Tudományra új fürkészdarázs a Börzsönyből
Tudományra új fürkészdarázs a Börzsönyből
Az „Ottó-darázs” és rovarászgenerációkon átívelő története

Ismeretlen fürkészdarázsfajokért nem kell feltétlenül messzi tájakra utazni, Magyarország is tartogat még meglepetéseket. A Börzsönyből 2016-ban leírt faj történetében találkozik a Magyar Természettudományi Múzeum darázsgyűjteményének és bogárgyűjteményének múltja és jelene is. Írta: Vas Zoltán…

Ne riogassunk darázzsal, legalábbis ne így!
Ne riogassunk darázzsal, legalábbis ne így!
Helyreigazítás az index.hu-n megjelent „Gyilkos ázsiai darazsak Nagy-Britanniában” című cikkhez

2016. május 19-én az index.hu hírportál közzé tette, hogy Nagy-Britanniában is megjelent a 2004-ben Kínából Franciaországba behurcolt, és azóta Európa-szerte rohamosan terjeszkedő ázsiai lódarázs. Az esemény egyébként teljességgel várható volt, sőt furcsa, hogy előbb jutott el a faj Portugáliáig,…

Darázshiszti és darázsgyűjtemény
Darázshiszti és darázsgyűjtemény
Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 14. rész

Magyarországon talán egyetlen állatcsoportot sem övez olyan mértékben eltúlzott félelem, mint a társas darazsakat, ráadásul erre a különböző médiumokban a darazsakról közvetített badarságok csak ráerősítenek. A múzeumi darázsgyűjtemény hiteles forrásként törekszik ismeretterjesztő foglalkozások,…

101 év a természet bűvöletében
101 év a természet bűvöletében
Interjú dr. Móczár Lászlóval

101 hosszú és ámulatra méltóan tevékeny év után 2015. július 3-án elhunyt dr. Móczár László, a Magyar Természettudományi Múzeum Hártyásszárnyúak gyűjteményének egykori vezetője, a Szegedi Tudományegyetem egykori állattani professzora, a tolvajdarazsak, a csempészdarazsak…

Ollósdarázs - a természet Ollókezű Edwardja
Ollósdarázs - a természet Ollókezű Edwardja

Írta: Szöllősi-Tóth Petra Az ollósdarázs, ellentétben Ollókezű Edwarddal, nem sövény- és hajnyírásra használja ollóit, hanem a kiszemelt áldozat hátán kapaszkodik vele. Ollósdarázs (kép: Vida van der Walt) Hangya vagy darázs? Habár kinézetük miatt azt gondolnánk,…

ROVARLESEN - rovarászat a Pöttöm Óvodában
ROVARLESEN - rovarászat a Pöttöm Óvodában

szerző: György Zoltán, Szöllősi-Tóth Petra képek: Varga József Zoltán (Tápiószecsői Képes Hírmondó) Múlt hónapban meghívást kaptunk a Tápiószecsői Pöttöm Óvoda családi rendezvényére, amit örömmel elfogadtunk. Az eseményről (2015. május 29.) képes beszámolót…

Amikor a darázs szúr
Amikor a darázs szúr

szerző: Vas Zoltán, rajz: Szőke Viktória A sárga-fekete egyenruhás társas darazsakat azok is ismerik, akik kevéssé vannak otthon a rovarok világában. Gyakran túlzott félelem vagy ellenszenv célpontjai. Ennek oka a rettegett “darázscsípés” – amely kifejezés alighanem súlyosan sértő lenne egy darázs…

Amit a méhekről (poszméhekről) feltétlenül tudni kell
Amit a méhekről (poszméhekről) feltétlenül tudni kell

Az idei év rovara apropóján jött létre a Vadméhek facebook csoport, ahol mától egy ismeretterjesztő sorozat indult. A posztok a Magyar Rovartani Társaság blogján már futnak, de fantasztikus tudományos igényességük miatt mi is szeretnénk a cikkeket leközölni. szerző:…

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

 

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2016-1.jpg