Magyar Természettudományi Múzeum Blog

A lepkeolló

A lepkeolló

A hónap műtárgya - 2017. augusztus

Ahogy gyarapodnak a bennünket körülvevő világról alkotott ismereteink, úgy változnak a különböző technológiák. Egymás után tűnnek el régi anyagok és eszközök, és válnak múzeumi kuriózummá. Ilyen tárgy a Magyar Természettudományi Múzeum Lepkegyűjteményében őrzött lepkeolló is.

Írta: Katona Gergely és Bálint Zsolt

fig_3_1.JPGA Magyar Természettudományi Múzeumban őrzött lepkeolló

A barokk kor végén megszülető rovartan, és benne a lepkészet számos gazdagon illusztrált könyvet produkált. Ezekben részletes leírást és sok-sok szemléltető ábrát találunk arról, hogyan kell a lepkéket gyűjteni. Érdekes módon a szerzők túlnyomórészt nem lepkehálót, hanem egy különös szerszámot, a lepkeollót adták a gyűjtők kezébe. Így, bár a bécsi jezsuiták puttóinak lábánál ott láthatjuk a lepkehálót, de az egyikük inkább a lepkeollót használja, és kecsesen utánanyúl az éppen ott repülő fehér színű lepkének.

fig_1.jpg
Michael Denis und Ignaz Schiffermüller: Systematisches Verzeichniss der Schmetterlinge der Wienergegend, 1776

A schönbrunni kertek mélyén a puttó lepkeollója talán a könnyed, barokkos-rokokós mozdulatot, és ezzel együtt a lepkészet nemességét volt hivatott hangsúlyozni. Ezzel szemben Angliában George Sprattnak John Wolcot, a kor egyik ismert személyiségét kifigurázó karikatúráján az eszköz már jelzi: a kerti veteményeken keresztül trappoló, lepkeollós tudós személye megmosolyogni való. Valóban, a viktoriánus korral alakul ki a világról mit sem tudó professzor sztereotípiája, amelynek meghatározó alkotóeleme a lepkegyűjtő személye. A divatjamúlt lepkeolló szemléletes eszköz lehetett ennek hangsúlyozására.

fig_2.jpgJohn Wolcot: Sir Joseph Banks and the Emperor of Morocco, 1788

A XIX. század végére a lepkegyűjtés már nemcsak az arisztokraták és a tehetősebb polgárok nemes kedvtelése, hanem komoly tudománnyá nőtte ki magát. Ezzel párhuzamosan pedig nemcsak elefántcsonttoronyba zárkózott tudósok, hanem a szabadidejét hasznosan eltölteni akaró kispolgár és a diákság kedvtelése is, akik nekiláttak megismerni a természetet, amihez a lepkészet is hozzá tartozott. Gondoljunk csak Csontváryra, aki önéletrajzi írása szerint diákkorában a Kisszeben környéki havasokba ment föl, hogy megfogja a nagy apollót. A Pillangók című képén ezt a lepkefajt is ábrázolta. Ki tudja, lehet, hogy lepkeollót is vitt magával a kirándulásra.Lejtényi Sándor 1899-ben megjelent Rovargyűjtő segédkönyv a középiskolai tanuló ifjuság számára című munkájában így mutatja be a lepkeollót: „… rendes olló módjára készült lepkefogó, melynek egyik végén karikák vannak az ujjak számára; másik végén pedig nagyon ritka tüllel kétszeresen bevont vas-, vagy sárgarézkeretek. A keretek 12–25 cm szélesek és 10–15 cm. hosszúak. Ezzel a növényeken ülő lepkéket, vagy más gyenge szárnyú rovarokat fogjuk el. Sikeres használata nagy ügyességet igényel!”

fig_4.JPGAntónio Augusto Carvalho Monteiro, gyűjtőfelszerelései körében, 1870-ben (műtermi fotó)

A lepkeolló nehezen kopott ki a lepkészek fegyvertárából. Csiki Ernő entomológus, muzeológus még 1925-ben is említi és ábrázolja mint a lepkefogás egyik kellékét. Néhány évtizeddel később viszont már hiába keressük a Móczár László által szerkesztett Állatok gyűjtése című entomológiai arzenáljában. A gyűjtőmódszerek fejlődésével a lepkészek félretették a lepkeollót, melyek legtöbbje el is kallódott. A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében egyetlen egy darabot őrzünk belőle. A mi lepkeollónk keretei között nem tüll, hanem finom sodronyháló feszül – ez megegyezik több könyvben is fellelhető ábrázolással. Nem tudjuk, melyik lepkészelődünk használta, és azt se tudjuk, hogyan. Ennek ellenére nagy becsben tartjuk. Tárgyi emléke régi, letűnt koroknak, amikor a lepkészet még csak néhányak privilégiuma volt, és a lepkészek még zsakettban, kifinomult arisztokratikussággal gyűjtötték a lepkéket.

fig_3.JPGA Magyar Természettudományi Múzeumban őrzött lepkeolló

A múzeumban őrzött lepkeolló 2017 augusztusában a Magyar Természettudományi Múzeum Ludovika téri épületében, a Kupolacsarnokban látható.scan_219.jpg

scan_217.jpg

 

 

 

A lepkeolló Tovább
STEAMPUNK ALCHEMY - interjú Sztojanov Péterrel

STEAMPUNK ALCHEMY - interjú Sztojanov Péterrel

Az emberek szeretik megélni a "nemvalóságot"

A Sziget Fesztivál 2017 rendezvényen idén is találkozhattok velünk, programunk címe WILD WILD WEST. Akik tavaly ellátogattak a fesztivál múzeumi negyedébe, bizonyára emlékeznek a Magyar Természettudományi Múzeum sátrára, ahova Magyarország legjobb steampunk művészeit hívtuk. Egyikük, Sztojanov Péter és alkotásai idén is nálunk lesznek. Vele beszélgettünk arról, mit jelent neki a steampunk.

ark_by_grzegorz_jonkajtys.jpg

A bárka című animációs film címadó hajója (forrás: http://www.steampunkalchemy.com, ark by Grzegorz Jonkajtys)

...egy steampunk művész szemével:

stojanov_peter_by_aromo.jpgA steampunk mint tárgykultusz, igazi művészi-kortárs szubkultúra. Stílusesztétikáját a neoviktoriánus "sosem volt" múltból meríti, XIX. századbeli vagy későbbi technikai eszközökkel vegyítve mai világunkban, csak éppen elektronika nélkül – vagy legalábbis jól elrejtve, gondosan mechanikusnak álcázva. 

Másképpen elektromechanikus világkép, a masinériák világa, mai szemmel nézve technofétizmusnak tűnő műanyagutálat, ami a tömegtermelésre építkező modern világban nyújt pislákoló petróleumlámpa-fényt a temérdek eldobható eszköz borús éjszakájában. Mert nem mások a hétköznapi műanyag tárgyak, mint eleve kidobásra ítélt tömegcikkek, amik pont az egyediségünktől fosztanak meg. A Steampunk tárgykultúra ennek teljesen az ellentétje: a kézművességet adja vissza, ihletet merítve e csodálatos, magával ragadó világból. Különös, bár néhol ellentmondásos hagyománytisztelettel repít minket egy elképzelt alternatív jelenbe (vagy akár a jövőbe), ahol az információtechnológiai forradalom egy teljesen más irányt vett posztmodern irrealista világképben csúcsosodik ki, százéves romantikával fűszerezve.

Igazi gőzgépek, fogaskerekek hada, pilótaszemüveg, sárgaréz tárgyak és cilinder – ezek a szavak írják le közvetlenül mit is takar a kézzelfogható Steampunk.

Peter Sztojanov Jr.,

Az Úr 1909-dik évének Május havában, annak 30-adikán

steampunkalchemy.com

A fotót készítette: Dr. Leslie Aromo

 

Az igazi, klasszikus, letisztult steampunkot képviselem

Rettentően nehéz dolog "stíluselemezni" és kategorizálni, de megpróbálhatjuk: úgy gondolom, a klasszikus steampunk vonal az enyém, amihez hozzáadok valamilyen különleges adalékot. Számomra a csillogó, polírozott sárgarézvonal a vonzó. A piszkos indusztriális helyett az igazi, klasszikus, letisztult steampunkot képviselem, amelyben a hangsúly a letisztulton van. Vannak persze indusztriális tárgyaim, de a végeredmény, az összhatás nem az.

Nagyon szeretek újra feldolgozni (recycling-vonal): egy régi dolognak, ami akár a szeméttelepen vagy a hulladékhasznosítóban is végezhetné, új értelmet adok. Gondolok itt írógépgombokra, ütött-kopott sárgaréz alkatrészekre vagy akár egy elfeledett, több tíz éves, rozoga cédrusfa ékszerdobozra. Persze ez nem minden, szükség van egyedi, kézzel gyártott alkatrészekre és elektronikára is, ezek nélkül a szemét csak szemét marad, nem kap új értelmet. Egyébként, ha megfigyeled, egyetlen dolgot nem látsz a tárgyaimon. Kíváncsi vagyok kitalálod-e, mi az?

lifeless_cosplay_grayscale2.jpg

Peter Sztojanov Jr. – Cosplay a Pyogenesis klippjében

Most biztos azt hiszed, hogy a műanyagot fogom mondani, mert az tudom, hogy egyáltalán nem használsz, nem is illene a steampunk tárgyaidhoz. Fogaskerekek talán?

Eltaláltad! Nekem nem abból áll az alkotás, hogy mindenhova díszítőelemeket pakolok, fogaskerék meg egy pici arany festék, és rámondjuk, hogy ez steampunk, mert van rajta felfedezhető stílusjegy. Nekem a steampunk ennél több, illetve próbálkozom, hogy ennél több legyen. Az egyetlen fogaskerék, amit nálam láthatsz, a mostani logómban szerepel, sehol máshol nincs belőle a munkáimon. Talán ezzel is egyedi akarok lenni, egy különc, hóbortos művész (nevet).

Abszolút az vagy, nem kétséges. Min dolgozol éppen?

2008 óta foglalkozom steampunkkal, lassan tíz éve. Az utóbbi időben kissé lankadt a figyelem, egyéb dolgokkalsteam_geiger_252_ps2_new2.jpg voltam elfoglalva, retró számítástechnikával és egyedi hardware gyártással foglalkozom leginkább, költözködtünk is. De mindenképpen készülök majd a közönségnek és a rajongóknak új steampunk dolgokkal, csak éppen passzív időszakomat élem jelenleg. Több elkezdett és tervezett steampunk projekt is van folyamatban, amit be szeretnék majd fejezni a következő pár hónapban, évben. Mindenképpen készül még Alchemy produktum, nincs ez a dolog elfeledve, csak most jelen pillanatban itt tartunk. De hogy mik lesznek a jövő – képzavarral élve: a múlt – alkotásai, az maradjon egyelőre az én titkom!

Polírozott, egyedi steampunk tárgykultusz

Akkor általánosságban beszélj arról, milyen jellegű tárgyakat készítesz. A honlapodon egész különleges dolgokat láttunk a Nixie-csöves ládikáktól kezdve a steampunk tortáig.

Így van, a ládák nyithatók. Nekem nagyon fontos, hogy az összes eszköz, amit létrehozok, működjön, száz százalékosan használható legyen. Nem maketteket és modelleket építek, nem látványelemeket készítek, hanem a hétköznapokban is használható eszközöket, például monitort, billentyűzetet, órát. A legközelebb hozzám – ahogy beszéltük is – a polírozott elemek, a polírozott sárgaréz világa áll. De  használok egyéb anyagokat is, legyen az fa, bőr, üveg vagy bármi más, ami nem „modern” műanyag. A századfordulón még azt sem tudtuk, hogy mi az, éppen ezért kerülöm, mert  rontja az összképet. Fontos továbbá az elektronika, jól elrejtve, ahogy szoktam mondani: mechanikusnak álcázva.

Tehát egy gomb ne csak jól nézzen ki, hanem funkciója is legyen?

Így van, és egyedileg készüljön, kimondottan ehhez a projekthez. Ez nagyon fontos. A steampunk nem szabad, hogy tömeggyártás legyen, ez nem manufakturális rendszer, csak az egyedi, kézzel készült steampunk az igazi!

01_lcd.jpgSteampunk Alchemy LCD monitor (Kattints a képre!)

