Magyar Természettudományi Múzeum Blog

RÉGI-ÚJ NYERTESE LETT A VARÁZSLATOS MAGYARORSZÁGNAK

RÉGI-ÚJ NYERTESE LETT A VARÁZSLATOS MAGYARORSZÁGNAK

Izgalmas bejelentésekkel teli díjátadóban lehetett része annak, aki elment, vagy élő internetes adásban követte végig a Varázslatos Magyarország 2016-os fotópályázatának kiállításmegnyitóját.

varazslatos_magyarorszag_4.jpg

Hetedik alkalommal osztottak díjakat a Magyar Természettudományi Múzeumban az 50 legeredményesebb fotósnak hazánk egyik legnehezebbnek mondható természetfotó-pályázatán, a Varázslatos Magyarországon. Hogy miért is nehéz? Maguk a fotósok vallották be, nagy elszántságot kíván az a feladat, hogy valaki 10 hónapon keresztül folyamatosan tudjon magas színvonalú képeket benevezni a versenyre, odafigyelve arra is, hogy Magyarország nemzeti parkjainak élővilágának és értékeinek bemutatása legyen a fókuszban. Ennek ellenére egyre népszerűbb a pályázat a profi és az amatőr természetfotósok körében. 2016-ban is minden hónapban 4-4 kategóriában (Varázslatos Magyarország természeti szépségei, madarai, egyéb állatai és Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből) lehetett nevezni, ezek közül a 8 legeredményesebb hónap pontszámai kerültek összesítésre mindenkinél, és így a legtöbb pontot szerző fotós nyerte el a fődíjat. Idén egy már rutinosnak nevezhető győztest hirdettek ki a Varázslatos Magyarország legjobb természetfotósának, hiszen Daróczi Csaba negyedszer vehette át ezt a kitüntető címet, a második helyezett pedig Hargitai László lett.

2_kep.jpg

Daróczi Csaba a 2016-os Varázslatos Magyarország első helyezettje

Két plusz kategóriában is indulhattak tavaly a pályázók. Harmadszor hirdették meg a Földművelésügyi Minisztérium és a Turista Magazin támogatásával az „Ember a természetben” kategóriát, amelynek első helyezettje Szatmári Zsolt lett, aki blogjával rendszeresen jelentkezik a turistamagazin.hu oldalán is.

3_kep.jpg

Szatmári Zsolt: A hegy gyomrában (Ember a természetben kategória július 1. helyezett)

 A díjátadót Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. alapítója nyitotta meg, majd dr. Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a megjelenteket.

varazslatos_magyarorszag_3.jpg

dr. Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára

A megnyitón dr. Csorba Gábor tudományos és gyűjteményi főigazgató-helyettes is felszólalt.

varazslatos_magyarorszag_1.jpg

 dr. Csorba Gábor tudományos és gyűjteményi főigazgató-helyettes

Ezután a pályázat zsűrijének elnöke, dr. Kalotás Zsolt értékelte a tavalyi pályamunkákat, és a megérdemelt elismeréseken felül felhívta a pályázók figyelmét arra, hogy a pályázati kiírást figyelmesen olvassák el, mert sok fotót a nem megfelelő feltöltés miatt voltak kénytelenek kizárni. Valamint megkérte a fotósokat, hogy a következő évadban szenteljenek több figyelmet az Őrségi, Fertő-Hanság és Aggteleki Nemzeti Parkoknak, amelyekről kevesebb kép érkezett be a pályázatra. A beszédeket az idén 40 éves Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, Róna Kálmánné zárta.

4_kep.jpg

Dr. Kalotás Zsolt a Varázslatos Magyarország zsűrijének elnöke

A díjátadót egy meglepetés-különdíj bejelentésével kezdte Gaál Péter. Mind a zsűri, mind a szervezők nagyon sok olyan művel találkozhattak, ami őket is ámulatba ejtette. Ilyen fotó Gutter Krisztián Lillafüred varázsa című éjszakai képe is, amiért a szervezők a 2017-es évadra ingyenes képfeltöltéssel jutalmazták.

5_kep.jpg

Gutter Krisztián: Lillafüred varázsa (Varázslatos Magyarország természeti szépségei kategória október 2. helyezett)

A pályázat képeiből összeállított diaporámás vetítés után újabb izgalmas bejelentés következett. Gaál Péter színpadra szólította a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetségének elnökét, Fáth Pétert, és elmondta, hogy a két szervezet ezentúl igyekszik segíteni egymás munkáját. Régóta tervezett folyamat indul el ezzel, hogy legyen egy aktív együttműködés a magyar természetfotós pályázatok és azok között a szervezetek között, akik Magyarország természeti értékeit szeretnék bemutatni és megóvni.

6_7.jpg

Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapítója (balra) és Fáth Péter a naturArt elnöke (jobbra)

Ezek után a Varázslatos Magyarország díjait a két Péter együtt adta át, és a Varázslatos Magyarországunk fotóalbum mellé, amely a kiállítás anyagából állt össze, minden díjazott kapott egy naturArt-os Az Év természetfotói Magyarország albumot. Az első két helyezett díjainak átadásában pedig Máté Bence is segédkezett.

8_kep.jpg

Daróczi Csabának gratulál Máté Bence a 2016-os első helyezésért

Hatalmas tapsot kapott az az alig 13 éves fiú, aki a Turista Magazin „Ember a természetben” kategóriájában 3. helyezést ért el. Koncz-Bisztricz Tamás lett a „Legtöbb fotót feltöltő pályázó”, valamint a „Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből” kategória 2. helyezettje is. Öt éves kora óta fotózik, és már nagyon sok fotópályázaton indult, amiken több díjat is nyert.

9_kep.jpg

Koncz-Bisztricz Tamás, aki fiatal kora ellenére több első helyezést is bezsebelhetett 2016-ban a VM havi pályázatain:

Repülők (balra fent) - Ember a természetben kategória november 1. helyezés

Átváltozás (balra lent) - Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből kategória augusztus 1. helyezés

 Ahogy Gaál Péter is fogalmazott a hivatalos program végén, jó látni, hogy a felnövekvő generációban is akad szép számmal lelkes természetszerető, akik követve az idősebbeket, igyekeznek megmutatni fotóik segítségével hazánk természeti értékeit. Ezt megerősítvén záróakkordként Péter bemutatta kisfiát is, remélvén, hogy ő is hasonlóképpen folytatja majd ezt az utat.

10_kep.jpg

Gaál Péter és kisfia

Péter végül kihírdette a 2017-es évad indulását, a pályázati képeket április 1-től lehet feltölteni a Varázslatos Magyarország oldalára. Egy új kategória indulását is bejelentette, amely bár nem fog beleszámítani az összesített ranglistába, de a szervezők szeretnének nyitni a világ nemzeti parkjai felé. Az új kategória neve: „Képek a nagyvilágból”.

Ezután az amúgy főként magányosan alkotó fotósok egymás kiállított képeit csodálva beszélgettek szakmáról, érdekes és izgalmas fotós sztorikról, és gratuláltak egymásnak a szép teljesítményekért. Voltak, akik egymást fotózták műveik előtt. Itt például Potyó Imre állt be egy közös képre a kiállított fotókkal, a kamera másik oldalán Ravasz Balázs:

11_kep.jpg

Potyó Imre denevéres fotója tőle balra látható

Számunkra jó érzés volt azt hallani, hogy az egyébként mindenhol előforduló karrierharc helyett, ami azért a természetfotósokat se kerüli el, inkább a vidám, érdeklődő, egymást segítő és elismerő beszélgetések voltak ezen az estén a jellemzők. Igaz, elcsíptünk egy mondatot a tavalyi nyertes Potyó Imrétől, amit az idei első helyezettnek, Daróczi Csabának címzett: „Jövőre megküzdünk!” Mi már alig várjuk!

