Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Amikor „… fecseg a felszin, hallgat a mély”

Amikor „… fecseg a felszin, hallgat a mély”

A 2017-es év hala a harcsa

Besötétedett, elcsendesült a természet. Némi kósza motoszkáláson kívül csak a nád között és a partszegélyen loccsanó apró hullámokat hallani. Távol a folyón lassan haladó csónak sötét sziluettje dereng fel. Egyszer csak furcsa, öblös hangot sodor felőle a víz. Aztán megint hallani. A csónakban ülő horgász késő esti vacsorára hívja a folyó mélyének óriását: kuttyogat.

Írta: Szőke Viktória (Kétéltű- és Hüllőgyűjtemény)

Az áhított nagyétvágyú szörnyeteg a 2017-ben kitüntetett figyelemmel övezett harcsa (Silurus glanis) – az év hala. A furcsa, ám igen jellegzetes kutty (vagy leginkább butty) hangtól, amit a horgász a vízfelszín ütögetésével hallat, valamiképp megéhezik a harcsa. Hogy pontosan mire is emlékezteti a halat ez a hang, azt csak ő tudja, mindenesetre hallatán felúszik a vízfenékről, és ha a horgász szerencséje épp kedvez, a csaliját választja, és így kifogja a harcsát vacsorával – vacsorára.

1_ev_hala.jpg

Az év hala (forrás: www.apneasite.cz)

A harcsa Magyarország, és egyben Európa legnagyobbra megnövő édesvízi halfaja. A kontinensen egyetlen közeli rokona a kizárólag Görögországban élő négybajuszszálas harcsa (Silurus aristotelis). „Arisztotelész harcsája” csak a Jón-tengerbe ömlő Archeloos folyóban fordul elő, nevét pedig azért kapta az ókori filozófusról, mert elsőként ő figyelte meg és dokumentálta a faj szaporodását. Ellenben az év hala nem csak nálunk, hanem Európa nagy részén őshonos. Eredetileg a franciaországi Doubs folyótól, illetve a Rajna vízrendszerétől az Aral-tó vízgyűjtő területéig terjedt el, azonban gazdasági céllal és a helyenként nagyon elszaporodó pontyfélék állományának szabályozása érdekében több országba betelepítették.

Az esti folyóban mozdul a mély, és a sötétből kirajzolódik a harcsa nagy, széles feje, hosszú és erőteljes teste: ő a vízfenék zugaiban megbújó ragadozó, akinek testfelépítése és színezete is az életmódjához alkalmazkodott. Feje aránytalanul nagy, hatalmas harcsaszájában alul és felül apró fogacskákból álló gerebenszerű fogazat ül. Szájüregében a kopoltyúíveken a rózsáéhoz hasonló tüskesorok vannak, ezek együtt alkotják a kopoltyúkosarat – nincs mese, a szájába került préda nem menekülhet. Szemei aprók. Felső állcsontján 1 pár hosszú, az állkapcsán 2 pár rövidebb bajuszszála van. Teste pikkelytelen. Rövid és hengeres törzse a hosszú, oldalról lapított farokrészben folytatódik. Hátúszója apró, ellenben farok alatti úszója elér a lekerekített farkúszóig. Mellúszói erőteljesek, csontsugárral merevítettek. Színe az élőhelytől függően változatos: a szürkéstől az olajbarnáig minden átmenet előfordul, de oldalán a felhőszerű márványozottság és a világosabb hasoldal mindig jellemző.

2_harcsaportre.jpg

A mélyvízi ragadozó portréja (forrás: landesmuseum.blogspot.hu)

Bár a vizeinkben leső harcsát magyarul lesőharcsának hívják, ez nem éles látására, hanem háttérbe húzódó, higgadt, viszont megfelelő pillanatban elszánt és karakán stílusára utal. Nem válogatós, alacsony az oxigénigénye, és a vízszennyezést is jól tűri, ám jellemzően az iszapos aljú, csendes, lassú folyóvizeket és tavakat kedveli, amelyek megfelelő rejtekhelyeket kínálnak számára. A nappalokat ugyanis zömmel a meder gödreiben, az alámosott parti részek sötétjében tölti. Vadászni éjszaka indul.

Mivel kedvelt élővizei többnyire nem igazán átlátszóak (még napközben sem túl nagy a látótávolság), éjjeli zsákmányoláskor nem hagyatkozhat a látására: fejlett nem-vizuális érzékszervei alakultak ki. Ajkain és bajuszszálain ízérzékelő receptorai vannak; a vízben terjedő elektromos jeleket is jól detektálja, és a hallása is remek, ami a vízen kívüli környezetre is kiterjed. Elsődlegesen azonban szaglása segíti a táplálék felkutatásában. Áramvonalas, izmos testének hullámmozgásával siklik a víz alatt és bajszának rendkívül fejlett szaglóreceptoraival láthatatlan kémiai útvonalakat követ, így tudja becserkészni áldozatait. A „kiszemelt” étek maga után hagyott molekuláit követi – ilyen lehet a lehetséges zsákmány stressz hatására kibocsátott fehérjéinek nyomvonala. Mindennek ellenére persze minden vadásznak van olyan áldozata, amely megmenekül… néha(1.).

Mint a sátán kutyája, rémhírek tekintetében jól áll a harcsa. Vérfagyasztó tetteiről tudományos művekben is sokféle történet olvasható:

A halak között igazi útonálló, még pedig ép oly kegyetlen, mint ravasz; gyökerek között, uszadékok mögött meglapúlva lesi a prédáját; álnok játékot űz ostoros bajúszával, hogy a buta hallal férget gyaníttasson benne s így magához csalhassa. Neki minden jó, a mi él és mozog s a természethistória súlyosan vádolja is, mert gyomrában nemcsak uszkárkutyát, hanem gyermekcsontot is talált.

(Herman Ottó: A magyar halászat könyve)

E történetek nagy része városi legenda, ám vannak köztük érdekes és valós megfigyelések is. A ragadozók számtalan sziporkázó stratégiát alakítottak ki és formálnak folyamatosan, hogy adott körülmények közt sikeresek lehessenek a zsákmányszerzésben. A franciaországi Tarn folyó partján Az élet erőpróbáinak (2.) alternatív fejezete elevenedik meg: a harcsák nappal, a sekély vízben fürdőző galambokra vadásznak, mint a kardszárnyú delfinek az oroszlánfóka-kölykökre. A támadások egyharmada sikeres, a hajsza és menekülés során pedig sokszor a harcsák fél teste ténylegesen a szárazra kerül.

Leginkább azonban halakkal táplálkozik, főként pontyfélékkel. Óriási szája pedig csalóka, nyelőcsöve jóval szűkebb annál, mint hogy bármit le tudjon nyelni, ami a száján befér. Ezt ő is tudja: általában zsákmányának nagysága a saját testméretének legfeljebb 20 százalékát teszi ki.

3_vadaszharcsa.jpg

Vadászó harcsa (forrás: Pinterest)

Hatalmas termete folytán gondolják, hogy magas kort megérő halfajról van szó. Igaz, akár 80 évig is élhet, de „cetméreteit” gyors növekedéssel, fiatalon eléri. Cseperedőben a harcsaivadék apró gerincteleneket és növényi részeket eszik, de egyéves korára már elég nagy lesz apró halak elfogyasztásához is. Ekkorra 15–20 centiméteres. A változatos, intenzív táplálkozás és a passzív életmód miatt nagyon jól hasznosítja az elfogyasztott táplálékot, ezért gyorsan nő. Nyolcéves korára eléri az egyméteres testhosszt, és még 15 éves kora után is évi 5–6 centimétert növekszik, így úszik be a világ 20 legnagyobbra növő édesvízi hala közé.

Táplálkozása tavasszal a legintenzívebb, télen viszont gyakorlatilag egyáltalán nem eszik. Márciustól novemberig tart az aktív időszaka, ezután megfelelő búvóhelyet keres, ami egy fagyökerek közötti mély gödör képében a legtökéletesebb. Hibernálva tölti a telet, várja az új tavaszt.

Amikor beköszönt az április, az ivarérett egyedek kisebb-nagyobb vándorútra indulnak szokásos ívóhelyeik felé. Megérkezvén, a hímek nekilátnak kialakítani a majdani fészket: főleg a parti fűzek vízbe nyúló gyökérzete közt vagy a nádas szélén kitisztítanak egy megfelelő részt. Nyár elején ívnak, amikor a víz hőmérséklete tartósan 20 °C fölé emelkedik. Zivatar előtti estéken pedig a hirtelen légnyomásváltozás a befolyásoló erő, több egyed kezd ikrázni ilyenkor. Az ívás sötétedés után kezdődik, és igen mozgalmas: először csak egymás körül kavarognak a harcsatestek, nem lehet követni, hogy melyik úszó kié, majd a hím körbefonja a nőstényt, kipréseli belőle az ikrákat, és ezután rögtön megtermékenyíti őket. Azok az ikrák tudnak tovább fejlődni, amelyek a fészekbe nyúló fagyökerekre tapadnak. Nagyjából 3 nap múlva kelnek ki az ivadékok. A hím, mint büszke sziklafal, őrt úgy áll a fészeknél (3.), amíg az utódok aktív úszásra nem képesek. Ez 3–4 napos korukra következik be, addig viszont a fészek legsötétebb részébe gyűlnek, és összehangoltan, ütemesen csapkodva farkukkal áramoltatják a vizet maguk körül. Öt–hét naposan elkezdenek önállóan táplálkozni, ezután már egyedül is boldogulnak, a felnőttek pedig az ívás után visszatérnek eredeti élőhelyükre, újra birtokba veszik a víz alatti katakombákat.

4_sotetharcsa.jpg

Sötétségbe burkolózó harcsa (Viktor Vrbovský fényképe)

Fogható halfaj a harcsa, méretkorlátozása 60 cm, tilalmi időben (május 2.– június 15.) viszont 100 cm. Bár jól tűri a vízszennyezést, szervezetében kimutathatóan akkumulálódnak a nehézfémek, és minden elem esetében az izom a magasabb fémkoncentrációjú szövetek közt szerepel. Ezért érdemes odafigyelni, nem csupán vizeink és e tekintélyes halfajunk védelme érdekében, hanem azért is, ha kockázatmentes harcsapaprikást szeretnénk tálalni vacsorára.

1. hivatkozás: David Attenborough: Az élet erőpróbái című filmsorozatából származó idézet.

2. hivatkozás: Utalás David Attenborough megegyező című könyvére; ennek egy fejezete a Hajsza és menekülés címet viseli, aminek első jeleneteként a Patagónia partjainál fókákra vadászó kardszárnyú delfinek jelennek meg.

3. hivatkozás: A Mulan c. rajzfilm magyar nyelvű dalszövegéből átvett részlet.

 

Amikor „… fecseg a felszin, hallgat a mély” Tovább
Első

Első

Távol még a nyári nyüzsgő rovarélet, a szemünkbe szálló levéltetveknek, a nyitott ablakon berepülő éjjeli lepkéknek vagy a sörünkbe szédülő darazsaknak még se híre, se hamva. De van egy bogár, ami olyannyira nem bír magával, hogy már az első melegebb februári napokon előbújik, és őrült tempóban keresi párját, hogy hódolhasson a fajfenntartás ösztönének. A szemfüles városlakó pedig akár találkozhat is vele.

Írta: Németh Tamás (Bogárgyűjtemény)

fig_0_1.jpg

A hólyaghúzóféléknek hazánkban 41 faja fordul elő, legismertebb képviselőik talán a nünükék. Az általában feketéskék színű, „potrohos” bogarakkal a legtöbb kiránduló találkozhat a tavasz folyamán, löszgyepeken, erdei utakon és nedvesebb réteken. A család többi, jellemzően kisebb, narancssárgás vagy fémszínű fajai homokpusztákon, sziklagyepeken és erdőszéleken fordulnak elő. A hólyaghúzók nevüket testnedveik irritáló hatásáról kapták. Ha némelyik fajukat kézbe vesszük, égő viszketés, sőt akár csúnya hólyag is keletkezhet bőrünkön. Testük kantaridintartalmát a népi gyógyászatban is használták már hólyagfakasztó és vérbőséget okozó hatásuk miatt.

fig_2_1.jpg

Különféle hólyaghúzófajok. 1 = pannon hólyaghúzó (Mylabris pannonica), 2 = kőrisbogár (Lytta vesicatoria), 3 = hollóbogár (Epicauta rufidorsum) és 4 = vastagcsápú hólyaghúzó (Oenas crassicornis)

Lárváik sáskák petecsomóiban vagy méhfélék lárváiban és felhalmozott táplálékkészletében fejlődnek. Legtöbb fajuk az utóbbi időben jelentősen megritkult, „hála” a növényvédőszereknek, a rovarfauna diverzitását csökkentő növényi monokultúráknak és az élőhelyek megszűnésének.

fig_1_1.jpg

Nünükék. 5 = pompás (Meloe variegatus), 6 = közönséges (Meloe proscarabaeus), 7 = kék (Meloe violaceus) és 8 = ráncos nünüke (Meloe rugosus)

A rendszertanilag szintén a hólyaghúzók közé tartozó kétfoltos élősdibogár (Apalus bimaculatus) minden rokonánál előbb bújik elő. Évtizedes gyűjteményi példányaink főként homokos területekről, például a Kiskunságról származnak, ám az utóbbi években egyre több, nem éppen természetközeli élőhelyről is előkerült. Lárvái magányos méhek, főként a tavaszi selyemméh (Colletes cunicularius) fészkében fejlődnek.

fig_3_1.jpg

Kétfoltos élősdibogár (Apalus bimaculatus)

Legnagyobb tömegben a fővárosban, az Újpest-Városkapu metróállomásnál figyelhető meg rajzása. Amikor hóolvadás után február végén, március elején kisüt a nap, a kétfoltos élősdibogarak nem várnak tovább. Egy-két melegebb délután elég, és csapatosan bújnak elő a talajból. Kedvezőbb évek esetén a járókelőkkel mit sem törődve a betonon, a buszmegállókban jönnek-mennek, keresik párjukat. Igazán jó időben még szárnyra is kaphatnak, ilyenkor lomhán röpködnek a környéken, olykor még a metróaluljáróba is bekeverednek.

 Tömeges jelenlétükre több magyarázat van. A lebetonozott területen méter magas növényágyak találhatók, melyek homokos talaját hamarabb átmelegítik az első napsugarak. Az alulról, a metróalagút révén érkező hő is segítheti ezt a folyamatot. Az itt növő díszcserjék virágjait pedig tömegesen látogatják a talajban fészkelő tavaszi selyemméhek, így a bogár lárvájának sem kell messzire mennie, hogy táplálékot találjon. A petéből kikelő apró lárva a méhre kapaszkodva jut el annak fészkébe, ahol az imágó kibújásáig fejlődik.

fig_4_1.jpg

Párosodó kétfoltos élősdibogarak

A kifejlett bogarak nem élnek sokáig. Egy-két hetes életüket, mely csak a párkeresésről szól, tovább rövidíthetik a sietős cipőtalpak. A járókelők sokat eltaposnak közülük, különösen akkor, ha egy melegebb időszak után hirtelen lehűl a levegő. Ilyenkor a bogarak lelassulnak, és nem tudnak elbújni.

A jól ismert újpesti lelőhelyen élő jelentős populáción túl az utóbbi években a város egy-egy újabb szegletéből kerül elő ez a különleges, korai bogárfaj. Ilyen az Etele tér, a Stadionok metróállomás környéke, a Rákos-patak partja Zuglóban és Csepel több pontja. A bogár nem repül jól, ám erre nincs is szüksége; megteszik helyette a méhek. A petékből kikelő lárvák a virágokon várják, hogy a méhekre felkapaszkodhassanak, és potyautasként új területekre jussanak el.

fig_5_1.jpg

 

Első Tovább
Galantofil vagyok?

Galantofil vagyok?

Az év vadvirága a hóvirág

Mai tudásunk szerint a galantofilia (galanthophilia) az emberiség igen kis százalékát érinti. A brit The Telegraph néhány napja számolt be egy hölgyről; az ő esete 18 éve kezdődött egy ártatlannak tűnő hóvirággal.

pl1000000321_card_lg.jpg

 

A cikkben említett hóvirág mégsem volt teljesen ártatlan, mert elbűvölő szépségének köszönhetően a galantofilek tábora tovább bővült. Ebből már sejthetjük, hogy nem egy betegségről, legalábbis nem egy hagyományos értelemben vett betegségről, hanem (egy fertőző) szenvedélyről van szó. A galantofilia a Brit-szigetekről indult, és egyelőre nem hódított meg nagy területeket, így a szónak ismert magyar fordítása nincs is. Hóvirágimádatnak fordíthatnánk, míg a galantofileket hóvirágimádóknak vagy hóvirággyűjtőknek. Az angol kifejezés sem túl régi, Edward Augustus Bowles (1865–1954), a híres angol botanikus barátjának, Oliver Wyattnak írt levelében szerepel először. Egyesek inkább a hóvirág angol nevéből (snowdrop) származó ’snowdropping’ kifejezést használnák a galantofilia helyett. Sajnos a rendőri szlengben a snowdropping kifejezést arra az esetre használják, mikor száradó alsóneműket lopnak el fetisiszták – a két jelenség semmiképp sem keverendő!

kppcont_069196.jpgHóvirágmagok hangyakalácssal, a hangyáknak táplálékul szolgáló tápanyagdús nyúlvánnyal, melyért "cserébe" a hangyák terjesztik a magokat

Míg az átlagember ismeri A hóvirágot, a hóvirággyűjtők tudják, hogy a hóvirágoknak világszerte 20 fajuk és kétezernél több kertészeti alakjuk létezik. Mi több, időt és pénzt nem kímélnek egy-egy ritka változat beszerzéséért. És bizony nem kis összegekről van szó: a ’Green Tear’ fajta egyetlen hagymájáért 368 £-ot (több, mint 130.000 Ft-ot) is elkérnek, míg az egyik legújabb, ’Elizabeth Harrison’ nevű fajta (mely az Északkelet-Törökországtól a Kaukázus környékéig elterjedt Galanthus woronowii egyik kertészeti alakja) egy hagymája 725 £-ért, azaz mintegy 260.000 Ft-ért kelt el tavaly.

green_tear_1.jpgA ’Green Tear’ fajta egyetlen hagymájáért 368 £-ot (több, mint 130.000 Ft-ot) is elkérnek

Rácáfolva a mondásra (aki a virágot szereti...) a ’Green Tear’ egykori bemutatása után egy hónappal, mikor a kert munkatársai szabadságon voltak, a fajta egyetlen cserépnyi növénye rejtélyes módon eltűnt. Nem csoda, hogy a ritka hóvirágok tulajdonosainak őröket kell fogadniuk, vagy más módon kell védekezniük a hóvirág-tolvajok, más „gyűjtők” ellen.

green_tear.jpg John Grimshaw, ismert hóvirággyűjő

Mi olyan izgalmas a hóvirágokban? A 16–17. századi kertészek még nem voltak különösebben oda értük. Maga a hóvirággyűjtés sem túl régi keletű. A 19. század közepétől kezdett népszerűvé válni és a Viktoriánus korban gyakran és széles körben használt motívummá vált a bútoroktól az irodalomig. Az első hóvirág-konferenciát 1891. március 10-én tartották, innentől indult igazán a hóvirág karrierje és válogatták ki a mind különösebb, mind szokatlanabb, morbidabb megjelenésű egyedeket, hogy új fajtákként továbbszaporítsák őket. Mára kiterjedt fajtaválasztéka van a hóvirágoknak, valóban olyan változatos, esetenként bizarr megjelenésű hóvirágok léteznek, hogy első ránézésre talán nem is gondolnánk, hogy hóvirágokról, sőt, ugyanarról a fajról van szó, mint ami nálunk vadon is előfordul. Íme, néhány közülük:

galanthus-blewbury-tart-nivalis-3-22-2014-3-30-45-pm.jpg'Blewbury Tart' (Galanthus nivalis) (forrás: https://carolynsshadegardens.com)
  abcaae3ae793306324d83ccdd12a4a25.jpg'Alburg Claw' (pinterest.com)

galanthus_hippolyta.jpgGalanthus Hipployta (forrás)

3a75ef7913916049236c4145e9c371fe.jpg'Rüschl'l Jö' (fotó: Hagen Engelmann, pinterest.com)

A Brit-szigeteken sok hóvirágkertet tartanak nyilván, amikben hóvirágok nagy tömegben és változatosságban találhatók, természetesen sok más növényfajjal együtt. Sok kert rendez hóvirágnapokat, hóvirág-fesztivált, ami a Nottinghamshire-i Clumber Parkban vagy a skóciai Castle Kennedy gardens-ben már 4 héten át tart.

suntrap_garden.jpgAz egy hónapig tartó skót hóvirágfesztivál helyszíne a Castle Kennedy Gardens (Stranraer © Castle Kennedy Gardens)

Hóvirágos kertért persze nem kell ilyen messzire menni: az Alcsúti Arborétum híres a hóvirágairól és hóvirágokat találhatunk Budapesten a Soroksári Botanikus Kertben és a Füvészkertben, a Vácrátóti Botanikus Kertben, a Gödöllői Botanikus Kertben, legtöbb hazai botanikus kertünkben és élőnövény-gyűjteményünkben.

alcsut.JPGHóvirágok az Alcsútdobozi Arborétumban (Fotó: Izing Máté, http://bicske.blog.hu)

Aki hóvirágnézőbe indul, ne hagyja otthon fényképezőgépét, vagy telefonját, ne felejtse el lefotózni a hóvirágot és beküldeni a Hóvirágfigyelőbe, hogy részt vehessen és nyerhessen a Magyar Természettudományi Múzeum hóvirágos játékán.

img_6374.JPG

Galantofil vagyok? Tovább
Érzelmes „kőszívek”– egy kemény ásvány romantikus oldala

Érzelmes „kőszívek”– egy kemény ásvány romantikus oldala

Valentin-nap (Bálint-nap) alkalmából az üzletek kirakatai piros dekorációkkal pompáznak, polcaik pedig a szívmotívumokkal és érzelmes feliratokkal díszített ajándéktárgyak bőséges kínálatától roskadoznak. A boltokban ilyenkor a csokoládéktól a plüssfigurákon át az ékszerekig minden elképzelhető dolog megtalálható, mellyel választottunknak kedveskedhetünk. Nem képezhetnek kivételt az ásványok sem, melyek leggyakrabban ilyenkor is drágakövek képében landolnak a hölgyek ékszerdobozaiban.szivesasvany.jpg

Jáspisból csiszolt szívek – némelyik kicsit megtört (de aztán összeforrt)
(forrás)

szivespaint1.pngGyűrűkben, fülbevalókban, valamint nyakláncokban egyaránt megtalálhatóak a szív alakúra csiszolt fazettázott ékkövek, de gyakran találkozni az olcsóbb változatokkal, a kaboson (gömbölyített) csiszolású szívekkel is. Ez utóbbiak közül talán a legelterjedtebbek a kvarc nevű ásvány változataiból, a rózsaszínű rózsakvarcból, valamint a vörös jáspisból készült darabok.

 szivesgrafika.png
Fazettázott szív alakú drágakövek csiszolási formájának rajza
(forrás)

4_rozsakvarc_szivek_rosequartzhearts.jpg

Csiszolt rózsakvarc szívek (forrás

E szív alakú kvarcok mesterségesen nyerték el bájos formájukat. Időnként azonban maga a természet tesz nekünk szívességet, és a keménységéről is nevezetes kvarc romantikus oldalával lep meg bennünket, szív alakú ikerkristályok formájában.