Csupa szenvedély, ahogy beszélsz.

Így van, sőt, a legjobb szó, ami leírja, amit érzek, inkább a szerelem. Nekem ebből nincs jövedelmem, nem ezért csinálom. Gyanítom, az már nem olyan lenne! És persze minden dolgot kézzel hozok létre, nincs CNC vagy tömeggyártás, csak kéziszerszámokat használok. Nincs két egyforma tárgy, de nincs is értelme a tucatgyártásnak. Kicsit magamból is beleteszek minden alkotásba, ez a titok.

Mit gondolsz, ebbe a steampunk feelingbe a természettudománynak az a része, ami a tudománytörténettel függ össze, vajon beleilleszthető?

Akár... A steampunk, ez a „sosemvolt múlt” egy elképzelt jövőt képvisel, ahol nem következett be az ipari forradalom, az elektromosság megszületése és elterjedése a hétköznapokban. Gyakorlatilag minden megmaradt a gőz hajtotta és persze a mechanikus elven működő gépek szintjén, közben pedig megjelennek a számítógépek, akár. Durva anakronizmus ez, ellentmondás, ettől is látja annyira vonzónak, különlegesnek, és persze azonnal magával ragadónak a külső szemlélő. Sosem felejtem el, amikor én is először láttam ilyesmit, bár 2008-ban ez még gyerekcipőben sem járt, főleg itthon. De a stílust szinte bármibe bele lehet illeszteni, akár vadnyugati környezetbe is, éppen ezért nagyon érdekes utazás a múzeum sátrában megjelenni.

A hazai steampunk rendezvényekhez képest a Sziget Fesztiválon az érdeklődők kb. 95 százaléka külföldi. Rengeteg skandináv, angol, német, holland fiatal és nem fiatal volt, és nagyon örülünk, hogy ilyen sokan felismerik és ismerik ezt a szubkultúrát. Próbáljuk még szélesebb körben népszerűsíteni idehaza. Amire szükség lenne, az a médiafelület, a szereplés lehetősége, mert ötleteink azok vannak bőven! (nevet) Inspirációt ad a visszajelzés, ettől lendül előre a szekér, és ebből születnek az újabb és vadabb elképzelések is. Aztán már csak meg kell őket valósítani.

13919994_1087396704648381_659145700582188512_o.jpg A Magyar Természettudományi Múzeum sátra (Sziget Fesztivál 2016)

nixies_01.jpgHárom Nixie project (Kattints a képre!)

Úgy látod, hogy külföldön jóval népszerűbb a steampunk, mint Magyarországon?

Hogyne! Nyugat-Európában, a skandinávoknál és persze a tengerentúlon nagyon ismert, már-már populárisnak mondható szubkultúra. Tele van az amerikai kontinens rendezvényekkel és találkozókkal, míg Európában inkább  underground jellegű, itt valamivel kevesebben ismerik föl. Magyarországon pedig még kevesebben, de reméljük, egyre szélesebb körben lesz ismert. Mi azon vagyunk, hogy azok is felismerjék legalább a stílusjegyeket, akik nem rajongóink, ha látnak például egy filmet, vagy egy cosplay verseny indulóit.

steampunk_e1t_01_e1t.jpgSteampunk E1T óra (Kattints a képre!)

Az emberek szeretik a "nemvalóságot" megélni

A steampunk ezek szerint nemcsak a tárgyi kultúrában van jelen, hanem animációs és egyéb filmes alkotásokban is.

Így van. Az embereket elsőre magával ragadja a varázslatos steampunk világ, filmeken és persze a képregényekben is, hiszen az emberek szeretik a "nemvalóságot" megélni. Hollywood is nagyon szereti a képregényhősöket, minden hónapra jut egy-egy szuperhős a filmvászonra. Gondolok itt pl. a Hellboy-ra, hiszen az is képregényből adoptált, bár a Dark Horse Comics nem annyira ismert, mint pl a Marvel... Sőt tudjuk, hogy több hollywoodi mozifilm rengeteg steampunk jellegzetességet felkarol, és sok filmben jelentkezik olyan steampunk stílusjegy vagy csak feeling, amiről nem is tudják az emberek, hogy valójában steampunk, de ha utánanéznek, máris megértik.

A tengerentúlon ez sokkal jobban elfogadott és ismertebb szubkultúra, az emberek ott fogékonyabbak erre. Persze, itthon is akad, ha másra nem is, koprodukciós alkotásokra példa. Tavaly itthon forgattunk egy német pop-punk/goth metal bandának egy videoklipet, minden évre jut egy-egy nagyobb projekt a hazai (és európai) médiában! De azért sajnos itthon, mint mondtam, kevesebb a lehetőség.

lifeless_screenshot_vizjel.jpg

(https://www.youtube.com/watch?v=EM0d57n3W4Q

És az Eurovízió? Ha jól tudom, ott is volt egy induló, akivel együtt ti is részt vehettetek a zenei fesztivál válogatóján. Talán rajtatok is múlt, hogy a zenekar az elődöntőbe került?

Igen, 2016 elején, az Eurovízió előválogatójában, A Dal című élő műsorban volt egy steampunk induló csapat is, a Mushu nevű zenekar, amelynek produkciójában mi is közreműködtünk Coolgear Zackary barátommal együtt. Tárgyakkal és cosplay-jel is támogattuk őket, nagy siker volt, a középdöntőbe pedig közönségkedvencként jutott be a zenekar. És igen, reméljük, ez nekünk is köszönhető volt! Próbáljuk idehaza is egyre jobban kiszélesíteni a steampunk szubkultúrát és megjelenni mindenhol. Sajnos, azt beszélik, hogy az EurosteamCon rendezvénysorozat megszűnik, ami pedig igazán előremutató kezdeményezés volt a steampunk népszerűsítésére Magyarországon.

Vannak további hazai rendezvények, próbálkozások, de sajnos ezek nem érik el a kívánt színvonalat. Ezért is örülünk, hogy idén is kint lehetünk a Szigeten a múzeum negyedben, a Magyar Természettudományi Múzeum sátrában. Ez egy nagyon-nagyon jó lehetőség nekünk!

20160213_3030_fusz_vizjel.jpgMushu, 2016. (A Dal – Eurovízió) (kép: Fuszek Gábor, Blikk)

Kicsit beszélj ezekről a hazai rendezvényekről! Milyenek?

Elég színesek és vegyesek. Kicsit jelmezbemutató, kicsit szubkultúra, kicsit európai, kicsit magyar – jó és rossz értelemben egyaránt. Rendkívül erős a kulturális vonal, nagyon sok tartalmas és érdekes előadás van, nem csak „szakmabelieknek”, sok a kiállító ékszerekkel, ruhákkal. Viszont nincs meg a kellő összhang, ha vagyunk százan, garantáltan százegy felé mennénk tovább. Ezen változtatni kell a jövőben, ha közösen szeretnénk elérni valamit. Az egy helyben topogás már kezd unalmas lenni picit, összefogásra lenne inkább szükség!

Akkor hajrá! Köszönjük szépen!

stoja_facebook.JPGÉn is köszönöm, és a meghívást is a Sziget Fesztiválra. Akit érdekel, nézze meg a Steampunk Alchemy facebook oldalát: https://www.facebook.com/steampunkalchemy,

valamint a http://www.steampunkalchemy.com/hu weboldalt, ahol mindenki talál step-by-step lépéseket, "ígykészülteket", galériákat az itt látható tárgykultuszról, kicsi filozófiai okfejtést, és ki tudja, talán inspirációt is.

 

 

 Szavazz!

Az interjút készítette: György Zoltán
Szerkesztette: Jókuthy Emese, Sztojanov Péter

Augusztus 9-től 16-ig keressétek a sátrunkat a Múzeumi Negyedben! 

Kattints a képre, és olvasd el a programot!

sziget_2017_kellekek_tartozekok_003_1000px.jpg

  Amerikai bölény (Bison bison) koponyája

Keresd a sátorban!

 

STEAMPUNK ALCHEMY - interjú Sztojanov Péterrel Tovább
Érdemes megtapintani a bolondok aranyát és Kázmér medvét

Érdemes megtapintani a bolondok aranyát és Kázmér medvét

Látássérült személyeket fogadtak a Magyar Természettudományi Múzeumban

A látássérült személyek oktatásából nagyon sok esetben kihagyják az állat- és növényvilág kézzel való tapintásának lehetőségét. Éppen ezért a Magyar Természettudományi Múzeummal karöltve a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola lehetőséget biztosított tíz látássérült érdeklődőnek a múzeum különleges termében, a Természetbúvár-teremben a tapintható tárgyak megtekintésére. Megvizsgáltak ásványokat, csontvázakat, preparált emlősöket, kétéltűeket és madarakat.

vakok_mtm_56a5791.jpg

Krekács Ervin, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola barátja kutyájával, Texszel érkezett. Fotó: Vannai Judit


Az aranyláz nemcsak Alaszkába, hanem Kaliforniába is vonzotta a szerencsevadászokat. Közülük biztosan nem gazdagodtak meg a szépen csillogó, ám vagyonra nem váltható pirit gyűjtögetői. Az ásvány azóta viseli a „bolondok aranya” nevet. Kispál István, múzeumpedagógus ásványokat és állatpreparátumokat, csontokat adott körbe, hogy a természet világát kézzel foghatóvá tegye a látássérült érdeklődők számára. Így tudhatták meg, hogy milyen érintése van sokféle madár tollának, a cápa, a vidra, a vadmacska és a kacsacsőrű emlős bőrének, és az alakjukat is megismerték. Megtudták, milyen hatalmas a bálna halló- és nyelvcsontja, hogy néz ki a csuka fogsora, valamint a harcsa, a tigris és az elefánt koponyája.

vakok_mtm_dsc_0039.JPG

Fotó: Magyar Természettudományi Múzeum

Így pontosabb képet alkothattak azokról az ásványokról és állatokról, amelyeket eddig csak hallás után képzelhettek el. Kispál István elmondta, hogy különleges feladat látássérült érdeklődők számára bemutatni ezeket a tárgyakat, és úgy gondolja, hogy mindenki élete teljesebbé válik azzal, hogy megtapasztalja a természet sokszínűségét. Krekács Ervin, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola barátja kutyájával, Texszel érkezett. Nagy élményt jelentett számára kézbe venni ezeket a tárgyakat. Elmondta, hogy mélyebb ismereteket szerzett, mert több történt annál, minthogy csak beszélnek neki arról, amit nem lát. A múzeumpedagógus minden állatról mondott egy-egy érdekes történetet, figyelmet fordítva életmódjára, biológiai különlegességére, és válaszolt a résztvevők kérdéseire. A végén egy különleges élményben volt része a látogatóknak, megérinthették a múzeum egyik legnépszerűbb tárgyát, Kázmért, a kitömött barna medvét.

vakok_mtm_dsc_0042.JPG

 Fotó: Magyar Természettudományi Múzeum

Érdemes megtapintani a bolondok aranyát és Kázmér medvét Tovább
Hány lábujja van egy patkánynak?

Hány lábujja van egy patkánynak?

Korábbi cikkünkben bemutattuk a gyöngyösi Mátra Múzeumban található Pálmaházat, melyben a növények mellett élőállat-bemutató is van. Az állatbemutató számos egyede simogatható, múzeumpedagógiai órákon bemutatható. Nem véletlenül. A velük, általuk szemléltetett biológia órának egészen sajátos szerepe és hangulata van: az élő állat közvetlen közelsége, megtapintása olyan élményt jelent, ami messzemenően segíti a hallott, látott információ hosszú távú rögzülését, megértését.

szerző: Ballók Zsuzsanna (az MTM Mátra Múzeuma), Baloghné Veres Henriett,   gyógypedagógus (Gyöngyösi Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Óvoda)

fotók: Lassúné Molnár Emese, Baloghné Veres Henriett, Patai Melinda

A Mátra Múzeum élőállat-bemutatójában szereplő állatok ritka alanyai a tipikus állatsimogatóknak. Patkányok, csótányok, siklók, egerek, ezerlábúak várják, hogy közelebbről megismerjék őket a gyerekek, hátha kisebb ellenérzést, kevesebb előítéletet váltanak majd ki bennük. Vannak persze elfogadottabb, közkedveltebb fajok is, mint például a leguánok, agámák.

kepkivagas1.JPGKölcsönös ismerkedés

kepkivagas.JPGAz erőteljes farok nagyon jó az egyensúlyozásban. Ezekkel a lábakkal pedig nagyon jól ehet kapaszkodni, és fogni is

Minden, a bemutatóban részt vevő állat teljesen szelíd, egészséges, nyugodt. Egyszóval a célnak messzemenően megfelelnek. Pedig a cél nem egyszerű: az emberek jelentős része viszolyog attól, hogy bizonyos állatfajokat közelebbről megfigyeljen, jórészt azért, mert gyermekkorától kezdve azt hallja, ezek visszataszítók, undorítóak és / vagy veszélyesek. A valódi tulajdonságaikat így már nagyon nehéz megismerni. Az így épített falakat szándékozunk rombolni, és minden résztvevőt arra buzdítunk, hogy nézze meg, érintse meg, vegye kézbe ezeket az állatokat. Sokat beszélünk róluk, az anatómiájukról, etológiájukról és általában az evolúcióról, alkalmazkodásról. Keresünk visszafejlődött végtagokat, ujjakat, megnézzük, mivel, hogyan egyensúlyoznak, kapaszkodnak, vagy hogyan tűnnek el a kéreg alatt nyomtalanul.

