs…

A Hártyásszárnyúak gyűjteményének története
A Hártyásszárnyúak gyűjteményének története

Szerző: Vas Zoltán, fotók: Magyar Természettudományi Múzeum A gyűjtemények létrejötte, fejlődése, sorsának alakulása részint a történelmi és politikai eseményeken múlik, de nagyobb részt talán a bennük, értük dolgozó embereken. Ezek az emberek tevékenységükkel, egyéni…

A 2014-es év rovara: a földi poszméh
A 2014-es év rovara: a földi poszméh

Az Év rovara idén a földi poszméh. A cikk szerzői közt van három múzeumi munkatárs is, akik a Magyar Rovartani Társaság tagjai is egyben. Ez a cikk az eredeti szöveg (rovarok.blog.hu) szószerinti átemelése. Szerzők: Vas Zoltán, Kovács-Hostyánszki Anikó, Sárospataki Miklós, Merkl Ottó A 2014. év…

A hártyásszárnyúak méregkeverő mestere: a 24 órás hangya
A hártyásszárnyúak méregkeverő mestere: a 24 órás hangya

Kevesen gondolnák, hogy a méregmiriggyel kapcsolt fullánkról elhíresült darázsrokonságból a szúrások rangadóján éppen egy 2-3 cm-es hangyafaj, a 24 órás hangya (Paraponera clavata) vezetné a listát olyan termetes versenytársak mellett, mint az 5 cm-es japán lódarazsak (Vespa mandarinia japonica)…

Látogatás Helsinkiben – természettudományi múzeum és Sea Life
Látogatás Helsinkiben – természettudományi múzeum és Sea Life

Rajczy Miklós kollégámmal március 18-án este szálltunk fel a Helsinkibe tartó gépre, hogy részt vegyünk a Natural Europe (a honlapunkon: Mindenki Múzeuma) projekt következő munkaértekezletén a finn partnereknél. A három napos látogatás során lehetőségünk volt megtekinteni a…

Az elsőként kikeresett darázs
Az elsőként kikeresett darázs

  Gyermekkorom egyik meghatározó olvasmánya volt Charlie Bood: A természet csodái című sorozata. Mai fejjel is csodálom, hogy a képregényszerű kivitelezés rövidke szövegblokkjaiba micsoda mély, mégis olvasmányos ismeretterjesztő tartalmakat sűrített a szerző. Nagyon megragadta akkor a fantáziám a…

Egy délután csérekkel, sirályokkal és a tetveikkel
Egy délután csérekkel, sirályokkal és a tetveikkel

Szerzők: Vas Zoltán és Fuisz Tibor (fotók) A Dr. Fuisz Tibor és Vas Zoltán, a múzeum madarászai 2012.06.08-án egy Várpalota melletti horgásztónál jártak, hogy a Pannon Egyetem és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kutatói által folytatott küszvágó csér és dankasirály…

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

szabaduloszoba_oldalsav_banner.jpg

 

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2016-1.jpg