BESZÉLGETÉS A MILOTAI KOCSMÁNÁL
BESZÉLGETÉS A MILOTAI KOCSMÁNÁL
Kérészekről, nem csak egy sör mellett

Fura hálóinkat látva elhangzott a szokásos kérdés: „Mit csináltok?” „Kérészlárvákat gyűjtünk.” „Oszt az ehető?” Írta: Kovács Tibor Végeztünk egy aznap már sokadik gyűjtési ponttal, hideg is volt, úgyhogy megálltunk a kocsmánál, ami vidéken a szellemi-kulturális élet központja. Többet van nyitva,…

A lepkeolló
A lepkeolló
A hónap műtárgya - 2017. augusztus

Ahogy gyarapodnak a bennünket körülvevő világról alkotott ismereteink, úgy változnak a különböző technológiák. Egymás után tűnnek el régi anyagok és eszközök, és válnak múzeumi kuriózummá. Ilyen tárgy a Magyar Természettudományi Múzeum Lepkegyűjteményében őrzött lepkeolló is. Írta: Katona Gergely…

Összebújva alvó védett lepkék
Összebújva alvó védett lepkék

A Magyar Biológiai Társaság – Fiatalok Természetismereti Klubja idén is megtartotta kutató- és természetismereti táborát az Őrségben, a fokozottan védett szőcei lápréteknél. A táborban szervezőként és programtartóként vettem részt. A korábbi évekhez hasonlóan számos értékes és védett rovarfajt…

Messziről pont olyan
Messziről pont olyan
Pál János festményei a Múzeumban

Pál János festőművész 70 éves. Műveiből ÉLŐ-VILÁG-KÉPEK címmel 2017. augusztus 21-ig kiállítás látható a Magyar Természettudományi Múzeumban.   Írta: Merkl Ottó (Bogárgyűjtemény) Pál János, a festő, évtizedeken át termelőmunkát végzett a Magyar Természettudományi Múzeumban. Még Kaszab Zoltán,…

Tudományra új fürkészdarázs a Börzsönyből
Tudományra új fürkészdarázs a Börzsönyből
Az „Ottó-darázs” és rovarászgenerációkon átívelő története

Ismeretlen fürkészdarázsfajokért nem kell feltétlenül messzi tájakra utazni, Magyarország is tartogat még meglepetéseket. A Börzsönyből 2016-ban leírt faj történetében találkozik a Magyar Természettudományi Múzeum darázsgyűjteményének és bogárgyűjteményének múltja és jelene is. Írta: Vas Zoltán…

Kihalás fenyegeti az európai szöcskék, sáskák, tücskök negyedét
Kihalás fenyegeti az európai szöcskék, sáskák, tücskök negyedét

2016 decemberére elkészült az európai egyenesszárnyúak vörös listája. Az értékelések eredménye meglehetősen sötét képet fest, jelenleg ez a rovarrend vezeti a kontinens leginkább veszélyeztetett szárazföldi élőlénycsoportjainak listáját. Írta: Puskás Gellért és Szövényi Gergely A természeti…

Szemelvények a holyvák színes világából
Szemelvények a holyvák színes világából

Legfeljebb félcentis, egyszínű barna bogarak – vagy mégsem? A holyvák rendkívül fajgazdag családjában igazi szépségek is akadnak.   Írta: Makranczy György (Bogárgyűjtemény)   A holyvák a legnagyobb rovarrend (a bogarak) legnagyobb családja: közel 70 ezer leírt fajt számlál. A valóságos fajszámuk…

Első
Első

Távol még a nyári nyüzsgő rovarélet, a szemünkbe szálló levéltetveknek, a nyitott ablakon berepülő éjjeli lepkéknek vagy a sörünkbe szédülő darazsaknak még se híre, se hamva. De van egy bogár, ami olyannyira nem bír magával, hogy már az első melegebb februári napokon előbújik, és őrült tempóban…

Libanon bogárkincsei
Libanon bogárkincsei

Faágakkal töltött műanyagdobozok tornyosulnak a Bogárgyűjteményben. A rendhagyó lakberendezési kellékek nem a tűzifa pormentes tárolására szolgálnak, hanem egy közel-keleti ország, Libanon cincéreinek és díszbogarainak bölcsőit rejtik. Írta: Németh Tamás (Bogárgyűjtemény) Látványos díszbogár…

Válogatás egzotikus szarvasbogarakból
Válogatás egzotikus szarvasbogarakból
A hónap műtárgya - 2017. január

A Magyar Rovartani Társaság és a Magyar Természettudományi Múzeum által indított internetes szavazás alapján az év rovara 2017-ben a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus). A szarvasbogárfélék (Lucanidae) közé 1300 ma ismert faj tartozik. Fajszámát tekintve ez a kisebb bogárcsaládok közé számít – de…

Az év rovara 2017-ben: a nagy szarvasbogár
Az év rovara 2017-ben: a nagy szarvasbogár

Az év rovara 2017-ben – internetes szavazás végeredményeként – a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) lett. A bogarat a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar E/2 termében (Budapest, XI. ker., Ménesi út 43–45.) mutatjuk be, a Magyar Rovartani Társaság 2017. december 16-án, 16 órakor kezdődő 842.…

Mi legyen az év rovara 2017-ben? Szavazz!
Mi legyen az év rovara 2017-ben? Szavazz!

A Magyar Rovartani Társaság idén hetedik alkalommal bocsátja szavazásra, immár a Magyar Természettudományi Múzeummal közösen, melyik faj legyen az év rovara a következő évben. Idén is három jelölt közül lehet választani, ők a fecskefarkú lepke, az óriás-énekeskabóca és a nagy szarvasbogár. A…

Eltűnhetnek a nem veszélyeztetett rovarfajok is?
Eltűnhetnek a nem veszélyeztetett rovarfajok is?
Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 23. rész

Ha a rovarcsoportokat veszélyeztetettség szerint rangsoroljuk, és a legkevésbé érzékeny, viszonylag látványos és nagytestű fajok között is jelentős számban találunk "eltűnteket", mit gondolhatunk az apró, különleges igényű fajokról? Írta: Makranczy György (Bogárgyűjtemény)   Kelet-ázsiai…

Ne riogassunk darázzsal, legalábbis ne így!
Ne riogassunk darázzsal, legalábbis ne így!
Helyreigazítás az index.hu-n megjelent „Gyilkos ázsiai darazsak Nagy-Britanniában” című cikkhez

2016. május 19-én az index.hu hírportál közzé tette, hogy Nagy-Britanniában is megjelent a 2004-ben Kínából Franciaországba behurcolt, és azóta Európa-szerte rohamosan terjeszkedő ázsiai lódarázs. Az esemény egyébként teljességgel várható volt, sőt furcsa, hogy előbb jutott el a faj Portugáliáig,…

A magyar lepkészet egyik sötét oldala
A magyar lepkészet egyik sötét oldala

A második világháborút követő időszak a magyar társadalmat alapjaiban megrengette. Ezzel ma már sokan nincsenek tisztában, nemcsak a hajdan igen erőszakos és eredményes propaganda, hanem az azóta eltelt évtizedek gyógyító hatása miatt is. De vannak dolgok, amelyekről nem szabad megfeledkezni. Nem a…

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

 

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2016-1.jpg