2.JPGVedlés előtt – vedlés után

A kezdeti riadalom, izgatott fújolás, egymás ijesztgetése szinte törvényszerű, de szerencsére csak rövid ideig tart. A csoportok legalább fele előre húzódik és megérinti, megvizsgálja az állatokat. Végül minden gyereknél győz a kíváncsiság, megnézik, megtapogatják őket. Még nem volt olyan gyerek, aki ne lett volna hajlandó megérinteni, vagy közelről megnézni az éppen vizsgált kültakarót, végtagot. A tanárok, felnőtt kísérők már sokszor jóval kevésbé nyitottak. A diákok az órák végére viszont el is kérik, ha lehet, kézben is tartják az állatokat.  

3.JPGVizsgálódunk, piszkálódunk, végül kiderül minden

Az anatómia, etológia és evolúció témakörök "tárgyalásakor" élő állatokon alaposan meg lehet figyelni, milyen a patkánynak a fogásra és a test alátámasztásra is használt első végtagja, miben tér el ettől a lónak vagy a kutyának a szinte csak alátámasztásra, és az embernek a csak fogásra  használt első végtagja.  Azt is megtudhatjuk, milyen előnyei és a hátrányai vannak a külső (óriás madagaszkári csótányok) és belső vázrendszernek (sikló, patkányok). Mi a hasonlóság a patkány és a sikló farka közt, egyáltalán, hol kezdődik egy sikló farka? Milyen hasonlóságok, különbségek vannak a bemutatott állatok és a saját kültakarónk között?  Számos hasonló kérdést megvitatunk, miközben patkánylábakat, ló- és kutyacsontokat fogdosunk, kígyópikkelyt és agáma-tüskéket tapogatunk, 4cm-s csótányokat forgatunk hasukról a hátukra és vissza stb.

Az állatok természetes közelsége nagyon jó hatással van a sérült gyermekek fejlődésére is, lelkileg és értelmileg egyaránt. Sokuknak nem olyan jó a képzelőereje, mert nehezen tudnak a valóságtól elvonatkoztatni. Ezért az állatokkal való közvetlen fizikai kapcsolat kiemelten fontos, mert a szemléltetés teszi valóságossá számukra a hallott információkat. Az állat-közeli óra során minden érzékszervük bevonásával rögzíthetik az állatokra jellemző tulajdonságokat. Ezek az intenzív, egyidejű érzékelések a fogyatékkal élő emberek, gyermekek számára nagyon fontosak. Így sokkal könnyebben tudják elképzelni a többi információt is, amelyeket még szeretnénk az adott állatról közölni. Az ismeretanyag bevésését is nagyban segíti az állatok közelsége, hiszen a pozitív élmények hamarabb rögződnek.

Az autisztikus tüneteket produkáló gyermekek számára nagy kihívás az állatokkal megtartott óra, de neki is maradandó élményeket nyújt. Az autista gyermek ilyen helyzetben határait feszegeti, hiszen kimozdítjuk a komfortzónájából, alkalmazkodnia kell, ami számára nagyon megterhelő. Mindamellett ezek a gyerekek is jól veszik az akadályokat.

Látássérültek esetében különösen fontos, hogy amit csak lehet, elérhető közelségbe vigyünk. Némi körültekintéssel, odafigyeléssel számukra is megismertethető a biológia egy piciny szeletkéje.

bzs_ezerlabu.jpgNem baj, ha valaki nem lát jól, az állatok türelmesek

Persze korántsem történik minden úgy, ahogy az ember tervezi. Néha minden résztvevőnek eszébe juthat valami, ami sokkal izgalmasabb, mint a foglalkozás...

kepkivagas.JPG
kepkivagas5.JPG

 

 

 

 

 

 

 A leguánok, agámák, csótányok és a sikló az órát követően visszatérnek a kiállítási terráriumaikba. A patkányok, egerek viszont e sorok biológus szerzőjének irodájában vannak, hiszen ők a legérzékenyebbek a napi foglalkozásra. A megszokott hely és gondoskodás hiányában elutasítanák a kézbevételt, félőssé, esetleg agresszívvá válnának.

agama.jpgBelföldi szakállasagáma „tüskéinek” lelepleződése

És hogy hány lábujja van egy patkánynak? Azt nem az én dolgom elárulni. Tessék megszámolni…:)

Hány lábujja van egy patkánynak? Tovább
Összebújva alvó védett lepkék

Összebújva alvó védett lepkék

A Magyar Biológiai Társaság – Fiatalok Természetismereti Klubja idén is megtartotta kutató- és természetismereti táborát az Őrségben, a fokozottan védett szőcei lápréteknél. A táborban szervezőként és programtartóként vettem részt. A korábbi évekhez hasonlóan számos értékes és védett rovarfajt figyeltünk meg, köztük az itt rendszeresen előforduló gyászbaglyot (Mormo maura).

Írta: Tóth Balázs (Magyar Természettudományi Múzeum, Lepkegyűjtemény)

maura1.JPG Lepkecsalétken táplálkozó gyászbagoly (Mormo maura)

A gyászbagoly nagyméretű, legalább 6 cm-es szárnyfesztávolságú lepkefaj. A szürkés árnyalatok finom mintázata elegáns megjelenést kölcsönöz neki, ám ez a lepke mégsem közismert. Magyarországon ugyanis csak helyenként honos párás erdei patakvölgyekben és tavak partján, általában égeresekben. Élőhelyéről nem kóborol el, lámpák alig vonzzák, de még a lepkéknek szánt boros csalétket is általában csak egy-két egyede szokta felkeresni.

Meglepődtem hát, amikor egy hidacska alatt nappal 15, összebújva pihenő egyedére bukkantam! A gyászbagolynak ez a viselkedése nem ritka Európa óceáni éghajlatú vidékén (Nagy-Britannia, Németország), ám nincs tudomásunk arról, hogy Magyarországon korábban bárki megfigyelt volna ilyet! A lepkék valószínűleg azért töltik így a nappalt, mert ilyen módon tudják beállítani legszűkebb környezetük páratartalmát a nekik megfelelő szintre. Érdekes módon, szubtrópusi nedves éghajlaton más nagytermetű bagolylepkéknél is megjelenik az ilyen viselkedés: Tajvanon Ronkay László figyelte meg egy ottani faj csoportját egy üres épületben. (A mi gyászbaglyunk kelet felé az iráni Kopet Dag hegyláncig terjedt el, ám előfordulása ott már nagyon szigetszerű.)

maura2.JPG Gyászbaglyok csoportja Szőcén, melyhez egy (szintén védett) partifátyolka is csatlakozott (a képen a legalsó rovar)

Szőcei táborunkat az Őrségi és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságok természetvédelmi szakemberei is meglátogatták, ők szintén nagyra értékelték felfedezésünket. Remélem, ezzel is hozzájárulhattunk a szőcei láprétek hatékonyabb védelméhez!

  

 

 

 

Összebújva alvó védett lepkék Tovább
Öt új rádióadó Magyarországon – a földikutyák hullámhosszán

Öt új rádióadó Magyarországon – a földikutyák hullámhosszán

Földikutyákra rögzíthető rádiós jeladókat nyert a Magyar Természettudományi Múzeum egy kanadai cég rangos pályázatán. Az eszközökkel a korábbinál sokkal jobban megismerhetjük e ritka, fokozottan védett, kizárólag a föld alatt élő, teljesen vak kisemlősök rejtélyes életét.

Bizony, felderült Csorba Gábor és Görföl Tamás arca, amikor egy kora júniusi reggelen, elektronikus postabontáskor meglátták a HOLOHIL vállalat levelét. A kanadai cég, mely vadon élő állatokra rögzíthető rádióadókat gyárt, arról értesítette a Magyar Természettudományi Múzeum emlőskutatóit, hogy a magyarországi földikutyák védelmét és megőrzését szolgáló programjukkal megosztott első helyezést értek el a vállalat pályázatán, így támogatásként megkapják az általuk kért öt rádióadót.

A HOLOHIL a legmodernebb technikával a legkülönfélébb állatfajokra rögzíthető jeladókat készít, és az értékesítés mellett évek óta támogat meghatározott fajokhoz kapcsolódó védelmi programokat is. Csorba Gábor emlőskutató, a múzeum főigazgató-helyettese és Görföl Tamás, az Emlősgyűjtemény vezetője úgy döntöttek, a földikutya-védelmi programmal szállnak ringbe a jeladókért.

fk_134_1.jpgFöldikutya terepen, elengedés előtt (fotó: Csorba Gábor)

A földikutyák rejtélyes életmódját nem könnyű felderíteni, ugyanis szinte sosem jönnek a földfelszínre. Korábbi élőhelyeik, a kiterjedt füves puszták leromlása, átalakítása, beépítése, intenzív mezőgazdasági művelés alá vonása miatt eredeti elterjedési területük mintegy 90 százalékkal csökkent a Kárpát-medencében az utóbbi mintegy száz évben. Nem csoda hát, hogy e veszélyeztetett emlősök mára a legmagasabb fokú jogi védettséget (fokozottan védett státusz) kapták Magyarországon.

 

kelebia_tokleveles_2_20170425.jpgFöldikutyatúrás Kelebia külterületén. A háttérben látható, gazdasági célból telepített erdő megszüntetésével jelentősen növekedhetne az élőhelyfolt területe (fotó: Csorba Gábor)

 

dsc07214.JPGA földikutyatúrások gyakran egy vonalban helyezkednek el (fotó: Csorba Gábor)

A földikutyák rendszertani helyzetének, elterjedésének, életmódjának természetvédelmi célú tudományos vizsgálata 2005-ben kezdődött Magyarországon. A program egyik kezdeményezőjeként az MTM kutatói a kezdetektől részt vesznek a kutatásban.

A munka részeként végzett molekuláris genetikai vizsgálatok legfontosabb, nem várt eredménye, hogy a korábban egyetlen fajként számon tartott nyugati földikutya (Nannospalax leucodon) valójában fajcsoport, melybe meghatározó genetikai különbségeket mutató, önálló (kis)fajok tartoznak.

Hogyan lett egy fajból mindjárt négy?


A klasszikus, morfológiai alapú rendszertani besorolás alapján az Európában élő, kistestű földikutyákat egyetlen fajba sorolták. Ez a nyugati földikutya (Nannospalax leucodon).

A vizsgálatok során a múzeum és az ELTE kutatói megállapították, hogy a hazai földikutyák különböző populációit (bár külső megjelenésükben és csonttani bélyegeikben igen hasonlóak) nem csupán eltérő az kromoszómaszám- és szerkezet, hanem molekuláris biológiai jellemzőik, és ökológiai igényeik is élesen elkülönítik. E különbségek indokolták a csoportok faji szintű elkülönítését.

A jellegzetes eltérések alapján tehát a nyugati földikutya (Nannospalax (superspecies) leucodon) fajcsoportba a Kárpát-medencében négy, sehol máshol elő nem forduló (kis)faj tartozik: az erdélyi földikutya (Nannospalax (leucodon) transsylvanicus), a magyar földikutya (Nannospalax (leucodon) hungaricus), a délvidéki földikutya (Nannospalax (leucodon) montanosyrmiensis) és a szerémségi földikutya (Nannospalax (leucodon) syrmiensis).