5_ikerkristalyok_viewmaxfull_1.jpg
Az év ásványának, a kvarcnak szív alakú ikerkristályai (forrás)

6_nagy_iker_4003f7ce17d3aeed154d6834488013fc.jpg

Egy nagy, szív alakú kvarc ikerkristály Madagaszkárról (forrás

Az idei év ásványa, a kvarc ugyanis meglehetősen gyakran alkot ikerkristályokat, azaz bizonyos geometriai törvények szerinti szabályos összenövéseket. A megfigyelt több mint tízféle ikerösszenövés egyike a meglehetősen ritka japáni iker, amelynek legtöbb, legnagyobb és legszebb példányait Japánból írták le először. Ha két kvarckristály a japáni ikertörvény szerint „talál egymásra”, az egyedek hossztengelyükkel közel merőlegesen (kb. 84°-os szögben) nőnek össze, és gyakran jellegzetes szív alakot mutatnak. A kristályok az általuk alkotott sík szerint általában lapítottak.


7_japani_iker1_c21c29aeea8b747d061f922f3482cf.jpg

Japáni törvény szerinti kvarc ikerkristály Ausztriából (forrás

8_japani_iker2_viewmaxfull.jpg
Japáni törvény szerinti ikerkristály (forrás)

 

Érzelmes „kőszívek”– egy kemény ásvány romantikus oldala Tovább
Libanon bogárkincsei

Libanon bogárkincsei

Faágakkal töltött műanyagdobozok tornyosulnak a Bogárgyűjteményben. A rendhagyó lakberendezési kellékek nem a tűzifa pormentes tárolására szolgálnak, hanem egy közel-keleti ország, Libanon cincéreinek és díszbogarainak bölcsőit rejtik.

Írta: Németh Tamás (Bogárgyűjtemény)

fig_0.jpg

Látványos díszbogár (Buprestis guttatipennis) a cédrusok lombkoronaszintjéről

Tavaly már második alkalommal jártak magyar rovarászok a Közel-Kelet egyik mesés országában, Libanonban. A Dunántúl harmadával egyező méretű országból kevés hír jut el hazánkba, mostanában leginkább csak az, hogy a közel 4,5 millió lakosú állam egymillió menekültet fogadott be. Zoológiai ismereteik pedig még a térséggel foglalkozó kutatóknak is finoman szólva hiányosak. A főváros, Bejrút közelében működő Szentlélek Egyetem (Holy Spirit University of Kaslik) és a Cédruserdők Baráti Társasága (The Committee of Cedar Forest Friends) révén hosszú távú együttműködés született a Magyar Természettudományi Múzeummal, melynek célja az ország növény- és állatvilágának alaposabb feltérképezése.

Fátlan hegytetőkön, hófoltok mellett, rejtett patakvölgyekben és tűzforró macchiában is gyűjtöttünk a 15 nap során, ám leginkább Észak-Libanon védett cédruserdei voltak fő célpontjaink. A szent libanoni cédrusok (Cedrus libani) szomorú története az ókorig nyúlik vissza. Már az egyiptomiak is előszeretettel hordták el a hatalmas fákat többek közt hajóépítés céljából. A folyamatos kitermelés miatt mára mindössze néhány kis erdőfolt maradt, melyeket ma nemzeti parkok védenek. Ezeknek az ősi erdőknek különleges a rovarfaunája.

fig_1.jpg

Félénk cincérek és életre kelt homokszemek

Más itt bogarakat gyűjteni, mint otthon. A hazai karsztbokorerdőkben vagy löszgyepeken pillanatok alatt több tucat bogárfajjal találkozik az ember. Itt a már kora reggel erősen tűző nap és a kitartóan fújó szél nem csak ember-, hanem bogárpróbáló is. Csak a lassú és alapos keresés jár eredménnyel, mivel a legtöbb gerinctelen állat kövek alá, a talajba vagy árnyékosabb helyekre húzódik. A környék egyik leggyakoribb növényében, a barátságtalanul szúrós csüdfűben (Astragalus) fejlődő darázscincér sem tesz másként. A tűző nap elől a cserje árnyékos felére húzódik, a bogarász közeledtére pedig szélsebesen a több centis tüskék közé veti magát. Talán nem is tudja magáról, hogy a tudomány számára mindössze 16 éve ismert.

fig_2.jpg

A Xylotrechus raghidae darázscincér lárvája a száraz csüdfűágakban fejlődik

Ám nem minden bogár kerüli a napot. A látványos díszbogarak például a legnagyobb melegben szeretnek röpködni, leginkább az égig érő cédrusok lombkoronájában. A közel két centiméteres cédrus-díszbogár igazán különleges faj, sokáig csak Törökországból volt ismert. Annyira ritka, hogy a Természettudományi Múzeum több száz éves Bogárgyűjteményében sem található belőle egyetlen példány sem. A kevésbé kemény kültakarójú, szemérmesebb fajok kerülik a tűző napot, inkább alkonyatkor aktívak.

fig_3.jpg

Látványos díszbogár (Buprestis guttatipennis) a cédrusok lombkoronaszintjéről

A lombhálózás fárasztó, de eredményes gyűjtőmódszer, segítségével az alkonyatkor a fák lombkoronáján tartózkodó fajokat lehet megfogni, mint például a szír szívespattanót.

 

fig_4.jpg

Alkonyati lombhálózás és eredménye: szír szívespattanó (Cardiophorus syriacus)

A hagyományos gyűjtőmódszerek, azaz a növényzet hálózása és kopogtatása valamint a kézzel való gyűjtés, az egyelés is jó eredményre vezethet.

fig_16.jpg

Növényzetről gyűjtött díszbogarak, cincér és futóbogár

A több száz éves cédrusoktól távol, másfél kilométerrel alacsonyabban, a tengerparton is érdemes volt bogarakat keresni. Amikor a nap lemegy, a homokos part megelevenedik. Apró, magukat homokszemcséknek álcázó gyászbogarak bújnak elő a nappal tűzforróra hevült homok alól.

fig_5.jpg

Életre kelt homokszem: pikkelyes gyászbogárfaj (Leichenum pulchellum pumilum)

Változatos tájak, változatos fauna

A meleg, tengerparti sávtól a magasan fekvő, még nyáron is hófoltos hegyvidékig húzódik a mesés Quadisha-völgy. A kopár hegyoldalak közt üde foltként zöldell 35 km hosszan, és néhol 1000 méter magas sziklafal szegélyezi. Egyértelmű, hogy ilyen helyeken nem mindennapi bogarak élnek.

fig_6.JPG

A Quadisha-völgy oázis a kopár hegyek közt

Száraz fügegallyakat begyűjtve, majd megfaragva bogarászszívet megdobogtató cincér került elő, a Tommasso-darázscincér. Ez a csupán hat éve felfedezett bogár annyira különbözik rokonaitól, hogy nem csupán új fajként írták le, de alapjául is szolgált egy eddig ismeretlen genusz (a faj feletti rendszertani egység) leírásához, melyet az ország és a darázscincérek nevének mozaikszava (Libanoclytus) alkot.

fig_7.jpg

Tommasso-darázscincér (Libanoclytus tommassoi)

A Szent-völgy fölött terül el az ország legöregebb erdeje. Pár tucat ősi cédrus maradt itt hírmondóul, monumentális lombkoronájuk árnyékában gazdag fauna honos. A famatuzsálemek elhalt ágaiban és korhadó rönkjeiben eddig még feltáratlan bogárvilág várja a kutatókat.

fig_8.JPG

A Szent-erdő Bcharre felett

fig_9.jpg

A laza, leváló kéreg alatt előforduló kék korongbogár (Temnochila caerulea) eddig még nem volt ismert Libanonból

Maga az erdő nagyjából 1700 méter magasságban fekszik, fölötte kopár táj fogad minket. Itt már nincs szükség fűhálóra, kövek alatt, az olvadozó hófoltok közt – hiszen közel 3000 méteren járunk – lehet bogarakat találni, például hófehér szőrzetű, háromcentis ormányosbogarakat, vagy a török fülescsápúfutót, melyet a neves magyar bogarász, Frivaldszky Imre írt le 180 évvel ezelőtt a tudomány számára.

fig_10.JPG

Távolban a Szent-erdő eltörpülő foltja jól mutatja, mennyire kevés maradt az egykor dús cédruserdőkből

fig_11.jpg

Talajlakó ormányosbogár (Menecleonus anxius)

fig_12.jpg

Török fülescsápúfutó (Paussus turcicus)

Faimport

Fásszárú növényekben fejlődő bogarakat nem csak a terepen lehet gyűjteni. Egyszerűbb, és néha eredményesebb is a tápnövényből való kinevelésük. Ilyenkor nincs más teendő, mint hogy a bogárlárvákkal fertőzött ágakat, kéregdarabokat és rönköket az ember fűrésszel felszeleteli, és jól záródó műanyagzsákokba teszi, majd a megfelelő kiviteli engedélyek beszerzése után hazaszállítja. A nagy és átlátszó ládákba került ágakból a benti hőmérséklet hatására a megszokottnál korábban, már a tél folyamán előbújhatnak a lárvából átalakult kifejlett bogarak. A Libanonból származó ágakból eddig kikelt bogárfajok közt több olyan is akad, melyekből nem őrzött idáig példányt gyűjteményünk.

fig_13.jpg

Gallyak a nevelőládákban

fig_14.jpg

A tél folyamán a nevelőládákból előbújt bogarak

Fűhálóból a múzeumba

A kéthetes expedícióról több ezer rovarpéldány került múzeumunk gyűjteményeibe. Preparálás és cédulázás után kezdődött a munka neheze, a fajok azonosítása. A begyűjtött anyag feldolgozása során a legtöbb esetben külföldi specialistához kell fordulni, akihez postán vagy esetleg személyesen jut el az értékes, vizsgálandó anyag. És ha a szerencse úgy hozza, a szakember gyorsan és pontosan meghatározza a rábízott bogarakat, így már rövid időn belül publikáció is születhet az elért eredményekről. Így történt ez nem egy bogárcsalád esetében.

fig_15.jpg

A gyűjtött bogáranyag egy része a Magyar Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményében

A terepen tömeges, egyformának tűnő porvák, más néven múzeumbogarak nem különösebben figyelemfelkeltő állatok. Érdemes volt mégis minden, látszólag egyforma példányt hazahozni, mivel hetet közülük olyan fajnak határozott a cseh specialista, melyet eddig nem ismertünk Libanonból, és akadt közte olyan is, mely múzeumunk gyűjteményében nem volt eddig megtalálható.

Az első expedíció első napján virágzó tölgyfákról apró cincér került elő . Itthon a preparált bogarat alaposan megvizsgálva derült ki, hogy még csak hasonlót sem ismerünk a környező országokból. A legközelebbi rokonfajok, vagyis az összehasonlító anyag beszerzése és az alapos vizsgálat közel egy évig húzódott, így 2016 végén jelenhetett meg az Alosterna libani névre keresztelt cincér fajleírása. Hozzá kissé hasonló fajok Törökországban és Görögországban élnek, melyek lárvái szintén korhadt fában fejlődnek, míg a kifejlett bogarak nektárt fogyasztanak.

fig_17.jpg

A 2016-ban leírt libanoni virágcincér (Alosterna libani) hímje és nősténye

A terület pattanóbogarai még kevésbé ismertek, így minden gyűjtött példány jelentős. Az eddig előkerült fajok közül sokat nem ismertünk eddig az országból, és kettő faj annyira különbözik rokonaitól, hogy feltehetően eddig még nem ismert a tudomány számára.

fig_18.jpg

Pattanóbogárfajok Libanonból

E csodás ország rovarvilágának megismerése hosszú folyamat. Az első gyűjtőutak és a beérkező anyag gyors és hatékony feldolgozása már nagymértékben hozzájárult ehhez, a közeljövőben tervezett utak pedig tovább bővíthetik ismereteinket Libanon hatlábúiról.

fig_19.JPG

 

Libanon bogárkincsei Tovább
„Kék ibolya, hóvirág, csupa öröm a világ”

„Kék ibolya, hóvirág, csupa öröm a világ”

A hóvirág a művészetben

Ezzel a tavaszváró rigmussal vezetjük be összeállításunkat az idei év vadvirágának, a hóvirágnak az irodalomban, művészetben, közéletben való megjelenéséről. Korábban bemutattuk, hogyan lett az év vadvirága, majd írtunk hidegtűréséről, és elindítottuk a Hóvirágfigyelőt, egy játékot, melyben a legjobb, legegyedibb hóvirágfotókat díjazzuk. Most körbenézünk, hol bukkan fel a hóvirág a kultúrában, a művészetekben és mindennapi életünkben.

Mitológia

A hóvirág a tavasz jelképeként szimbolikus jelentőséggel bír, így végig kíséri történelmünket, kultúránkat. Galanthias néven jelen van a görög mitológiában.

Galanthis Alkménének (Herkules anyjának) barátja. Mikor Alkméné vajúdott, Zeusz irigy felesége, Héra, elküldte lányát Eileithüiát a születés istennőjét, hogy üljön Alkméné szobája elé kereszbetett lábakkal és összefont ujjakkal így késleltetve a szülést és megakadályozva Zeusznak a gyermekkel kapcsolatos terveit. A szülés így napokig elhúzódott, mígnem Galanthias a fúriák segítségével rászedte Eileithüiát elhitetve vele, hogy a gyermek megszületett, így Eileithüia talpra ugrott, kezeit szétkulcsolta, minek köszönhetően megszülethetett a gyermek, bosszúból viszont Héra menyétté változtatta Galanthiast.

Népnyelv, költészet

A népnyelv szerint óvatosnak kell lenniük a fiatal lányoknak, ha udvarlójuk hóvirágot szedni hívja őket, nehogy végül hóvirág helyett gólyahírrel térjenek haza (növényként ez utóbbi szintén pályázott az idei év vadvirága címre, ezek szerint elég óvatosak voltunk).

A költészetben végigkísérhetjük a hóvirágot a tél közepétől a tavasz végéig. Megjelenik, mikor még a hóvirág is csak ábránd:

Kányádi Sándor: Hóvilág, hóvirág

rogzites-3.jpg

Hóvilág,
holdvilág –
alszik még a
hóvirág.
Félöles,
méteres
paplan alatt
aluszik:
számoljuk ki,
hányat kell még
alunnia
tavaszig.

 

 

 Aztán óvatosan kezd előbújni:

Osvát Erzsébet: A megszeppent hóvirág

4_olah_zsolt_12513677_1513148502322027_7866818972975416245_o_1.jpgMegszeppent a
hóvirág,
amikor
kikandikált.
Látja,
pilinkél
a hó,
a földön
hótakaró.
Télapó meg
nincs sehol:
talán szundít
valahol,
és nem vette észre,
hogy a télnek vége?

 

Majd egyre magabiztosabban:

sculpture_artwork_colleen_du_pon_snowdrops_giant_outsize_galanthus_garden_flower_sculpture_statue_1.jpgSzalai Borbála: Az első hóvirág

Hallod-e, napocska!
Hol késik meleged?
Nézz csak a naptárba:
Nők napja közeleg!
Hol szedjek anyunak
néhány szál virágot?
Hiába keresek,
egyet sem találok.
Kiskertünk dermedten
alszik a hó alatt,
sarkában tőzike,
hóvirág nem fakad …
Hallja a napocska,
leheli melegét …
Reped a hópaplan,
csermely fut szerteszét,
 s hó alól álmosan
kidugja buksiját
kiskertünk sarkában
az első hóvirág.
Sebaj, hogy nem nyílt ki!
Beteszem pohárba,
s hófehér szirmait
nőnapra kitárja.

Végül lejár a hóvirág ideje és az ember valódi tavaszra vágyik:

Erdélyi József: Hóvirág

giant-snowdrop-winter-trail-trentham-gardens.gif

Virágzik még a hóvirág,
de már nem az a szép;
vén már, és annyi van belőle
az erdőn szanaszét!
Tartja magát a fák között –
künn már eltűnt a hó, –
sok ami sok; nem nőjjön, –
fogyjon a szép, a jó;
tűnjön szép, tűnjön jó,
jöjjön a szebb, a jobb;
jöjjenek az aggok helyébe
újak, fiatalok;
menjen ez a sok hóvirág, –
ne maradjon nyoma;
szép színével és jó szagával,
jöjjön az ibolya;
hozzon tavaszt, akármilyet, legyen bús, bánatos, –
ne legyen unalmas az élet:
legyen csak divatos.

Mesék

A hóvirág előkerül klasszikusnak mondható meséinkben, így Zelk Zoltán (1906–1981) Hóvirág című meséjében:

Az erdőket, mezőket hó borította, de a hó alatt a kis fűszálak ébredezni kezdtek már mély álmukból.

– Alszol még? – suttogta szomszédjának az egyik fűszál.

Bizony, aludt az még, de a suttogásra fölébredt: azt hitte, a szellő szólt hozzá, ezért még boldogan mosolygott is, mert éppen azt álmodta, hogy harmatcseppben fürdik, és napsugárban szárítkozik. De szomszédja hamar visszaterelte a valóságba:

– Miért mosolyogsz?

– Nem a szellő hív játszani?

Erre elnevette magát a füvecske.

– Jól mondod! Mert a szellő olyan erős, ugye, hogy leszedi rólunk ezt a vastag fehér dunyhát!

A másik fűszál csak most tért magához.

– Ah! Hát még mindig hótakaró alatt vagyunk! Még mindig nem láthatjuk az eget, a napsugarat!

Olyan szomorú lett, hogy bánatában a másik oldalára akart fordulni.

– Aludjunk inkább! Legalább szépet álmodunk!

– Ne aludj! – suttogta a másik – Nézzük meg, mi van a világban.

– Hogyan nézhetnénk meg mi azt, gyenge kis fűszálak, a nagy hótakaró alatt! Ha akárhogy erőlködünk is, akkor sem tudjuk kidugni fejünket a nehéz hótakaró alól.

De a másik fűszál nem nyugodott meg ebben.

– Meg kell keresnünk a módját!

– De hogyan?

Az első fűszál nem soká törte a fejét, hamarosan megszólalt:

– Én már kitaláltam!

Még jobban odalapult a földhöz, hallgatózott. Aztán megkopogtatta a földet.

– Fölébresztem a föld alatt alvókat – mondta titokzatosan.

– Hallják is azok! Még nálunk is messzebb vannak a napvilágtól.

De a kis fűszál szorgalmasan kopogtatta a földet, és reménykedve hallgatózott. Nemsokára aztán mozgolódást vett észre a föld alatt. Megörült a kis fűszál.

– Jó reggelt – kiabált jó erősen. – Kialudtátok magatokat?

A hóvirág még zsenge zöld csíraágyában aludt, de a kiabálásra fölébredt, és figyelni kezdett, meg is szólalt álmos hangon:

– Ki az, mi az?!

– Fűszálacska! – volt a válasz.

Megörült a hóvirágcsírácska, egyszerre víg lett.

– Hát ti már fölébredtetek? Akkor én sem leszek rest! – kiugrott csíraágyacskájából, bimbófejét nekifeszítette a földnek, s egyszeriben ott állt a fűszál előtt. Boldogan ölelték meg egymást.

– Csakhogy itt vagy! – mondogatták a fűszálak.

Igen ám, könnyű volt a jó puha földből kibújni – gondolta az első fűszál. – De hogyan lehet a nehéz hótakaró fölé kerülni?

– Te voltál az egyetlen reményünk – mondta a másik fűszálacska. – Én tudtam, hogy te bátor és erős vagy, és hírt adsz nekünk a nagyvilágról. Mert meguntuk már a sok alvást. Szeretnénk napvilágot látni, és megtudni: van–e már meleg napsugár.

A hóvirágbimbócska nem kérette magát, hiszen neki is ilyen vágyai voltak. A két fűszál észre sem vette, a hóvirág már a szabad ég alól kiáltott hozzájuk:

– Jaj de fényes a napvilág! Jaj de szép az ég!

Amint a napsugár tekintete a hóvirágra esett, úgy körülölelte langyos sugarával, hogy a hó is olvadozni kezdett. A két fűszál fölött egyszerre csak világosodni kezdett. Nemsokára ott álltak ők is a szabad ég alatt.

– Most már nemsokára jön a szellő is – mondta az első fűszálacska a szomszédjának.

– És akkor úgy lesz, mint ahogyan álmodtam – válaszolta a másik füvecske –, harmatcseppben fürdöm, s napsugárban szárítkozom.

A hóvirág szelíden mosolygott rájuk, s fehér bóbitáját a nap felé fordította.

Film

Ha valaki tényleg tartalmas és szórakoztató kikapcsolódásra vágyik, nézze meg, vagy nézze meg újra Jiří Menzel Bohumil Hrabal regényéből készült Hóvirágünnep (Slavnosti sněženek) című filmjét – érdemes. Ezen a néven a Duna-Ipoly Nemzeti Park tavaszi sétát szervez hóvirágnézőbe Nagykovácsi mellé.

 vplayer2008051117500550ba2.jpg

 

További, hóvirággal kapcsolatos versekből, mesékből, zenéből, táncból és másokból álló gyűjtésünk az Év vadvirága oldalán olvasható.

Jó szórakozást!

Legközelebb megtudhatjuk, kik azok a Galathofilek és mi a Galanthofilia.

215.jpg

 

 

 

„Kék ibolya, hóvirág, csupa öröm a világ” Tovább
Gyapjas mamutbébi, kardfogú tigris, rövidorrú hiéna Csíkszeredában

Gyapjas mamutbébi, kardfogú tigris, rövidorrú hiéna Csíkszeredában

Jégkorszak vándorkiállításunk a Csíki Székely Múzeumban

Január 25-én ünnepélyes keretek közt nyitották meg Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeumban a „Jégkorszak” címet viselő interaktív vándorkiállításunkat. A kiállítás április 1-ig látogatható.

A 2008-ban felépített vándorkiállítás a Tarisznyás Márton Múzeumból érkezett Csíkszeredára.

nagy_gyongyver_4.jpg

Gyarmati Zsolt múzeumigazgató bevezetőjében ismertette: 2016-ban 65 ezres látogatószámával Erdély első öt legnagyobb múzeuma soraiban van a csíkszeredai intézmény. A Magyar Természettudományi Múzeummal régóta kialakult a partnerség, a kiállítással egyértelműen a fiatal korosztálynak tesznek csábító ajánlatot.