A most megynyitott kiállítást egészen április 17-ig lehet még megnézni a Magyar Természettudományi Múzeum kupolatermében. Cím: 1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.

 forrás: turistamagazin.hu

RÉGI-ÚJ NYERTESE LETT A VARÁZSLATOS MAGYARORSZÁGNAK Tovább
Ne félj, ismerd meg!

Ne félj, ismerd meg!

Négy részes előadássorozat természettudományos tévhitek eloszlatására, kézbe vehető gyűjteményi példányokkal

nefeljcsik.jpg

A jegyek és bérletek váltása a helyszínen, az előadás kezdete előtt a jegypénztárban lehetséges. Az előadásokat 12 éven felülieknek ajánljuk, 6 éves kor alatt ingyenesek.

Az előadásokra regisztrálni e-mailben a termeszettudomanyi@gmail.com címen lehet.

 Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum
               1083 Budapest, Ludovika tér 2.
               Semsey előadóterem

Jegyár: 600Ft / előadás 
Bérlet: 2000Ft (4 előadás)

Bérlet váltása esetén egyszeri ingyenes belépést biztosítunk az április 13-án nyíló Jégkorszaki rejtvények című kiállításunkra.

Az előadások időpontjai és témái: 

(Méret)aránytalan félelmek: a rettegett amazonok, a darazsak

április 6. 17.30 – 19.00

előadó: Vas Zoltán 

ne_felj_ismerd_meg_darazsfo_papp_zsuzsanna.jpgMagyarországon talán egyetlen állatcsoportot sem övez olyan mértékben eltúlzott félelem, mint a társas darazsakat, ráadásul erre a különböző médiumokban a darazsakról közvetített badarságok csak ráerősítenek. A jelenlétükre adott félelmi reakcióink pedig csak annak a valószínűségét növelik, hogy a darázs is fenyegetve érzi majd magát, és végül tényleg szúrás lesz a vége. Az életmódjuk, szokásaik megismerése viszont ad valamit, amit az ismeret nélküli félelem elvesz: azt hogy mindazért, amire képesek, „szeretet” nélkül is tudjuk csodálni őket, megadva nekik azt a „tiszteletet”, tartva tőlük pont annyira, ami kell ahhoz, hogy az esetek döntő többségében háborítatlanul megférhessünk egymás mellett. A társas darazsak szépségét, elképesztően összetett életvitelét és építészetét, viselkedését Vas Zoltán, a múzeum Hártyásszárnyúak gyűjteményének muzeológusa mutatja be.

Elménkbe kígyózó félelem

április 27. 17.30 – 19.00

előadó: Vörös Judit 


ne-felj_ismerj_meg_kigyo_nev.jpgA kígyó szó hallatán sokakat rögtön dermesztő  félelem, még többeket legalábbis viszolygás fog el. Pedig többségük, kiváltképp Magyarországon, ártalmatlan az emberre. Megnyugodhatunk: nem kell mentőt hívnunk "kígyómarás" esetén egy börzsönyi kirándulás során, mert ahogy medvékkel nem, úgy viperával sem találkozhatunk ott. Ha alaposabban megismerjük a kígyók megjelenését, életmódját, előfordulását, láthatjuk, hogy valójában nagyon érdekes, látványos és különleges állatokról van szó.

A magyarországi kígyófajokat Vörös Judit herpetológus, a múzeum Kétéltű- és Hüllőgyűjteményének muzeológusa mutatja be.

Miért féljünk, és miért ne féljünk a csípőszúnyogoktól?

május 4. 17.30  19.00

előadó: Soltész Zoltán 

ne_felj_ismerd_meg_tigrisszunyog_nev.jpgA csípőszúnyogokkal szinte minden ember került már közelebbi kapcsolatba. Csípésük igen kellemetlen viszkető érzést és bőrirritációt okoz, és a zümmögésüket is nehezen tűrjük. De a legnagyobb problémát a kórokozók terjesztésével okozzák. Az utóbbi néhány évben megjelent hazánkban három, Európában invazívnak számító faj, melyek potenciálisan több betegséget terjesztenek, mint az őshonos fajaink. De valóban kell-e ennyire tartanunk a Magyarországon élő fajok csípésétől? Milyen betegségeket terjesztenek hazánkban valójában, és hány ember fertőződik meg itthon? Az ember számára milyen haszna van ezeknek az állatoknak?

Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk Soltész Zoltán dipterológustól, a Kétszárnyúak gyűjteményének kutatójától.

A lovakat nem lövik le, ugye? – Avagy hogy kerülnek emlősállatok a múzeumba? Gyűjteménylátogatás az Emlősgyűjtemény mélyraktárában

május 18. 17.30  19.00

előadó: Csorba Gábor 

ne_flej_ismerd_meg_melyrakt.jpgBizony, ma már sem lovakat, sem más emlősöket nem ölnek meg azért, hogy múzeumban kiállíthatók vagy tanulmányozhatók legyenek. Kittenberger Kálmán a XIX. században még azért is vadászott, hogy a Természettudományi Múzeum gyűjteményét gyarapítsa. Ma már ilyen gyűjtés nem lehetséges.

Hogy kerültek emlősök a múzeumba régen és ma? Ezekre a kérdésekre kapunk választ Csorba Gábor emlőskutatótól, a múzeum tudományos és gyűjteményi főigazgató-helyettesétől.

 

 

Ne felejtsd el, itt regisztrálhatsz: termeszettudomanyi@gmail.com 

Ne félj, ismerd meg! Tovább
Noé bárkája után szabadon

Noé bárkája után szabadon

Ízeltlábúmentés az Abaligeti-barlangban

 

Írta: Angyal Dorottya

Fotó: Illés Andrea, Németh Tamás, Korsós Zoltán, Ľubomír Kováč, Andrej Mock és Angyal Dorottya

 

„Hajónapló 2017. március 4., szombat reggel fél nyolc. Süt a nap és jólesően langyos a levegő, ráadásul újra a magyar mediterráneumban vagyok. Az abaligeti kutatóházban a társaim már kábán készülődnek, ami egy kicsit az ébredező tavaszi légy gyenge próbálkozásira emlékeztet. Fél kilenc is elmúlik, mire az összes sisak, rovarszippantó, overál, jegyzetfüzet, gumicsizma és fényképezőgép testekre és zsákokba kerül, és mi hónunk alatt egy létrával útnak indulhatunk. Egészen rendhagyó programot eszeltünk ki erre a kellemes napra: állatokat mentünk. De nem ám akárhonnan, hanem a Mecsek legnagyobb és legismertebb barlangjából. És nem ám akármilyen állatokat, hanem olyan ízeltlábúakat, melyeket annak idején itt fedeztek fel, és amelyek alig-alig fordulnak elő másutt a világon. Mondhatni hungaricum-ok.”

Mikor Mattenheim József molnár néhány bátor falubeli legény kíséretében 1768-ban először hatolt az Abaligeti-barlang mélyére, ott már évezredek hosszú sora óta fejlődött az élet. Olyan élőlények népesítették be, amelyek biztonságos otthonra, védelemre leltek a földalatti járatokban és vizekben. Védelemre az éghajlatváltozás szeszélyei ellen, a kinti világban rájuk leselkedő ragadozók és vetélytársak ellen. Közben fokozatosan alkalmazkodtak a fény hiányához, a kevés elérhető tápanyagforráshoz és az állandó hűvös hőmérséklethez. Így történt, hogy ott voltak még akkor is, amikor Kölesy Vince és Mestrovich Antal ispán urak 1819-ben bejárták a barlangot, és elkészítették annak első térképét.