Ezt az örömteli felfedezést beárnyékolja az a tény, hogy e négy kisfaj közül a szerémségi földikutya kihalt, a maradék három veszélyeztetett vagy fokozottan veszélyeztetett. A jogi védelem ellenére a megmaradt, egymástól elszigetelt, beszűkült élőhelyeken előforduló, lecsökkent állományok is (földi)kutyaszorítóban érezhetik magukat, mert fennmaradásukat sok helyen veszélyeztetik a területátalakítások, ipari beruházások. Még az aktuálpolitika is beleszól az egyébként apolitikus földikutyák életébe: a magyar-szerb határon 2016-ban épült kerítés és az azt szegélyező tereptárgyak, utak, valamint az intenzív emberi zavarás véglegesen elszigetelték egymástól a kelebiai és a szabadkai állományokat.

foldikutya_mao_szinkodos_feliratos.bmp
Földikutya-lelőhelyek Magyarországon a különböző fajokat jelölő színkódokkal. A 2017-ben Albertirsán előkerült faj nincs jelölve a térképen, mert genetikai alapú meghatározása még folyamatban van

kelebia_tanyahelyek_2.jpgKelebia mellett az elhagyott tanyahelyeken is találhatók elszórtan földikutyatúrások, ezek az élőhelyek azonban a cserjésedés miatt néhány éven belül megszűnnek (fotó: Csorba Gábor)

Az adott körülmények között a földikutyák fennmaradásának kulcsa az élőhelyeik természetvédelmi területté nyilvánítása, illetve végszükség esetén – amennyiben lehetséges – a veszélyeztetett egyedek más élőhelyekre történő áttelepítése lehet.

Az első ilyen program három évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen a hajdúhadházi lőtérről (a legnagyobb hazai állományból) a bagaméri Malomgát védett területre telepítettek át a szakemberek földikutyákat. Az átköltöztetett egyedek azóta folyamatosan szaporodnak, számuk csaknem megháromszorozódott.

teglas_20140417.JPGCsorba Gábor éppen járatot bont Téglás település közelében. A területen mindössze egyetlen földikutyaegyed élt, melyet áttelepítettek a bagaméri élőhelyre (fotó: Németh Attila)

img_0644.JPGMesterséges járatrendszer kialakítása Bagaméren, az elengedés helyszínén (fotó: Németh Attila)

2017 őszén újabb áttelepítés kezdődik, melynek során a fenti pályázaton nyert rádiótelemetriás jeladókkal szerelik fel az áttelepítendő egyedeket. A jeladók páratlan lehetőséget kínálnak arra, hogy pontos képet kapjunk az állatok életmódjáról, életciklusáról.

13lgsquirrel.jpgA földikutya is nyakörvként viseli majd a jeladóját, csakúgy, mint a képen látható tizenháromsávos ürge (Spermophilus tridecemlineatus) (forrás: https://www.holohil.com/photos/nggallery/full/pd-series)

Gratulálunk Csorba Gábornak és Görföl Tamásnak, és várjuk a jeladók segítségével nyerhető információkat, amelyek remélhetőleg felfedik a földikutyák mélyre ásott titkait.

Jókuthy Emese

Köszönet a szakmai segítségnyújtásért Csorba Gábornak és Görföl Tamásnak!

Források:
http://www.termeszetvedelem.hu/_user/browser/File/FajmegorzesiTervek/foldikutya_fmt_2013.pdf
http://www.holohil.com/grant-recipients/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyugati_f%C3%B6ldikutya

Öt új rádióadó Magyarországon – a földikutyák hullámhosszán Tovább
Messziről pont olyan

Messziről pont olyan

Pál János festményei a Múzeumban

Pál János festőművész 70 éves. Műveiből ÉLŐ-VILÁG-KÉPEK címmel 2017. augusztus 21-ig kiállítás látható a Magyar Természettudományi Múzeumban.

 

Írta: Merkl Ottó (Bogárgyűjtemény)

Pál János, a festő, évtizedeken át termelőmunkát végzett a Magyar Természettudományi Múzeumban. Még Kaszab Zoltán, hajdani főigazgatónk kezdte rajzoltatni vele a Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) bogarakkal és kétszárnyúakkal foglalkozó füzeteinek habitusábráit (tehát az egész alakos képeket a fajokról), illetve tette ugyanezt az általa leírt új gyászbogárfajok (Tenebrionidae) esetében. 

Futóbogarak (Carabidae). Kattints a képre a galéria megnyitásához!

 Pál János amúgy amatőr lepkész is, ezért leginkább a lepkék ábrázolásában leli örömét (meg latin-amerikai gyümölcsökében és arcokéban). Hinnénk, hogy egy cirkalmas lepkeszárny megfestése az igazán nehéz munka, pedig nem: a biliárdgolyó simaságú, szőrtelen bogár gömbölyűségét visszaadni, na, ahhoz kell igazi technikai tudás.

rajzok.jpg

Két tábla az Óbuda-Békásmegyer táji-természeti értékei című könyvből
(Guckler Károly Természetvédelmi Közalapítvány, Budapest, 2013)

Ezek a képek nem hiperrealista alkotások. Ha az eredeti műveket egészen közelről megnézi az ember, a részletek alig hasonlítanak az igazi bogár felszínének skulptúrájához és textúrájához. Messzebbről viszont pont olyanok. Ez lehetővé teszi, hogy a képek ördögi gyorsasággal készüljenek el, akár pár óra alatt. Pál János művész ugyebár, és a művészi szabadságba beletartozik nem csak az ecset, hanem a határidő könnyed csuklójú kezelése is (ami a pedánsabb megrendelőt stresszes szituációkba sodorja), de a helyzet sohasem fajult el. 

Apróságok. Kattints a képre a galéria megnyitásához!

Színes festményeinek alapanyaga főleg akrilfesték, bár néha mindenféle eszközt használ, ami a keze ügyébe kerül. A faunafüzetekben és a tudományos leírásokban megjelent grafikái azonban fekete golyóstollal készültek. Elmagyarázta, hogy míg tustollakkal csak adott szélességű vonalak húzhatók, ezért többfélét kell használni, a golyóstoll kezes báránya a rajzolónak: a nyomás erejétől függően vékonyabb, vastagabb, sötétebb vagy halványabb az eredmény. 

 Ormányosbogarak (Curculionidae) és levélbogarak (Chrysomelidae). Kattints a képre a galéria megnyitásához!

Miután Pál János egyszer csak telephelyet változtatni kényszerült a Múzeumban, hosszú évekre a Bogárgyűjteményben lelt asztalra és nyugodt munkakörülményekre. Sok közös feladatunk adódott: rengeteg tudományos és ismeretterjesztő írásomat illusztrálta, melyeket felsorolni itt nincs mód; de azért említsük meg a Révai Új Lexikonát, melyben minden állatábrázolás az övé, a lenti szövegdobozban említett kis könyvet, a Bogarak a pannon régióban című (nagyobb) kötetet, a Kárpát-medencei élővilág enciklopédiáját - nem sorolom tovább.

top1006.jpg

Részlet egy gyászbogaras cikkből (megjelent 2004-ben, a National Geographic Magyarország 2. évfolyamának júniusi számában)

Születésnapi ajándékként - és a kiállítás megtekintéséhez kedvcsinálóként - nyújtom hát át ezt a néhány (főleg bogaras) képet és galériát. 

Katicabogarak a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményéből. Kattints a képre a galéria megnyitásához!

 

PÁL JÁNOS festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja, 1970 óta dolgozik tudományos ismeretterjesztő művek, illetve természetrajzi témájú kiállítások illusztrálásán. Az állat- és növényvilágot szakmailag is hiteles módon ábrázoló képzőművészek szövetsége, az ALTAMIRA Egyesület alapítója. 1978 óta a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa. Számos hazai kiállítása mellett 1976-ban Lisszabonban, 1992-ben, 1998-ban és 2000-ben Mexikó több városában voltak kiállításai. 2000-ben Brazíliában a Goiânia városi Madártani Múzeum falfestményeinek és a Tocantins Állami Egyetem (UNITINS) zoológiai intézete diorámáinak készítését bízták rá.

(Részlet Merkl Ottó: A bogarak világa – Magyarország leggyakoribb bogarai című könyv hátlapjáról (Műszaki Kiadó, 2009). A könyv 100 bogárfajról ad rövid ismertetőt, és mindegyiket Pál János festménye illusztrálja. A kis könyv a természetrajz iránt érdeklődők körében meglepően sikeres volt, a mai napig keresik és veszik. Nyilván Pál János illusztrációi adják el elsősorban.)

  

És még néhány bogár. Kattints a képre a galéria megnyitásához!

 

Messziről pont olyan Tovább
Budapest Inferno – A Molnár János-barlang titka

Budapest Inferno – A Molnár János-barlang titka

Új magyar természetfilm televíziós bemutatója

2017. július 7-én, 13:15-kor a Duna TV-n láthatja a nagyközönség a Természetfilm.hu új ismeretterjesztő filmjét a Budapest szívében, a Rózsadomb mélyén több kilométer hosszan húzódó, máig is aktív, hévizes eredetű Molnár János-barlang kutatásáról. A barlangban alkalmazott feltárási módszerek bemutatása mellett a film bepillantást ad a barlangbiológusok munkájába. A Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál nagydíját elnyert film egyedülálló víz alatti felvételeken mutatja be a kutatók lélegzetelállító kalandjait. A képi világot látványos számítógépes animációk, valamint légi- és mikroszkópos felvételek teszik teljessé.

 

BUDAPEST INFERNO TRAILER from Filmjungle on Vimeo.

Írta: Angyal Dorottya

Fotók: Természetfilm.hu

A fürdők városaként is világhírű Budapestet méltán nevezhetjük a barlangok fővárosának is. Kevesen tudják, hogy itt található az ország leghosszabb, hét barlang összeköttetéséből álló barlangrendszere, a 31 kilométert is meghaladó Pál-völgyi-barlangrendszer. Ezt is, mint a budai termálkarszt többi barlangját nagyrészt a mélyből feltörő hévizek formálták, s tették az ember számára is járható méretűvé. A víz később visszahúzódott, így a legtöbb barlang szárazra került. Kivételt képez ez alól Európa legnagyobb és leglátványosabb hidrotermális barlangja: a Molnár János-barlang, melyet mind a mai napig a mélyből érkező termálvíz tölt ki.  

budapest_inferno_still_10.jpg

A barlangban több évtizede merülő kutatóbúvárok a víz alatti járatok feltárásán és feltérképezésén, valamint a tájékozódást és nagyobb biztonságot szolgáló kötélrendszer kiépítésén dolgoznak. A barlang eddig 6 kilométernyi járatszakaszát tárták fel, és már elérték a 100 méteres mélységet is. Rendszeres merüléseik során több alkalommal találkoztak élőlényekkel a rendszer különböző pontjain, amiről beszámoltak a barlangbiológusoknak.

budapest_inferno_still_3.jpg

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Floridai Nemzetközi Egyetem, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Texasi Agrártudományi és Műszaki Egyetem tudósai az elmúlt években a barlang egyedülálló ökológiai rendszerének feltárásán dolgoztak. A filmben megismerhetjük munkamódszereiket a barlangi búvár merülés alatti mintagyűjtéstől egészen a legmodernebb genetikai vizsgálatokig. Számos szerteágazó kutatási irányvonalat tárnak elénk a film alkotói, melyek mindegyike a biológiai szempontból is egyedülálló barlang titkainak megfejtéséhez járul hozzá. A biológusok többek közt azokra a kérdésekre keresték a választ, hogyan népesítették be az állatok a felszíntől elzárt földalatti járatokat, milyen kapcsolatban állnak máshol található fajokkal, és vajon populációik hogyan maradhattak fenn a felszínről érkező szerves anyag utánpótlás nélkül. Munkájuk során több olyan rákfajra bukkantak, melyek semmilyen eddig ismert fajhoz nem sorolhatóak be. Hasonlóan érdekes felfedezés a felszíni vizekből is ismert közönséges víziászka (Asellus aquaticus) egy, a barlangi élethez alaktani bélyegekben is alkalmazkodott populációja, mely 110 ezer éve, egy eljegesedési periódus alatt húzódott a számára élhetőbb földalatti élőhelyre.