A kiállítás megnyitójáról Gellért Edit tudósított. Cikkéből megtudhattuk, hogy az intézményt fenntartó helyi önkormányzat képviseletében Füleki Zoltán alpolgármester rámutatott: a kiállítás annál is inkább aktuális, mivel a témája a csíkszentkirályi Borsáros-fürdőnél talált növénytani leletekkel – mint például a szintén jégkorszakinak számító törpenyír, vagy a mocsári kőtörő – került összhangba, azaz ebből a szempontból is „otthon érezheti magát” a tárlatanyag.

Medzihradszky Zsófia, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese szerint a tárlatnak az az egyik legfontosabb értéke, hogy általa megtanulnak a gyerekek összefüggéseiben gondolkodni a világról. Ugyanis, mint mondta, a mai kor gyerekei „tantárgyakat sajátítanak el”, ám az ezek közötti összefüggések átlátása nehezen megy.

Mindannyian föltehetjük magunknak a kérdést, hogy az emberiség történelmi-esztétikai-művészeti változásainak, egy-egy áramlat hátterében vajon nem-e éppen az akkori klímaváltozás állt-e?

Mint rávilágított: érdemes így közelíteni, avagy olyan természettudományi tények összefüggésében is szemlélni az emberi civilizációt, mint például az a tény, hogy az egyiptomi piramisok építése idején - igaz, fönt északon - de a mamutok még éltek.

nagy_gyongyver_8.jpg

 

Programajánló (Csíki Székely Múzeum)

JÉGKORSZAKI SZAKI - TÉLI MINITÁBOR A MÚZEUMBAN
A tábor időtartama: 2017. február 6–10.
Célcsoport: előkészítő, 1-4. osztály
A foglalkozás időtartama: minden nap 9.00-14.00 óra között
Helyszín: Csíki Székely Múzeum
Részvételi díj: 100 RON/fő/hét
Rövid ismertető:
16298389_1373245676032645_7680293043631823737_n.jpgA téli tábor tevékenységei a Jégkorszak időszaki kiállításunk köré szerveződnek. A tábor egyes napjain a következő témákat fejtjük ki: a jégkorszakok kialakulásának általános okai, a legutóbbi jégkorszak jellegzetes növény- és állatvilága, az ősember életmódja, valamint a ma emberének hatása a környezetre. Szerepjátékkal, tudományos kísérletekkel és a jégkorszaki életmód néhány elemének felidézéséhez kapcsolódó kézműves tevékenységgel tesszük élményszerűvé és játékossá az egyes témák feldolgozását
Jelentkezés:
A telefonos bejelentkezést követően (Kádár Kincső 0751 859 653 és Demény Enikő 0748 769 433 múzeumpedagógusoknál, hétköznap 9 és 17 óra között), kérjük befizetni a részvételi díjat a múzeum könyvelőségén legkésőbb a tábor első napjáig.
Egyéb tudnivalók:
A helyek száma korlátozott. Bejelentkezési sorrendben az első 25 gyermek táboroztatását vállaljuk. A táboros hátizsákban legyen váltócipő, tízórai és pohár.

 Kattints a galériára!

Nagy Gyöngyvér képei

forrás:

  • Csíki Székely Múzeum facebook-oldala 
  • Gellért Edit Új Magyar Szó Online: Életlecke és szórakozás – megnyílt Csíkszeredában a Jégkorszak vándorkiállítás (cikk)

 

Gyapjas mamutbébi, kardfogú tigris, rövidorrú hiéna Csíkszeredában Tovább
Néhány csepp vízből kiderül, pontosan hol él a barlangi vakgőte

Néhány csepp vízből kiderül, pontosan hol él a barlangi vakgőte

Tudományos mérföldkő a barlangi élővilág megismerésében

A Magyar Természettudományi Múzeum kutatói dr. Vörös Judit vezetésével, nemzetközi együttműködés keretében különlegesen érzékeny módszert fejlesztettek ki, amely barlangokból gyűjtött vízmintákból is képes kimutatni a barlangi vakgőte (Proteus anguinus) jelenlétét.

dusanjelicolmblog11.jpgA barlangi vakgőte (Proteus anguinus) Fotó: Dušan Jelić

Tudásunk a barlangok élővilágáról, azok külvilágtól való elzártsága, nehéz megközelíthetősége miatt, a mai napig csekélynek mondható. A Magyar Természettudományi Múzeum kutatói dr. Vörös Judit vezetésével, nemzetközi együttműködés keretében különlegesen érzékeny módszert fejlesztettek ki, amely barlangokból gyűjtött vízmintákból is képes kimutatni a barlangi vakgőte (Proteus anguinus) jelenlétét. A barlangi vakgőte Európa egyetlen barlangi életmódot folytató gerinces faja, kizárólag a Dinári-hegység alatt húzódó barlangrendszerben él. Egyik különlegessége az egyedek már-már történelminek mondható élethossza, mely akár a 100 évet is meghaladhatja. Ezt a szigorú védelem alatt álló gőtefajt hosszú élete, különös életmódja, pigmenthiányos bőre, visszafejlődött szeme miatt már régóta intenzíven kutatják. Gátat szab azonban a faj védelmének, hogy nem ismert, pontosan mely barlangokban él, és hol húzódik elterjedésének határa. A most kifejlesztett módszer ezekre a kérdésekre adhat választ. A vizsgálat azon alapul, hogy az állat DNS-molekulái oldott állapotban a vízbe kerülnek, így ha a barlangból kifolyó vízből merített mintát megfelelően steril körülmények között laboratóriumban elemzik, akkor kimutatható belőle a faj jelenléte. A módszer hosszú és költséges kísérletek eredménye, de megoldást jelenthet más barlangi élőlények kimutatására is. A kutatás eredményeit a rangos PLOS ONE folyóirat közölte.

http://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0170945

proteus_locality.jpg

A barlangi vakgőte élőhelyeiről ilyen, és ehhez hasonló víztestek formájában tör a felszínre a víz (fotó: Vörös Judit)

Néhány csepp vízből kiderül, pontosan hol él a barlangi vakgőte Tovább
Hóvirág a fagyban

Hóvirág a fagyban

A 2017-es év vadvirága, a hóvirág

Javában benne vagyunk a télben, az ország nagy részét kisebb-nagyobb hótakaró vagy jég borítja, és hajnalonként -10 – -20 °C -ig is süllyedhet a hőmérséklet. Vajon jelzi-e már a tavaszt a hóvirág? Mit csinál a Hóvirágfigyelő?

Szerző: Barina Zoltán (Növénytár)

 hovirag.jpg

A hóvirág (Galanthus nivalis) latin fajneve, a „nivalis” is a hóra utal, ami vonatkozhat virágának színére és egyben korai virágzására is. Tudjuk, hogy hazánkban az (egyik) első tavaszi növény, de mi történik vele télen, hogy vészeli át a nagy hidegeket?

Természetes elterjedési területén, Európa kontinentálisabb és hegyvidéki részein nem ritka a kemény téli fagy, és a vastag hótakaró sem. A hóvirág fagytűréséről egészen pontos adatok is rendelkezésre állnak. Hagymái nyugalmi állapotban -9 °C -ig sértetlenek maradnak, míg a rokon pompás hóvirágé (Galanthus elwesii) csak -8 °C -ig. Ennél talán többre számítottunk, de gondoljunk arra, hogy a földbe visszahúzódva és hótakarótól védve ez valószínűleg épp elég neki.

A hóvirág fagytűrése időben is változik: egyes vizsgálatok szerint levelei március közepén -12 °C -ot is elviselnek, április végére azonban -8 – -9 °C alatt már károsodnak.

Határozókönyveink szerint a hóvirág februártól áprilisig virágzik. A kevésbé kemény telű Brit-szigeteken sokéves adatsor alapján a virágzás megindulásának átlagos időpontja január 25-re esik. Több vizsgálat is kimutatta a – nem meglepő – összefüggést a virágzás kezdete és az adott időszak középhőmérséklete között: melegebb tavaszon a virágzás is korábbra esik és, akár egy hónapos eltérések is előfordulhatnak.

Az eddigiek alapján joggal hihetnénk, hogy akkor ráérünk még hóvirágra vadászni, de ez még sincs teljesen így. Hóvirágaink javában készülnek a tavaszra, leveleik már megjelentek, és közöttük jól láthatóan ott vannak a  tőkocsányok is a fejlődő bimbókkal.

A képek Budapesten, a Tisztviselőtelepen készültek január 24-én, de máshol is látszik már a tavasz a hóban.

Elég lesz néhány melegebb nap, hogy a teljes virágok megjelenjenek, hogy aztán 10 °C fölötti hőmérsékleten pártalevelei széthajoljanak, és megnyissák az utat a beporzó rovarok számára. Hűvösebb időben nem volna értelme, hisz akkor még a megporzó rovarok sem repülnek, de amint a rovarok útnak indulnak, ki kell használni a napi néhány órás melegebb időszakot is az odacsalogatásukra. Az erősebb hajnali fagyok sem jelentenek problémát: még a megtermékenyítés folyamata is végbemehet -2 °C-on és mint láttuk, levelei is jól bírják a fagyokat.

Ha valaki hóvirágot lát, ne felejtse el lefotózni és beküldeni a Hóvirágfigyelőbe, hogy részt vehessen és nyerhessen a Magyar Természettudományi Múzeum tavaszi játékán!

Programajánló:

fotokiallitas_2017.jpg

 

Hóvirág a fagyban Tovább
Szivárványvirág

Szivárványvirág

A kristályosított aszkorbinsav mikroszkópikus világa

Gilicze Bálint barátunktól kaptuk ezt a gyönyörű, festménynek látszó képet. Kérdésünkre tárgyilagos szakmaisággal árulta el, hogyan készültek a színpompás, helyenként megfolyó "ecsetvonások": "Vízben feloldott aszkorbinsavat kristályosítottam tárgylemezre. Húsz képet készítettem focus stacking módszerrel, Carl Zeiss Jena Amplival mikroszkópra szerelt Canon 400D fényképezőgéppel. A mikroszkópra polarizációs feltétet helyeztem a legegyszerűbb kondenzorral,  16x Zeiss plán objektívvel."
c-vitamin.jpg

 Neked tetszik? Szólj hozzá!

Szivárványvirág Tovább
Csehgránát és cseh Granát

Csehgránát és cseh Granát

Utószilveszteri blog

18nagyobb.jpg

Mivel már vélhetőleg mindenki józanul szemléli az új esztendő hétköznapjait, feltűnhet, hogy duplán látja a gránát szót a címben. Rögtön kiderül, hogy miért. Szilveszterkor volt utoljára tisztjében az év ásványa, a gránát, és újévkor átadta a stafétabotot, már amennyire egy ásvány ilyesmire képes, a kvarcnak. E jeles eseményt szeretné megünnepelni ez a kissé egyéni ízű gránátos blog.

A csehgránát nevét onnan kapta, hogy a pirop Csehországban bányászott drágakőváltozata. Jelen esetben a „cseh” tehát a lelőhelyre utal, nem úgy, mint a szerencsére már kiveszett félrevezető kereskedelmi nevekben, mint a „csehgyémánt” (kvarc), „csehtopáz” (citrin) vagy „csehrubin” (rózsakvarc), ahol egyfajta fosztóképzőként arra utalt, hogy a drágakő egyáltalán nem az, mint amit a név sugall. A csehgránátot az 1500-as évek óta gyűjtik a Cseh-középhegységben, ahol a nyersanyagra Turnov és Jablonec környékén gránátcsiszoló-ipar települt, és ennek nyomán komoly drágakő- és ékszeripar, sőt és drágakőutánzat-gyártó ipar fejlődött ki. 

granatindustrie_boehmen.jpgCsehgránát kitermelésének és feldolgozásának folyamata egy XIX. századi litográfián (forrás)

Az ásvány elsődleges előfordulását szerpentinesedett ultrabázisos kőzetek jelentik, de az ezek elmállásából keletkezett üledékek még fontosabb lelőhelyek.

papocikk_kep2.jpgCsehgránát anyakőzetében (forrás)
tezba-1.jpgCsehgránát termelése üledékből a XX. század közepén (forrás)

A csehgránát ékszerek jellegzetessége, hogy sok kis apró csiszolt piropszemcséből készítik őket, ugyanis a nyersanyagként használt gránátok igen kis méretűek, illetve a nagyobb szemcsék töredezettek.

cesky-granat-d.jpg
Csehgránát ékszer (forrás)

A legnagyobb csehgránát példány egy kb. 2 cm-es darab, mely a drezdai Grünes Gewölbében található, valószínűleg II. Rudolf császár prágai kincstárából került oda.

rad_s_granaty.jpgAz aranygyapjas rend gyémántokkal, alul és felül egy-egy csehgránát,
középen egy almandingránát
(
forrás)

De manapság, sőt már évszázadokkal ezelőtt a borsónyi csehgránát is nagynak számított. A csehgránát ékszerek a XIX. század második felében voltak a legdivatosabbak. Magyarországon is gyakoriak a régi családi ékszerek közt. Prágában egy csehgránát múzeumot is meg lehet tekinteni.

A cseh Granát, két szóba írva, és csak egy ékezettel, a Staropramen sörgyár által készített, vörösbarnás színű félbarna sör, amelynek az elnevezésért tehát, az előbbiek alapján, nem kellett messzire menniük a cseh sörfőző mestereknek. staropramen-granat-big.pngÉs a régi söröscímkék alapján ezt nem is először tették meg.regicimkek.png

Ha elolvassuk az Origo egy régebbi riportját, a szegény Granát sörről is kiderül, hogy vöröses árnyalata ellenére megszenvedte a kommunizmus idejét: „A Granát eredetijét 1884-ben mutatta be a smíchovi sörgyár. Népszerű volt, de a kommunista éra alatt nem főzték. Amikor 2000-ben Prága lett Európa kulturális fővárosa, Staropramen Millenium néven újra főztünk hasonlót. Én voltam a boldog főzőmester, mert jól fogadták. A tervezett fél év után is a piacon maradt, sőt visszakapta a régi Granát nevet. Mivel félbarna sör, a színe is egyedi, gránátvörös, innen a név. De ne beszéljünk úgy a sörről, hogy nem kóstolnánk, egészségére!” – mivel nálam van a spájzban két üveg Granát sör, könnyen meg tudom fogadni Kovařík úr tanácsát, és ezt kívánom sörbarát olvasóimnak is.

Szilveszterkor persze a pezsgőt szokás előnyben részesíteni, de 2017-ben is nyugodtan ihatunk Granát sört, bár idén már nem a gránát, hanem a kvarc éve van. Ez a sör biztos nem kvarcos, akarom mondani nem karcos, mert az csak egy bor lehet. De hogy a kedves olvasók ne vádolhassanak elfogultsággal, vagy ne gondolják, hogy reklámot írok, mert megvesztegettek egy rekesz Granát sörrel – pedig sajnos, meg sem kísérelték – mellékelek néhány sörpróbás úriember (úriasszony?) tollából, pontosabban klaviatúrájából származó elfogulatlan értékelést:

Még csak épphogy ránéztem, szinte már éreztem is a testes, malátás ízeket a számban... azaz éreztem volna...

... a Borsodban készített Borostyán állítólag erről lett koppintva, ami figyelembe véve a tulajdonos egyező voltát, valószínűleg nem is alaptalan. Egyértelműen sötétebb a színe és ez szinte előre sejteti, hogy a pörköltös, mélyebb ízek komolyabb szerepet játszanak majd.

Gusztusos hab, szép félbarna lé. Illata érdekes módon, mint hogy ha közelebb állna a világos sörökéhez, szemben a félbarnákkal.

...inkább hat középkategóriás ivósörnek, mintsem Nagy Különlegességnek (és ebben kivételesen metszi egymást a saját véleményünk és a píárosok csomagolásváltoztatásban deklarált nézőpontja); kellemes ízzel, ami azonban csak pillanatokig tart és rövid malátás búcsúzás után a semmibe tűnik.

Az utolsó szó jogán még a borbarátok figyelmét is felhívom Gere Tamás Gránát nevű villányi cuvée vörösborára, melyet a 2016-os Földtudományos Forgatag 18 éven felüli látogatói meg is kóstolhattak.

20170112_173858f.jpgA Gránát nevű villányi cuvée egyik kiürült palackja a múzeumi karácsonyi buli után (forrás: MTM)

 

 

Csehgránát és cseh Granát Tovább
Válogatás egzotikus szarvasbogarakból

Válogatás egzotikus szarvasbogarakból

A hónap műtárgya - 2017. január

A Magyar Rovartani Társaság és a Magyar Természettudományi Múzeum által indított internetes szavazás alapján az év rovara 2017-ben a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus). A szarvasbogárfélék (Lucanidae) közé 1300 ma ismert faj tartozik. Fajszámát tekintve ez a kisebb bogárcsaládok közé számít – de összehasonlításként említsük meg, hogy a Föld összes ragadozó emlősfajának száma nagyjából 280, az erszényeseké mintegy 300, de a denevérek is legfeljebb 1000 fajt számlálnak.

Szerző: Merkl Ottó, Bogárgyűjtemény 

A Déli-sarkvidéket (Antarktikát) kivéve valamennyi kontinensen élnek szarvasbogarak, ám eloszlásuk fölöttébb egyenetlen. Amerika és Eurázsia mérsékelt övi területein a fajok száma egy-két tucat csupán. Messze a leggazdagabb és legváltozatosabb Dél- és Délkelet-Ázsia szarvasbogár-faunája.

ryssonotus_nebulosus_kicsi.jpg

A Ryssonotus nebulosus Ausztrália keleti partvidékének erdeiben él (Németh Tamás felvétele)

Csaknem valamennyi szarvasbogár erdőkhöz kötődik, hiszen lárvájuk elhalt, mégpedig erősen korhadt fában él. A gazdaságilag még hasznosítható, kemény, jó állapotú faanyagot nem tudják megenni, ezért kárt soha nem okoznak. A nemegyszer igen termetes, jelentős egyedszámban előforduló lárvák rengeteg fát fogyasztanak el: a holt faanyag legfontosabb lebontói közé tartoznak a trópusokon. A rövid életű kifejlett szarvasbogarak gyakorlatilag nem táplálkoznak, legfeljebb valamilyen cukortartalmú folyadékot vesznek magukhoz, hogy folyadékszükségletüket fedezzék, illetve csekély többletenergiához jussanak a lárvakorukban felhalmozott zsírtartalék felélése mellett. Ezért kifolyó fanedvet, erjedő, puha gyümölcsöket nyalogatnak, illetve egyes új-guineai és ausztráliai fajok virágokat látogatnak, ahol a nektárt dézsmálják.

homoderus_mellyi_kicsi.jpg

A Homoderus mellyi Nyugat-Afrika esőerdeinek lakója (Németh Tamás felvétele)

A szarvasbogarakra általában jellemző a „térdes” csáp, melynek első íze olyan hosszú, mint a többi együttvéve, a végízei pedig nyeles fésűre emlékeztetnek. A legtöbb szarvasbogárnak azonban van egy olyan látványos tulajdonsága, melyet az avatatlan szem is azonnal észrevesz: a hímek aránytalanul megnagyobbodott, agancsszerű rágója.

lamprima_adolphinae_b_w.jpg

 A Lamprima adolphinae Új-Guineában őshonos, de Japánban is megtelepedett
(Cosmin-Ovidiu Manci felvétele)

A roppant fegyver hossza néha akkora, mint a bogár teste maga. Rágásra alkalmatlan, a bogár harcra használja a vetélytársakkal vívott küzdelemben, illetve a nőstények előtt parádézik vele. Az agancs méretét befolyásolja a lárvakorban elfogyasztott táplálék mennyisége és minősége, de az öröklött tényezők szerepe legalább olyan fontos.

prosopocoilus_giraffa.jpg

A Prosopocoilus giraffa Indonéziában és Indokínában terjedt el
(forrás: Vietnam rovarai)

A nagy rágójú hímek előnyben részesülnek a párválasztás során, ám ezért nagy árat fizetnek: gyengébbek a szárnyizmaik, fejletlenebb a szemük, és sokkal nehézkesebben repülnek. Emiatt a kis agancsú, mozgékonyabb hímek gyakran learatják a babért a verekedő kolosszusok háta mögött, így az ő genetikai anyaguk is bőséggel megjelenik a populációban. Ez a kiegyensúlyozó hatás végül is határt szab annak, hogy a rágó még nagyobbra nőjön, és még inkább akadályozza gazdáját a mozgásban.

lucanidae_coll_kicsi.jpg

 (Németh Tamás felvétele)

 Az egzotikus szarvasbogarak válogatása januárban megtekinthető a múzeum Ludovika téri fogadócsarnokában.

 honapmutargy_2017_januar.jpg

 (Turcsányi Eszter felvétele)

 

Vadonleső

 

Szarvasbogarat láttál a lakóhelyeden vagy kirándulás közben? Megfigyelésedet töltsd fel a Vadonleső honlapjára! Ezzel nagy segítséget nyújthatsz a szarvasbogár elterjedésének megismeréséhez és a faj megőrzéséhez.

Ugyanitt más állat- és növényfajok adatait is feltöltheted, és a korábbi előfordulásaikat is megnézheted.

Válogatás egzotikus szarvasbogarakból Tovább
Az év vadvirága 2017-ben

Az év vadvirága 2017-ben

A hetedik alkalommal meghirdetett Év vadvirága szavazás tétje az volt, melyik vadon élő növény lehet 2017-ben az Év vadvirága Magyarországon. A címért egy közismert, egy kevéssé ismert és egy újra próbálkozó növény indulhatott. Azaz: a hóvirág, a mocsári gólyahír és a turbánliliom.

Az előző évi szavazásra valószínűleg nagy hatással volt az akkori jelölteket – a kockásliliomot, a turbánliliomot, a medvehagymát és a nagyezerjófüvet – bemutató posztjaink időzítése, így végül a meglepetéseket, fordulatokat sem nélkülöző szavazás eredményeként a kockásliliom lett a 2016-os év vadvirága.

 Idén kipróbáltuk, hogyan alakul az eredmény, ha minimálisra csökkentjük a szavazatok befolyásolását. Ennek megfelelően az izgalmak is elmaradtak és a végeredmény sem tartogatott nagy meglepetéseket.

A mindvégig kiegyenlített állást – valószínűleg – csak egy „mindeközben” bejegyzés módosította picit, ez azonban épp elég volt arra, hogy be is állítsa a végeredményt, hogy szegény turbánliliomnak másodszorra is csalódnia kelljen, és a 2017-es év vadvirága

 

a hóvirág (Galanthus nivalis) legyen.

 

hovirag.jpgHa valaki eddig nem tette volna, mostantól figyeljen a hóvirágra, tudjon meg minél többet róla, akinek pedig eddig is ott volt szíve csücskében, idén rakja át egy még kedvesebb csücsökbe és szintén tudjon meg minél többet róla. Mindebben mi is segítünk, ha követik oldalunkat és a Magyar Természettudományi Múzeum blogját.

Útjára indítjuk a Hóvirágfigyelőt, ami egy játék, izgalmas nyereményekkel és sok-sok tanulsággal.