Ott voltak természetesen akkor is, amikor a tudósok először rájuk találtak. Elsőként Daday Jenő, a Magyar Nemzeti Múzeum kurátora. Egy 10-12 mm hosszú, szem nélküli, fehéres színű „ezerlábúra” bukkant, melyet Brachydesmus troglobius néven írt le a tudomány számára. Az állat a karimás ikerszelvényesekhez tartozik. Azért „karimás”, mert háti lemezei kétoldalt jellegzetesen megnyúltak, ami hát-hasi irányban lapított megjelenést kölcsönöz neki. A szelvényenként két pár lábat viselő ikerszelvényesek fontos lebontó szervezetek, hiszen főként elpusztult növényi maradványokkal táplálkoznak. Nem tévesztendők össze a ragadozó életmódot folytató, gyors mozgású százlábúakkal.

brachydesmus_troglobius.jpgBrachydesmus troglobius Daday, 1889 – az Abaligeti-barlangból leírt karimás ikerszelvényes (Fotó: Korsós Zoltán)

Egy másik, a „szövő ikerszelvényesek” csoportjába tartozó faj szintén ebből a barlangból került elő, melyet Karl Verhoeff német zoológus-muzeológus Hungarosoma bokori néven írt le. A csoport nevében a „szövő” jelző arra utal, hogy a lerakott petéket az anyaállat selyemszövedékből készült fészekbe helyezi, hogy így óvja őket a kiszáradástól.

hungarosoma-bokori.jpg

Hungarosoma bokori Verhoeff, 1928 – az Abaligeti-barlangból leírt szövő ikerszelvényes faj (Fotó: Ľubomír Kováč & Andrej Mock)

Három további gerinctelen állatfajt írtak le a kutatók az Abaligeti-barlang patakjából és kisebb állóvizeiből: az ősi bélyegeket hordozó, féregszerűen szelvényezett testű magyar vakvíziászkát (Protelsonia hungarica), a vakrák mércével mérve is meglehetősen apró, a repedéshálózat vizéből a barlangba került Gebhardt-vakbolharákot (Niphargus gebhardti), és a mindössze 2 mm-es, áttetsző héjú, a köveket borító biofilmen táplálkozó magyar vakcsigát (Bythiospeum hungaricum). E fajok leírása a 20. századi magyar zoológia egyik legkiválóbb - de antiszemita tanai miatt egyben legmegosztóbb - alakjához, Méhelÿ Lajoshoz, továbbá a berlini múzeumban kutató Adolf Schellenberghez és a puhatestűek elismert hazai tudorához, Soós Lajoshoz köthető. A barlang élővilágának jobb megismerésében felbecsülhetetlen szerepe volt a kor jeles barlangbiológusainak, Bokor Elemér, Gebhardt Antal és Dudich Endre professzoroknak is.

vizi-gerinctelenek.jpg

Az Abaligeti-barlangból leírt három vízi gerinctelen faj. A) Protelsonia hungarica Méhely 1924, B) Niphargus gebhardti Schellenberg 1934, C) Bythiospeum hungaricum (Soós, 1927) (Fotó: Németh Tamás)

Mindebből sejthető tehát, hogy az Abaligeti-barlang - több mecseki barlanghoz hasonlóan - igen különleges, és hazai viszonylatban gazdag faunával rendelkezik. Ennek oka leginkább a hegység földtörténeti múltjában, védett földrajzi helyzetében és elszigeteltségében keresendő. A fent említett fajok egy része kizárólag a Mecsek-hegység földalatti élőhelyeiről ismert, eltűnésük tehát hatalmas veszteség lenne.

Az utóbbi években újra felkerestük ezeket a titokzatos állatokat, és néhány begyűjtött példány alapján, modern összehasonlító taxonómiai módszereket alkalmazva, nemcsak rendszertani helyzetüket tisztáztuk, de elkészítettük gazdagon illusztrált leírásaikat is, és feltérképeztük filogenetikai helyzetüket. Adatokat gyűjtöttünk a már ismert és újonnan kimutatott előfordulási helyeikről. Populációméretüket és ökológiai igényeiket figyelembe véve javaslatokat tettünk védelmük kidolgozására. Ez a munka többek közt a Magyar Természettudományi Múzeum, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pannon Egyetem, a Ljubljanai Egyetem és a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem kutatóinak együttműködésében zajlott. (Fontosabb publikációink elérhetőségét a cikk végén találják.)

A triász korú mészkőben kialakult, aktív patakos Abaligeti-barlangot azonban legtöbben a régió fontos idegenforgalmi célpontjaként ismerik. Évszázadok óta nagy érdeklődés övezi, évről-évre turisták tízezrei csodálják meg meanderező, cseppkövekben gazdag főágát. 1996-ban a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vette át a barlang kezelését a Baranya Megyei Idegenforgalmi Hivataltól. Ettől kezdve több szakaszban korszerűsítették a barlang berendezését: szakaszolt világítás került a főág kiépített járatába, a barlangi környezetbe jobban illeszkedő betonjárdákat, korlátokat és lépcsőket alakítottak ki. Jelenleg újabb korszerűsítés zajlik. Aktuálissá vált az omlásveszély elhárítása, az elektronikus rendszer átalakítása (hamarosan audiovizuális berendezések várják majd a látogatókat) és a lámpatestek cseréje, ami a lámpaflóra eltávolításával jár együtt.

Éppen ez utóbbi volt miniexpedíciónk apropója. A lámpaflóra az idegenforgalmi barlangokra jellemző jelenség, a képződményeket megvilágító lámpák fénykörében kialakuló zöld növények (algák, mohák és páfrányok) alkotják. Sok látogató úgy gondolja, hogy ezek a növények a barlang részét képezik, holott erről szó sincs. A lámpaflóra fajai a barlangbejárat tágabb környezetéből - a talajról és a sziklák falairól - származnak. Leggyakrabban a legközönségesebb, jól szaporodó felszíni fajok kerülnek be a barlangba, amelyek megtelepedése több szempontból is aggályos az üzemeltetés és a természetvédelem számára. Egyrészt eltakarják az eredeti képződményeket, másrészt a nagyobb szerves anyag mennyiség megjelenésével a kevés táplálékra berendezkedett barlangi fauna ökológiai egyensúlyát is felboríthatják a felszínről bekerült vetélytársak.

Mindez kétségkívül igaz, de az utóbbi jelenséget ebből a barlangból nem tudnám igazolni. Épp ellenkezőleg. Hat évre visszanyúló kutatásom során azt figyeltem meg, hogy a barlang ritka és bennszülött gerinctelen fajai egyenletesen alacsony egyedszámban előszeretettel tartózkodtak a lámpaflórán, ahol a szakaszos megvilágítás ellenére hosszú időt töltöttek el, feltehetően táplálkoztak is a növényzeten. A felszínről a barlangba került kompetítoroknak nem láttam nyomát.

Mivel tudtam, hogy a lámpaflóra napjai a barlangban immár meg vannak számlálva - a mechanikai és vegyi úton történő kezelés után írmagjuk sem marad majd -, úgy gondoltam, akcióba lépünk és összegyűjtjük a rajtuk élő kicsiny, de annál nagyobb jelentőségű állatokat, hogy aztán a barlang egy zavartalan szakaszán elengedjük őket. A tervemet a nemzeti park szakemberei és a felújítást végző kivitelező cég egyaránt helyeselték, minden szükséges segítséget megkaptunk.

Nincs más hátra, mint megismerni magát az akciót, képekben.