Angyal Dorottya bemutatja, hogy fénymikroszkópos technika segítségével hogyan jeleníthetőek meg az egyes barlangi rákfajok alaktani elkülönítő bélyegei

 budapest_inferno_still_8.jpg

A Molnár János-barlangot elhelyezkedése - felette egy kétmillió főt számláló, Budapest nevű metropolisz épült ki - igen sérülékennyé teszi. A kutatók azt remélik, hogy eredményeik közzétételével hozzájárulhatnak a barlang, és annak különleges ökológiai rendszerének védelméhez.

bp_inferno_poster_eng_new.jpg

   

Gyártó: Természetfilm.hu

Forgalmazza: Filmdzsungel Stúdió, http://teka.filmdzsungel.hu

Írta és Rendezte: Lerner Balázs és Balázs Gergely

Producer: Molnár Attila Dávid, Tóth Zsolt Marcell

Operatőr: Sásdi Zsolt, Tisza Balázs, Tóth Zsolt Marcell

Animáció: Palotás Kincső, Vidos Erik

Zene: Ruskó Péter, Székely Márton

Narrátor: Fekete Ernő

Szereplők: Balázs Gergely, Jorge Luis Peréz-Moreno, Brankovits Dávid, Pataki Róbert, Brankovits István, Balogh Réka, Dr. Leél-Őssy Szabolcs, Hosszú Attila, Müllner László, Zsoldos Péter, Pap Viktor, Charles Golightly, Dr. Angyal Dorottya, Sásdi Zsolt, Selmeczi Dániel

Budapest Inferno – A Molnár János-barlang titka Tovább
Őserdő Európa közepén

Őserdő Európa közepén

Kevesen gondolnak bele, hol is van Európa földrajzi középpontja. A XIX. század végén az Osztrák-Magyar Monarchia Térképészeti Intézete által végzett számítások szerint ez a pont a kárpátaljai Terebesfejérpatak (Dilove) községtől nem messze található a mai Ukrajna területén. 1887 óta több emlékművet is állítottak e tény megörökítésére. Számunkra azonban a térség igazi érdekessége az, hogy itt, a Kárpátok szívében található Európa legnagyobb összefüggő ősbükköse, ahol legalább háromszáz éve nem folytattak tervszerű erdőgazdálkodást.

Írta: Gubányi András, Erőss Zoltán és Katona Gergely

raho2.jpgŐserdő madártávlatból a rahói platóról

A több hegycsoportot magába foglaló, természetvédelmi oltalom alatt álló közel 60 ezer hektárnyi területegyüttes 1992-ben bioszféra rezervátumi státuszt kapott, majd 2007-ben a közel 15 ezer hektárnyi összefüggő ősbükköst az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.
 kidolt_fatorzs2.jpg

Erdőrészlet vihar sújtotta, kidőlt fákkal

A Bioszféra Rezervátum alapvető célkitűzései:

  • Természetvédelem és konzervációbiológia a Kárpátokban
  • Természetvédelmi és ökológiai kutatás és monitoring
  • A hagyományos gazdálkodási formák és a fenntartható fejlődés támogatása
  • Ökoturizmus
  • Környezettudatos nevelés

A rezervátum 2,5 százaléka szigorúan védett természetvédelmi terület. Botanikai és állattani szempontból a legizgalmasabb részek egészen 2061 méter magasságig - a Hoverláig, Ukrajna legmagasabb pontjáig - húzódnak. Az eddigi kutatások alapján a térségből több mint 3000 növényfajt írtak le, ebből 8 Európai Vörös Listás faj, Az eddig közölt 2500 állatfaj közül pedig 23 Európai Vörös Listás. Az Uholska környéki ősbükkösök a legkiterjedtebbek (8000 ha), a bükkfák átmérője eléri a 140 cm-t is. A melegebb részeken kocsánytalan tölgyes bükkösök és gyertyános tölgyesek, a magasabb nedves térszíneken pedig juhar-bükk vegyes erdők találhatók.

karszt-hid2.jpg"Karszthíd" Uholka fölött

Különleges társulások is előfordulnak a rezervátum területén: a nyúlfarkfüves bükkösök (Fageto-Tiliaetum sesleriosum) vagy a mészköves lejtőkön a tiszafás bükkösök.

Az ősbükkösökből több mint 1000 edényes növényfaj, közel 450 zuzmó és több mint 430 mohafaj került elő eddig. Az európai fabontó gombafajok közül sok megtalálható ezekben a bükkösökben. Mivel csak természetközeli gazdálkodás folytatható az érintett területeken, rengeteg kidőlt fával találkozhatunk, amelyek aránya átlagosan eléri a 15 százalékot. Ez az érték az erdészetileg művelt európai erdőkben egy nagyságrenddel kisebb, 2 százalék körüli. A korhadó fák paradicsomi állapotokat  teremtenek, és táplálékforrást nyújtanak a tipikus erdőlakó élőlényeknek. Igazából megbecsülni sem könnyű, hogy a gerinces állatvilágon kívül hány ezerre tehető ténylegesen a gerinctelen fauna fajszáma. A természetjárók számára is ismerős, ritka bogarak közül a remetebogarat (Osmoderma eremita), a nagy szarvasbogarat (Lucanus cervus), a havasi cincért (Rosalia alpina) a nagy hőscincért (Cerambyx cerdo), illetve a lepkék közül a t-betűs pávaszemet (Aglia tau) érdemes megemlíteni.

dsc_8038.jpgA Kárpátok vizes élőhelyeihez kötött endemikus kárpáti gőte (Triturus montandoni) tömegesen figyelhető meg késő tavasszal a hóolvadás után a magasabb, 1500 méteres régiókban

karpati_csiga2.jpgA legnagyobb erdei meztelencsiga a kékes-lilás színben játszó kárpáti meztelencsiga (Bielzia coerulans)

gimpafrany2.jpgA gímpáfrány (Asplenium scolopendrium) védett, hűvös, nedves erdőkben élő páfrányfaj. A madársóska (Oxalis sp.) kálcium-oxalát kristályokat tartalmazó levelei savanykásak

 labatlangyik2.jpg A kékpettyes lábatlangyíkkal (Anguis colchica) gyakran találkozunk az erdei ösvényeken

dsc_8199.JPG

 Feketebordás futrinka (Carabus auronitens)

Kutatócsoportunk abba a szerencsés helyzetbe került, hogy meghívást kapott a Kárpáti Bioszféra Rezervátum vezetőségétől. Közel egy hetet töltöttünk – szakmai út keretében – a rezervátum területén. A közös kutatás és tárgyalások eredményeként tudományos együttműködési keret-megállapodást írt alá a Magyar Természettudományi Múzeum és a Kárpáti Bioszféra Rezervátum a védett területek élővilágának jobb megismerése céljából.

Folytatása következik...

Őserdő Európa közepén Tovább
Tudományra új fürkészdarázs a Börzsönyből

Tudományra új fürkészdarázs a Börzsönyből

Az „Ottó-darázs” és rovarászgenerációkon átívelő története

Ismeretlen fürkészdarázsfajokért nem kell feltétlenül messzi tájakra utazni, Magyarország is tartogat még meglepetéseket. A Börzsönyből 2016-ban leírt faj történetében találkozik a Magyar Természettudományi Múzeum darázsgyűjteményének és bogárgyűjteményének múltja és jelene is.

Írta: Vas Zoltán (Hártyásszárnyúak gyűjteménye) és Merkl Ottó (Bogárgyűjtemény)

fig_1_vas.jpg

Woldstedtius merkli, eddig csak Magyarországról ismert fürkészdarázsfaj (fotó: Németh Tamás)

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság 2015–2016-ban igencsak testhez álló feladattal bízta meg múzeumunk Bogárgyűjteményét. Legalább 100 szaproxilofág (holtfához kötődő) bogárfaj legalább 3500 pontos koordinátákkal ellátott adatát kellett rögzíteni a Börzsöny minél nagyobb területéről. A hasznos adatokban, szép és ritka bogarakban, valamint nem feledhető élményekben gazdag felmérésről – melynek eredményeképpen a fajok és az adatok száma alaposan meghaladta az előírt mennyiségeket – blogunk is beszámolt itt és itt.

Darazsászó bogarászok

A börzsönyi projekt – hivatalosan az „Erdei életközösségek védelmét megalapozó többcélú állapotértékelés a magyar Kárpátokban” című, a Svájci-Magyar Együttműködési Programban nyertes pályázat (SH/4/13) része – azonban a bogarászokon és a nemzeti parkon kívül értékes szakmai eredményeket hozott a darázsgyűjteménynek is. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy Merkl Ottó és gyűjtőtársai igyekeznek elkerülni azt a „szelektív vakságot”, amiben számos más gyűjtő „szenved”: sokan csak a saját kutatási területükbe illeszkedő példányokat gyűjtik be, de a Bogárgyűjtemény munkatársai a múzeum más gyűjteményeinek gyarapodását is a szívükön viselik.

hoplismenus_pica_wesmael_1855_1.png

A Börzsönyben fakéreg alól gyűjtött igen ritka fürkészdarázs: Hoplismenus pica Wesmael, 1855. Bár nem új a hazai faunára, említést érdemel, mert ez a harmadik magyarországi példány. Az első 1905-ből, a második 1938-ból való (Illusztráció: Alexander Tereshkin, forrás: Wikimedia Commons)

Fáradozásuk a darazsak terén sokszorosan megtérült. Önmagában is szép eredmény, hogy a Pleolophus brachypterus (Gravenhorst, 1815) és Rhadinodonta flaviger (Wesmael, 1845) fürkészdarázsfajok első hazai példányait is megfogták, így ezzel nem csak a gyűjteményt, hanem a hazai faunalistánkat is bővítették. Az igazi meglepetést azonban egy olyan példány okozta, amelyről alapos összehasonlító vizsgálat során kiderült, hogy a tudomány számára még ismeretlen, leíratlan, „elnevezetlen” faj képviselője. ketten_keretesen_kicsi.jpg

A magyar faunára új fürkészdarazsak a Börzsönyből. Balra. Pleolophus brachypterus (Nagyoroszi: Nagy-völgy); jobbra: Rhadinodonta flaviger (Nagymaros: Alsó-Körtvélyes) (fotó: Németh Tamás)

A darázs éjszakai lámpázás alkalmával került elő. A módszer az éjjel aktív repülő rovarok gyűjtésének nem nélkülözhető eszköze. Az erdőszélen kifeszített fehér lepedő előtt higanygőzégő függ, melynek áramellátását hordozható generátor biztosítja, a csillagok és a Hold fénye alapján tájékozódó rovarok pedig nem tudnak ellenállni a szupernormális ingernek. A diósjenői Hosszú-bérc tölgyesének szélén, 2015. június 12-én végzett lámpázás bogarász szempontból nem volt túl sikeres – viszont így volt idő eltenni a darazsakat is. 

dscf7696.JPG

 Életkép egy új darázsfaj „születésének” estéjéről. A Woldstedtius merkli börzsönyi példányát ez a fény hívta a fehér vászonra. Balról jobbra: Szöllősi-Tóth Petra, Merkl Ottó és Grabant Aranka (fotó: Szőke Viktória)

Biztos, hogy új?

A hártyásszárnyúanyag feldolgozását végző Vas Zoltán nem számított különösebb kihívásra, amikor mikroszkópja alá került a példány. Azonnal látszott, hogy a – kissé nyelvtörős hangzású – Woldstedtius genusz valamelyik fajával van dolga, ennek a genusznak pedig mindössze 7 faja ismert a nyugat-palearktikus régióban.

A fürkészdarazsak elképesztően nagy fajszámú csoportjában az ilyen kevés fajjal képviselt genusz példányainak meghatározása valóságos pihenést jelent. Különösen szerencsés volt a helyzet azért, mert nemrégiben jelent meg egy átfogó revízió (rendszertani áttekintés) erről a csoportról, benne remek határozókulccsal. Az ilyesmi szintén ritka kincs a fürkészdarazsászok világában. fig_1_fig_2_keretes_kicsi.jpg

 A Woldstedtius merkli névre keresztelt fürkészdarázs börzsönyi példánya. Viszonylag nagy, 8 mm-es testhossza és feltűnő színezete ellenére csak 2016-ban került fel az ismert fajok lajstromára (fotó: Németh Tamás)

Azonban hiába a naprakész határozókulcs, egyik ismert Woldstedtius-faj morfológiai jellemzőivel sem egyezett meg a börzsönyi példány. Ilyenkor hosszas munka veszi kezdetét, amíg a szakember megállapítja, hogy sem Európában, sem a Föld más részén nem írták még le, nem nevezték még el ezt a fajt. Darazsunk a legszigorúbb ellenőrzések, összevetések próbája során is megőrizte egyediségét – egyetlen szépséghibája az volt csupán, hogy mindössze a bogarászok által a Börzsönyben gyűjtött egyetlen példány létezett belőle (mely végül az új faj holotípusa lett).