Az év vadvirága 2017-ben Tovább
Egy félreismert cickány

Egy félreismert cickány

Mire jók a természetrajzi gyűjtemények?

A hazai múzeumok gyűjteményében korábban erdei cickánynak vélt havasi cickány-maradványok újrahatározásakor kiderült, hogy mintegy 12 ezer éve a Bükk-fennsíkon alpesi állatok sokasága élt.

Írta: Mészáros Lukács (http://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=14807)

Hír János, a Pásztói Múzeum igazgatója 1993-ban ásatásokat vezetett a Bükk-hegység pleisztocén korú gerinces ősmaradványainak vizsgálatára. E sorok írója is tagja volt a kutatócsoportnak. Abban az évben a munka elsősorban a Lök-völgyi barlangban folyt, de a Vaskapu-barlangból is gyűjtöttünk üledékeket. Ez a „barlang” tulajdonképpen csak egy sziklaeresz, és a maradványokat nem is ez, hanem a környező sziklafal repedései rejtették, amelyekhez néha csak kalandos úton, kötélen leereszkedve fértünk hozzá.

meszaros1.JPGA szerző terepi munka közben a Vaskapu-barlang sziklafalánál

A több ezer példányt számláló anyagban számos csiga-, kétéltű-, hüllő-, madár- és emlősfajt találtunk. Az állatközösség leginkább a felső Würm időszaki élővilággal mutatott rokonságot és a felső pleisztocénnek ahhoz a szakaszához kapcsolható, amelyet az utolsó komoly lehűlés jellemez (pilisszántói szint). Ezt az időszakot ökológiai szempontból Vörös István részletesebben tagolta és második részét (16 000 – 12 000 év) bajóti fázisnak nevezte el. Erről megállapította, hogy bizonyos időszakaiban a júliusi középhőmérséklet alig emelkedett 12 oC fölé. A vaskapui lelőhelyet ennek a periódusnak a végéhez soroltuk, így a fauna kora alapján mintegy 12 ezer évvel ezelőtti lehet.

Az állatok között néhány cickány-faj is akadt, amelyek között (a szerző nagy meglepetésére) a havasi cickány (Sorex alpinus) is előfordult. A meglepetést az okozta, hogy ez az állat ma elsősorban Európa magas hegyvidékein él. Hazánk nyugati határszélén ugyan néha megtalálható, de az őslénytani anyagban eddig nem volt ismert.

Az ezt követő években Kázmér Miklós, Szente István, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktoranduszai és hallgatói közreműködésével a Vaskapu-barlangból újabb mintákat gyűjtöttünk és dolgoztunk fel. Ezek meggyőztek minket a havasi cickány gyakori jelenlétéről. A vaskapui fauna tehát nemcsak hidegtűrőnek, hanem „alpesinek” volt mondható. Ezt alátámasztotta, hogy olyan más magashegységi fajok, mint például a kőszáli kecske maradványai is előkerültek. Ezek az állatok ma az Alpokban, 2–3000 m tengerszint fölötti magasságban, a zárt fenyőerdők zónája fölött fordulnak elő.

meszaros2.JPGAz Alpok jellegzetes növénye a törpefenyő és állata a zerge (Rax-hegység, Ausztria)

Feltételeztük, hogy egy, a 12 ezer éve bekövetkezett lehűlés hatására a középhegységi magasságú Bükk növényzete a mai magashegységekéhez vált hasonlóvá. A sarkvidéki jégtakaróhoz közelebb fekvő Skandináv-hegységben a hegyvidéki növényzeti övek ma is alacsonyabban helyezkedtek el, mint ma az Alpokban és a Kárpátokban. A vegetációs zónák lejjebb húzódása a Bükk-hegységben az „alpi típusú” fauna bevándorlását vonta maga után. Vörös István előbb említett adatai alátámasztják ezt a feltételezést, hiszen Skandinávia azon területein, ahol a júliusi középhőmérséklet ma 10–15 oC, a tűlevelű erdők zónájának felső határa valóban 500–1000 méter tengerszint feletti magasságban van.

A havasi és az erdei cickány csontmaradványai rendkívüli módon hasonlítanak egymáshoz. Ezért felmerült a gyanú, hogy más, hasonló korú magyarországi lelőhelyek anyagában is lehetnek olyan Sorex alpinus példányok, amelyeket az igen nagy morfológiai hasonlóság alapján a nálunk rendkívül gyakori erdei cickányként (Sorex araneus) határoztak meg. Ez egyszerűen azért történhetett, mert a kutatók nem számítottak a havasi faj megjelenésére.

meszaros3.jpgA havasi (fent) és az erdei cickány (lent) maradványai a Vaskapu-barlangból (az állkapcsok teljes hossza kb. 11 mm)

Hogy ezt tisztázzuk, 14 olyan lelőhely anyagát vizsgáltuk át, amelyeket a szakirodalom a pilisszántói szintbe sorolt. Ezek az ősmaradványok több évtizede lettek beleltározva a Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Állami Földtani Intézet gyűjteményébe.

A vizsgálatok a következő lelőhelyeket érintették: Balla-barlang, Ballavölgyi-barlang, Bivak-barlang, Diósgyőr-Tapolcai-barlang, Gömböly-Tapolcai-barlang, Jankovich-barlang, Kiskevélyi-barlang, Peskő-barlang, Petényi-barlang, Pilisszántói I. kőfülke, Remete-barlang, Remetehegyi kőfülke, Szelim-barlang, Tarkői kőfülke.

Ezek közül a Balla-barlang, a Bivak-barlang, a Peskő-barlang, a Petényi-barlang és a Pilisszántói-kőfülke anyagában találtunk Sorex maradványokat. Az állkapocsmaradványok részletes átvizsgálása során a Balla-barlang, a Petényi-barlang és a Peskő-barlang mintáiban mutattuk ki nagy gyakorisággal a havasi cickányokat. Így tehát, a vaskapui előfordulással együtt már négy lelőhelyen derítettük ki a faj jelenlétét. Ezek mind a Bükk-hegységben, viszonylag kis területen (átmérője kevesebb, mint 8 km) fordulnak elő.  

A Vaskapu-barlang ősmaradványain Sóron András és Virág Attila 2005-ben részletes tafonómiai vizsgálatokat végzett. A tafonómia azt próbálja kideríteni, hogy mi történt az ősmaradványokkal az élőlény pusztulása és a kövületté válás között. A kutatók megállapításai szerint lehetséges, hogy a csontokat a lefolyó csapadékvíz nagyobb területről (a Vaskapu-barlang tágabb környezetéből) hordta össze egy ideiglenes üledékgyűjtőbe. Innen évente egy-két alkalommal (hóolvadás vagy igen intenzív esőzés következtében) áthalmozódva egy patakba kerültek, amely a Vaskapu-barlang közelében található karsztos üregekbe szállította őket. A maradványok idővel egyre mélyebbre jutottak, miközben az elágazó repedések időnként a függőleges sziklafal külső részére vezették az anyag egy részét. Jelenleg is a repedéseken keresztül kerülnek elő minden évben újabb csontmaradványok.

Ebből nyilvánvaló volt, hogy a Vaskapu-barlangban összegyűlt maradványok tágabb területről, nagyobb tengerszint fölött magasságból és több kilométer távolságból kerültek a lelőhelyre. A kérdéses „alpesi élővilág” helyét is ennek megfelelően kellett keresnünk.

Ha a Bükk-hegység magasabb területeinek határát a térképen nagyjából a 850 méteres szintvonalnál húzzuk meg, jól látható, hogy a négy vizsgált lelőhely ettől alacsonyabb területre esik. Legmagasabban a Petényi- és a Peskő-barlang, legalacsonyabban pedig a Vaskapu-barlang helyezkedik el. Bizonyos, hogy a Bükk-fennsíkról lemosódó üledék elsődleges felhalmozódása az előbbiek szintjében lehetett. A tafonómiai megfigyelések bizonyították, hogy a Vaskapu-barlang már a másodlagos felhalmozódás helye volt. Helyzete alapján sajnos nem eldönthető el, hogy milyen akkumuláció történt a Balla-barlangban.

meszaros4.jpgA Bükk-fennsík pereme és a 12 000 éves „alpi típusú” lelőhelyek

Amikor felvetődik a kérdés, hogy pontosan milyen is lehetett ekkor a Bükk-fennsík élővilága, a választ a Kelet-ausztriai Raxban találjuk meg. Ez a mészkőhegység is rendelkezik a környezetéből kiemelkedő fennsíkkal. Valószínűleg itt látható ma olyan övezetesség, mint 12 ezer éve a Bükkben. A hegység magasabb részein havasi rétek, míg lejjebb zárt fenyőerdők fordulnak elő.

meszaros5.JPGHavasi rét a Rax-platón

A fent leírtakból jól látható, hogy a Vaskapu-barlang új felfedezései – az „alpesi” élőhely rekonstrukciója szempontjából – fabatkát sem értek volna a múzeumokban porosodó, de mindig újra vizsgálható régi anyagok nélkül.

Egy félreismert cickány Tovább
Irizáló andraditgránát Dognácskáról

Irizáló andraditgránát Dognácskáról

Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kíván az MTM Ásvány- és Kőzettára facebook- és blogolvasóinak, adományozóinak, ásványgyűjtő partnereinek, a munkájában közreműködő összes múzeumi kollégájának és szakmai segítőtársának, megköszönve az ez évi és remélve a jövőbeni eredményes együttműködést!

granat_mtm.jpg

Irizáló andraditgránát, Dognácska (Dognecea), Románia. MTM Ásvány- és Kőzettár, Á.59.4534. (Fotó: Jánosi Melinda)

Szerző: Dr. Papp Gábor

Ez a régi (1897-ben a múzeum gyűjteménybe került) példány a nagy múltú bánsági bányahelyről, Dognácskáról származik. Itt a mélységi magmás kőzetek és a mészkő érintkezésén kialakult ércesedéseket –hosszabb-rövidebb megszakításokkal – a római kortól egészen a közelmúltig (1998-ig) bányászták. A szkarnos avagy kontaktmetamorf (érintkezéses átalakulási) ásványtársulás egyik „emblematikus” szereplője a gránát, méghozzá az andradit és a grosszulár, vagyis a kalcium-vas- és a kalcium-alumínium-gránát. Ez a példány a híresen szép dognácskai gránátok közül is kitűnik irizálásával. E dognácskai irizáló gránátnál a szivárványszínt okozó interferencia valószínűleg egy vékony felületi rétegen zajlik le, mint számos más irizáló ásvány esetében, bár e jelenséget a dognácskai gránátok esetében legjobb tudomásunk szerint még senki sem vizsgálta. A mexikói (Sonora) vagy a japán (Nara) lelőhelyekről származó „szivárványgránátok” irizálása a csiszolt példányokon is látható, hiszen az ásvány belső sajátságaiból fakad. A grosszulár és az andradit korlátlanul elegyedik – vagyis a vas és az alumínium bármilyen arányban helyettesítheti egymást a kristályszerkezet megfelelő helyén. E „szivárványgránátoknál” az elegyedés valamiért mégsem tökéletes, egy andraditban dús és egy andraditban szegényebb rész vékony lamellái váltakoznak bennük, és a fény ezeken interferálódva produkálja a szivárványos színhatást.

 

Irizáló andraditgránát Dognácskáról Tovább
Az év rovara 2017-ben: a nagy szarvasbogár

Az év rovara 2017-ben: a nagy szarvasbogár

Az év rovara 2017-ben – internetes szavazás végeredményeként – a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) lett. A bogarat a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar E/2 termében (Budapest, XI. ker., Ménesi út 43–45.) mutatjuk be, a Magyar Rovartani Társaság 2017. december 16-án, 16 órakor kezdődő 842. előadóülésén.

 

Írta: Merkl Ottó (Magyar Természettudományi Múzeum, Bogárgyűjtemény) és Vig Károly (Savaria Múzeum)

 lucanus_cervus_somay_kicsi.jpg

Nőstény (balra) és hím (jobbra) nagy szarvasbogár (fotó: Somay László)

Tudományos neve és rendszertani besorolása


A nagy szarvasbogár tudományos neve Lucanus cervus (Linnaeus, 1758). Tudományos (latin) nevének első szava (a genusznév) „Lucaniában élőt” jelent, a második szó (a faji jelző) jelentése "szarvas". (Lucania nagyjából a dél-olaszországi Basilicata tartomány területét jelölte az i.e. 3–1. században. A Lucanus név az idősebb Plinius nagy művében, a Naturalis historia-ban olvasható először. A zoológiai nevezéktan számára érvényes genusznévként Giovanni Antonio Scopoli vezette be 1763-ban.)

Besorolása az állatok rendszerében a következő:

Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda). Osztály: Rovarok (Insecta). Rend: Bogarak (Coleoptera). Alrend: Mindenevő-bogarak (Polyphaga). Családsorozat: Ganéjtúrószerűek (Scarabaeoidea). Család: Szarvasbogárfélék (Lucanidae). Genusz: Lucanus.

 A nagy szarvasbogár köznapi neve különböző nyelveken

Albán: kacadreni

Angol: stag beetle

Bolgár: бръмбарът рогач

Cseh: roháč obecný

Dán: eghjort

Eszperantó: cervoskarabo

Finn: tamminkainen

Francia: lucane cerf-volant (a hím), grande biche (a nőstény)

Görög: ελαφοκάνθαροσ

Holland: groot vliegend hert

Horvát: obični jelenak

Héber: איילית

Japán: ヨーロッパミヤマクワガタ

Lengyel: jelonek rogacz

Német: Hirschkäfer

Norvég: eikehjort

Olasz: cervo volante

Orosz: жук-олень

Perzsa: شاخ گوزنی لوکانوس کروس

Portugál: vaca-loura

Román: rădaşca

Spanyol: ciervo volante

Svéd: ekoxe

Szerb: јеленак

Szlovák: roháč veľký

Szlovén: veliki rogač

Ukrán: жук-олень

 

 

Rokonsági köre


A szarvasbogárfélék családjából eddig mintegy 1300 fajt ismerünk, melyek többsége a Föld trópusi területein honos, messze a legnagyobb számban Délkelet-Ázsiában; a mérsékelt övben a fajok száma kevesebb. Európában 14 faj fordul elő, Közép-Európában 7.

Magyarországon 6 faj él: a nagy szarvasbogáron kívül a kis szarvasbogár (Dorcus parallelipipedus), a tülkös szarvasbogár (Sinodendron cylindricum), a szőrös szarvasbogár (Aesalus scarabaeoides), a nagy fémesszarvasbogár (Platycerus caprea) és a kis fémesszarvasbogár (Platycerus caraboides). E fajok megjelenésükben erősen különböznek a nagy szarvasbogártól.

Külalakja


A nagy szarvasbogárra az ivari kétalakúság (szexuális dimorfizmus) jellemző: a hím és a nőstény megjelenése látványosan eltér egymástól.

 nagy_szarvasbogar_jo_ragoval.jpg

 Nagy szarvasbogár hímje
(forrás: ProVértes Alapítvány)

A hím testhossza a rágókkal együtt 30–80 mm, de ritkán ezt meghaladhatja. Teste barnásfekete, de szárnyfedői és rágói fényes sötét vörösbarnák. A jól fejlett hím szarvasbogarat semmilyen más magyarországi bogárral nem lehet összetéveszteni, ugyanis agancsszerű rágója hatalmasra nőtt: a végén villás, a belső oldalán egy nagy és több apró fogat viselő, végtag eredetű szájszerv csaknem olyan hosszú, mint a fej és az előtor együttesen. Fejét hátul taréjszerűen kiemelkedő léc keretezi, emiatt a feje szélesebb még az előtornál is. Homlokán is harántirányú léc húzódik. Csápja „térdes”, vagyis első íze erősen megnyúlt, majdnem olyan hosszú, mint az összes többi íz együttvéve; az utolsó ízek aszimmetrikusan kiszélesedtek (lemezesek), így a csáp nyeles fésűre emlékeztet. Elülső lábszárai hosszúak, karcsúak, gyengén fogazottak. A kisebb hímek rágója és feje nem csak méretében, hanem arányaiban is kisebb, mint a nagyobbakon; minél kisebbek a hímek, annál inkább hasonlítanak a nőstényekhez.

 lucanus_nosteny_1.jpg

 Nagy szarvasbogár nősténye (fotó: Andrej Alena)
(forrás: Biolib)

A nőstény teste 25–50 mm hosszú. Rágója sokkal kisebb, mint a hímé, egyáltalán nem nagyobbodott meg. Feje jóval keskenyebb az előtornál, lécek nem keretezik. Elülső lábszárai ásásra alkalmasak: rövidek, szélesek, és a külső szélükön 4–6 hegyes és széles fog sorakozik. lucanus_nagy_larva.jpg

Nagy szarvasbogár pajorja (fotó: Isabel Hermosell Corrales)
(forrás: Flickr)

A lárva más lemezescsápú bogarak (pl. ganéjtúrók, cserebogarak, virágbogarak) lárvájához hasonlóan C-betű alakúan görbült pajor. Nagysága a bábozódás előtt nagyobb hüvelykujjnyi. Szelvényeinek hátlemezeit nem osztják barázdák harántredőkre (ez megkülönbözteti más lemezescsápú-családok pajorjaitól). Ciripelőkészüléke van, amely a középső csípő hátulsó oldalán lévő szemölcssorból és a hátulsó tompor elülső részén lévő recés dudorok sorából áll.  A lárvák rövid (1 másodpercig tartó), 11 kHz frekvenciájú hangot adnak ki. Mivel hallószervet nem találni rajtuk, a hang valószínűleg a közegükben élő más rovarlárvák elriasztására szolgál, nem a fajon belüli kommunikációra.

 Elterjedése


 A nagy szarvasbogár Európában kelet-nyugati irányban előfordul Dél-Angliától az Urálig és a Kaukázusig, észak-déli irányban Dél-Svédországtól a Földközi-tengerig. Az európai országok közül soha nem is élt Izlandon, Norvégiában, Finnországban, Írországban és Máltán. Észtországból és Dániából kipusztult. Az Appennini-félszigetnek csak az északi felében fordul elő; hiányzik továbbá Korzikáról, Szardíniából, Szicíliából és a Baleári-szigetekről. Európán kívül megtalálható Törökországban, Izraelben, Szíriában, Libanonban, Iránban és Kazahsztánban is. Nyugat-Európa és Északkelet-Európa legtöbb államában erősen visszaszorult, ez az 1970 előtti és utáni előfordulási adatok összehasonlításával jól bizonyítható.

Magyarországon a hegy- és dombvidékek tölgyeseiben potenciálisan mindenütt előfordul, és ahol legalább középkorú erdők vannak, valóban meg is található. Elvétve a bükkösök zónájában is felbukkan. Az Alföldön a folyómenti keményfaligetekben helyenként gyakori, a Tiszántúl más részein azonban nagyon szórványos, hiszen ott az erdők nagyon megfogyatkoztak. Gyakorlatilag hiányzik a Duna–Tisza köze tölgyeseiben; a Nyírség homoki tölgyeseiben általában ritka (de a Baktai-erdőben jóval gyakoribb), és a Szatmár-Beregi-síkon is több helyen megtaláljuk.

 lucanus_elterjedes_keretes.jpg A nagy szarvasbogár elterjedése Magyarországon
(forrás: Természetvédelmi kezelés)

Szarvasbogarat láttál a lakóhelyeden vagy kirándulás közben?

 

Megfigyelésedet töltsd fel a Vadonleső honlapjára! Ezzel nagy segítséget nyújthatsz a szarvasbogár elterjedésének megismeréséhez és a faj megőrzéséhez. 

Ugyanitt más állat- és növényfajok adatait is feltöltheted, és a korábbi előfordulásaikat is megnézheted.

 

 Élőhelye


 A nagy szarvasbogár a kontinentális Európában – Magyarországon is – erdőkben, illetve kötött talajú fáslegelőkön és fáspusztákon él, valamint parkokban és arborétumokban, amelyek a hajdani keményfaligetek (tölgy-kőris-szil ligeterdőkben) maradványait őrzik öreg kocsányos tölgyek formájában. Az erdőkben a ritkásabb, ligetes részeket és az erdőszéleket kedveli. Nagy-Britanniában nagyrészt településeken és azok környékén fordul elő (városi kertekben, városi parkokban és sövényekben).  

 Élettartama


 Az imágók élettartama októbertől (amikor a bábból átalakulnak imágóvá) júliusig 10 hónap, de ennek nagy részét a föld alatt töltik; az aktív időszakuk a hímeknek csak 4–5 hét, hiszen a párosodás után elpusztulnak. Maradványaik (leginkább a rágójuk, a fejük és az előtoruk) a fák tövében több centiméter vastagságban halmozódhatnak fel az évek során. Ilyen "szarvasbogár-temetőkre" főleg nagy, idős tölgyfák alatt bukkanhatunk, különösen, ha a fák kevesen vannak és szétszórtan állnak (például fáslegelőkön vagy parkokban). A nőstények több nappal, néha néhány héttel is túlélik a hímeket. Ilyenkor azonban már a föld alatt tartózkodnak, ahol petét raknak, és legtöbbször nem is jönnek többé a felszínre, ezért nőstények maradványaira sokkal ritkábban bukkanhatunk.

A lárvák fejlődési ideje a kontinensen legalább 4, általában 5 év, de szűkös táplálékforrás esetén 6 évre is kitolódhat. Nagy-Britanniában és más, kevésbé fagyos telű országokban, illetve kisebb egyedek esetén 3 évre csökkenhet.

Ha tehát egy szarvasbogár élettartamát a peterakástól az imágó haláláig egy órának tekintenénk, a szabadban látható, aktív imágóra eső idő csupán 4–5 perc lenne.

 Táplálkozása

 
Az imágók nem vesznek magukhoz szilárd táplálékot, csak a fák sérüléseiből kifolyó erjedt nedvet nyalogatják fel a szőrös alsó ajkukkal. A nőstények a rágójukkal maguk is előidéznek sérüléseket, a hímeknél ezt nem figyelték meg. Kifolyó fanedv hiányában túlérett gyümölcsök (leginkább a rajzásuk idején érő cseresznye) nedvével is beérik. Fogságban bármilyen cukros folyadékot elfogadnak, különösen, ha abban alkohol is van, de az alkohol kedvezőtlenül befolyásolja az aktivitásukat és a termékenységüket. Vörösboros palackcsapdák gyakran fogják a szarvasbogarakat is.

A pajorok tápláléka az elhalt, fehéren korhadó faanyag, mely lehet mélyen a földbe ágyazott fatörzs, de leginkább tuskók vagy eleven fák elhalt gyökere. Pajorokat találtak azonban már 1felszínen heverő törzsekben, kerítésoszlopokban, vasúti talpfákban, kéreg- és fűrészporhalmokban, sőt komposzthalmokban is. A szarvasbogarat a tölgyesekre jellemző fajnak tartják, de nála is megfigyelhető az a táplálékváltás, ami az orrszarvúbogárnál (Oryctes nasicornis): az előnyben részesített tölgyek mellett a szarvasbogarak kezdenek rátérni más fafajokra, például füzekre és gyümölcsfákra is. Nagy-Britanniában már több mint 60 fa- és cserjefajról mutatták ki (köztük nem őshonos dísz- és haszonfákról is), hogy táplálékot nyújthat a szarvasbogár lárváinak, és a felmért fáknak csak 10–20 százaléka volt tölgy. A tölgyek aránya azonban a kontinensen jóval több, mint 50 százalék.