Útnak indulunk a kutatóházból. A létra még jól jöhet a magasan fekvő flórafoltoknál.

utnak-indulunk.jpg

Sok helyen találunk növényzetet, néhol egészen nagy mennyiségben. A legtöbb folton vannak ízeltlábúak, leggyakrabban a barlangból leírt, fent említett karimás ikerszelvényes.

rakott3.jpg

Puha, alumíniumból készült csipesszel óvatosan összegyűjtjük a flóráról a „nagyobb” példányokat, míg rovarszippantóval az apróbbakat. Tudom, igazából mindegyik nagyon kicsi. De a dolog nem reménytelen: a társaim már ügyesen észreveszik őket.

rakott2.jpg

Egyre több faj egyre több egyede kerül a gyűjtőedénybe. Végül 10 fajt számlálok össze köztük olyan ritkaságokkal, mint a barlangból leírt Hungarosoma bokori és Brachydesmus troglobius (melyek mostmár tudjuk: ikerszelvényesek), egy összegömbölyödésre képes gömbsoklábú faj (ez is ikerszelvényes), egy kaszáspókfaj (Mitostoma chrysomelas) mely az aggteleki Baradla-barlangból is ismert, továbbá több ugróvillás faj (ősi testfelépítésű, elsődlegesen szárnyatlan hatlábúak), amelyek nagy valószínűséggel teljes életciklusukat a barlangban töltik.

gyulnek_a_peldanyok.jpg

A barlang egy távoli, természetes állapotában megmaradt zugában már jó ideje korhad néhány fadarab. Az ehhez hasonló penészes, morzsalékos bomló növényi anyag a szárazföldi barlangi gerinctelenek egy másik kedvelt tápanyagforrása. Itt rakunk „fészket” állatainknak, és szabadon engedjük őket.

 rakott1.jpg

Elkészült hát a menedék (társaim szerint „Dorka bárkája”), és csak remélni tudjuk, hogy az ide áttelepített állatok kedvező létfeltételeket találnak.

dorka_barkaja.jpg

Újra a felszínen az elégedett csapat. Segítségemre voltak (balról jobbra): Varga Nikoletta, Milotta Péter, Nacsa Béla és Illés Andrea, a Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület tagjai.

az-elegedett-csapat.jpg

„Hajónapló ugyanaznap, délután fél négy. Hüllők módjára sütkérezünk a tó partján, kézről-kézre jár a pécsi sör. Boldog vagyok, de mégis a helyzet abszurditására gondolok. Mert mi történik? Az ember is el akar jutni egy rejtett, számára idegen világba, amit aztán minél több embertársával szeretne megismertetni. Ehhez az odakint használt segédeszközeit (lámpa, beton) viszi a zárt világba, amivel persze megbolygatja az ott élő „őslakosok” jól működő rendszerét. És amikor már kész a baj, akkor - segítő szándékkal - újra beavatkozik, szintén a kinti eszközeivel. Aztán ott vannak ugye a tudósok, akik mindenáron meg akarják érteni mindazt, ami önmagában már eleve tökéletes, és ha egy kicsi szeletet sikerül megfejteniük, fontos saját eredményként tálalják.

És még arra gondolok, hogy valószínűleg megint a férjemnek volt igaza. Egyszer azt mondta - csak a tartalmát idézem -, hogy bármilyen egyéni érdeket és haszonszerzési ambíciót félretéve most már minden embernek ugyanazzal az egy dologgal kellene foglalkoznia: hogy ne pusztuljon el ez a Föld. Erre szerintem a maga szintjén mindenki képes lenne. De ami a barlangokat illeti: nagyon jó a részese lenni annak, amikor a megszerzett tudást alkalmazva összefognak a kutatóintézetek, a nemzeti parkok és a barlangkutató egyesületek.”

Noé bárkája után szabadon Tovább
Pannónia kincse, az északi pocok

Pannónia kincse, az északi pocok

A hónap műtárgya – 2017. március

A Földön élő jelenleg ismert állatfajok 95 százaléka gerinctelen élőlény. A maradék 5 százalékon osztoznak a gerincesek, és ennek körülbelül csak egytizede tartozik az emlősök osztályába, amely közel 5000 fajt számlál. 

Írta: Gubányi András (Parazitológiai gyűjtemény)

gubanyi_andras_eszaki_pocok01.jpg

1. kép: Az északi vagy patkányfejű pocok hazai alfaja, a Microtus oeconomus mehelyi

Kisemlősök a táplálékláncban

Az emlősök osztálya a múltban fajokban sokkal gazdagabb volt. A földtörténeti korokban valaha élt emlőscsaládokat is figyelembe véve a 425 család közül mára 300 kihalt. A kisemlősök fontos szerepet töltenek be az adott ökoszisztémában: a trofikus kapcsolatok meghatározó láncszemei. Számos védett ragadozómadár és emlős táplálékállatai.

Az első bizonyítópéldány

Külön figyelmet érdemel azonban az északi vagy patkányfejű pocok (Microtus oeconomus) magyarországi alfaja, a Microtus oeconomus mehelyi (1. kép), amely egy korábbi klímaperiódusokban elterjedtebb élőhely megmaradt foltjainak maradványfaja, és egyben hazánk legritkább pocok(al)faja. 1974 óta védett, 2001-től fokozottan védett, szerepel a Berni Egyezmény III. Függelékében, és szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelvben (Habitat Directive) is. Populációi jégkorszaki reliktumként maradtak fenn, jelezve a holarktikus (tehát az észak-amerikai, afro-eurázsiai, északi sarkvidéki faunatartományokban élő) faj elterjedésének déli határát. Észak-Európától Kelet-Szibériáig, illetve Észak-Kanadában és Alaszkában is megtalálható.

A Kárpát-medencében jelenleg három nagyobb térségből ismert az előfordulása: a Csallóköz és a Szigetköz, a Tóköz-Fertő-Hanság, valamint a Kis-Balaton területén. Már a XVII. század végén felfedezték a Kárpát-medencében. Az első fellelhető, megőrzött bizonyítópéldánya 1892-ből származik, és a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának Emlősgyűjteményében található (2. kép).  

gubanyi_andras_az_elso_muzeumi_peldany_1892.jpg2. kép: Az első múzeumi példány 1892-ből

Akkoriban még nem különítették el a széles elterjedésű törzsalaktól. Erre csak 1928-ban került sor Microtus ratticeps mehelyi (3. kép) néven, a múzeumi gyűjteményben őrzött, az 1900-as évek elején Rajka és Somorja környékén gyűjtött példányok alapján. 

gubanyi_andras_ehik_gyula_altal_1928_leirt_alfaj_holotipusa.jpg3. kép: az Éhik Gyula által 1928-ban leírt alfaj holotípusa

Hidegtűrő rágcsáló

A többi pocokfajtól jól elkülöníthető: bundája szürkésbarnás, a gerince mentén sötétebb. A hazai állományok életmódjáról viszonylag keveset tudunk. Fészkét elsősorban zsombéksásosokban építi, melynek elhelyezkedése függ a területet borító víz magasságától, de a földfelszínhez közel található. A fészkeknek általában két-három bejárata van, amelyek a sűrű növényzetbe nyílnak. Alakja gömbölyded, fűszálakkal, sás- és gyékénylevelekkel bélelt.

Az északi pocok a vizes környezethez kiválóan alkalmazkodott, a zsombékok között könnyedén közlekedik. A nyílt területekre, kaszálókra ritkán merészkedik ki. A hideget és a nedvességet jól tűri, így a többi rágcsálóval ellentétben a csapadékos és/vagy hideg őszi-téli időjárás kevésbé tizedeli állományát. A Kárpát-medencei populációk aktivitása hőmérséklet-függő. A nyári meleg hónapokban elsősorban a hajnali, kora reggeli ill. az alkonyati, késő esti órákban jár táplálék után. A többi évszakban a nap minden szakában mozog. A hím és nőstény mozgáskörzete a szaporodás függvényében változó. A hímek egyetlen éjszaka alatt akár egy kilométeres távolságot is bejárhatnak. A nőstények a szoptatás ideje alatt nem távolodnak el a fészek környékétől.

gubanyi_andras_eszaki_pocok02.jpg

Az északi pocok szemiakvatikus állat, növényi táplálékon él. Kedveli a különböző sásokat, füveket, a nád fiatal sarjait, rizómáit. Télen fák kérgét, gyökereit, illetve a gyékények gyöktörzseit fogyasztja előszeretettel.