A több mint 150 éve gyarapodó múzeumi gyűjteményi anyag áttekintése következett, és a remélt eredmény nem maradt el: a genusz feldolgozatlan anyagai közül előbukkant még egy példány az éppen felfedezett fajból. Jó ideje várta, hogy észrevegyék, mert ezt a második példányt legalább 70–80 éve gyűjtötték Dabas környékén. Ráadásul mindez szép keretet adott a felfedezés történetének: az első, börzsönyi példány begyűjtése a Bogárgyűjtemény jelenlegi vezetőjének, Merkl Ottónak a nevéhez fűződik, a második példány gyűjtője pedig Csiki Ernő volt, aki 1897–1932 közt vezette a Bogárgyűjteményt.

Hogy a bogarászok eredményesen gyűjtik más állatcsoportok képviselőit, nem példa nélküli. Csiki Ernő (1875–1954) nem csak gyűjtött a bogarakon kívül sok minden mást is, de dolgozatokat közölt ászkarákokról, százlábúakról, egyenesszárnyúakról, hártyásszárnyúakról, lepkékről, csigákról, sőt kígyókról is. Kaszab Zoltán (1915–1986) alapozó jelentőségű mongóliai expedícióiról több mint 486 ezer állatpéldányt hozott haza; ezek közül a legnagyobb tételt (173 ezer példány) a bogarak teszik ki, de a bogarakon kívüli csoportok összesített példányszáma meghaladja a bogarakét. Természetesen nem-bogarász zoológusoknak is sajátja lehet az a hasznos szokás, hogy szakterületükön kívüli csoportok példányaival gazdagítják múzeumunkat – közülük ki kell emelnünk Topál Györgyöt (1931–2016), a múzeum Emlősgyűjteményének néhai vezetőjét, pompás argentínai, vietnami és indiai bogáranyagok értő és szorgalmas gyűjtőjét.

Keresztelő

A tudományra új fajok leírásának kétségkívül az egyik legmegkapóbb része a faj elnevezése. Ezt a hazánkból leírt új fürkészdarázs-fajt Woldstedtius merkli  néven jegyezte be e cikk első szerzője a tudományos fajnevek világába – a darázs nevében is tisztelegve Merkl Ottónak, aki bogarász létére az elmúlt évtizedekben sok ezernyi különféle darázs-, hangya- és méhpéldánnyal gyarapította a Hártyásszárnyúak gyűjteményét. A Woldstedtius merkli „hivatalos” magyar nevet ugyan nem kapott, de onnantól, hogy az új faj fotóit készítő Németh Tamás (Bogárgyűjtemény) „Ottó-darázs” névvel illette, – legalábbis múzeumon belüli használatban – ráragadt ez a név. borzsony_2016_05_05_004.jpg

Csapatban több az eredmény… A felvétel a börzsönyi munkát lezáró utolsó terepnapon, 2016, május 5-én készült. Hátsó sor, balról jobbra: Szőke Viktória, Kovács Tibor, Grabant Aranka, Szöllősi-Tóth Petra, Katona Gergely; elülső sor: Csorba Gábor, Merkl Ottó, Jókuthy Emese, Németh Tamás (fotó: Németh Tamás)

 

Köszönetnyilvánítás: Vas Zoltán munkáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatta a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj (NTP-NFTÖ-16-0304) keretében.

Tudományra új fürkészdarázs a Börzsönyből Tovább
Szöcskelesen a hadifogolytáborban

Szöcskelesen a hadifogolytáborban

„Sáskák, szöcskék gyűjtéséhez nem kell sok minden. Mindössze egy rovargyűjtő személy és némi nyílt terep. Kisebb-nagyobb korlátozással mindkettő adva volt az eselheidei, angol zónabeli hadifogolytábor területén, ahol 1946 jelentős részét töltöttem 24–25 évesen, sok ezernyi társammal együtt.”

sarkantyusimon_hadifogolytabor_eselheide.jpgA fenti sorok múzeumunk korelnök önkéntes munkatársa, Dr. Nagy Barnabás tollából származnak. Fiatal kutatóként és egyetemi oktatóként érte a második világháború, majd a behívó parancs 1944 őszén. Néhány hónap múlva már angol hadifogságban találta magát, ahol a szigorú körülmények sem csillapították kíváncsiságát az élővilág és azon belül is kedvenc rovarcsoportja, az egyenesszárnyúak iránt. A szerény lehetőségeket és szabadidejét kihasználva a tábor szöcske- és sáskafaunájának vizsgálatába fogott. Megfigyeléseiről és azok körülményeiről való visszaemlékezéseit a Magyar Természettudományi Múzeum évkönyvének legutóbbi kötetében írta meg. A cikk online is olvasható.

Puskás Gellért

Szöcskelesen a hadifogolytáborban Tovább
Tengeri szörnyek igenis léteznek!

Tengeri szörnyek igenis léteznek!

A Szent István Egyetem 1. évfolyamos biológus (BSc) hallgatói tudományos ismeretterjesztő írás elkészítését kapták feladatul egyik múzeumi munkatársunktól. A legjobban sikerült munkákat blogunkon is közzétesszük. E sorozat részeként Matuz Vanessza írását olvashatjuk a legendás és valós „tengeri szörnyekről”.

Írta: Matuz Vanessza, Állatorvostudományi Egyetem, biológus BSc 1. évf.

 1_tengeri-szornyek_web.jpg

Tengeri kígyó ábrázolása (Olaus Magnus: Historia de Gentibus Septentrionalibus című, 1555-ben megjelent könyvéből; az illusztráció közkincs)

Képzelet és valóság

Az emberiség évezredek óta hajózza a tengert. Ez a tény a természetfelettiben való hittel és a csodák iránti vággyal párosítva ahhoz vezetett, hogy a történelem során számos legenda alakult ki különböző tengeri szörnyekről. Még ma is vannak közöttünk olyanok, akik hisznek ezekben, és bizonyítani akarják a létezésüket. Ők a kriptozoológia nevű áltudomány művelői, és „felfedezéseiket” mindig gyanúsan homályos képekkel és videókkal próbálják igazolni. Ennek talán legismertebb példája Nessie, a skóciai Lock Ness-i tó szörnye, de hozzá hasonló vízi sárkányszerű lényekről hallani Írországban, Oroszországban, Norvégiában, Kanadában, Svédországban, sőt még Izlandon is. De léteznek jóval régebbi legendák is. Gondoljunk csak a görög mitológiára: Homérosz Odüsszeia című művében is szerepelnek szirének, a gyönyörű hangú, de vérszomjas emberevő sellők, és Szkülla, a Messinai-szorosnál élő többfejű tengeri sárkány, aki elragadta a leleményes hadvezér bajtársait. Aztán jött a középkor, majd az újkor, Amerika felfedezése, ezzel együtt pedig a még hosszabb, veszedelmesebb utak az óceánon keresztül. Születtek újabb legendák leviatánokról, tengeri sárkányokról és tengeri kígyókról, krakenekről (a hatalmas, hajókat elsüllyesztő polipokról), hableányokról, fókatündérekről. Bármilyen nagy is azonban az emberi fantázia, mégsem tudunk kitalálni olyat, amihez legalább részben hasonlót még soha nem láttunk. Kellett lennie valaminek a víz alatt, ami ötletet adott az elmúlt évszázadok tengerészeinek.

A tengeri kígyó

Nos, ha ott lehettem volna azon a hajón, aminek a legénysége először látott „tengeri kígyót”, és lett volna bátorságom a lényért a habok közé vetni magam, hogy aztán majd egy kötéllel kimentsenek a társaim, akkor valószínűleg egy kétségbeesetten vergődő szíjhalfélével a kezemben tértem volna vissza a fedélzetre: egy óriás hevederhallal (Regalecus glesne). Persze az, hogy közelebbről is láttuk volna ezt a halat, még így sem akadályozhatott volna meg bennünket abban, hogy csodás, kiszínezett történetekben kígyóként mutassuk be. Ugyanis tényleg nagyon hosszú, kígyószerű teste van. Bár tény, hogy oldalról lapított, a nevéhez hűen szíjszerű. Farokúszója nincsen, illetve a harcsákéhoz hasonlóan csak egy vékony szegély a hosszúkás testükön. Többi úszója közül csak a farkáig érő, lapos hátúszója és apró mellúszói vannak meg. Érdekessége, hogy igen nagy szemei és testéhez képest kicsi feje van, ráadásul a hátúszója sugaras bóbitát formál a fejére, és két tüskeszerű nyúlvány van a hasoldal fejhez közeli részén. Ezek az árulkodó nyúlványok sok korabeli tengeri kígyó ábrázoláson is láthatók, alátámasztva, hogy valójában hevederhalat láthattak a tengerészek! Már színei miatt is legendáriumba illő állat, mivel teste ezüstösen csillogó, de úszói narancssárgák. Mérete is megfelelő ahhoz, hogy tengeri szörnynek minősítsük, hiszen a legnagyobb feljegyzett példány 11 méteres volt. De aggodalomra semmi ok. Ugyan ragadozó életmódot folytató halról beszélünk, de emberre teljesen ártalmatlan. Már csak azért is, mert ritkán fordul elő a felszín közelében, a több száz vagy akár több ezer méteres mélység az igazi otthona. Előfordul a legtöbb óceánban, és a Földközi-tengerben is, tehát nem képtelenség, hogy az európai tengerészek találkoztak vele.

2_tengeri-szornyek_web.jpg

Tengeri kígyó ábrázolás (Hans Edege, 1734; az illusztráció közkincs)

3_tengeri-szornyek_web.jpg

Óriás hevederhal: a valódi „tengeri kígyó” (Forrás: felső kép: Catalina Island Marine Institute; alsó kép: Wm. Leo Smith, NAVY, All Hands magazin, 1997. áprilisi szám)

4_tengeri-szornyek_web.jpg

A kraken

A legendás kraken (P. D. de Montfort, 1810; az illusztráció közkincs)

5_tengeri-szornyek_web.jpgA tengeri kígyók után következzenek a krakenek. Sokáig lehetetlennek tartották a tudósok, hogy olyan hatalmas polipok éljenek a mélységben, amelyek képesek lennének egy hajót is elsüllyeszteni. Aztán a tenger partra vetette az óriáskalmárok (Architeuthis-fajok) több mint tízméteres tetemeit. Ezek után már csak annyi volt a biológusok feladata, hogy elszállítsák és felboncolják, tehát a szervezeti felépítésüket viszonylag jól ismerjük. Viszont arról, hogy milyen az életmódjuk, mivel táplálkoznak, meddig élnek, mekkorára nőnek meg és milyen mélységben laknak, már csak feltételezéseink vannak. Ők a mélység rejtőzködő óriásai, akik ha túl közel jönnek a felszínhez, az alacsony nyomás elpusztíthatja őket. Ennek fényében érdekes lenne, ha a középkori rajzokon az óriáskalmárok csápjai lennének azok, amik kinyúlnak a hajókra, hogy aztán összetörve rántsák őket a mélybe. Ezek a történetek valószínűleg kitaláltak. De ha egy hatalmas, félelmetes krakent kellene elképzelnem, csakis egy óriás kalmárszerű lényre gondolnék. A legújabb kutatások szerint lehetséges az is, hogy „csupán” párszáz méter mélyen élnek. Szerencsénkre eszük ágában sincsen hajósüllyesztőset játszani, ugyanis vitathatatlan, hogy egy ekkora állatnak hatalmas ereje van. Kérdezzük csak meg az ámbrás ceteket! Akarom mondani, vizsgáljuk meg az ő partra sodródott tetemeiket is – feltéve, hogy a cápák hagytak belőlük bármi megvizsgálhatót. Az ámbrás cetek ugyanis hiába közel akkorák, mint egy szilás, planktonszűrögető bálna, valójának fogas cetek, és hegyes, kúpszerű fogaik leginkább óriás kalmárra fájnak. Ezért lemerülnek értük a mélybe, és megpróbálják levadászni őket. Igen ám, csakhogy a kalmárok sem hagyják magukat, ezért hosszú tapadókorongos karjaikkal igyekeznek eltávolítani a rájuk harapó ámbrás ceteket. Az erős tapadókorongok pedig kör alakú hegeket hagynak a cetek bőrén. Tehát elég nagy erővel küzdhet egy óriás kalmár! Arról nem is beszélve, hogy ezek a mélységi csaták a cetek számára is végzetesek lehetnek. A cet emlős, időnként fel kell jutnia a felszínre levegőért, egy óriás kalmárnak viszont nincsenek ilyen problémái, és ha elég ideig tartja „karjai ölelésében” a mélyben a cetet, fordulhat a kocka.
6_tengeri-szornyek_web.jpg