Szaporodása, egyedfejlődése


 A nőstény a párzás után 2 héttel 20–50 centiméter (legfeljebb 1 méter) mélyre beássa magát a földbe ott, ahol a lárvák fejlődéséhez alkalmas faanyagot talál. A táplálékforrás mellé kisebb csomókban (15–36) lerakja 50–100, nagyjából 3 milliméter átmérőjű petéjét. A rágóival felaprított, és a lebontáshoz szükséges gombákkal beoltott korhadékból minden egyes petének kis üreges labdát készít, melynek ürege pont akkora, hogy az érő pete, miközben vizet felvéve megduzzad, a végén pontosan kitöltse azt.

A petékből 3–5 hét múlva kelnek ki a pajorok. A lárvastádiumok száma 3 (Nagy-Britanniában azonban legtöbbször 5). A kikelő lárvák először elfogyasztják a pete körüli labdát, később térnek át az elhalt fára. (A cellulózt a szimbionta gombák segítségével bontják le, mint más fafogyasztó lárvák esetében is). A tuskók, elhalt gyökerek minősége (nedvességtartalma és gombafonalakkal való ellátottsága) igen fontos a lárvák fejlődési ideje és a kikelő imágók fejlettsége szempontjából.

Ellentétben a többi közép-európai szarvasbogárfajjal, a nagy szarvasbogár lárvája nem magában a fában bábozódik, hanem azt elhagyva a talajba vonul. Ekkortól nem táplálkozik többé. Ott 6 hét alatt tojás nagyságú bábkamrát (kokont) készít földből és korhadékból; a hímek természetesen sokkal nagyobbat, hiszen a bábállapotban maguk alatt, hátrafelé tartott rágójukat az átalakuláskor előre kell nyújtaniuk. A bábkamra 15–20 (kivételesen akár 50) centiméter mélyen található a földben, a tuskóktól 50–80 centiméterre; a nőstényeké mélyebben, mint a hímeké. A kamra légáteresztő falának vastagsága a 20 millimétert is eléri.

További egy hét alatt a pajor kiüríti a béltartalmát (mely továbbra is tartalmazza a szimbionta gombákat), és antibiotikus hatású váladékkal együtt sima "vakolattá" alakítja. Fontos, hogy a fal tényleg nagyon sima legyen, és az üregben ne maradjon semmilyen törmelék, mert a legkisebb egyenetlenség is az imágó torzulásához vezet a bábból való kikeléskor.

atalakulas_final_savos.jpgFent balra: szarvasbogár érett lárvája (prepupa) közvetlenül a bábozódás előtt. Fent jobbra: hím szarvasbogár bábja közvetlenül a bábozódás után. Lent balra: hím szarvasbogár kiszíneződött bábja. Lent jobbra: hím szarvasbogár imágója közvetlenül az átalakulás után
(forrás: Maria Fremlin)

A bábozódás júliusban történik, fél óra alatt: a lárva bőre a hátán felhasad, és alatta már készen van az eleinte még szinte áttetszően fehér báb. A bábállapot nagyjából 6 hétig tart, közben a kültakaró egyre sötétebb lesz. A báb potroha valamelyest mozogni képes, így a báb időnként átfordul, hogy ne mindig ugyanazon az oldalán feküdjön. A bábból nyár végén kikelnek az imágók (nagyjából egy óra alatt). A frissen kikelt nőstény imágó órákon át sepregető mozdulatokat végez a potroha végével, miközben folyadékcseppeket bocsát ki: a bábkamra felpuhított falából így veszi fel a lárva által ott elhelyezett gombákat speciális tárolószervébe, a mikangiumba.

Az új imágók kültakarója eleinte halvány és puha, majd egy hét alatt megsötétül. Az egész telet a bábkamrában töltik. Április-májusban rágójukkal feltörik az addigra már részben lebomlott bábkamrát, függőleges folyosón át felásnak közvetlenül a felszín alá, és ott várják a megfelelően meleg estét, amikor a felszínre bújhatnak. A hímek május közepe táján bukkannak elő, a nőstények május-június fordulóján.

Aktivitása


 A nagy szarvasbogarak csak akkor repülnek, ha a hőmérséklet meghaladja a 11 °C-ot. Leginkább fülledt, meleg napokon alkonyatkor és este, kivételesen már délután is szárnyra kelnek. A repülés mindig valamilyen magas helyről – fáról vagy bokorról – indul. A repülések júniusban a leggyakoribbak, de ha a június hűvös és esős, csak néhány napra korlátozódnak. A májusban megjelenő imágók még, a júliust is megérők már nem repülnek.

lucanus_repul_1.jpgHím nagy szarvasbogár felrepülés előtt (fotó: Dennis Kross)
(forrás: Fotocommunity)

A nőstények általában csak egyszer repülnek, a párzás után; ilyenkor a peterakóhelyet közelítik meg repülve, majd a földön gyalogolva. A legnagyobb távolság, amelyre a saját kikelési helyüktől eljutottak, 763 méter volt, a leghosszabb egybefüggő repülés távolsága pedig 701 méter.

A hímek nappal kevésbé rejtőznek el, mint a nőstények, gyakrabban láthatók a fatörzseken és az ágakon. Többször és nagyobb távolságokra repülnek a szaporodásra kész nőstényeket keresve – valószínűleg feromonösvényeket követve –, és csak keveset gyalogolnak a földön. A legnagyobb távolság, amelyre eljutottak a világra jövetelük helyétől, 2065 méter volt, a legnagyobb egybefüggő repülés hossza pedig 1720 méter.

lucanus_cervus_verekednek_2.jpgVerekedő hím szarvasbogarak
(forrás: Wikiwand

A génáramlást tehát a hímek biztosítják, de erre csak akkor képesek, ha a meglévő tenyészhelyek 2 kilométer sugarú körön belül találhatók. Új tenyészhelyek betelepítése azonban a nőstények terjedési képességétől függ, ami viszont nem haladja meg az 1 kilométert. Ha tehát egy elszigetelt állomány távolsága más tenyészhelyektől több mint 2 kilométer, nagy a veszélye a lokális kihalásnak, amely után a szarvasbogár nem képes visszatelepedni a korábban lakott területre.

A hímek a rágóikkal verekednek: a felek megragadják egymást az agancsukkal, és némi dulakodás után a győztes lehajítja a vesztest az ágról, a kifolyó fanedvről vagy a nőstényről. A rágók fogai által szúrt kerek lyukak gyakran láthatók a szarvasbogarak szárnyfedőin, illetve letépett lábfejek vagy szárnyfedők is jelzik a csatákat. A hím párzáskor a lefelé fordított rágóival fogja le a nőstényt.

lucanus_cervus_parzanak.jpg

 Párosodó szarvasbogarak (fotó: Barbie Lindsay)
(forrás: National Insect Week

 Mi veszélyezteti a nagy szarvasbogarat?


 A nagy szarvasbogarat leginkább az élőhelyeinek fogyatkozása veszélyezteti, Európa északnyugati részén leginkább emiatt ritkult meg vagy tűnt el. Fejlődéséhez nagy mennyiségű elhalt, elsősorban földben lévő faanyag szükséges, amely a gazdasági célból művelt erdőkben kevés, ha a fák nem érnek el idős kort, illetve ha az erdőfelújítás során a tuskókat is eltávolítják.

Az egyes populációk elszigetelődése – akár csak 2–3 kilométernél nagyobb távolsággal – a nagy szarvasbogár lokális kihalásához vezethet.

Az imágókat sokféle állat fogyasztja; legfontosabb ragadozói a varjúfélék (főleg a szarka és a szajkó), illetve a róka. A lárvákat legnagyobb mennyiségben a vaddisznó és a borz pusztítja. E fajok túlszaporodása tehát a szarvasbogár állományára negatív hatást gyakorol.

A szarvasbogár látványos rovar, amelyet a gyűjtők is kedvelnek. Magyarországon – engedély nélkül – gyűjtött szarvasbogarak néha felbukkannak külföldi rovarbörzéken is.

 

Mit tehetünk a szarvasbogarakért?


 A szarvasbogár védelmét elsősorban a tenyészhelyek biztosítása szolgálja. Ennek érdekében kerülni kell a tuskók eltávolítását az erdőkből, illetve hagyni kell, hogy az erdőben jelentős számban legyenek olyan idős fák, amelyeknek a gyökérzete részben már pusztulásnak indult.

A szarvasbogár fennmaradását segíti a szálaló erdőművelés, a lékek, a tisztások, a hagyásfák és a tanúfák megőrzése – tehát minden olyan tevékenység, mely változatos korcsoportstruktúrát, illetve ligetes, napsütéses-árnyékos foltokkal mozaikos erdőképet hoz létre.

A vaddisznók illetve a varjúfélék gyérítése a szarvasbogarak fennmaradására is jótékonyan hat.

Alkalmas körülmények között "szarvasbogárnevelőket" is lehet készíteni. Ezek különböző elrendezésben felhalmozott és részben földbe süllyesztett farönkökből állnak, melyekkel kapcsolatban Maria Fremlin közöl ötleteket és tapasztalatokat. Úgy tűnik, ezek eddig igen mérsékelt sikerrel kecsegtetnek, annak ellenére, hogy Nagy-Britanniában egészen váratlan helyeken is megélnek szarvasbogarak. A földben hagyott tuskóknál és a hozzájuk kapcsolódó elhalt gyökereknél nincs, ami jobban megfelelne a nagy szarvasbogárnak.

A nagy szarvasbogár Magyarországon védett, eszmei értéke 10 000 Ft. Egyben Natura 2000 jelölőfaj (közösségi jelentőségű faj) is.

 

A nagy szarvasbogár az európai kultúrtörténetben


 A szarvasbogár már a korai keresztény ikonográfiában is megjelent a Krisztus személyével összefüggő ábrázolásokban. Az első ismert szarvasbogár-ábrázolás a 14. század utolsó éveiben készült. Giovannino de Grassi (1340/50–1398) ekkor illusztrálta Giangaleazzo Visconti imádságos könyvét. A Teremtésnek a Szűz virradati imáját kísérő ábrázolása különféle állatoktól nyüzsög, közöttük egy felemelkedni készülő, kitárt szárnyú szarvasbogarat látunk. Megjelenítése ebben az áhítattal átitatott képben nem a véletlen műve, hiszen itt Krisztust segítő szimbólumként jelenik meg. Feltehető, hogy ez a támogató szerep pusztán a szarvasbogarak rágója és a szarvasok agancsa közötti hasonlóságon alapul. A korai keresztény szimbolikában, részben antik gyökerű hagyományként, a szarvasok szent állatnak számítottak, mert eredményesen tudnak küzdeni a kígyók ellen.

offiziolo_l_eterno_e_gli_eremiti_keretes.jpg

Giovannino de Grassi: Giangaleazzo Visconti imádságos könyve (a 14. század utolsó évei)
(forrás: Biblioteca Nazionale di Firenze)

 A 15. században különösen a német nyelvterületeken találkozhatunk a szarvasbogarak ábrázolásával. Talán Dürernek köszönhető, hogy a szarvasbogár bevonult a festők jelképtárába. A bogárról készült 1505-ös tanulmánya a természetet éles szemmel megfigyelő, mélyen vallásos ember alkotása. Dürer akvarellje hosszú időn át szolgált modellként a következő festőgenerációk alkotásaihoz, amelyet vagy szolgaian másoltak vagy inspirációt merítettek belőle. Dürer tanítványa, Hans Hoffman (1530 körül–1591 körül) kétszer is lemásolta Dürer szarvasbogarát.

lucanus_durer_1.jpg

Albrecht Dürer: Szarvasbogár (1505)
(forrás: Oxford German Network)

A magyar vonatkozásai miatt Hoefnagel mesternek nevezett Georg Hoefnagel, vagy másképp Joris Hoefnagel (1542–1601) két tanulmányban is megörökítette a rovart. Fia, Jacob Hoefnagel 1592-ban Frankfurtban adta ki az Archetypa studiaque patriis Georgii Hoefnagelii című metszetgyűjteményt. A kollekció 48 rézmetszetű táblán növényeket, ízeltlábúakat, puhatestűeket mutat be, amelyek az édesapa élő példányokon tett megfigyelései nyomán Jacob metszett rézbe.

07_hirschkaefer.jpg

Georg Hoefnagel tanulmányai után fia, Jacob Hoefnagel 1592-ban Frankfurtban adta ki az Archetypa studiaque patriis Georgii Hoefnagelii című metszetgyűjteményt. Egyik tábláján szarvasbogarat látunk
(forrás: kultur-online)

 Hosszú ideig a szarvasbogárhoz pozitív tartalmak kapcsolódtak: Krisztus jelképeként a gonoszon diadalmaskodó szimbólumként jelent meg. Később a német festők csendéletein, máig inkább csak sejthető okok miatt, magát az ördögöt, a krisztusi világra támadó gonoszt testesítette meg. Mindez azzal függhetett össze, hogy az északi német hitvilágban a szarvasbogár a tűz terjesztőjeként jelent meg, rágói között izzó fadarabot cipelve.

 flegel_stilleben_mit_einem_hirschkaefer_wrm_2824_01.jpg

Georg Flegel: Reggeli heringgel és szarvasbogárral (1653). Wallraf-Richartz Museen, Köln
(forrás: desenvolturasedesacatos)

Vegyük például alaposan szemügyre Georg Flegel festményét. A terített asztalon egy talpas pohárban bort, hagymát, kenyeret, egy korsót, halat és szarvasbogarat látunk. A szarvasbogár támadó pózban a hal felé fordul. (Jellemző, hogy Flegel a festményein és akvarelljein, de számos más festő is, a szarvasbogarat közel ugyanabban a pózban ábrázolta.) A pohárban lévő bor és a kenyér az eukarisztia, az úrvacsora jelképe. A kenyér az utolsó vacsorán szétosztott cipóra is utal, vagyis Krisztusnak az emberiségért hozott áldozatára. A hal szintén Krisztusra utaló jelkép. A festményen a szarvasbogár a krisztusi békét fenyegető gonoszként, az ördögként, Krisztus ellentéteként jelenik meg.

schreibzeug_nurnberg_kicsi.jpg

Wenzel Jamnitzer aranyműves készítette ezt a rovarokkal, hüllőkkel és kétéltűekkel díszített ezüst írószeres dobozkát
(forrás: Wikimedia Commons)

Szarvasbogárral díszített pompás ötvösmunkákat is ismerünk. Wenzel Jamnitzer (1507/1508–1585) Nürnbergben dolgozó aranyműves, rézkarcmetsző és nyomatokat készítő volt egy személyben. Vázáit, ékszeres dobozait a legnagyobb műgonddal, az itáliai reneszánsz jegyében készítette. Egy ezüstből készült írószeres dobozán szarvasbogarat és orrszarvúbogarat láthatunk.

k_ndler_eichelh_her_keretes_kicsi.jpg

Johann Joachim Kändler: Szajkó és szarvasbogár küzdelme
(forrás: Wikimedia Commons)


A szarvasbogár az újkori fajanszokon, kerámiákon, majolikákon is megjelenik díszítőelemként. Természetesen nehéz lenne feltételezni, hogy attraktív megjelenésén kívül bármilyen jelentéstartalmat hordozna ezeken a tárgyakon. A strassburgi Johann Joachim Kändler (1705–1775) munkáján vörös tollú szajkó védekezik a fa törzsén felmászó szarvasbogár ellen. Az alkotás a meisseni porcelánok egyik kivételesen szép darabja.

lucanus_belyeg.jpg

Nagy szarvasbogár egy 1993-as német bélyegen
(forrás: Wikiwand)

 Mint az európai rovarfauna meghatározó méretű és megjelenésű eleme, a nagy szarvasbogár számos ország bélyegén szerepel – természetesen főleg azon nemzetekén, ahol a bogár nagyobb populációkkal van jelen. Érdekesség, hogy 1953-ban Magyarország adta ki az első szarvasbogaras bélyeget. Dürer szarvasbogara pedig nemcsak európai, de egy paraguayi kiadású bélyegen is megjelent. Két nemzet pénzérméin szerepel szarvasbogár, a lengyel két, illetve húsz zloty hátoldalán, illetve Udmurtföld (Oroszországi Föderáció) 10 kopejkásán.

20-zloty-vorder-und-ruck-1024x502.jpg

(Forrás: Wonderful Insects by Frank Fiedler)

 A 19. században egyre gyarapodtak a tudományos rovartani munkák, határozókönyvek, amelyeket gazdagon illusztráltak.  A 20. század első évtizedében jelent meg Edmund Reitter (1845–1920), minden idők legsikeresebb és legtermékenyebb bogarászának Fauna Germanica – Käfer című sorozata. A könyvek borítóján a szarvasbogár pózol. 800px-reitter_lucanus_cervus_keretes.jpg

A szarvasbogár egyedfejlődése Edmund Reitter Fauna Germanica: Die Käfer des deutschen Reiches című munkájában (II. kötet, 68. tábla)
(forrás: Wikipedia)

 

Nyomtatásban (is) megjelent források


Endrődi S. 1956: Lemezescsápú bogarak – Lamellicornia. – In: Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae), IX, 4. Akadémiai Kiadó, Budapest, 188 pp.

Klausnitzer B. & Sprecher-Uebersax E. 2008: Die Hirschkäfer oder Schröter. Lucanidae. 4., stark bearbeitete Auflage. Die Neue Brehm-Bücherei Bd. 551. – Westarp-Wissenschaften, Hohenwarsleben, 161 pp.

Harvey D. J., Gange A. C., Hawes C. J. & Rink M. 2011: Bionomics and distribution of the stag beetle, Lucanus cervus (L.) across Europe. – Insect Conservation and Biodiversity 4: 23–38. Online: http://www.wsl.ch/info/mitarbeitende/moretti/download/Harvey_et_al_2011

Merkl O. 2014: Nagy szarvasbogár. – In: Haraszthy L. (ed.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon. Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár, pp. 238–242. – http://termeszetvedelmikezeles.hu/adatlap-allatok?showAll=0&id=829  [Hozzáférés: 2016. december 10.] Magyar nyelven ez a legteljesebb információforrás. A jelen írás is elsősorban ezen alapul.

Rink M. 2006: Der Hirschkäfer Lucanus cervus in der Kulturlandschaft: Ausbreitungsverhalten, Habitatnutzung und Reproduktionsbiologie im Flusstal. – Dissertation, Universität Koblenz-Landau, 151 pp. Online: http://kolatest.opus.hbz-nrw.de/volltexte/2007/86/pdf/Dissertation_Ver%C3%B6ffentlichung.pdf

Rink M. & Sinsch U. 2007: Radio-telemetric monitoring of dispersing stag beetles: implications for conservation. – Journal of Zoology 272(3): 235–243. doi:10.1111/j.1469-7998.2006.00282.x

Tochtermann E. 1987: Modell zur Artenerhaltung der Lucanidae. – Allgemeine Forstzeitschrift 1987(8): 183–184. Online: http://ebookbrowse.com/tochtermann-1987-1992-pdf-d108473522

 

Hasznos linkek


Christian Molls 2016: Bugman’s Käferwelt. Der Hirschkäfer (Lucanus cervus).https://sites.google.com/site/bugmanskaefer/der-hirschkaefer-lucanus-cervus [Hozzáférés: 2016. december 10.]

Fiedler F. 2012: Der Hirschkäfer – “Insekt des Jahres” 2012.http://frankfiedler.com/author/admin/ [Hozzáférés: 2016. december 10.]

Fremlin M. 2016: Stag beetles – All they need is love and wood.http://maria.fremlin.de/stagbeetles/index.html [Hozzáférés: 2016. december 10.] Az egyik legalaposabb forrása a szarvasbogárral kapcsolatos ismereteknek. Aprólékos megfigyelések, korábban soha nem látott jelenségek, fotók, videók, linkek kissé kaotikus, de gazdag, folyamatosan frissülő tárháza.

Fremlin M. 2016: What's on about stag beetles.http://maria.fremlin.de/stagbeetles/surveys.html [Hozzáférés: 2016. december 10.]

Rink M. 2016: Hirschkäfersuche.de – Die Hirschkäferseite.http://www.hirschkaefer-suche.de [Hozzáférés: 2016. december 10.]

Stag beetle (Lucanus cervus).http://www.arkive.org/stag-beetle/lucanus-cervus/ [Hozzáférés: 2016. december 10.]

 

Nagy szarvasbogár a magyar wikipédián: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_szarvasbog%C3%A1r

Nagy szarvasbogár az angol wikipédián: https://en.wikipedia.org/wiki/Lucanus_cervus

Nagy szarvasbogár a német wikipédián: https://de.wikipedia.org/wiki/Hirschk%C3%A4fer

 

 

 

Az év rovara 2017-ben: a nagy szarvasbogár Tovább
A Természetbúvár-terem

A Természetbúvár-terem

Napjainkban a természettudományos témájú tv-csatornák gyakorlatilag mindent megmutatnak a természetről az érdeklődőknek. A Föld legismertebb kutatóinak segítségével, a legjobb természetfilmesek szuper felszerelésével különleges élményekhez juttatják a tévénézőket. Az állatkertek, vadasparkok rengeteg programmal, bemutatóval, kisállat-simogatóval várják a látogatóikat. Emellett, vagy ennek ellenére a természettudományos múzeumoknak is van lehetősége arra, hogy a szakmailag naprakész és látványos kiállításaikon túl közönségvonzó programokat kínáljanak a látogatók számára.

A Magyar Természettudományi Múzeum egyik ilyen, népszerű programja a Természetbúvár-terem, amely 1992 óta számtalan érdeklődőnek nyújt emlékezetes élményt.

termeszetbuvar_pr_bygyz_7_1000px_logozott.jpg

Öt éves kor felett mindenki számára ad lehetőséget a megismerésre, felfedezésre, vizsgálódásra.

A teremben mikroszkópok, UV lámpa, nagyítók segítik a látogatókat az élményszerzésben. A frontális ismeretátadás mellett egyszerű játékba, feladatba, drámapedagógiába csomagolva fedezhetik fel, ismerhetik meg az érdeklődők a tárgyakat, és azon keresztül a természet egy-egy titkát, folyamatát. Az ott dolgozó kollégák instrukciói sokat segítenek a búvártermi látnivalók vizsgálatában.

Az a legtöbb esetben nem elegendő, hogy beengedjük a látogatót és passzívan figyeljük a tevékenykedését a teremben, mert sokszor észre sem veszi a különlegességeket, vagy nincsenek meg azok a szakmai alapismeretei, készségei, amelyek segítségével egy tárgy vizsgálatán keresztül megnyílnak előtte a természet titkai. Számos esetben az ott dolgozók segítenek rendet tenni a neten vagy a tv-műsorokban szerzett ismeretek között, kijavítva a félreértéseket, kigyomlálva a féligazságokat, valótlanságokat. Persze életkornak megfelelő módon és részletességgel.