A szaporodási időszak március és szeptember közé esik. A nőstények 20–23 napos vemhesség után, évente 3–5 alkalommal 2–12 utódot hoznak világra. A kölykök vakon születnek, a szemhéjuk a 9. napon nyílik ki. A szoptatás nagyjából 20 napig tart. Az utódok hathetesen már ivarérettek. Hazánkban az északi pocok gradációs ciklusa szoros összefügg a csapadékos és száraz évek váltakozásával.

Legfőbb természetes ellensége a hermelin és a menyét. Táplálékállata a barna rétihéjának, az egerészölyvnek. Számos egyede került elő réti fülesbagoly, erdei fülesbagoly, macskabagoly, gyöngybagoly és kuvik köpetéből. Irtja a róka, de a vaddisznó is pusztítja fészkeit túrásával és dagonyázásával.

Az északi pocok állományait veszélyeztető tényezők között elsőként kell említeni az élőhelyek beszűkülését és feldarabolódását, továbbá a magassásos társulások vízellátottságának csökkenését, az élőhelyek természetvédelmi kezelésének problémáit és az előre nem belátható antropogén hatásokat.

Pannónia kincse, az északi pocok Tovább
Amikor „… fecseg a felszin, hallgat a mély”

Amikor „… fecseg a felszin, hallgat a mély”

A 2017-es év hala a harcsa

Besötétedett, elcsendesült a természet. Némi kósza motoszkáláson kívül csak a nád között és a partszegélyen loccsanó apró hullámokat hallani. Távol a folyón lassan haladó csónak sötét sziluettje dereng fel. Egyszer csak furcsa, öblös hangot sodor felőle a víz. Aztán megint hallani. A csónakban ülő horgász késő esti vacsorára hívja a folyó mélyének óriását: kuttyogat.

Írta: Szőke Viktória (Kétéltű- és Hüllőgyűjtemény)

Az áhított nagyétvágyú szörnyeteg a 2017-ben kitüntetett figyelemmel övezett harcsa (Silurus glanis) – az év hala. A furcsa, ám igen jellegzetes kutty (vagy leginkább butty) hangtól, amit a horgász a vízfelszín ütögetésével hallat, valamiképp megéhezik a harcsa. Hogy pontosan mire is emlékezteti a halat ez a hang, azt csak ő tudja, mindenesetre hallatán felúszik a vízfenékről, és ha a horgász szerencséje épp kedvez, a csaliját választja, és így kifogja a harcsát vacsorával – vacsorára.

1_ev_hala.jpg

Az év hala (forrás: www.apneasite.cz)

A harcsa Magyarország, és egyben Európa legnagyobbra megnövő édesvízi halfaja. A kontinensen egyetlen közeli rokona a kizárólag Görögországban élő négybajuszszálas harcsa (Silurus aristotelis). „Arisztotelész harcsája” csak a Jón-tengerbe ömlő Archeloos folyóban fordul elő, nevét pedig azért kapta az ókori filozófusról, mert elsőként ő figyelte meg és dokumentálta a faj szaporodását. Ellenben az év hala nem csak nálunk, hanem Európa nagy részén őshonos. Eredetileg a franciaországi Doubs folyótól, illetve a Rajna vízrendszerétől az Aral-tó vízgyűjtő területéig terjedt el, azonban gazdasági céllal és a helyenként nagyon elszaporodó pontyfélék állományának szabályozása érdekében több országba betelepítették.

Az esti folyóban mozdul a mély, és a sötétből kirajzolódik a harcsa nagy, széles feje, hosszú és erőteljes teste: ő a vízfenék zugaiban megbújó ragadozó, akinek testfelépítése és színezete is az életmódjához alkalmazkodott. Feje aránytalanul nagy, hatalmas harcsaszájában alul és felül apró fogacskákból álló gerebenszerű fogazat ül. Szájüregében a kopoltyúíveken a rózsáéhoz hasonló tüskesorok vannak, ezek együtt alkotják a kopoltyúkosarat – nincs mese, a szájába került préda nem menekülhet. Szemei aprók. Felső állcsontján 1 pár hosszú, az állkapcsán 2 pár rövidebb bajuszszála van. Teste pikkelytelen. Rövid és hengeres törzse a hosszú, oldalról lapított farokrészben folytatódik. Hátúszója apró, ellenben farok alatti úszója elér a lekerekített farkúszóig. Mellúszói erőteljesek, csontsugárral merevítettek. Színe az élőhelytől függően változatos: a szürkéstől az olajbarnáig minden átmenet előfordul, de oldalán a felhőszerű márványozottság és a világosabb hasoldal mindig jellemző.

2_harcsaportre.jpg

A mélyvízi ragadozó portréja (forrás: landesmuseum.blogspot.hu)

Bár a vizeinkben leső harcsát magyarul lesőharcsának hívják, ez nem éles látására, hanem háttérbe húzódó, higgadt, viszont megfelelő pillanatban elszánt és karakán stílusára utal. Nem válogatós, alacsony az oxigénigénye, és a vízszennyezést is jól tűri, ám jellemzően az iszapos aljú, csendes, lassú folyóvizeket és tavakat kedveli, amelyek megfelelő rejtekhelyeket kínálnak számára. A nappalokat ugyanis zömmel a meder gödreiben, az alámosott parti részek sötétjében tölti. Vadászni éjszaka indul.

Mivel kedvelt élővizei többnyire nem igazán átlátszóak (még napközben sem túl nagy a látótávolság), éjjeli zsákmányoláskor nem hagyatkozhat a látására: fejlett nem-vizuális érzékszervei alakultak ki. Ajkain és bajuszszálain ízérzékelő receptorai vannak; a vízben terjedő elektromos jeleket is jól detektálja, és a hallása is remek, ami a vízen kívüli környezetre is kiterjed. Elsődlegesen azonban szaglása segíti a táplálék felkutatásában. Áramvonalas, izmos testének hullámmozgásával siklik a víz alatt és bajszának rendkívül fejlett szaglóreceptoraival láthatatlan kémiai útvonalakat követ, így tudja becserkészni áldozatait. A „kiszemelt” étek maga után hagyott molekuláit követi – ilyen lehet a lehetséges zsákmány stressz hatására kibocsátott fehérjéinek nyomvonala. Mindennek ellenére persze minden vadásznak van olyan áldozata, amely megmenekül… néha(1.).

Mint a sátán kutyája, rémhírek tekintetében jól áll a harcsa. Vérfagyasztó tetteiről tudományos művekben is sokféle történet olvasható:

A halak között igazi útonálló, még pedig ép oly kegyetlen, mint ravasz; gyökerek között, uszadékok mögött meglapúlva lesi a prédáját; álnok játékot űz ostoros bajúszával, hogy a buta hallal férget gyaníttasson benne s így magához csalhassa. Neki minden jó, a mi él és mozog s a természethistória súlyosan vádolja is, mert gyomrában nemcsak uszkárkutyát, hanem gyermekcsontot is talált.