A valódi kraken: óriás kalmár a madridi természettudományi múzeum kiállításában (Forrás: Wikimedia Commons, szerző: José-Manuel Benito Álvarez (Locutus Borg))

A szirének

 7_tengeri-szornyek_web.jpg

Szirének a legendákból (Forrás: Johann Ulrich Krauss, 1690; az illusztráció közkincs)

Most pedig térjünk rá a sellőkre! Bizonyára az ő létezésüknek örülnénk a legjobban az eddig felsorolt lények közül. Igazság szerint, ha Kolumbusz Kristóf Közép-Amerika (vagy, ahogy ő hitte, India) vizeiről visszatérve azt állította volna, hogy látta a sziréneket, akkor egy tudományosan teljesen helytálló tényt közölt. Az emlősök Sirenia rendjének, azaz a tengeriteheneknek egyik faja, a karibi manátusz ugyanis elfordul ezekben a vizekben. Vízilovakéra emlékeztető pofájukkal, kicsi, testtől el nem különölő fejükkel és igencsak kövér alkatukkal azonban nem kifejezetten hasonlítanak a kis hableányra. De ha csak vízszintesen álló, lapos farokúszójuk látszik, és karra emlékeztető, úszóvá módosult mellső lábuk dereng fel a homályos vízből… hát, bele lehet látni valami emberit. A mitológiai szirénekkel ellentétben azonban nem kell attól félni, hogy ezek jámbor állatok bárkit a halálba csábítanak: nincsen gyönyörű énekhangjuk, és kizárólag növényekkel táplálkoznak. Testméretük is felülmúlja egy sellőét, hiszen egyes fajok akár 4 méteresre is megnőhetnek. A csordában élő fajok egyedei összetartóak, vigyáznak egymásra, és időnként még játszani is szoktak. Az anyaállatok is nagyon gondoskodóak, két évig szoptatják a kis borjút. Származásukat tekintve hiába nevezzük őket teheneknek, valójának közelebbi rokonai az elefántoknak. Ugye mennyivel érdekesebbek és kedvesebbek, mint egy fürdőruhás nő, akinek történetesen lába helyett halfarka van?

8_tengeri-szornyek_web.jpg

Egy valódi szirén, a karibi manátusz (Forrás: NPS/Everglades National Park Photo)

 Vigyázzunk a szörnyeinkre!

Tengeri szörnyek léteznek. A legtöbb legenda és szóbeszéd mögött ott van egy hús-vér, eleven élőlény, akit láthatunk, megérinthetünk és kutathatunk. De nincs olyan csodaszerzet, aki képes lenne életben maradni a tápláléka és az élőhelye nélkül. Tehát ahelyett, hogy mindenféle kitalált lényeket üldözünk, érdemesebb lenne megismerni és megóvni a létező „szörnyeket”, hogy továbbra is szörnyülködhessünk rajtuk és gyönyörködhessünk bennük. A mítoszok rémségeivel ellentétben nincsen bennünk semmi rosszindulat, egyszerűen csak élni akarnak.

VÁRUNK LEGÚJABB KIÁLLÍTÁSUNKBA!

Egy utazás különleges képei világunk védelemre szoruló örökségéről.
Balogh Boglárka fotókiállítása A Magyar Természettudományi Múzeumba.
Kattints a képre!

szellel_szemben600px.jpg

Tengeri szörnyek igenis léteznek! Tovább
Drónok ellen szirti sast!

Drónok ellen szirti sast!

Állatok a hadviselésben - 3. rész: légi hadviselés

Sorozatunk utolsó részében rugaszkodjunk el a földi valóságtól, hogy megtudjuk, hiába a béke jelképe a galamb, nélkülözhetetlen szerepet játszott a csatatereken. Azt is megtudhatjuk, hogyan robban a denevérbomba, és hogy még a drónoknak is van "természetes" ellensége a levegőben: a szirti sas.

11_kep_dronvseaglegettyimages-635590890.jpg

Írta: Fuisz Tibor István

A hagyományos hadviselés és felderítés az elektronikai hírközlő berendezések feltalálása előtt csak a gyalogos és lovas futárokra támaszkodhatott, de sebességüket sokszorosan felülmúlták a postagalambokkal közvetített üzenetek. Persze a galambok csak abba a dúcba szállítanak üzenetet, ahol felnevelték őket, tehát bevetésük alapos logisztikai fejtörő elé állította a hadseregeket.

A legkorábbi postagalambokról szóló források szerint az ókori Egyiptomban III. Ramszesz (i.e. 1187–1156) uralkodása idején a Nílus áradásáról továbbítottak híreket az egyes városok között postagalambok.  Hamarosan a hadszínterek felett is megjelentek a szárnyas hírvivők, és a középkor és újkor csatáiba nélkülözhetetlen szerepet játszottak. A mai napig találhatók hírek arról, hogy a közel-keleti csatatereken galambpostával juttatnak információt a lázadók az ellenség hadműveleteiről egymásnak.

Az első világháborúban a harcoló felek ezerszámra használtak postagalambokat üzenetküldésre, de a német hadsereg még légi fényképezésre is használta őket. Egy Cher Ami névre keresztelt galambot francia hadi érdemrenddel tüntettek ki, miután 12 veszélyes küldetést végrehajtva 194 amerikai katona életét mentette meg a verduni csatában. Az utolsó üzenetet átlőtt mellel és szárnnyal juttatta célba, és az üzenetet rejtő fém kapszulát csak egy bőrfoszlány csatolta törött lábaihoz. A postagalambokat ráadásul nemcsak hírvivőként, légi fényképészként is bevetették.

6_kep_alternativ_bundesarchiv_bild_183-r01996_brieftaube_mit_fotokamera_cropped.jpgGalamb fényképezővel az első világháborúban (forrás)

Bizonyított tény, hogy még a második világháborúban is tömegesen használták a szembenálló felek a postagalambokat. A harcoló alakulatokon kívül különleges feladatokra is bevetették őket, például kémek titkos üzeneteinek szállítására.

Az SS főparancsnoka, Heinrich Himmler lelkes postagalamb-tenyésztő volt, és elrendelte, hogy Németország összes postagalambját foglalja le az állam. Az irányítása alatt álló egységek és a Gestapo postagalambokat használtak a tikos üzenetek továbbítására. Az angol csapatok többször észleltek Angliából a megszállt Franciaország felé eltűnő galambokat. Feltételezték, hogy ezek között a nácik számára fontos üzeneteket továbbító postagalambok lehetnek. A fegyverkezési versenyek sajátja, hogy egy-egy hadászati újításra az ellenfél is technikai fejlesztésbe fog: a postagalambok elfogására mindkét oldal solymászokat vetett be a világégés alatt (elsősorban vándorsólyom volt a kedvelt pedző madaruk).

7_kep_futi_vandor_solyom.JPGvándorsólyom (fotó: Fuisz Tibor István)

A második világháború alatt az operáns kondicionálás atyja, Frederick B. Skinner vezetésével folytak olyan kísérletek, amelyekben galambokat idomítottak arra, hogy pilóta nélküli repülőgépeket irányítsanak ellenséges hajók vagy egyéb célok felé. Egy ablakra vetített kép kopogtatásával tudták a célra irányítani a robbanóanyaggal felszerelt kis repülőt a tollas bombázók. Azonban a bevetésig ez a robbanóanyaggal felszerelt galambposta-fejlesztés sohasem jutott el. Hogy miért? Mert a saját és idegen céltárgyak azonosítása/megkülönböztetése megoldhatatlan feladat volt a kezdetleges képernyőre vetített kép alapján.

„Bat mobil” talán nincs, de denevérbomba létezett

A második világháború során az amerikai hadsereg a Japán ellen vívott harcban tömegesen repülő „biofegyvert” fejlesztett ki. A főleg fából épült hagyományos japán városok felégetésére önvezérlő gyújtóbomba-támadást terveltek ki. A több ezer méter magasból ledobott bombába ezer denevért rejtő ketrecet szereltek, ami pár száz méter magasan szabadon engedte a mexikói szelindekdenevéreket. Az állatokra 29 grammos időzítővel felszerelt gyújtóbombát szereltek. A tervek szerint tíz B-24-es bombázó fedélzetéről több mint egymillió denevért szabadítottak volna Oszaka környékén az ipari központokra. A pihenőhelyet kereső denevérek azután a város különböző pontjain okoztak volna hatalmas tüzeket.

Vajon a fegyver működőképes volt? Nos, a válasz határozott igen. A próbák során az új-mexikói Carlsbad légitámaszpont kisegítő repterét felgyújtották a bombával felszerelt elszökött denevérek, amelyek az üzemanyagtartályok alatt kerestek menedéket. A fegyver ugyan visszafelé sült el, de korántsem mondott csütörtököt.

10_kep_carlsbad_aaf_fire_after_bat_bomb_accident.jpgA lángoló Carlsbad légitámaszpont
(forrás: United States Army Air Forces - Bat Bomb: World War II's Other Secret Weapon, by Jack Couffer, University of Texas Press, 1992)

A hadifelhasználásra azért választották a denevéreket, mert képesek voltak saját tömegüknek megfelelő bombát repülve célba juttatni, és az új-mexikói barlangokban milliószámra lehetett őket befogni. Persze az sem mellékes, hogy éjszakai bombázás során is célba juttathatók, és önállóan szétszéledtek volna hatalmas területen. Hadi bevetésükre folytatott kísérleteket azért fejezték be, mert egy másik, sokkal nagyobb pusztításra képes bomba fejlesztése a háború gyorsabb befejezésével kecsegtetett.

Drónok ellen szirti sast!

A légi csatatereken az emlősök kisebb létszámban képviselt szereplők, a levegő igazi urai a fenséges ragadozó madarak. Azt gondolhatnánk, hogy mára a világűrbe telepített kémműholdak, robotrepülőgépek, lézervezérlésű bombák és precíziós fegyverek korában csökken az állatvilág harcosainak alkalmazása a csatatereken. Ennek ellentmond az a hír, hogy a drónok egyre kiterjedtebb alkalmazása miatt a hadseregek ismét szárnyas katonák bevetése mellett döntöttek.

11_kep_dronvseaglegettyimages-635590890.jpgSzirti sas drónt támad (fotó: Georges Gobet—AFP, forrás: http://fortune.com/2017/02/22/drones-eagles-france/)

A drónok olyan – távirányítással vagy önirányító vezérlő elektronikával felszerelt – kisméretű légi eszközök, amelyekkel felderítő tevékenység, térképezés és szállítás is kivitelezhető. A pilóta nélküli légi járműveket (Unmanned Aerial Vehicles) először a légierő vadászrepülőinek és a légvédelem lőgyakorlatainak célrepülőiként használták fel.  A repülőkről, hajókról, tengeralattjárókról indítható, a memóriájukban eltárolt térképeket a felszíni domborzattal összevető, és ennek alapján a célig önállóan repülő cirkáló rakéták már sokkal komolyabb harci eszközök voltak. A napjainkban elhíresült „Predátorok” kezdetben az amerikai hadsereg szemei voltak a hadszíntéren, a légi felderítés hatékony eszközeiként kezdték pályafutásukat. A mai rakétákkal felszerelt, új generációs Predátorokat számtalan, terroristák ellen végrehajtott akcióban vetették be épületek, személyek, járművek vagy harcálláspontok ellen. Ezek az eszközök magas áruk és bonyolultságuk miatt a kizárólag a legfejlettebb hadseregek és jól kiképzett személyzetük játékszerei maradtak a közelmúltig.