Olyan tárgyakat lehet kézbe fogni, megvizsgálni, amelyek akár a gyűjteményben is lehetnének.

Vannak leltározott tárgyaink is, például egy afrikai elefántbika koponyája, s előtte egy hatalmas elefántagyar. A látogató nem csak megtapinthatja őket, hanem elefántfogászati ismeretekhez is juthat, sőt, azt is megtudhatja, honnan ered a küklopszok legendája.

termeszetbuvar_pr_bygyz_6_1000px_logozott.jpg

A terem legnagyobb és leglátványosabb példánya – egyben a padlón végigfutó, színes párnákkal komfortosított „padjának” háttámlája – egy bálnaállkapocs-darab. Ennek támaszkodva figyelhetik egymást a gyerekek, miközben társuk egy „drámapedagógiai kísérlet alanya”.

termeszetbuvar_pr_bygyz_2_1000px_logozott.jpg

A teremben lévő mikroszkópok segítségével igazi emberi hallócsontokat lehet közelebbről megvizsgálni. Láthatók nálunk olyan ásványok és egy skorpió, amelyeknek UV-fényben megváltozik a színe. Megtudhatja a látogató, hogy valójában miben is fekszik, amikor Bora-Borán azt hiszi, hófehér „homokon” sütteti a hasát.

A teremben igyekszünk a felfedezés élményét minél több érzékszervre kiterjeszteni.

A „bevállalósok” ehető ásványt ízlelhetnek, a titokszekrényben a tapintóérzékét teheti próbára a vállalkozó szellemű látogató.

A fiókok tartalmát vizsgálva kiderül, milyen „vendég” hagyta életnyomát a hétvégi házban, a pincében vagy a padlásunkon. Felnőttek számra   olyan tárgyakat is elhelyeztünk egy polcon, amelyek azonosítása még egy, a természettudományokban jártas ember számára is kihívást jelent. Megtudhatja a természetbúvár, milyen is valójában egy kacsacsőrű emlős, mi a különbség a borzok és a bűzösborzok között. A látogató többek között fakirakókkal tesztelheti a türelmét, felismerhet madarat tolláról. Szimatszondáink némelyike még a konyha elismert „művészeinek” is kihívást jelent. Nem utolsó sorban, a teremben meg lehet ismerkedni közkedvelt méretes barnamedvénkkel, Kázmérral.

termeszetbuvar_pr_bygyz_3_500px_logozott.jpg

A Természetbúvár-teremben valódi szürke szirtcápát is lehet simogatni. Különleges vagy ritkán kézbe vehető állatbőrök teszik próbára a látogatók fajismeretét. A legkevésbé ismertek a közönséges petymeg, az afrikai cibetmacska és – nagy meglepetésemre – a mezei hörcsög. Tobozfelismerő játékunkon keresztül megtapasztalható, hogy a szúrós tobozú fenyő honnan kapta a nevét, illetve attól, hogy a mamutfenyő óriásira nő, még nem jelenti azt, hogy a toboza is hatalmas. A kisebbeket kirakókkal és különleges dominóval várjuk.

termeszetbuvar_pr_bygyz_1000px_logozott.jpg

Kispál István egy foglalkozásra készül

A Természetbúvár-terem öt éves kor felett mindenkinek felfedezhető egyénileg, családi program keretében, valamint csoportosan.

A csoportos foglalkozások időtartama egy óra, a résztvevők ajánlott maximális létszáma 20 fő.

A családi vagy egyéni látogatás hétvégén nincs időtartamhoz kötve, azonban a születésnapi rendezvények korlátot szabhatnak a látogatások mennyiségének és hosszának.

A születésnapi természetbúvár-programunk időtartama egy óra.

Szeretnéd szülinapodat nálunk ünnepelni?

Kérd meg szüleidet, hogy szervezzék a múzeumba ezt a napot, mi segítünk. Nem csak helyet, de érdekes programot is biztosítunk, amivel maradandó élménnyé tesszük neked és barátaidnak az ünnepet.

A költséget résztvevő gyerekek száma (2-14 éves korig), az igényelt program és a múzeumban töltött idő határozza meg. A rendezvény költségét a rendezvény előtt, a pénztárnál kell befizetni.

Terembérlet minimum 1 órára: 7000 Ft
Terembérlet 2 órára: 10 000 Ft
Minden további megkezdett óra: 5 000 Ft
Foglalkozás díja: 900 Ft/fő, amely tartalmazza az állandó kiállítások belépődíját is.

További részletek a honlapunkon

A terem felfedezhető önállóan vagy irányított módon múzeumpedagógus vagy múzeumi animátor vezetésével.

Vendégeink visszajelzései alapján bizton kijelenthető, hogy megfelelő „múzeumi közreműködés” mellett a Természetbúvár-terem minden érdeklődő számára emlékezetes élmény.

A Bornemissza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola 2012-ben látogatta meg kiállításainkat és a Természetbúvár-termet. Kattints a képre és nézd meg a fotógalériát.

termeszetbuvar_terem_bpg.JPG

termeszetbuvar_pr_bygyz_10_1000px_logozott.jpg

termeszetbuvar_pr_bygyz_11_1000px_logozott.jpg

termeszetbuvar_pr_bygyz_12_1000px_logozott.jpg

termeszetbuvar_pr_bygyz_13_1000px_logozott.jpg

termeszetbuvar_pr_bygyz_14_1000px_logozott.jpg

termeszetbuvar_pr_bygyz_4_1000px_logozott.jpg

termeszetbuvar_pr_bygyz_5_1000px_logozott.jpg

 

termeszetbuvar_pr_bygyz_8_500px_logozott.jpg

termeszetbuvar_pr_bygyz_9_1000px_logozott.jpg

Kispál István (múzeumpedagógus)

A Természetbúvár-terem Tovább
Magyar Brands díjat nyert a múzeum

Magyar Brands díjat nyert a múzeum

Kategória: Kiváló Fogyasztói Márka

2016-ban Magyar Brands díjat nyert a múzeum Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában. Ebben a kategóriában számos ismert márka mellett az Iparművészeti Múzeum, a Ludwig Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum is a díjazottak között van.

A MagyarBrands díjról

A MagyarBrands program 2010 óta magyar vonatkozású, kiváló márkákat díjaz. 2016-ban immáron hetedik alkalommal díjazott olyan márkákat, amelyek a magyar szellemi munka méltó képviselői hazánkban és határainkon kívül is. A MagyarBrands program célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a hazai termékekre. A magyar fogyasztók számára egyre fontosabb, hogy az általuk megvásárolt árukkal hozzájáruljanak a hazai vállalatok és ezzel Magyarország gazdaságának fejlődéséhez. Az elmúlt évek bizonyították, hogy a díj nem csak elismerés, hanem aktív segítséget jelent a fogyasztóknak, az ügyfeleknek valamint a partnerek munkájában is.

A MagyarBrands-díj elnyerése kiemelkedő érdem. A MagyarBrands-díj odaítéléséből fakadó új üzleti lehetőségek kihasználása minden márka számára olyan érték, amelyhez a program megvalósítói hasznos marketingtámogatást igyekeznek nyújtani: MagyarBrands-díjas, piacvezető márkákkal közös médiakampányokat, tréningeket és márkakutatási lehetőségeket biztosítva a MagyarBrands program keretében.

brands.jpg

KIVÁLÓ MAGYAR MÁRKÁK VERSENYE

A MagyarBrands Programba a nevezés történhet pályázati úton is, de a kiválasztásban fontos szerepet kapnak az előző évek adatbázisai, aktuális online kutatási eredmények, és a MagyarBrands Szakértői Bizottság zsűritagjainak jelölései. A pályázott és a szakértői javaslatok alapján bekerült márkák, amennyiben az alapfeltételnek megfelelnek, a Bizottság elé kerülnek pontozásra.

A MagyarBrands program kizárólag olyan magyar márkát értékel, amely Magyarországon született, vagy a létrejöttében-alapításában magyarok vettek részt. Ezen alapfeltételen túl a márkának rendelkeznie kell az alábbi feltételek egyikével:

  • a márka magyar tulajdonban van
  • vagy a márka „gyártásának” helyszíne Magyarország
  • vagy magas Identitás-pontszámot kap a bizottsági pontozás során

 Minőségi visszacsatolás nélkül lehetetlen a tartós siker elérése. A MagyarBrands  elismerésben részesülő márkák számára különleges megerősítést jelent, hogy a díjat a fogyasztók és a szakértők egyöntetű értékítélete alapján kapják meg. Az eddigi tapasztalatok alapján a kiválóság ily rangos módon történő megjelenítése fontos a márka tulajdonosának, hiszen így a munkájáról a legautentikusabb forrásokból kap visszajelzést. No és nem kevésbé lényeges ez a fogyasztónak, hiszen a MagyarBrands díj a számára is a kiválóság megtestesítője, a vásárlói döntés egyik meghatározó iránytűje.

Serényi János

A MagyarBrands program elnöke

ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

A MagyarBrands-díj odaítélése számszerűsíthető kritériumok alapján történik, amelyet egy önkéntes, független szakértőkből álló bizottság döntése egészít ki.

Idén először immár három kategóriában díjazta a Szakmai Bizottság a márkákat: kiváló fogyasztói márka, kiváló üzleti márka, és innovatív márka kategóriában.

A Szakmai Bizottság által értékelt szempontok:

Identitás: Mennyire érezzük magyarnak, mennyire kötődik az életünkhöz,    az országhoz, értékeinkhez az adott márka?

Reputáció:  Milyen a márka hírneve a fogyasztók és a szakemberek körében?

Márkaépítés:  Milyen a márka hazai márkaépítési gyakorlata?

Kutatási eredmények alapján értékelt szempontok:

Tradíció: Hány éve van jelen a magyar piacon a márka?

Ismertség: Mekkora a márka ismertsége a GFK Hungária Piackutató Intézet által végzett országos fogyasztói kutatás alapján?

Kedveltség:  Mekkora a márka kedveltsége a GFK Hungária Piackutató Intézet által végzett országos fogyasztói kutatás alapján?

 

Magyar Brands díjat nyert a múzeum Tovább
Egy jó bőr az Ásványtárból

Egy jó bőr az Ásványtárból

A paligorszkit nevű szilikátásvány, melynek halmazai első ránézésre gyakran sokkal inkább emlékeztetnek egy elnyűtt bőrdarabra, mint ásványra, méltán viseli a hegyibőr nevet.

szerző: Papp Gábor, Topa Boglárka Anna kép: Jánosi Melinda

Különös kinézete hajszálnál is vékonyabb, egymásba fonódó szálainak köszönhető. A kusza szálacskák kicsiny mérete jól látszik a több ezerszeres nagyítású felvételen (mely természetesen nem kézinagyítón keresztül, hanem elektronmikroszkóppal készült). A paligorszkit azonban nemcsak ásványgyűjteményi kuriózum, hanem ipari ásvány is, mivel vegyi összetétele és szalagszerű egységekre tagolódó réteges kristályszerkezete figyelemre méltó képességekkel ruházza föl. Kitűnő adszorbens (felületi anyagmegkötő) és a folyadékok viszkozitását (belső súrlódását) módosító érdekes sajátságai is vannak (tixotrópia), emiatt a korszerű vegyipar számos területén hasznosítják.

hegyibor_a_2005_55_1.jpg
A példány az MTM Ásvány- és Kőzettárának ásványgyűjteményében található, lelőhelye Jolsva (Jelšava), Szlovákia. A nagyító forrása

Egy jó bőr az Ásványtárból Tovább
Szuperszkennert és röntgengépet a csendes-óceáni köderdőbe

Szuperszkennert és röntgengépet a csendes-óceáni köderdőbe

Kiválthatja-e a fejlett technika a természettudományi gyűjtemények preparált példányait?

Többen érvelnek azzal, hogy a modern tudomány vívmányai mellett már nincs szükség olyan évtizedek óta meghaladott módszerekkel élni, mint amilyen a múzeumi példányok gyűjtése. A tudományos módszerek és technikai eszközök azonban nem helyettesíthetik a tudomány vizsgálati anyagait.

65_stenod_grav.jpg

Írta: Babocsay Gergely (MTM Mátra Múzeum)

Egy évvel ezelőtt az Amerikai Természettudományi Múzeum Biológiai Sokféleség és Természetvédelmi Központjának (American Museum of Natural History's Center for Biodiversity and Conservation) gyűjteményébe juttatott, addig alig ismert, a jégmadarak rokonságába tartozó guadalcanali bajszos halción kapcsán itt megjelent írásom számos olvasóból érzelmektől egyáltalán nem mentes, olykor vitriolos megjegyzéseket váltott ki. Némelyikük még a kutatókat (így, diszciplínára tekintet nélkül) is boncasztalon látná szívesebben, mint a jobban vagy rosszabbul fizetett állásaikban. Kétségtelen, a bajszos halción – ahogy korábban fogalmaztam: tündérien bájos jószág, vagyis a cukiság skálán tízből tíz pontot ér el – életének kioltása igen nehezen emészthető tett volt. Ugyanakkor, ha az érzelmeket megpróbáljuk kiemelni a kérdés tárgyalásából – és ezt elismerem, rendkívül nehéz – a történet mindenképpen új keretbe kerül. Mindezzel együtt tudomásul veszem, hogy a kérdésben nem fogok tudni mindenkit meggyőzni, ahogyan a vadgazdálkodás kapcsán vagy csak az állati hústermékek fogyasztása kapcsán sem lehet mindenkit meggyőzni arról, hogy vannak keretek, amelyeken belül állatok életének kioltása szükségszerű lehet.

bajszos_halcion.jpgBajszos halción (Actenoides bougainvillei excelsus). A képen látható példány az első hím, amely valaha kutató kezébe és múzeumi gyűjteménybe került. (Forrás: kinja.amnh.org.)

Első körben leszögezem, hogy a bajszos halción esetében nem lehetett teljesen tisztán látni, és csak a kérdéses példányt kipreparáló kutató részéről olvastunk olyan érveket, amelyek szerint tette nem veszélyeztette a madár populációját, amelyet elegendően nagynak ítélt ahhoz, hogy azt egy egyed eltávolítása ne veszélyeztesse. A világ egyik legjelentősebb múzeumához köthető, magasan transzparens, kifejezetten madárvédelmi kutatási és regionális programokat megvalósító kutatócsoport érdemel is annyi hitelt, hogy csípőből ne tárazzuk ki rájuk gyűlöletünk hatlövetű Colt-ját, hanem előbb tegyük fel a kérdést, hogy akkor ennek mi értelme is volt.

Először tisztáznunk kell egy félreértést. Többen érvelnek azzal, hogy a modern tudomány vívmányai mellett már nincs szükség olyan évtizedek óta meghaladott módszerekkel élni, mint amilyen a múzeumi példányok gyűjtése. A tudományos módszerek és technikai eszközök azonban nem helyettesíthetik a tudomány vizsgálati anyagait. Tudom, sokan arra gondolnak, hogy a jégmadár megmintázható lett volna virtuálisan, modern szkennelési módszerekkel, például 3D szkennerrel, illetve nagy felbontású fotókkal, másrészt biológiai valóságában, azaz kíméletes DNS-mintavétellel. Ez azonban hasonlít ahhoz az érveléshez, amelyben amellett kardoskodunk, hogy valamely, a Kongó-medencében meghalt kisgyerek CT-vizsgálattal megmenthető lett volna. A muzeológusok, a financiálisan még oly jól eleresztett múzeumok kutatói is, mint az Amerikai Természettudományi Múzeum, kénytelenek számolni a pénzüket. Nem tudnak minden eszközt megvásárolni, amivel csodákat lehet művelni, másrészt a távoli tájakra szervezett expedícióiknak logisztikai korlátai is vannak, mert a felszerelést el is kell juttatni ember által nem járt, és a civilek számára egyébként is gyakran járhatatlan helyekre.

guadalcanal.jpg

Így néz kia a Salamon-szigetekhez tartozó Guadalcanal Google Föld látképe. A trópusi sziget terepe rendkívül nehéz, erről a II. világháborúban Japán és az USA között lezajlott Guadalcanali csata kapcsán is tudhatunk. Ha a pénzt nem kímélő hadseregek gondban voltak a mozgással ezen a terepen, akkor mit szóljon egy muzeológus, akinek majdnem annyi „municiót” kellene a magasan fekvő ködbe burkolózótt erdőkbe cipelnie, mint egy hadseregnek, ha mindent helyben akar megvizsgálni. A szigetet ma se hálózzák be könnyen járható utak. (Forrás: Google Föld)

De épp itt a lényeg. Milyen felszerelés legyen az, amivel egy példányról minden infót, beleértve azt is, amire egyelőre még csak nem is gondol a tudomány, és aminek később hatalmas jelentősége lesz, helyben beszerezhetünk. Ha 50 évvel ezelőtt tudták volna, hogy a DNS megőrzése mennyire fontos, minden kipreparált példányból tettek volna félre DNS-t tartalmazó szövetet, vagy örökítőanyagot kímélő preparálási eljárást alkalmaztak volna. Micsoda segítség volna ma a gyűjteményi példányok elemzéséhez! Gondoljunk csak a mérgeskígyós példára. Ha csak felére csökkent volna ennek nyomán a kígyóméregtől életüket vesztők száma, az ma évente 50 ezer plusz boldog vagy kevésbé boldog, de az életét tovább élő embert jelentene. Nincs azonban az a szkenner, amelyik képes csontvázat három dimenzióban megmintázni (rendkívül fontos információk hordozója külsőre megkülönböztethetetlen, ugyanakkor belső anatómiájukban eltérő fajok esetében), amelyik megmutatná egy állat belső parazitáit, azonnal leméri egy madár lényeges tollait, vagy egy szempillantás alatt összeszámolja egy mérgeskígyó összes pikkelyét, fogait stb. Ha csak azokat a jellemzőket, amelyeket egy élő állaton meg lehet vizsgálni, mind a terepen vizsgálnák meg a muzeológusok, soha nem érnének a végére, és egy olyan expedíció, mint a Salamon-szigeteki, amelynek célja a Guadalcanal ismeretlen élővilágának felmérése volt, teljes kudarccal végződne.

65_stenod_grav.jpgNőstény porcelángekkó (Stenodactylus sp.) röntgenképe. A gyűjteményi példány csontváza, a szervezetében fejlődő tojások vagy egyéb, a felvételen látható jellemzők a nélkül vizsgálhatók, hogy a példányt roncsolni kellene. (Forrás: Yehudah L. Werner (2016): Reptile life in the land of Israel. Edition Chimaira.)

A természettudományi gyűjtemények több mint 200 éve gyarapodnak a világ, elsősorban a nyugati kultúrkör múzeumaiban, de tulajdonképpen a világ legtöbb országában ma már léteznek természetrajzi gyűjtemények. Carl von Linné, a modern rendszertan megalapítója is gyűjtött vagy gyűjtetett példányokat, amelyek alapján számos, szinte mindenki által jól ismert fajt helyezett el az élők rendszerében, és írt le a tudomány számára a Systema Naturae című alapművének 1758-ban megjelent tizedik kiadásában. A Linné által mintaként használt úgynevezett típuspéldányoknak, az általa leírt fajok etalonjainak egy része még ma is megvan. De például a Darwin által gyűjtött, kipreparált állatokból is sok fellelhető. A XIX. században a gyarmatosító birodalmak központjaiban felépült múzeumokban nemcsak az európai, hanem a gyarmati területek élőlényei is szép számmal gyűltek. A birodalmak fontosnak találták, hogy gyarmataik élővilágáról legyen valamilyen fogalmuk, ezért sokan küldték gyűjtéseik termését haza a nagy gyűjteményekbe: Párizsba, Londonba és más jelentős fővárosokba. Idővel az Egyesült Államok is bekapcsolódott, és az ott élő zoológusok, botanikusok és paleontológusok elsősorban az amerikai kontinensen gyűjtöttek.