(Herman Ottó: A magyar halászat könyve)

E történetek nagy része városi legenda, ám vannak köztük érdekes és valós megfigyelések is. A ragadozók számtalan sziporkázó stratégiát alakítottak ki és formálnak folyamatosan, hogy adott körülmények közt sikeresek lehessenek a zsákmányszerzésben. A franciaországi Tarn folyó partján Az élet erőpróbáinak (2.) alternatív fejezete elevenedik meg: a harcsák nappal, a sekély vízben fürdőző galambokra vadásznak, mint a kardszárnyú delfinek az oroszlánfóka-kölykökre. A támadások egyharmada sikeres, a hajsza és menekülés során pedig sokszor a harcsák fél teste ténylegesen a szárazra kerül.

Leginkább azonban halakkal táplálkozik, főként pontyfélékkel. Óriási szája pedig csalóka, nyelőcsöve jóval szűkebb annál, mint hogy bármit le tudjon nyelni, ami a száján befér. Ezt ő is tudja: általában zsákmányának nagysága a saját testméretének legfeljebb 20 százalékát teszi ki.

3_vadaszharcsa.jpg

Vadászó harcsa (forrás: Pinterest)

Hatalmas termete folytán gondolják, hogy magas kort megérő halfajról van szó. Igaz, akár 80 évig is élhet, de „cetméreteit” gyors növekedéssel, fiatalon eléri. Cseperedőben a harcsaivadék apró gerincteleneket és növényi részeket eszik, de egyéves korára már elég nagy lesz apró halak elfogyasztásához is. Ekkorra 15–20 centiméteres. A változatos, intenzív táplálkozás és a passzív életmód miatt nagyon jól hasznosítja az elfogyasztott táplálékot, ezért gyorsan nő. Nyolcéves korára eléri az egyméteres testhosszt, és még 15 éves kora után is évi 5–6 centimétert növekszik, így úszik be a világ 20 legnagyobbra növő édesvízi hala közé.

Táplálkozása tavasszal a legintenzívebb, télen viszont gyakorlatilag egyáltalán nem eszik. Márciustól novemberig tart az aktív időszaka, ezután megfelelő búvóhelyet keres, ami egy fagyökerek közötti mély gödör képében a legtökéletesebb. Hibernálva tölti a telet, várja az új tavaszt.

Amikor beköszönt az április, az ivarérett egyedek kisebb-nagyobb vándorútra indulnak szokásos ívóhelyeik felé. Megérkezvén, a hímek nekilátnak kialakítani a majdani fészket: főleg a parti fűzek vízbe nyúló gyökérzete közt vagy a nádas szélén kitisztítanak egy megfelelő részt. Nyár elején ívnak, amikor a víz hőmérséklete tartósan 20 °C fölé emelkedik. Zivatar előtti estéken pedig a hirtelen légnyomásváltozás a befolyásoló erő, több egyed kezd ikrázni ilyenkor. Az ívás sötétedés után kezdődik, és igen mozgalmas: először csak egymás körül kavarognak a harcsatestek, nem lehet követni, hogy melyik úszó kié, majd a hím körbefonja a nőstényt, kipréseli belőle az ikrákat, és ezután rögtön megtermékenyíti őket. Azok az ikrák tudnak tovább fejlődni, amelyek a fészekbe nyúló fagyökerekre tapadnak. Nagyjából 3 nap múlva kelnek ki az ivadékok. A hím, mint büszke sziklafal, őrt úgy áll a fészeknél (3.), amíg az utódok aktív úszásra nem képesek. Ez 3–4 napos korukra következik be, addig viszont a fészek legsötétebb részébe gyűlnek, és összehangoltan, ütemesen csapkodva farkukkal áramoltatják a vizet maguk körül. Öt–hét naposan elkezdenek önállóan táplálkozni, ezután már egyedül is boldogulnak, a felnőttek pedig az ívás után visszatérnek eredeti élőhelyükre, újra birtokba veszik a víz alatti katakombákat.

4_sotetharcsa.jpg

Sötétségbe burkolózó harcsa (Viktor Vrbovský fényképe)

Fogható halfaj a harcsa, méretkorlátozása 60 cm, tilalmi időben (május 2.– június 15.) viszont 100 cm. Bár jól tűri a vízszennyezést, szervezetében kimutathatóan akkumulálódnak a nehézfémek, és minden elem esetében az izom a magasabb fémkoncentrációjú szövetek közt szerepel. Ezért érdemes odafigyelni, nem csupán vizeink és e tekintélyes halfajunk védelme érdekében, hanem azért is, ha kockázatmentes harcsapaprikást szeretnénk tálalni vacsorára.

1. hivatkozás: David Attenborough: Az élet erőpróbái című filmsorozatából származó idézet.

2. hivatkozás: Utalás David Attenborough megegyező című könyvére; ennek egy fejezete a Hajsza és menekülés címet viseli, aminek első jeleneteként a Patagónia partjainál fókákra vadászó kardszárnyú delfinek jelennek meg.

3. hivatkozás: A Mulan c. rajzfilm magyar nyelvű dalszövegéből átvett részlet.

 

Amikor „… fecseg a felszin, hallgat a mély” Tovább
Első

Első

Távol még a nyári nyüzsgő rovarélet, a szemünkbe szálló levéltetveknek, a nyitott ablakon berepülő éjjeli lepkéknek vagy a sörünkbe szédülő darazsaknak még se híre, se hamva. De van egy bogár, ami olyannyira nem bír magával, hogy már az első melegebb februári napokon előbújik, és őrült tempóban keresi párját, hogy hódolhasson a fajfenntartás ösztönének. A szemfüles városlakó pedig akár találkozhat is vele.

Írta: Németh Tamás (Bogárgyűjtemény)

fig_0_1.jpg

A hólyaghúzóféléknek hazánkban 41 faja fordul elő, legismertebb képviselőik talán a nünükék. Az általában feketéskék színű, „potrohos” bogarakkal a legtöbb kiránduló találkozhat a tavasz folyamán, löszgyepeken, erdei utakon és nedvesebb réteken. A család többi, jellemzően kisebb, narancssárgás vagy fémszínű fajai homokpusztákon, sziklagyepeken és erdőszéleken fordulnak elő. A hólyaghúzók nevüket testnedveik irritáló hatásáról kapták. Ha némelyik fajukat kézbe vesszük, égő viszketés, sőt akár csúnya hólyag is keletkezhet bőrünkön. Testük kantaridintartalmát a népi gyógyászatban is használták már hólyagfakasztó és vérbőséget okozó hatásuk miatt.

fig_2_1.jpg

Különféle hólyaghúzófajok. 1 = pannon hólyaghúzó (Mylabris pannonica), 2 = kőrisbogár (Lytta vesicatoria), 3 = hollóbogár (Epicauta rufidorsum) és 4 = vastagcsápú hólyaghúzó (Oenas crassicornis)

Lárváik sáskák petecsomóiban vagy méhfélék lárváiban és felhalmozott táplálékkészletében fejlődnek. Legtöbb fajuk az utóbbi időben jelentősen megritkult, „hála” a növényvédőszereknek, a rovarfauna diverzitását csökkentő növényi monokultúráknak és az élőhelyek megszűnésének.

fig_1_1.jpg

Nünükék. 5 = pompás (Meloe variegatus), 6 = közönséges (Meloe proscarabaeus), 7 = kék (Meloe violaceus) és 8 = ráncos nünüke (Meloe rugosus)

A rendszertanilag szintén a hólyaghúzók közé tartozó kétfoltos élősdibogár (Apalus bimaculatus) minden rokonánál előbb bújik elő. Évtizedes gyűjteményi példányaink főként homokos területekről, például a Kiskunságról származnak, ám az utóbbi években egyre több, nem éppen természetközeli élőhelyről is előkerült. Lárvái magányos méhek, főként a tavaszi selyemméh (Colletes cunicularius) fészkében fejlődnek.

fig_3_1.jpg

Kétfoltos élősdibogár (Apalus bimaculatus)

Legnagyobb tömegben a fővárosban, az Újpest-Városkapu metróállomásnál figyelhető meg rajzása. Amikor hóolvadás után február végén, március elején kisüt a nap, a kétfoltos élősdibogarak nem várnak tovább. Egy-két melegebb délután elég, és csapatosan bújnak elő a talajból. Kedvezőbb évek esetén a járókelőkkel mit sem törődve a betonon, a buszmegállókban jönnek-mennek, keresik párjukat. Igazán jó időben még szárnyra is kaphatnak, ilyenkor lomhán röpködnek a környéken, olykor még a metróaluljáróba is bekeverednek.

