A bogarász elment Prágába
A bogarász elment Prágába

A gyászbogaraknak eddig húszezer faja ismert. Mindenütt előfordulnak, ahol rovarok egyáltalán élhetnek. A bogarak 150 családja közül ez a kilencedik legnagyobb. A velük foglalkozó pár tucatnyi hivatásos és amatőr szakember hat kontinensen szétszóródva dolgozik. Néhány évente azonban összegyűlnek…

Újraálmodott természettudományi kiállítás Ajkán
Újraálmodott természettudományi kiállítás Ajkán

Megújult az természetrajzi kiállítás az ajkai Városi Múzeumban. A tárlatot a Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi Természettudományi Múzeumának munkatársai hozták létre. Kutasi Csaba képes riportban számol be a november 23-i megnyitóról. A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő központ…

Földtudományos Forgatag 2017.
Földtudományos Forgatag 2017.

Idén immár 9. alkalommal rendezte meg a Magyarhoni Földtani Társulat nagysikerű rendezvényét, a Földtudományos Forgatagot november 11–12-én a Magyar Természet-tudományi Múzeumban. A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatóra – melynek kiemelt témája a Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyarhoni…

Svájcból, szeretettel - Válogatás Arnóth József gyűjteményéből
Svájcból, szeretettel - Válogatás Arnóth József gyűjteményéből
Új időszaki tárlat nyílt a múzeum állandó kiállításában

Nincs olyan múzeum, mely gyűjteményeinek gyarapításában nélkülözhetné a nagylelkű támogatókat. Az MTM és ezen belül az Ásvány- és Kőzettár sem jelent kivételt. Az új tárlat  Arnóth József értékes adományai közül mutat be egy válogatást. Az 1800-as évek elején számos, különböző rendű és rangú…

Kazah kitüntetést kaptak a múzeum kutatói
Kazah kitüntetést kaptak a múzeum kutatói

Kazah kitüntetést kaptak a múzeum kutatói a kazah nemzeti hős, Keyki Batir arcrekonstrukciójának elkészítéséért. Nurmagambet Kejki Kökembajuli (Нұрмағамбет Кейкi Kөкeмбайұлы, a nép nyelvén egyszerűen csak Kejki Batir, „kevély harcos”), kazah szabadságharcos hős koponyáját tudományos vizsgálatok,…

Pele, ébresztő!
Pele, ébresztő!
"Az Év Emlőse: a mogyorós pele" éves programsorozat útjára indult

Pele, ébresztő! címmel indult el az Év emlőse országos programsorozat, amelyen a mogyorós pelét mutatják be a természetvédők. forrás: MTI (Budapest, 2017. április 28., péntek), képek: Magyar Természettudományi Múzeum A Földművelésügyi Minisztérium természetmegőrzési főosztálya által működtetett…

Maszk, álarc, álca és utánzás
Maszk, álarc, álca és utánzás

Az MTM Mátra Múzeumának egyedi arculatot nyújt az intézmény kettős profilja, hiszen a gyöngyösi múzeum részben Magyarország második legnagyobb természetrajzi, részben a mátraalji város rendkívül gazdag történeti gyűjteményének ad otthont. Jelenlegi időszaki kiállítása is ezt a kettősséget, illetve…

Libanon bogárkincsei
Libanon bogárkincsei

Faágakkal töltött műanyagdobozok tornyosulnak a Bogárgyűjteményben. A rendhagyó lakberendezési kellékek nem a tűzifa pormentes tárolására szolgálnak, hanem egy közel-keleti ország, Libanon cincéreinek és díszbogarainak bölcsőit rejtik. Írta: Németh Tamás (Bogárgyűjtemény) Látványos díszbogár…

Zöld Éden
Zöld Éden
Utazások a trópusi esőerdőbe - fotókiállítás a múzeumban

2017. február 3-án 17 órakor nyitottuk meg Dr. Fodor Ferenc ZÖLD ÉDEN című fotókiállítását. A vendégeket dr. Korsós Zoltán, a múzeum főigazgatója köszöntötte, a kiállítást dr. Vizúr János, fotóművész nyitotta meg.  Utazások a trópusi esőerdőbe A kiállítás a szerző trópusi esőerdőkben tett számos…

Kisfilm készül a múzeumról
Kisfilm készül a múzeumról
a forgatás

Várhatóan már májusban elkészül az a múzeumot és tevékenységét bemutató kisfilm, melyet a napokban forgattak a kiállítótereinkben. A forgatás jó hangulatban zajlott. Hiteles tárgyak, muzeológusok, preparátor munkatárs és a találkozást szimbolizáló közönség is lencsevégre került. Nézzétek meg a…

„DENEVÉR NYITÁNY”
„DENEVÉR NYITÁNY”
2016-ban az év emlőse a denevér!

2016-ban az év emlőse a denevér. Ebből az alkalomból a Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső Programja és a Magyar Természettudományi Múzeum több szakmai támogató szervezettel karöltve tematikus évet hirdet. A programsorozat ünnepélyes megnyitójára a Magyar Természettudományi Múzeumban került sor…

A Víz Világnapját ünnepeltük Zircen
A Víz Világnapját ünnepeltük Zircen

Az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma és a zirci Művelődési Ház közös rendezésében március 22-én délután érdekes programmal várta a helyi általános iskola alsó tagozatos gyerekeit, „A vizek szépségei és szörnyei” címmel. A foglalkozást két csoportban tartottuk, csaknem ötven gyerek vett részt…

Növényekről télen
Növényekről télen

A hétvégén rendezték meg a Magyar Természettudományi Múzeumban a XI. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében nemzetközi konferenciát, amelyre 9 ország több, mint 250 vendége érkezett. A három napon át tartó rendezvényen különböző területekről és szakterületekről érkezett kutatók…

2015-ben Herman Ottó díjasok lettünk!
2015-ben Herman Ottó díjasok lettünk!
Bemutatkozik a 28 éves Bakonyi Természettudományi Múzeum Baráti Köre

A Herman Ottó Évhez kapcsolódva „ A Közösség” díját nyerte el a Bakonyi Természettudományi Múzeum Baráti Köre. A díjjal országosan is elismerték az egyesületünkben folyó 28 éves teljesen önkéntes közművelődési és kutatómunkát. Társadalmi szervezetünket a Veszprém Megyei Bíróság 1989-ben a 294-es…

Képes beszámoló a zsibói konferenciáról
Képes beszámoló a zsibói konferenciáról

 A Szilágyság-kutatásában elért eredmények előzetes bemutatására az Aradi Vasile Goldiș Egyetem 2015. november 13-án rendezett konferenciát Zsibón (Jibou). Gavril Ardelean professzor, az egyetem rektorhelyettese szervezte a Szilágyság faunáját és flóráját feltáró kutatást,…

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

szabaduloszoba_oldalsav_banner.jpg

 

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag_januar_februar_283_400.jpg