1024px-natural_history_museum_london_jan_2006.jpg

A Londoni Természettudományi Múzeum. Hatalmas gyűjteményei jól tükrözik az egykori gyarmatbirodalom kiterjedését.
(Forrás: Wikipedia, Photo by DAVID ILIFF. License: CC-BY-SA 3.0, [CC BY-SA 3.0 (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0) or GFDL (http://www.gnu.org/copyleft/fdl.html)], via Wikimedia Commons)

Ma ezekben az országokban találhatók a legjelentősebb természetrajzi gyűjtemények, de a kisebb birodalmak és országok gyűjteményei sem szégyenkezhetnek. Bécs, Budapest, Prága például igencsak gazdag gyűjteményi anyaggal rendelkeznek. De mi járhatott a 150-200 évvel ezelőtti gyűjtők fejében, amikor kipreparálták ezeket a növényeket és állatokat, vagy eltették az ősmaradványokat és kőzettani leleteket? Abban az időben a tudomány ugrásszerű fejlődésének még a kezdetén állt. Egy ornitológus kézbe vehetett egy preparált madarat, és összehasonlíthatta a méreteit, a színeit, a koponyáját és a csontjait más madarakéval. Esetleg mért, formákat kategorizált, de ennél nagyon messzebbre nem juthatott. Darwin például forradalmi művének, a Fajok eredetének a megjelenésekor tudta, hogy az élőlények tulajdonságai öröklődnek, hiszen elméletének ez volt az egyik alappillére, de fogalma sem volt, mi az az anyag, ami az öröklődésért felelős. Gondoljuk el, akkor még a tudomány szinte semmit nem tudott az anyagszerkezetről, és csak Darwin munkáját követő években figyeltek fel a nukleinsavak lehetséges, öröklődésben betöltött szerepére. A DNS molekula felépítését majd száz évvel Darwin elméletének megszületése után, 1953-ban írta le két molekuláris biológus, James Watson és Francis Crick. A mai technológiánkkal és tudásunkkal azonban a Linné, Darwin vagy mások által gyűjtött példányok DNS-ét meg tudjuk vizsgálni. Ez azért is fontos, mert sok közülük a fent említett típuspéldány, azaz fajuk etalonja a tudományos rendszerezésben. Minden később besorolt példányt vagy populációt ezekkel az etalonokkal kell összehasonlítani, és eldönteni, egy fajba tartoznak-e az etalonnal vagy sem. Néha azonban nem könnyű ránézésre eldönteni, hogy egy, a kezünkben tartott példány valóban egy fajba tartozik-e a típuspéldánnyal. Sok faj a megszólalásig hasonlít egy másikra, mégsem azonos azzal. Például nem alkotnak egymással szaporodó közösséget. (Hogy fajok megkülönböztetése miért fontos, arról ugyancsak a „Mire jók a természetrajzi gyűjtemények” című sorozatunkban olvashatunk példákat.)

darwin-mockingbirds-galapagos-two-column.jpg

Galápagosi csúfolórigó – Mimus parvulus (Gould, 1837) bőrbe tömött típuspéldányai. A madarakat Darwin gyűjtötte amikor HMS Beagle fedélzetén megérkezett a Galápagos-szigetekre. A példányokat a neves ornitológusnak, John Gouldnak adta, aki leírta őket a tudomány számára. Idővel a madarak a Londoni Természettudományi Múzeumba kerültek, és ma is vizsgálhatók. (Forrás: www.nhm.ac.uk)

Kezdjük kapiskálni, ügye? Linné, Darwin és sokan mások gyűjteménybe helyeztek állatokat azzal a céllal, hogy azokat a csontjaik, tollaik, pikkelyeik, formájuk stb. alapján mindig össze lehet majd hasonlítani, de talán még álmaikban sem gondolták volna, hogy azokban a példányokban összehasonlítható molekulák vannak, amelyek segítségével még a leszármazási viszonyaikat is meg tudjuk fejteni. Az ipari forradalom ugyan már elérte őket, de épp csak átfuthatott a gondolataikban, hogy a Birmingham ipartelepei által eregetett és kiülepedett szennyezőanyagok egy nap talán kimutathatóak lesznek a begyűjtött példányok csontjaiban, szőrében és pikkelyeiben. Ha valaki képet akar kapni a kémiai analitika technikai fejlettségéről, csak menjen fel a világhálóra és böngéssze át néhány analitikaieszköz-kereskedő vállalat honlapját. 22. század a 21. században! És akkor még nem beszéltünk az ökotoxikológia fejlődő módszereiről, az egyre épülő tudásról, amellyel a gyűjteményi példányok megszólaltathatók. De csak alig több mint 200 év telt el az első példányok begyűjtése és megőrzése óta! És az emberiség töretlen hittel hisz a technikai és technológiai fejlődésben. Fogalmunk sem lehet tehát, hogy milyen információkat nyerhetünk a megőrzött példányokból holnap, 10 vagy 200 év múlva. Ráadásul fajok tűnnek el, és 3,5 milliárd évnyi titkot visznek magukkal, amelyet soha nem tudhatunk meg, ha legalább a gyűjteményekben nincs belőlük példány. Kipreparált példányból kétségtelenül kevesebbet tudhatunk meg, mint az élőkből, de többet, mintha se élő, se holt egyed nem állna rendelkezésünkre. Olyan állatok után kutathatunk a védelmük érdekében, amelyek rég a feledésbe merültek volna, ha preparált egyedek nem emlékeztetnének rájuk.

h1000011_l_a.jpg

Hullámos virágú kardvirág – Gladiolus undulatus L. Linné gyűjteményéből. (Forrás: Kukkonen, I. & Viljamaa, K. (1973): Linnaean specimens in the Botanical Museum of the University of Helsinki. – Ann. Bot. Fennici 10: 309-336. – https://koivu.luomus.fi)

 A preparált példányokból nyert DNS segítségével képet kaphatunk arról, milyen evolúciós változások segítettek egy fajt a fennmaradásban a változó környezetében, vagy éppen mi hiányzott ahhoz, hogy fennmaradjon. Erre jó példa a réti tarkalepke skandináviai populációinak genetikai vizsgálata, amelyben múzeumi és természetben élő példányok alapján összehasonlították a kihalt és fennmaradt populációk genetikai változásait, és ebből következtettek az egyik kihalásának és a másik fennmaradásának genetikai hátterére. A vizsgálatban nem csak a DNS bázissorrendének „leolvasása” jelentette a technológiai újdonságot, hanem az elemzésben használt modern, sok évtizedes kutatások alapján fejlesztett szoftverek és elméleti háttér is. Különösen ez utóbbiak fejlődése lesz az, ami miatt újabb és újabb kérdésekkel a kutatók a jövőben is visszatérhetnek a dobozba tűzött lepkékhez.

kutatok_ejszakaja_2016_2016szept26.jpgLátszólag egyforma lepkék sokasága a rovardobozban. Szárnyaikról ma nagy felbontású digitális képet készíthetünk, és a mintázatukat speciális mintafelismerő szoftverekkel elemezhetjük. Örökítöanyaguk, a DNS kinyerhető a kiszáradt testből és a bázissorrend a legmodernebb labortechnikával meghatározható. A modern számítástechnikának köszönhetően az így kinyert adatokat bonyolult szoftverekkel elemzésbe vonhatjuk, hogy válaszokat kaphassunk a legkülönfélébb tudományos kérdésekre. A válaszok bennünket, embereket és a lepkéket is segíthetik. (Fotó: Magyar Balázs)

Az észak-amerikai kígyókat pusztító bőrgomba járványtani hátterének felderítése ugyancsak jó példaként szolgál az új technológia és a múzeumi példányok együttes használatában rejlő lehetőségekre. Kutatók az általuk kidolgozott új mikrobiológiai diagnosztikai eljárást múzeumi példányokon is használták, és így derítették ki, hogy a kórokozó gomba, az Ophidiomyces ophiodiicola körülbelül mikortól tizedeli a természetben élő kígyókat. Az ellenlépések sajnos még váratnak magukra, de kiinduló pont már van hozzá.

Bár a tudomány rohamosan fejlődik, újabb és újabb szuperkütyük állnak rendelkezésünkre, távoli tájakon, konfliktusövezetekben még mindig nem tudnak a kutatók olyan varázsbőrönddel megjelenni, amelyben egyszerre található meg a szuperszkenner, a röntgengép,az ultrahang, a 3D-s nyomtató és egy jövőbelátó gép, amely azt is meg tudja nekünk mondani, hogy a jövő bármely időpillanatában még mi egyebet szeretnénk majd megkérdezni attól a példánytól, amelyet ott helyben a vizsgálatot követően bántatlanul szeretnénk szabadon engedni. Ja, és természetesen az a még fel nem talált eszköz sem lesz a bőröndben, amelyet a jövőbe látó gép számunkra hasznosként jelöl meg. A fentiek alapján megérthető, hogy a gyűjteményi példányok soha nem lesznek kiválthatók fényképpel, hangfelvétellel, és egyszerű szőr-, pikkely-, toll- vagy vérmintával, amelyből a laboratóriumban majd DNS-molekulát nyerünk, de más egyéb high-tech eszköz által nyert adathalmazzal sem.

Bizonyos gyűjtési elvek módosíthatók, ahogyan a hazai gerinces fauna mintázása ma a balesetben (közúti gázolás, ablaknak ütközés stb.) elpusztult egyedekre korlátozódik. A gyűjteménygyarapítást hazai és nemzetközi szabályozók is szigorú keretek közé szorítják, így például Magyarországon védett állatok leölése gyűjtemények számára ma nem megengedett. De a muzeológusok többnyire ott is önmérsékletet tanúsítanak, ahol a törvények nem védik az élővilágot, amennyiben ők maguk tisztában vannak azzal, hogy a faj, melynek példánya a kezükbe került, a kihalás szélén áll. Ha pedig egy muzeológus áthágja a törvényeket és etikai szabályokat, az nem a tudományos célú gyűjtés létjogosultságát kérdőjelezi meg, hanem az adott muzeológus morális és szakmai alkalmasságát, ami ugyanúgy szankcionálható, mint minden szabályszegő gyakorlat az élet más területein.

Ami pedig a tudományos szükségszerűséget illeti, arra sorozatunkban számos példát hoztunk a természetvédelem, a humán egészségügy vagy más egyéb területről. A gyűjtemények példányszámainak viszonyáról a mindennapi életünk során akaratlanul elpusztított élőlények számához, ugyancsak e sorozat egyik bejegyzése ad némi támpontot.

Mindenképpen elmondható, hogy a természettudományi gyűjtemények gyarapítása rendkívül fontos mind az ember, mind a megmintázott élővilág számára.

A természetrajzi gyűjtemények jelentőségéről korábban itt írtunk.

 

 

 

 

 

Szuperszkennert és röntgengépet a csendes-óceáni köderdőbe Tovább
Természetes madárlakok

Természetes madárlakok

könyvismertető

A Cser Kiadó gondozásában 2016-ban megjelent a Természetes madárlakok c. könyv. Képes, lépésről lépésre illusztrált útmutatót ad a madárodúk, etetők, sőt néhány talán kevésbé ismert alkalmatosság, például a "darázsgarázs" vagy a  "szöszadagoló" építéséhez. A 128 oldalas könyv összesen 25 odú, etető, madáritató, szöszadagoló, denevér- és rovarhajlék elkészítését mutatja be.  Ezek nem egyszerű, colos fenyőfa deszkából szögelt, mértani alakzatokon alapuló madárodúk vagy etetők, hanem fantáziadús, törzsekből, gyökerekből kialakított, gazdagon díszített hajlékok madarak, denevérek és rovarok számára.  Ha valaki esetleg nem tudja, hogy mi is az a darázsgarázs, szöszetető, vagy icike-picikék faggyúetetője, akkor ideje belelapozni ebbe a gyönyörű képekkel illusztrált könyvbe.

garazsdarazs_sorhaz_kezdokep.jpg

termeszetes-madarlakok-25-hivogato-madarlak-keszitese-kertunk-anyagaibol.jpgAz amerikai szerzőpáros, Amen és Maria Fisher által jegyzett könyvből nemcsak a madarak, emlősök, rovarok és a természet iránti szeretet, hanem a „szabadok földjének” lelkülete is felsejlik az olvasó előtt. Ha nem vigyázunk, ránk is átragadhat a szerzők lelkesedése, és késztetést érzünk, hogy  fűrészt ragadjunk, és kivágjuk a nekünk tetsző lábon száradt  fatörzset az erdőben. Majd a szárnyaló fantáziánkra és a tudományos alapokra támaszkodva olyan madár-, denevér- vagy akár rovarlakot, etetőt építsünk, ami menedéket, élelmet, vizet vagy fészekbélelő anyagot kínál, és egyben kertünk dísze is.  Majd a szerzők tanácsait követve mohát, tobozt, ágakat és zuzmót gyűjtsünk az erdőben dekorációnak, amivel vizuális élménnyé varázsolhatjuk a szárnyas napszámosok szállodáját. A hazai kiadáshoz készült előszó azonban felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy Magyarországon az erdőtörvény nem teszi lehetővé a fák kivágását az állami és erdészeti kezelésben álló erdőkben. És a védett növények gyűjtését is tiltja. Ha az erdő helyett a gyümölcsösökből vagy fatelepekről szerezzük be az alapanyagot, illetve az erdőkben fellelhető természetes „kellékeket”, például a túlnyomórészt védett mohákat, kézműves boltban beszerezhető kókuszrosttal helyettesítjük, máris elmerülhetünk a művészi gonddal kivitelezett „kézműves” madárodúk készítésének kétkezi munkájában.

gyoker_uszadek.jpg

A könyv bevezető fejezetei részletesen bemutatják az állathajlékok építéséhez szükséges eszközök biztonságos használatát, a faanyag vágását, fúrását, az üreg kialakítását, az odú ragasztását, szegelését, vízhatlan felülettel történő védelmét. A szükséges alapanyagok kiválasztását és a boltban beszerzendő kellékeket is részletesen ismertetik. A szerkezet összeállítása után pedig a bélelő anyagok elhelyezésének, az odút díszítő ágak, tobozok rögzítésének módját is részletesen leírják. A könyv bemutatja a természetes anyagok használatának előnyeit, valamint útmutatót kínál az odúk és etetők kihelyezéséhez, a különböző méretű madarak megtelepítésére szolgáló odúk méretének megtervezéséhez.  A magyar előszó pedig segít eligazodni a magyar és amerikai szemlélet és a  törvényi háttér különbségeiben.

Persze a hazai madárbarátok a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapján kész „A”, „B”, „C” és „D” típusú odúkból is válogathatnak, amelyek az eltérő méretű és igényű madárfajok kertünkbe telepítésére alkalmasak.  Az MME honlapján rengeteg ötletet találhatunk arra, hogyan helyezzük el ezeket, vagy hogyan tehetjük őket „ragadozóbiztossá”, például krisztustövis (azaz lepényfa) hatalmas töviseinek rögzítésével, vagy dróthálók felszerelésével.  Azonban a hivatalos házgyári kockalakások típusfelsorolása helyett ez a könyv például ilyen érdekfeszítő fejezetcímeket kínál: Alpesi tájház, Rönkvég-madárlak, Kényeztető magetető.

Ezek a fantáziadús elnevezésű építmények az ornitológiai szakirodalom tüzetes tanulmányozása alapján születtek. Az egyes madárfajok számára kényelmes, biztonságos költőhelyet, etető vagy itató alkalmatosságot, denevérek számára pihenő vagy telelőhelyet, a rovaroknak pedig kiváló otthont nyújtanak. Ráadásul nevükhöz méltóan nemcsak a benne megtelepedő állatoknak, hanem a szemlélőnek is rengeteg örömet szereznek. Ugyanis a lakók igényeihez igazított belső üreg és a bejárat kialakításával az odú elkészítése még korántsem ér véget. Az elkészült odú felületére akár a madarak számára hasznos, vagy egyszerűen csak tetszetős díszítések kerülnek: ágak, moha, zuzmó, tobozok.  A viasszal kezelt természetes felszín rajzolata, a fedőként felszegelt kéreg, az ízléses díszek révén nem mini  „kocka” panellakást, hanem szemet gyönyörködtető kastélyt akaszthatunk ki az ablakunk elé. Az odúk rögzítésére, etető tálcák kínálására is kitűnő módszereket ismertetnek a szerzők.

 A könyv segítséget nyújt ahhoz, hogy az igazi élőhely lehessen az odaérkező rovaroktól a madarakon át a denevérekig sokféle kisebb-nagyobb állatok számára. Ez egy zsebkendőnyi előkert birtokában a magyar olvasónak talán furcsa lehet, de ne felejtsük el, hogy az Oregon állambeli szerzők nem feltétlenül egy sorház, vagy kisebb villa kertjében gondolkoznak, hanem úgy, hogy akár egy farm nagyságú magánterület tulajdonosai is ötleteket meríthetnek a könyvükből.  Egy nagyobb területen a különféle itatókat, szöszadagolót és persze az odút kihelyezve egy kis énekes madár számára a költéséhez, sőt a sikeres átteleléshez szükséges összes elemet biztosíthatjuk. Azaz az élelmet, vizet és a fészkelőhelyet egyaránt megtalálják. Sőt az odúkkal akár a cinegék telelését is megkönnyíthetjük, az etetők pedig a madaraknak óriási segítséget nyújtanak a tél viszontagságainak átvészeléséhez. És ha már élőlényközösségekben gondolkozunk, akár a magevő madarak fészke melletti ágelágazás egy kis fúrással faragással darázsgarázzsá, azaz a hártyásszárnyúak megtelepedését szolgáló társas lakóingatlanná fejleszthető.

tarsashaz_red.jpg

Vajon öncélú, csak nekünk fontos szempont az odúk díszítése? Részben igen. De például az odúk díszítésére használt mohát, zuzmót a fészek hőszigetelését, mechanikai védelmét biztosító béleléshez is felhasználhatják a madarak. A tetőre felszegelt kéreggel borított zsindelyek kiválóan lecsorgatják az esővizet. A méhviasszal átdörzsölt felület pedig nemcsak a fa erezetét tárja fel, de az oldalfalak vízzel szembeni védelmét is szolgálja.

viaszolt_felszin_ntbh_25_main_001.jpg

Ezek a hajlékok akár társas és magányos életmódú rovarok megtelepedéséhez, átteleléséhez is megfelelő helyszínt biztosíthatnak, de a denevérek teleltetéséhez is találunk társasházi tervet. A szerzők élőlényközösségben gondolkoznak, ahol a denevérürülék a kiskert hasznos trágyája lesz, a megtelepített madarak a kert rovarkárosítását szabályozzák, a beporzó rovarok pedig gondoskodnak a bő termésről.

Itt a tél, érdemes fűrészt, vésőt ragadva tenni valamit a madarak, emlősök és rovarok védelméért. A kertünkben egy díszszökőkút helyett / mellett kialakított természetes madárlak a velünk élő állatok számára igazi karácsony ajándék lehet!

Lapozz a könyvbe!

Fuisz Tibor (Madárgyűjtemény)

 

Természetes madárlakok Tovább
Tölthetünk-e érccel párnát?

Tölthetünk-e érccel párnát?

A meglepő kérdésre az, aki látott már a telér üregéből kiszedett és nejlonzacskóba gyömöszölt tollércet, kapásból rávágja, hogy igen. De mi az a tollérc?

szerző: Papp Gábor, Topa Boglárka Anna 

Habár az azbeszt kifejezést hivatalosan csak hatféle szilikátásvány (egy szerpentin és öt amfibol) esetében használják, szigorú alaki és méretbeli feltételek teljesülése esetén, a szulfidok közt is előfordulnak azbesztszerű változatok. Legismertebb közülük a bányászok által tollércnek – kevésbé elegánsan pocokszőrnek – nevezett forma, melyet a szaknyelv a latin pluma (toll) szóból alkotott plumozit kifejezéssel jelöl. Akárcsak az azbeszt szó, ez sem ásványfajt, hanem megjelenési formát jelöl. A tollércet leggyakrabban a boulangerit és a jamesonit nevű összetett ólom-antimon-, illetve ólom-antimon-vas-szulfidok alkotják, melyek kristályszerkezete láncszerű egységekből épül fel. A tollérc megjelenésű jamesonitban gyűrűvé görbült mikroszkopikus kristálykákat is kimutattak.

tollerc_a_61_3399_a.JPG
A példány az MTM Ásvány- és Kőzettárának ásványgyűjteményében található, lelőhelye Příbram, Cseh Köztársaság. (kép: Jánosi Melinda)

tollerc_a_61_3399_b.jpg

Jamesonitgyűrűk fluoritban (a kép forrása)

Tölthetünk-e érccel párnát? Tovább
Megfoghatatlan szimbólumok – a Szent Korona drágakövei

Megfoghatatlan szimbólumok – a Szent Korona drágakövei

A hónap műtárgya decemberben

írta: Papp Gábor (Ásvány- és Kőzettár)

A hónap tárgya ez alkalommal egy bár kézzelfogható, de mégsem „valódi” tárgy. A Szent Korona szokatlan kivitelű, részleges, de mérethű, színtelen-fehér másolatán csak a drágakövek színes foltjai vonzzák magukra a szemlélő figyelmét.

20161206_102831-crop.jpg

A vitrin ugyanis a koronát díszítő ásványokról szól, pontosabban fogalmazva azokról a drágakövekről, melyeket szinte háttérbe szorít a sárgán csillogó arany és a színes zománcképek látványa. A témaválasztás indoka, hogy egy évszázada, 1916. december 30-án koronázták meg IV. Károlyt, az utolsó magyar királyt Budapesten, a Budavári Nagyboldogasszony- (közkeletű nevén Mátyás-) templomban. 

iv_karoly_kiraly_eskutetele.jpg

kép:  IV. Károly a koronázási eskü közben (Budapest I., Szentháromság tér) Forrás: Wikimedia Commons

A korona mindegyik részét – felülről lefele haladva a keresztpántokat, az oromdíszeket, az abroncsot és a függőket – drágakövek díszítik. Ezeket – ellentétben az összes történelmi koronával – még sohasem vetették alá tudományos vizsgálatnak. Így a vitrinben a drágakövekről közöltek leginkább a múzeumunk egykori mineralógusai, Krenner József és Koch Sándor által 1880-ban, illetve 1938-ban szemrevételezés után tett megállapításokon alapulnak. (Koch feljegyezte, hogy még csak nem is érinthette meg a koronát.)

A szent korona drágakövei

Mindenkor üdvös uralkodónak mutatkozzál, hogy a győzedelmes bajvívók közt, az erények drágaköveivel felékesítve és az örökké való boldogságnak jutalmával megkoronázva ... minden vég nélkül tündökölhess. (a korona felhelyezésekor az esztergomi érsek által mondott áldás szövegéből) 

A koronát, egyik legbecsesebb történelmi ereklyénket, több mint négyszáz kisebb-nagyobb igazgyöngy és drágakő díszíti. Méretük, megjelenésük a korona régiségét tükrözi. A középkorban az ékkövek nagysága volt a legfontosabb, színük tisztaságára nem ügyeltek annyira, és az 1300-as évekig lapokat sem csiszoltak rájuk. A korona drágakövei is – egy pótlást kivéve – csak legömbölyítettek. E köveket egykor nemcsak díszítőelemek gyanánt, hanem mágikus erő és különböző jelképek hordozóiként helyezték a koronára.

 A szent korona drágaköveinek szimbolikája 

petrus_de_rewa_de_sacrae_coronae_1613.jpgkép: A Szent Korona Révay Péter De sacrae coronae regni Hungariae … című könyvéből (Augsburg, 1613).
Forrás: Wikikönyvek 

(Révay Péter koronaőr könyve szerint)

Ahogy a zafír a skorpió marását elhárítja, ilyenformán a király köteles a romlás minden bűne ellen vitézül harcolni, nehogy akár maga, akár a királyság a rossz példa által megrontassék. Amiként a rubin a sötétségben látszólag szikrákat szór, így a háborús időkben és a balsors közepette a király a vitézség és férfiasság fényes bizonyságát mutatja. Valamint a smaragd, melyet, mint mondják, minden drágakő közt a leggyönyörűségesebb szemlélni, felüdíti a szemeket, és elhárítja a szemérmetlenséget, úgy a legmagasabb méltóságban mindenki szeme előtt lévő királynak óvakodnia kell attól, hogy az égi vagy földi törvények avagy a tiszta erkölcs ellen bűnt kövessen el, ami az őt szemlélő embereket megbotránkoztatná, ellenben mindenki számára kedves és példás legyen. Miként a hiacint a mennykőcsapástól megoltalmaz és a szép időjárástól a dögletes levegőt távol tartja, a király ébersége és serénysége szükséges, hogy alattvalói az ő oltalmában a fenyegető veszedelmektől, szerencsétlenségektől és mindenféle ártalomtól megvédelmezve nyugodhassanak.

 

(A Révay által rubinnak, smaragdnak illetve hiacintnak hitt kövek anyaga mai tudásunk szerint almandin, zöld üveg, illetve ametiszt.) 

A keresztpántokon a zománcképeket váltakozva keretezi 72 kisebb igazgyöngy és csepp alakúra csiszolt 64 piros almandingránát. 

Az oromdíszek (párta) csúcsain lévő csapokon hét, felváltva ibolyáspiros és kékes színű drágakő (ametiszt és zafír), illetve kétoldalt és hátul egy-egy igazgyöngy ül.

Az abroncs két szélével párhuzamosan aranydrótra fűzött kisebb igazgyöngyök sora fut, eredetileg összesen 312 lehetett belőlük. Hátul, a pártázatlan részeken, kilenc-kilenc igazgyöngy ül kis csapokon.

Az abroncs apostolképei közt karmos szekrényfoglalatokban díszlik a korona nyolc legnagyobb köve. Köztük a kék zafírok uralkodnak, a homlokrészén lévő nagy drágakövön kívül kétoldalt középen is van egy-egy. Az 1608-ban – egy megrepedt kő helyére – befoglalt negyedik, hátsó zafír a korona egyetlen lapra csiszolt (fazettált) ékköve. Kétoldalt elöl egy-egy vörösbarna almandin van. A kétoldalt hátul lévő egy-egy zöld követ üvegből csiszolták.  