 Tömeges jelenlétükre több magyarázat van. A lebetonozott területen méter magas növényágyak találhatók, melyek homokos talaját hamarabb átmelegítik az első napsugarak. Az alulról, a metróalagút révén érkező hő is segítheti ezt a folyamatot. Az itt növő díszcserjék virágjait pedig tömegesen látogatják a talajban fészkelő tavaszi selyemméhek, így a bogár lárvájának sem kell messzire mennie, hogy táplálékot találjon. A petéből kikelő apró lárva a méhre kapaszkodva jut el annak fészkébe, ahol az imágó kibújásáig fejlődik.

fig_4_1.jpg

Párosodó kétfoltos élősdibogarak

A kifejlett bogarak nem élnek sokáig. Egy-két hetes életüket, mely csak a párkeresésről szól, tovább rövidíthetik a sietős cipőtalpak. A járókelők sokat eltaposnak közülük, különösen akkor, ha egy melegebb időszak után hirtelen lehűl a levegő. Ilyenkor a bogarak lelassulnak, és nem tudnak elbújni.

A jól ismert újpesti lelőhelyen élő jelentős populáción túl az utóbbi években a város egy-egy újabb szegletéből kerül elő ez a különleges, korai bogárfaj. Ilyen az Etele tér, a Stadionok metróállomás környéke, a Rákos-patak partja Zuglóban és Csepel több pontja. A bogár nem repül jól, ám erre nincs is szüksége; megteszik helyette a méhek. A petékből kikelő lárvák a virágokon várják, hogy a méhekre felkapaszkodhassanak, és potyautasként új területekre jussanak el.

fig_5_1.jpg

 

Első Tovább
Galantofil vagyok?

Galantofil vagyok?

Az év vadvirága a hóvirág

Mai tudásunk szerint a galantofilia (galanthophilia) az emberiség igen kis százalékát érinti. A brit The Telegraph néhány napja számolt be egy hölgyről; az ő esete 18 éve kezdődött egy ártatlannak tűnő hóvirággal.

pl1000000321_card_lg.jpg

 

A cikkben említett hóvirág mégsem volt teljesen ártatlan, mert elbűvölő szépségének köszönhetően a galantofilek tábora tovább bővült. Ebből már sejthetjük, hogy nem egy betegségről, legalábbis nem egy hagyományos értelemben vett betegségről, hanem (egy fertőző) szenvedélyről van szó. A galantofilia a Brit-szigetekről indult, és egyelőre nem hódított meg nagy területeket, így a szónak ismert magyar fordítása nincs is. Hóvirágimádatnak fordíthatnánk, míg a galantofileket hóvirágimádóknak vagy hóvirággyűjtőknek. Az angol kifejezés sem túl régi, Edward Augustus Bowles (1865–1954), a híres angol botanikus barátjának, Oliver Wyattnak írt levelében szerepel először. Egyesek inkább a hóvirág angol nevéből (snowdrop) származó ’snowdropping’ kifejezést használnák a galantofilia helyett. Sajnos a rendőri szlengben a snowdropping kifejezést arra az esetre használják, mikor száradó alsóneműket lopnak el fetisiszták – a két jelenség semmiképp sem keverendő!

kppcont_069196.jpgHóvirágmagok hangyakalácssal, a hangyáknak táplálékul szolgáló tápanyagdús nyúlvánnyal, melyért "cserébe" a hangyák terjesztik a magokat

Míg az átlagember ismeri A hóvirágot, a hóvirággyűjtők tudják, hogy a hóvirágoknak világszerte 20 fajuk és kétezernél több kertészeti alakjuk létezik. Mi több, időt és pénzt nem kímélnek egy-egy ritka változat beszerzéséért. És bizony nem kis összegekről van szó: a ’Green Tear’ fajta egyetlen hagymájáért 368 £-ot (több, mint 130.000 Ft-ot) is elkérnek, míg az egyik legújabb, ’Elizabeth Harrison’ nevű fajta (mely az Északkelet-Törökországtól a Kaukázus környékéig elterjedt Galanthus woronowii egyik kertészeti alakja) egy hagymája 725 £-ért, azaz mintegy 260.000 Ft-ért kelt el tavaly.

green_tear_1.jpgA ’Green Tear’ fajta egyetlen hagymájáért 368 £-ot (több, mint 130.000 Ft-ot) is elkérnek

Rácáfolva a mondásra (aki a virágot szereti...) a ’Green Tear’ egykori bemutatása után egy hónappal, mikor a kert munkatársai szabadságon voltak, a fajta egyetlen cserépnyi növénye rejtélyes módon eltűnt. Nem csoda, hogy a ritka hóvirágok tulajdonosainak őröket kell fogadniuk, vagy más módon kell védekezniük a hóvirág-tolvajok, más „gyűjtők” ellen.

green_tear.jpg John Grimshaw, ismert hóvirággyűjő

Mi olyan izgalmas a hóvirágokban? A 16–17. századi kertészek még nem voltak különösebben oda értük. Maga a hóvirággyűjtés sem túl régi keletű. A 19. század közepétől kezdett népszerűvé válni és a Viktoriánus korban gyakran és széles körben használt motívummá vált a bútoroktól az irodalomig. Az első hóvirág-konferenciát 1891. március 10-én tartották, innentől indult igazán a hóvirág karrierje és válogatták ki a mind különösebb, mind szokatlanabb, morbidabb megjelenésű egyedeket, hogy új fajtákként továbbszaporítsák őket. Mára kiterjedt fajtaválasztéka van a hóvirágoknak, valóban olyan változatos, esetenként bizarr megjelenésű hóvirágok léteznek, hogy első ránézésre talán nem is gondolnánk, hogy hóvirágokról, sőt, ugyanarról a fajról van szó, mint ami nálunk vadon is előfordul. Íme, néhány közülük:

galanthus-blewbury-tart-nivalis-3-22-2014-3-30-45-pm.jpg'Blewbury Tart' (Galanthus nivalis) (forrás: https://carolynsshadegardens.com)
  abcaae3ae793306324d83ccdd12a4a25.jpg'Alburg Claw' (pinterest.com)

galanthus_hippolyta.jpgGalanthus Hipployta (forrás)

3a75ef7913916049236c4145e9c371fe.jpg'Rüschl'l Jö' (fotó: Hagen Engelmann, pinterest.com)

A Brit-szigeteken sok hóvirágkertet tartanak nyilván, amikben hóvirágok nagy tömegben és változatosságban találhatók, természetesen sok más növényfajjal együtt. Sok kert rendez hóvirágnapokat, hóvirág-fesztivált, ami a Nottinghamshire-i Clumber Parkban vagy a skóciai Castle Kennedy gardens-ben már 4 héten át tart.

suntrap_garden.jpgAz egy hónapig tartó skót hóvirágfesztivál helyszíne a Castle Kennedy Gardens (Stranraer © Castle Kennedy Gardens)

Hóvirágos kertért persze nem kell ilyen messzire menni: az Alcsúti Arborétum híres a hóvirágairól és hóvirágokat találhatunk Budapesten a Soroksári Botanikus Kertben és a Füvészkertben, a Vácrátóti Botanikus Kertben, a Gödöllői Botanikus Kertben, legtöbb hazai botanikus kertünkben és élőnövény-gyűjteményünkben.