A hobbidrónok megjelenésével azonban a világ hadseregei és terrorelhárítói új kihívással szembesülnek. Az olcsó, bárki által megvásárolható és könnyen vezethető, sőt automatikus útvonal követésére is programozható drónokkal bárki bepillanthat egy katonai területre, de akár egy hagyományos robbanóanyaggal készült bomba vagy biológiai, vegyi ágens is célba juttatható. A mai drónok akkumulátorai, GPS vezérlése és a fedélzeti kamera képeit az irányítójához küldő távközlési rendszere rendkívül veszélyes eszközzé teheti őket. Képzeljük csak el, hogy egy felszálló repülőgép hajtóművébe irányított drón, vagy egy fontos középületre, például egy ország törvényhozó testületének épületére irányított biológiai fegyvert szállító multikopter micsoda fenyegetést jelenthet. A drónok megsemmisítése gyors mozgásuk és erratikus repülésük miatt még a számítógépes célkövető/tűzvezető rendszerrel felszerelt mesterlövész puskákkal is nehéz feladat.

 

 

A modern hadviselés számos eszközt fejlesztett ki a drónok leküzdésére. „Közelharcra” olyan sörétes lőszereket fejlesztett ki az amerikai hadsereg, amelyek több, drótokkal egymáshoz kapcsolt darabra szétesve megbénítják a drón propellerjeit. A drónok „hazatérő” vezérlő elektronikával vannak ellátva, amely abban az esetben, ha a drón és az irányító között megszakad a kommunikáció, vagy azonnal leszállítja, vagy a kiindulási pontra viszi vissza a drónt. Ezt kihasználva számos, a drón rádióforgalmazását zavaró eszközt fejlesztettek ki, és ezeket a fontos politikai találkozók helyszínének biztosítására be is vetették a közelmúltban. Elégséges a drónok elleni harchoz a fegyvertárunkban rendelkezésre álló eszközök választéka? Korántsem! A hadseregek terrorelhárítók a dollármilliókat felemésztő fejlesztés helyett ismét az állatvilághoz fordultak segítségért. Az aktív felderítést és megsemmisítést célzó egyik legizgalmasabb fejlesztésről a francia hadseregnél számoltak be. Programjuk egy 2015-ös holland próbálkozás eredményeire támaszkodik. A hadsereg a kémkedő vagy romboló drónok leküzdésére szirti sasokat vet be.

A kísérletbe bevont négy, tavaly kikelt fiatal egyed élelmét rendszeresen földön álló drónokon tálalták fel, majd oktatóik a levegőben,helyben szitáló multikopterek kíméletlen levadászására oktatták őket. A következő lépésben már repülő drónok voltak a célpontok, de ezek sem jelentettek akadályt a sasok számára. Akár másfél kilométeres távolságról is képesek utolérni, majd elfogni és a földre levinni, megsemmisíteni a céltárgyat. Ha figyelembe vesszük, hogy egy kifejlett szirti sas akár zergékre is rátámad, talán már nem is csodálkozunk azon, hogy a drónok sem állítják megoldhatatlan feladat elé a sasokat.

És persze a high-tech csavar sem maradhat el a történet végéről. A szirti sasok lábát és karmait a golyóálló mellényekben is használt kevlár és nagy szilárdságú műanyag felhasználásával készült felszereléssel védelmezik a drónok gyorsan forgó propellerei ellen.

Nos, a francia irodalom előtti tisztelgésünk jegyében hadd áruljam el a négy sas nevét is az olvasóknak. Dumas hősei: Athos, Porthos, Aramis és persze D’Artagnan, a modern, szárnyas muskétások védelmezik a francia hon légterét. 

Ha egy viselkedéselem gyakoriságát szeretnénk megváltoztatni, esetleg valamilyen ingerhez kötni a megjelenést, akkor kiváló eszköz az operáns kondicionálás. Az állat viselkedésrepertoárjának valamelyik véletlenszerűen megjelenő elemét a kiképző/kísérletvezető azonnal jutalmazással díjazza. A híres Skinner dobozba helyezett kísérleti állat a normális felderítő tevékenysége során megnyomja például az ott elhelyezett pedált. Ha nem történik semmi a környezetében, a pedál megnyomása még többször is megismétlődhet, de ezt az "alapjárati" rátát drámai módon növelhetjük, ha a pedál nyomásához valamilyen megerősítés, például egy jutalomfalat jár. A kísérleti állat gyakorlatilag megállás nélküli pedálozásra is rávehető a megfelelő jutalmazási rendszer kialakításával. Ha pedig valamilyen környezeti inger (például egy fény felvillanása vagy a mentőhelikopteren ismertetett narancssárga mentőmellény megpillantása) után fellépő pedálnyomást (vagy bármilyen viselkedés elemet pl. kopogtatást) jutalmazunk, akkor az adott ingerrel azonnal kiváltható az általunk elvárt magatartás. Több megerősített viselkedéselem egymáshoz kapcsolásával, "láncba fűzésével" pedig akár egy komplett akciósor is betanítható a kísérleti állatnak. (Gondoljunk csak a cirkuszban bukfencező nagymacskákra, vagy az agility versenyen akadályok között cikázó border collie-ra).

 

Drónok ellen szirti sast! Tovább
Beremendi apróságok

Beremendi apróságok

Avagy mire jó egy mészkőbánya?

A mostanában divatos kifejezéssel egyszerűen tájsebnek nevezik a felszíni művélésű bányákat, bár az ezekből kikerülő nyersanyagokra vitathatatlanul szükségünk van mindnyájunknak. Ezen kívül egy ilyen bánya kedvelt terepe az ásványgyűjtőknek, és egyáltalán nem utolsósorban a bányászott mészkövek üregeiben, barlangjaiban felgyülemlett agyagos üledékek sokszor igen gazdag ősmaradvány-együtteseket rejtenek.

Írta: Szentesi Zoltán

A kincset érő mészkőbánya

A beremendi rögként is ismert Szőlő-hegy sötét színű, alsó-kréta (kb. 100 millió éves) mészkövét valószínűleg már évszázadok óta bányásszák, de az építőiparban nélkülözhetetlen cementet csak 1909 óta állítják elő belőle. A bányaművelés egy különleges ásványvilágú kristálybarlangot is feltárt, mely kiemelt jelentősége miatt országos védettséget kapott. 

ami_a_beremendi_szolo_hegybol_megbekeleskapolna.jpgAmi a beremendi Szőlő-hegyből maradt, középen a Kristálybarlang hernyószerű védősávjával (forrás: http://megbékéléskápolna-beremend.hu/volt-egyszer-egy-domb)

A bánya mészköveinek hasadékait, üregeit kitöltő ősmaradvány-tartalmú üledéket már a XIX. század első felétől vizsgálta korának kiváló polihisztor tudósa, Petényi Salamon János (1799–1855), aki a magyar gerinces őslénytan kutatásának alapjait tette le ezzel. Az idők során számos kutató követte példáját, köztük múzeumunk egykori kiváló kutatója, muzeológusa, Jánossy Dénes, kinek a beremendi ősgerinces lelőhelyekről gyűjtött anyagát a Magyar Természettudományi múzeum őrzi.

A hegybe zárt őstörténet

A beremendi Szőlő-hegy mészköve összesen 26 olyan üreget, barlangot rejtett melyekből ősgerinces ősmaradványok kerültek elő. Ezek a pliocéntől (kb. 3,3 millió év) a jégkorszak vége feléig (kb. 400 ezer év) tartó időszakot képviselik, nagyszerű lehetőséget nyújtva az ősfauna időbeli változásainak vizsgálatára. Azért különösen érdekes ez a kor, mert az egykori szubtrópusi környezet ekkor alakult át a ma is jellemző mérsékelt övivé és alakult ki a mára is jellemző élővilág.
 valogatot_beremendi_osmaradvanyok_szentesizoltan.JPG

 Válogatott beremendi ősmaradványok (fotó: Szentesi Zoltán)

A lelőhelyekről előkerült ősmaradványok között előfordulnak nagyemlősök (patások, medve, kardfogú tigris stb.), de a legjelentősebbek a kisgerincesek mind számukat, mind őskörnyezet-jelző értéküket tekintve. A leggyakoribbak a denevérek, cickányok, kisméretű rágcsálók fogai, csontjai, de nem ritkák a szalamandra-, béka-, gyík- és kígyófélék maradványai sem. A kisemlősök, különösen a pocok-félék, rövid fajöltőjük miatt kiválóan használhatók korjelzésre. A ma is élő és megfigyelhető fajoknak pedig a környezetjelző szerepe igen jelentős beleértve a csúszómászókat is. Nemcsak az egykori hőmérséklet és a csapadékmennyiség változásaira kaphatunk választ ezekből az ősmaradványokból, hanem például a növényzettel borítottság mértékére, patak vagy tó közelségére a leleteket magába rejtő üreghez.

Látogass el Műhelytitkok című programunkra június 3-án, és próbáld ki magad őslénykutatóként! Beszélgetéssel, információcserével egybekötött csontocska és fogválogatással, nézegetéssel meg- és felismeréssel várunk! 

Beremendi apróságok Tovább
„Egy ismeretlen ismerős: a kvarc” - Interaktív ismerkedés az év ásványával, a kvarccal, Papp Gábor mineralógus segítségével

„Egy ismeretlen ismerős: a kvarc” - Interaktív ismerkedés az év ásványával, a kvarccal, Papp Gábor mineralógus segítségével

Műhelytitkok 2017. május 27-én 10–14 óra között a múzeumban!

Szöveg és képek: Jánosi Melinda

hegyikristaly.jpg

Kvarc (hegyikristály), Bourg d’Oisans, Franciaország A KIVÁLASZTOTTAK – az év fajai, 2017. című időszaki kiállításban látható a példány

Ismerősen cseng számodra is a kvarc szó? Mi jut róla eszedbe?

A Minecraft számítógépes játék ifjú rajongóinak bizonyára az „alvilági kvarc érc” vagy éppen a „kvarcblokk” elnevezés ugrik be, míg az idősebbeknek a kvarclámpa képe villan fel, hiszen egykor szolárium helyett azzal barnították, gyógyították magukat. Legtöbbünknek a kvarc talán a kvarcóra elnevezésből ismerős. Vajon mi közük lehet a 2017-es év ásványához, a kvarchoz?

achatok.jpg

Mikrokristályos, sávos kvarcváltozatok (achátok) az MTM ásványtani állandó kiállításán 

Egészen biztos, hogy már a legkisebbek is találkoztak homokozás, kavicsgyűjtögetés közben ezzel az anyaggal, a földkéreg egyik leggyakoribb ásványával. Az iskolások a kémia és a földrajz órák keretében ismerkedhetnek meg vele. A felnőttek pedig munkájukban, építkezés közben vagy a háztartás vitele során sok területen veszik hasznát a kvarcnak.

Melyek a kvarc hasznos vagy érdekes tulajdonságai és hogyan hasznosítjuk őket? Nemcsak erről lesz szó a szombati foglalkozáson, de felvillan a kvarc megannyi arcvonása, hiszen a homokszem, az üveg, a fémszilícium, a királyi jogar vésett gömbje, a számtalan színes drágakő a püspöklila ametiszttől a sárga citrinen át a kék kalcedonig vagy a sokszínű achátig vagy éppen az egyszerű tűzkő, melyet már az ősember használt, mind-mind kvarc anyagú, vagy éppen belőle készül.

flintstone.jpgPattintott kőeszközök – A KIVÁLASZTOTTAK – Az év fajai, 2017. c. időszaki kiállításból

 A „Műhelytitkok” foglalkozás keretében igyekszünk választ adni ezekre a kérdésre is, miközben a kézbe vehető példányok segítségével megismerkedhetsz „az ezerszínű és ezerarcú kvarccal”, a 2017-es év ásványával, majd egy kis kvarchoz kapcsolódó kézműveskedésre is alkalom nyílik.

 

Mindenkit szeretettel várunk május 27-én, szombaton 10 és 14 óra között a Kupolacsarnokban!

 

„Egy ismeretlen ismerős: a kvarc” - Interaktív ismerkedés az év ásványával, a kvarccal, Papp Gábor mineralógus segítségével Tovább