A kilenc függőn egyenként három, lóhere alakban elrendezett kő van. Ezek többnyire piros almandinok, de öt ibolyás ametiszt és egy kékeszöld türkiz (!) is van köztük.

 

 

Megfoghatatlan szimbólumok – a Szent Korona drágakövei Tovább
Tigrisszem és sólyomszem váltakozása

Tigrisszem és sólyomszem váltakozása

A két drágakő jellegzetes színéről kapta „állati” nevét.

szerző: Papp Gábor, Topa Boglárka kép: Papp Gábor

A „szem” utótag elárulja, hogy a domborúra csiszolt példányokon a rostos zárványok miatt a macskaszemhatás nevű fényjáték jelentkezik. Habár 2,5 milliárd éves kőzetekben fordulnak elő, történetileg fiatal drágakövek: az 1870-es években kerültek piacra a dél-afrikai gyémánttelepek felfedezésének „melléktermékeiként”. Színeltérésük oka, hogy a sólyomszem lényegében kvarccal átitatott „kékazbeszt” (krokidolit, azbesztszerű riebeckitváltozat), míg a tigrisszemben a két vegyértékű vasban dús „kékazbeszt” szálainak felszíne már a három vegyértékű vas ásványaivá, hematittá és goethitté mállott.

tigrisszem_solyomszem_a_61_2567.jpg
A példány az MTM Ásvány- és Kőzettárának ásványgyűjteményében található, lelőhelye az Oranje-folyó vidéke (Dél-Afrikai Köztársaság) A képek forrása

Tigrisszem és sólyomszem váltakozása Tovább
Szúrós szilikátok

Szúrós szilikátok

A krokidolit,  különös, szálas megjelenésű ásvány

szerző: Papp Gábor, Topa Boglárka Anna

A krokidolit, amint a görög krokisz (pehely, gyapjúszál) szóból képzett neve mutatja, különös, szálas megjelenésű ásvány, az alsó képen látható, riebeckit nevű, kőzetalkotó amfibol kifejődési változata. Az amfibolazbeszt rostjait a szerpentinazbesztéitől eltérően nem finom csövek, hanem néhány tízezred milliméter vékony, tűszerű kristályok alkotják. A képen látható görbült szálak dacára valamennyi amfibolazbeszt a krokidolittal egyetemben merevebb a szerpentinazbesztnél, nem szőhető-fonható, emellett tűzállósága is kisebb. A „kékazbesztet” azbesztcement és szigetelő anyagok gyártására használták, de bizonyított rákkeltő hatása miatt ma már nem bányásszák, alkalmazása a legtöbb országban tilos.

amfibolazbeszt_a_59_0984_szerk.jpg
A riebeckit nevű ásvány szálas és nem szálas kifejlődési változatai. A fiolában látható kékazbeszt-példány az MTM Ásvány- és Kőzettárának ásványgyűjteményében található (ásványfotók: János Melinda,  Az alsó kép forrása © Rruff Project)

Szúrós szilikátok Tovább
Kettős győzelmek Az Év Természetfotósa pályázaton!

Kettős győzelmek Az Év Természetfotósa pályázaton!

Fotókiállítás a múzeumban

Szenzációs eredmény született Az Év Természetfotósa pályázaton!

A Saubermacher – Az Év Természetfotósa 2016 pályázat díjait 2016. november 8-án este adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a verseny legjobb képeiből megrendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított fotóalbumot is.

A pályázat 24 éves történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés mind a felnőtt, mind az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna! A mintegy 3000 pályamű közül több fordulóban választotta ki a legjobb képeket az elismert szakemberekből, művészekből álló zsűri, majd a legvégső összevetésben ezek közül választották ki a díjnyerteseket.

A felnőttek versenyében Daróczi Csaba és Selmeczi Dániel végzett az élen, a fiatalok között pedig ugyanígy aratott győzelmet Ceglédi Ádám és Szekeres Levente.

jakab_tibor_havas_arc.jpg

Jakab Tibor: Havas harc

Madarak viselkedése: Helyezés: 1. díj és a Természetbúvár magazin különdíja

A naturArt tehát mind a felnőtteknél, mind az ifjúsági kategóriában ezúttal két-két első helyezettet (és nem megosztott első díjat!) hirdetett meg!

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége, 26 esztendővel ezelőtti megalakulása után első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését tűzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok évről évre összemérhessék képességeiket, és a nagyközönség előtt is bemutathassák legszebb alkotásaikat. Ebben a szellemben írta ki a szövetség, immár 24. alkalommal Az Év Természetfotósa pályázatot, amely névadó támogatója a Saubermacher Magyarország Kft.

A Saubermacher – Az Év Természetfotósa 2016, a korábbi megmérettetésekhez hasonlóan, ezúttal is izgalmas versengést hozott. A zsűri összesen több mint 3000 képből válogatott, és az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban 125 mű versengett. Az idén beérkezett pályaművek a világ legkülönbözőbb helyein készültek! Természetesen ezúttal is a hazánkban, Erdélyben, Vajdaságban és a Felvidéken készült fotók domináltak, de idén érkeztek Alaszkától Angliáig, Balitól Csádig, Japántól a Galápagos-szigetekig, és még ezer különlegesebbnél különlegesebb helyszínről, sőt, voltak pályázók, akik bolygónkat is „elhagyták”, és az Oltár csillagképből vagy a Messier 106 galaxisból „hoztak képet”.

A zsűrizés ezúttal is a legszigorúbb szakmai és etikai alapelvek alapján történt. A teljes átláthatóság jegyében a képek elbírálásának első két fordulója az internet teljes nyilvánossága előtt zajlott, és a világ bármely pontjáról nyomon követhető volt az is, hogy melyik képre hány pontot adott az elismert szaktekintélyekből álló zsűri.

Az idei év a kiemelkedő kollekciók éve! Volt a mezőnyben két olyan világklasszis fotós –Daróczi Csaba és Selmeczi Dániel –, akik egyaránt 10-10 képpel jutottak a döntőbe, ami igen ritka ezen a pályázaton Ráadásul mindketten 2-2 kategóriában győztek, és a többi pályaművük szereplésével is csaknem hajszálra ugyanannyi pontot gyűjtöttek, így a zsűri döntése értelmében ők ketten nyerték el 2016-ban Az Év Természetfotósa címet. Nem sokkal volt mögöttük Potyó Imre, akinek 8 képe került a falra és ugyancsak 2 kategóriát tudott megnyerni.

Selmeczi Dániel, 38 éves búvárfotós az egész világot bejárta, a cápák védelmében kifejtett munkájával komoly nemzetközi elismerést vívott ki magának. Lebilincselő fotóival számos rangos nemzetközi pályázaton nyert már díjat, mint például a BBC Wildlife Photographer of the Year és a német GDT. Legnagyobb hazai sikere „Az év természetfotósa” díj elnyerése 2014-ben.

selmeczi_daniel_harapos.jpg

Selmeczi Dániel - Harapós

Emlősök viselkedése: Helyezés: 3. díj 

A másik győztes, Daróczi Csaba Soltvadkerten él családjával, és amikor éppen nem a Pusztát járja fotómasinájával, akkor a helyi általános iskolában tanít, mint földrajz-testnevelés szakos tanár. Több mint hetven díjat nyert eddig idehaza és külföldön, s 2012-ben a nemzetközi fotókiállításokon elért eredményeinek elismeréseként elnyerte a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) AFIAP fotóművész-diplomáját. Különösen kedves számára Az Év Természetfotósa pályázat, amelyen eddig 17 alkalommal vett részt; az eddigi mérlege százhúsznál is több kiállított kép, 1999-ben és 2012-ben pedig a legnagyobb elismerést, Az Év Természetfotósa díjat is elnyerte.

daroczi_csaba_teli_enek.jpg

Daróczi Csaba: Téli ének

Madarak viselkedése: Helyezés: 3. díj


Az ifjúsági kategória egyik győztese, a 17 esztendős Ceglédi Ádám a Balaton déli partján él, és hat esztendeje szeretett bele a természetfotózásba. „Én a cserkeléses fotózásban találtam meg azt a szépséget, ami minden alkalommal vissza-visszahúz a természetbe. A világ egyik legjobb érzése, amikor az ember és a vadállat között kialakul egy bizalmi kapcsolat. És ez az, amit sohasem tudok megunni, és ami mindig visszahív a természetbe” – vallja Az Év Ifjú Természetfotósa.

A cím másik idei birtokosa Szekeres Levente, aki a Vajdaságban, Szabadkán született, és ma is ott él. Levente valójában nemcsak elnyerte, hanem egyben megvédte a címet, hiszen a pályázaton 2015-ben is ő nyerte el a fiatalok körében legáhítottabb díjat. Levente a szülei nyomdokain lett a természet szerelmese. „Édesapámmal több lest is építettünk, ahonnan kezdetben csak figyeltük az állatok viselkedését, majd idővel a megfigyelés mellé társult a fotózás is” – emlékezik a kezdetekre.

Az Év Természetfotója díjat az idén Daróczi Csaba: Kék és narancs című fotográfiája érdemelte ki. A kép az éjszakázó helyükre húzó récékről készült. A fotó megszületéséhez két héten keresztül kellett estéről estére a tóparton rostokolni, míg az esténként mindössze néhány percig ideális fényviszonyok közepette, egyszer végre minden „összeállt”, és a madarak éppen a legjobbkor és a legjobban helyezkedve repültek az objektív látómezejébe.

A díjakat 2016. november 8-án adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a pályázaton döntőbe jutott 125 képből rendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított, Az év természetfotói – Magyarország 2016 című gyönyörű kötetet is, amely az Alexandra kiadó gondozásában most először két nyelven, magyarul és angolul jelent meg.

forrás: natur Art sajtóközlemény. Képek forrása: natur Art facebook-oldal

Kettős győzelmek Az Év Természetfotósa pályázaton! Tovább
Tél-Lét

Tél-Lét

Te szereted a telet? Szeretnéd megszeretni? Vagy csak egy kis társas időtöltésre vágysz? 

Akkor itt a helyed! Az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai Kara, és Természettudományi Kara hallgatói interaktív játékos programmal várnak. 

csaladinap_fb_cover.jpg

Ha eljössz, megtudhatod, hogy a maiaknál sokkal nagyobb telek is voltak, évezredeken keresztül, sokkal több faggyal, jéggel, hóval. De van ebben jó is, például a hópelyhek szépsége. Kipróbálhatod! 

Tudtad, hogy nem mindenki alszik téli álmot? Mit csinálnak azok, akiknek nem „forró”, hanem inkább „hideg lesz a talpa alatt a föld”? Miért meleg a bunda? Utánajárhatsz annak is, milyen változatos módon készülnek a növények és az állatok a télre.
És mi emberek? Mit csináltunk régen és mit csinálunk ma a téli sötétség idején? Hogyan élhetünk a természet egész évi buzgólkodásának terméseivel, jótéteményeivel? Talán még közös zenélésre is sor kerül, ideillő dallamokkal…

Ne hagyd ki! Várunk kicsiket és nagyokat, az egész családot. A programon az állandó kiállítások belépőjegyével vehetsz részt. 

A program 10-től 13 óráig tart.

Tél-Lét Tovább
Több rekesz ammonitesz, pörgekarú és egyéb ősmaradvány érkezett az Őslénytárba

Több rekesz ammonitesz, pörgekarú és egyéb ősmaradvány érkezett az Őslénytárba

Újabb különleges adomány: a Deinas házaspár gyűjteménye

A Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tára nemrégiben gazdag ősmaradvány-gyűjteményt kapott ajándékba holland gyűjtőktől – mint arról korábban már beszámoltunk. Pár héttel később egy újabb jelentős adomány érkezett az intézménybe: egy német házaspár, Jutta és Josef Deinas gyűjteménye.

Szöveg: Szabó Márton (Őslénytani és Földtani Tár)

kep6.JPG

A Természettudományi Múzeum egy szerencsés ismeretségi szálnak köszönheti a frissen beérkezett, feldolgozásra váró ősmaradvány-anyagot. A Deinas házaspár, Jutta és Josef egy jó barátjukon, Körmendy Reginán keresztül értesítette a szerzőt azon szándékukról, hogy gyűjteményüket a Magyar Természettudományi Múzeumnak szeretnék adományozni. Az átadott gyűjtemény szinte az utolsó példányig külföldi lelőhelyek anyagát tartalmazza, és néhány kivételtől eltekintve gerinctelen-ősmaradványokból áll. Az adományozás körülményeit Josef és Jutta nagyban megkönnyítették azzal, hogy nem volt semmilyen különös kérésük az anyag elszállításával és későbbi kezelésével kapcsolatban.

kep2_2.JPGBal szélen Jutta Deinas jobb szélen Josef Deinas, a gyűjtemény adományozói (középen a szerző)

A kövületek az eredeti kis farekeszeikben érkeztek a múzeumba. Jutta és Josef minden rekeszt gondosan felcédulázott a bennük lévő ősmaradványok lelőhelyének és korának általuk ismert legpontosabb részleteivel. Némelyik rekesz szó szerint zsúfolásig tele van ammoniteszekkel, pörgekarúakkal, vagy éppen csigákkal és kagylókkal. A Burmirhynchia decorata nevű, szemrevaló pörgekarú-fajból 9 rekesznyit kaptunk egy francia lelőhelyről. A múzeumnak adományozott gyűjtemény több, figyelemre méltó leletanyagot is rejt, ezek közül a számomra legszebbeket és legérdekesebbeket szemezgettem ki (persze a teljesség igénye nélkül, minthogy módfelett nagy darabszámú anyagról van szó).

A Deinas házaspár adományának talán legszebb része a franciaországi Damery mellől származó, eocén korú (lutetiai) gerinctelen-anyag. A több rekesznyi csigát, kagylót és korallt tartalmazó anyagban a maradványok nem voltak megtisztítva az őket körülvevő homokos üledéktől. Így a maradványokból kipergő homokot leiszapoltuk, mely során számos további, apró maradványt (tengerisünöket, foraminiferákat, ásólábúakat, mohaállatkákat) találtunk. A Damery anyag már szabad szemmel vizsgálva is szemet gyönyörködtető, nem győztünk ámulni a domináns csigafajok már-már művészien díszes héjain, és a csodás épségben megőrződött apró részleteken. Hazai viszonylatban hasonló faunák ismertek ugyan (pl. Dudar egykori eocén kőszénbányájának meddő rétegeiből), de azok megtartása meg sem közelíti a Damery példányokét. Alább egy fotótáblán egy kisebb összeállítás látható a szóban forgó anyag talán legszemrevalóbb fajaiból.

kep3.jpgFeldolgozás alatt a Damery gyűjtemény: csoportosítás, iszapolás és tisztítás (Fotó: Szabó Márton)

kep4_kicsi.jpgEocén (lutetiai) molluszkák a franciaországi Dameryből (Fotó: Szabó Márton)

A Deinas házaspár gyűjteményének említésre méltó része az egy ládányi homokdollár (Scutella sp.), amely Franciaország Médoc régiójának alsó-miocén (burdigaliai) korú üledékéből származik. A példányok laposak, felülnézetben kerekdedek, rendszertanilag pedig szoros rokonságban állnak a 2017-es év ősmaradványa verseny egyik jelöltjével, a Parascutella vindobonensis-szel. A Scutellak érdekessége, hogy a törött példányok némelyikében még az állat rágószervei („Arisztotelész lámpása”) is tökéletes épségben őrződtek meg, sőt némelyikből minden gond nélkül ki is emelhetők. Magyarországon hasonlóan szép homokdollár-kövületek számos miocén lelőhelyről ismertek (pl. Budapest környéke, Mecsek-hg.), közülük a Budapest több pontján (pl. Örs Vezér tere) is megtalált Lajtai Mészkő Formációból ismert Parascutellák a legszebbek.

kep5.JPGScutella sp. példányok a franciaországi Médoc régió alsó-miocén rétegeiből (Fotó: Szabó Márton)

Említést érdemel még a belgiumi Antwerpen közeléből, Kalloból származó gyűjtemény. A pliocén korú anyag tartalmaz gerinceseket is: emlős és halmaradványokat. Az antwerpeni régióban számos, már-már klasszikusnak számító miocén illetve pliocén korú lelőhely ismert; a régió híres a különösen szép molluszka-, és cápafog-maradványairól. Jutta és Josef anyagában cetcsigolyák, egyéb emlőscsontok (pl. végtagcsontok), nagyméretű halcsigolyák, és cápafogak is találhatók. A lelőhely egyik különlegessége a Neptunea angulata nevű csigafaj, aminek könnyen beazonosítható jellemzője, hogy a csigák túlnyomó többségével szemben balra csavarodik. Ha a héjat szájadékával magunk felé fordítva szemléljük, a szájadék a csigaház tengelyét adó columellától nem jobbra, hanem balra nyílik (=”szinisztrális” mészváz). A kiváló megtartású „tükrözött” pliocén csigahéjak azt az érzetet keltik, hogy valaki az elmúlt napokban gyűjtötte őket a tengerparton, és egy ma is élő fajhoz tartoznak.

kep6.JPGBalra csavarodó Neptunea angulata példányok a belgiumi Kallo pliocén üledékéből (Fotó: Szabó Márton)

kep7.JPGŐsbölény (Bovidae) szarvcsap a belgiumi Kallo pliocén üledékéből (Fotó: Szabó Márton)

A gyűjtemény nagy részét számos németországi lelőhelyről származó (pl. Bamberg, Staffelstein, Unterstürmig) ammonitesz-anyag adja. A sok szép ammonitesz között elvétve egy-egy nautiluszt, belemniteszt és kagylót is találni az anyagban. Noha a fejlábú-anyag több lelőhelyet ölel fel, túlnyomó többségét az Ataxioceratidae ammoniteszcsalád tagjai adják.

kep8.jpgAmmoniteszek (Ataxioceratidae) és lenyomatuk a németországi Staffelstein jura üledékéből (Fotó: Szabó Márton)

A Deinas házaspár gyűjteményének teljes feldolgozásáig még sok idő fog eltelni, de remélhetőleg egy-egy szép példánnyal hamarosan a látogatók is találkozhatnak valamelyik kiállításunkon vagy rendezvényünkön.

Több rekesz ammonitesz, pörgekarú és egyéb ősmaradvány érkezett az Őslénytárba Tovább
Aranyszálak a kígyókőben

Aranyszálak a kígyókőben

A szerpentinek megjelenésükben gyakran kígyóbőrre emlékeztetnek, innen ered elnevezésük.

szerző: Papp Gábor, Topa Boglárka Anna

A képen egy szerpentinit nevű sötétzöld kőzet látható, melyet a szerpentinek ásványcsoportjába tartozó, szálas kifejlődésű krizotillal kitöltött erek járnak át. A zöldessárga, selyemfényű krizotil neve pedig aranyszálat jelent, ami jól illik rá, hiszen különös „kristályokat”, a hajszálnál is kétezerszer vékonyabb csövecskéket formál. Emiatt hajlékony, szőhető és fonható. Kb. 500 fokig hőálló, ezért már az ókorban tűzálló textileket, lámpabeleket készítettek belőle. Innen ered az „olthatatlan” jelentésű ógörög szóból származó azbeszt kifejezés is, melyet ma egyes szálas ásványok összefoglaló neveként használnak. Fontos ipari ásvány volt, de egészségkárosító hatása miatt ma már a legtöbb országban nem hasznosítják.

szerpentinazbeszt_a_59_4531_kigyos.jpgA példány az MTM Ásvány- és Kőzettárának ásványgyűjteményében található, lelőhelye a lengyelországi Złoty Stok (egykor Reichenstein) (ásványfotó: Jánosi Melinda, a kígyókép forrása)

Aranyszálak a kígyókőben Tovább
Jégkorszak a Tarisznyás Márton Múzeumban

Jégkorszak a Tarisznyás Márton Múzeumban

A Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállítása várja a látogatókat

Barlangi hiéna, kardfogú tigris, mamutborjú – többek között ezek az állatrekonstrukciók fogadják a látogatókat a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban megnyitott Jégkorszak tárlaton.

Gergely Imre cikkét eredetiben a Székelyhon.ro oldalon lehet olvasni.

muzeum_jegkorszak1_b

Sokan megcsodálták már a Jégkorszak kiállítást

A múzeum új kiállítása várhatóan nagyon sokakat vonz majd, hiszen a Jégkorszak című tárlatnak jó reklám az azonos nevű animációs film is. Az impozáns, élethű állatrekonstrukciók, a hatalmas méretű csontok önmagukban is élményszámba mennek, de javasolt minden látogató számára, hogy próbálja ki bátran a különböző interaktív készülékeket, amelyek – persze a falakon látható magyarázatok mellett – számos fontos és érdekes információt közölnek a jégkorszakról, amiben élünk. Ugyanis, amint a kiállítás pénteki megnyitóján is többször elhangzott, a jégkorszak nem a mamutok ideje, hanem a miénk is, sőt fontos szerepe volt ennek az időszaknak abban, hogy az ember kialakulhatott és eljuthatott oda, ahol most tart.

A kiállításnak több célját is felsorolta a házigazda Csergő Tibor igazgató, illetve a tárlat anyagát Gyergyószentmiklósra kölcsönző Magyar Természettudományi Múzeum igazgatója és igazgatóhelyettese, Korsós Zoltán, valamint Medzihradszky Zsófia, illetve a köszöntőt mondó György István alpolgármester. Az egyik, hogy szemléltessék, az éghajlatváltozások, felmelegedések és jégkorszakok váltakozása miként alakította a Földet, illetve hogyan befolyásolta az élővilág fejlődését, alakulását.

muzeum_jegkorszak5_b

Mindez ma is nagyon aktuális téma, hiszen a jelenlegi migránsválságnak egyik fontos oka, hogy vannak emberek, akik azért menekülnek hazájukból, mert korábbi életterük élhetetlenné válik, és kénytelenek más életteret keresni. Akárcsak más fajok is. Az emberi történelmet is alapvetően befolyásolták az időjárás-változások. Például a honfoglalás, a nomád törzsek nyugat felé indulásának oka is időjárás-változás volt, de a nagy francia forradalom lényeges oka is az akkori „kis jégkorszak” miatti éhínség. Birodalmak szűntek meg az éghajlatváltozások miatt.

Más üzenete a tárlatnak, hogy megmutassa, egy állandóan változó folyamat apró részecskéi vagyunk, de felelősségünk van abban, hogy lehetőleg ne legyünk romboló hatással a környezetre, amely egyben az időjárást is befolyásolja.

muzeum_jegkorszak_3_b

Elhangzott, a lehűlések százezer évek alatt lassan, fokozatosan történnek, és ehhez az élővilág alkalmazkodni tud, de a felmelegedések gyorsan történnek, ehhez pedig sok faj nem tud alkalmazkodni, és kihalásukat is ez okozza.

Jégkorszak a Tarisznyás Márton Múzeumban Tovább