Galantofil vagyok?
Galantofil vagyok?
Az év vadvirága a hóvirág

Mai tudásunk szerint a galantofilia (galanthophilia) az emberiség igen kis százalékát érinti. A brit The Telegraph néhány napja számolt be egy hölgyről; az ő esete 18 éve kezdődött egy ártatlannak tűnő hóvirággal.   A cikkben említett hóvirág mégsem volt teljesen ártatlan, mert elbűvölő…

„Kék ibolya, hóvirág, csupa öröm a világ”
„Kék ibolya, hóvirág, csupa öröm a világ”
A hóvirág a művészetben

Ezzel a tavaszváró rigmussal vezetjük be összeállításunkat az idei év vadvirágának, a hóvirágnak az irodalomban, művészetben, közéletben való megjelenéséről. Korábban bemutattuk, hogyan lett az év vadvirága, majd írtunk hidegtűréséről, és elindítottuk a Hóvirágfigyelőt, egy játékot, melyben a…

Hóvirág a fagyban
Hóvirág a fagyban
A 2017-es év vadvirága, a hóvirág

Javában benne vagyunk a télben, az ország nagy részét kisebb-nagyobb hótakaró vagy jég borítja, és hajnalonként -10 – -20 °C -ig is süllyedhet a hőmérséklet. Vajon jelzi-e már a tavaszt a hóvirág? Mit csinál a Hóvirágfigyelő? Szerző: Barina Zoltán (Növénytár)   A hóvirág (Galanthus nivalis) latin…

Az év vadvirága 2017-ben
Az év vadvirága 2017-ben

A hetedik alkalommal meghirdetett Év vadvirága szavazás tétje az volt, melyik vadon élő növény lehet 2017-ben az Év vadvirága Magyarországon. A címért egy közismert, egy kevéssé ismert és egy újra próbálkozó növény indulhatott. Azaz: a hóvirág, a mocsári gólyahír és a turbánliliom. Az előző évi…

Javasoljuk mi az Év vadvirágát!
Javasoljuk mi az Év vadvirágát!
Mi legyen hetedik alkalommal az Év vadvirága?

Az év fajai mozgalmak méltán egyre népszerűbbek hazánkban is. Lényegük, hogy egy fa, rovar, hal, gomba, vagy esetünkben egy vadvirág egy éven keresztül kitüntetett figyelemben részesül, programok sora kapcsolódik hozzá, sokaknak van módjuk megismerni, akár élőben is találkozni velük. 2016-ban az…

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

szabaduloszoba_oldalsav_banner.jpg

 

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Friss témák

  • jános515: Ez nem volt más, mint a szú. Egy fa szú. Vagy ahogyan valamikor mifelénk mondották volt--megrágta ... (2017.09.30. 14:46) Mi perceg a fában?
  • gigabursch: Köszönöm! Egyszer Budapesten aug. 20 körül "kaptam el" egy "Dunavirágzást". Helyesen ítélhettem m... (2017.08.31. 15:37) BESZÉLGETÉS A MILOTAI KOCSMÁNÁL
  • kolbász józsi: KÖCSÖG CLICKBAIT CÍM! Pedig esküszöm, még érdekelt is volna a téma, de így biztosan nem fogom elol... (2017.07.27. 08:48) Öt új rádióadó Magyarországon – a földikutyák hullámhosszán
  • múzeum: Köszönöm, kedves Viki! Örülök, hogy ugyanazt látjuk. Igen, amiről beszélünk, az leginkább a lepkék... (2017.07.11. 23:40) Messziről pont olyan
  • Ilius: @tokÁtól iZéig: Attól, hogy üldözöd még neked nem lesz jobb. Ha neked nem jött be ne használd, gon... (2017.07.10. 01:52) Kratom, a zöld eminenciás

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2016-1.jpg