alcsut.JPGHóvirágok az Alcsútdobozi Arborétumban (Fotó: Izing Máté, http://bicske.blog.hu)

Aki hóvirágnézőbe indul, ne hagyja otthon fényképezőgépét, vagy telefonját, ne felejtse el lefotózni a hóvirágot és beküldeni a Hóvirágfigyelőbe, hogy részt vehessen és nyerhessen a Magyar Természettudományi Múzeum hóvirágos játékán.

img_6374.JPG

Galantofil vagyok? Tovább
Érzelmes „kőszívek”– egy kemény ásvány romantikus oldala

Érzelmes „kőszívek”– egy kemény ásvány romantikus oldala

Valentin-nap (Bálint-nap) alkalmából az üzletek kirakatai piros dekorációkkal pompáznak, polcaik pedig a szívmotívumokkal és érzelmes feliratokkal díszített ajándéktárgyak bőséges kínálatától roskadoznak. A boltokban ilyenkor a csokoládéktól a plüssfigurákon át az ékszerekig minden elképzelhető dolog megtalálható, mellyel választottunknak kedveskedhetünk. Nem képezhetnek kivételt az ásványok sem, melyek leggyakrabban ilyenkor is drágakövek képében landolnak a hölgyek ékszerdobozaiban.szivesasvany.jpg

Jáspisból csiszolt szívek – némelyik kicsit megtört (de aztán összeforrt)
(forrás)

szivespaint1.pngGyűrűkben, fülbevalókban, valamint nyakláncokban egyaránt megtalálhatóak a szív alakúra csiszolt fazettázott ékkövek, de gyakran találkozni az olcsóbb változatokkal, a kaboson (gömbölyített) csiszolású szívekkel is. Ez utóbbiak közül talán a legelterjedtebbek a kvarc nevű ásvány változataiból, a rózsaszínű rózsakvarcból, valamint a vörös jáspisból készült darabok.

 szivesgrafika.png
Fazettázott szív alakú drágakövek csiszolási formájának rajza
(forrás)

4_rozsakvarc_szivek_rosequartzhearts.jpg

Csiszolt rózsakvarc szívek (forrás

E szív alakú kvarcok mesterségesen nyerték el bájos formájukat. Időnként azonban maga a természet tesz nekünk szívességet, és a keménységéről is nevezetes kvarc romantikus oldalával lep meg bennünket, szív alakú ikerkristályok formájában.

5_ikerkristalyok_viewmaxfull_1.jpg
Az év ásványának, a kvarcnak szív alakú ikerkristályai (forrás)

6_nagy_iker_4003f7ce17d3aeed154d6834488013fc.jpg

Egy nagy, szív alakú kvarc ikerkristály Madagaszkárról (forrás

Az idei év ásványa, a kvarc ugyanis meglehetősen gyakran alkot ikerkristályokat, azaz bizonyos geometriai törvények szerinti szabályos összenövéseket. A megfigyelt több mint tízféle ikerösszenövés egyike a meglehetősen ritka japáni iker, amelynek legtöbb, legnagyobb és legszebb példányait Japánból írták le először. Ha két kvarckristály a japáni ikertörvény szerint „talál egymásra”, az egyedek hossztengelyükkel közel merőlegesen (kb. 84°-os szögben) nőnek össze, és gyakran jellegzetes szív alakot mutatnak. A kristályok az általuk alkotott sík szerint általában lapítottak.


7_japani_iker1_c21c29aeea8b747d061f922f3482cf.jpg

Japáni törvény szerinti kvarc ikerkristály Ausztriából (forrás

8_japani_iker2_viewmaxfull.jpg
Japáni törvény szerinti ikerkristály (forrás)

 

Érzelmes „kőszívek”– egy kemény ásvány romantikus oldala Tovább
Libanon bogárkincsei

Libanon bogárkincsei

Faágakkal töltött műanyagdobozok tornyosulnak a Bogárgyűjteményben. A rendhagyó lakberendezési kellékek nem a tűzifa pormentes tárolására szolgálnak, hanem egy közel-keleti ország, Libanon cincéreinek és díszbogarainak bölcsőit rejtik.

Írta: Németh Tamás (Bogárgyűjtemény)

fig_0.jpg

Látványos díszbogár (Buprestis guttatipennis) a cédrusok lombkoronaszintjéről

Tavaly már második alkalommal jártak magyar rovarászok a Közel-Kelet egyik mesés országában, Libanonban. A Dunántúl harmadával egyező méretű országból kevés hír jut el hazánkba, mostanában leginkább csak az, hogy a közel 4,5 millió lakosú állam egymillió menekültet fogadott be. Zoológiai ismereteik pedig még a térséggel foglalkozó kutatóknak is finoman szólva hiányosak. A főváros, Bejrút közelében működő Szentlélek Egyetem (Holy Spirit University of Kaslik) és a Cédruserdők Baráti Társasága (The Committee of Cedar Forest Friends) révén hosszú távú együttműködés született a Magyar Természettudományi Múzeummal, melynek célja az ország növény- és állatvilágának alaposabb feltérképezése.

Fátlan hegytetőkön, hófoltok mellett, rejtett patakvölgyekben és tűzforró macchiában is gyűjtöttünk a 15 nap során, ám leginkább Észak-Libanon védett cédruserdei voltak fő célpontjaink. A szent libanoni cédrusok (Cedrus libani) szomorú története az ókorig nyúlik vissza. Már az egyiptomiak is előszeretettel hordták el a hatalmas fákat többek közt hajóépítés céljából. A folyamatos kitermelés miatt mára mindössze néhány kis erdőfolt maradt, melyeket ma nemzeti parkok védenek. Ezeknek az ősi erdőknek különleges a rovarfaunája.

fig_1.jpg

Félénk cincérek és életre kelt homokszemek

Más itt bogarakat gyűjteni, mint otthon. A hazai karsztbokorerdőkben vagy löszgyepeken pillanatok alatt több tucat bogárfajjal találkozik az ember. Itt a már kora reggel erősen tűző nap és a kitartóan fújó szél nem csak ember-, hanem bogárpróbáló is. Csak a lassú és alapos keresés jár eredménnyel, mivel a legtöbb gerinctelen állat kövek alá, a talajba vagy árnyékosabb helyekre húzódik. A környék egyik leggyakoribb növényében, a barátságtalanul szúrós csüdfűben (Astragalus) fejlődő darázscincér sem tesz másként. A tűző nap elől a cserje árnyékos felére húzódik, a bogarász közeledtére pedig szélsebesen a több centis tüskék közé veti magát. Talán nem is tudja magáról, hogy a tudomány számára mindössze 16 éve ismert.

fig_2.jpg

A Xylotrechus raghidae darázscincér lárvája a száraz csüdfűágakban fejlődik

Ám nem minden bogár kerüli a napot. A látványos díszbogarak például a legnagyobb melegben szeretnek röpködni, leginkább az égig érő cédrusok lombkoronájában. A közel két centiméteres cédrus-díszbogár igazán különleges faj, sokáig csak Törökországból volt ismert. Annyira ritka, hogy a Természettudományi Múzeum több száz éves Bogárgyűjteményében sem található belőle egyetlen példány sem. A kevésbé kemény kültakarójú, szemérmesebb fajok kerülik a tűző napot, inkább alkonyatkor aktívak.

fig_3.jpg

Látványos díszbogár (Buprestis guttatipennis) a cédrusok lombkoronaszintjéről

A lombhálózás fárasztó, de eredményes gyűjtőmódszer, segítségével az alkonyatkor a fák lombkoronáján tartózkodó fajokat lehet megfogni, mint például a szír szívespattanót.

 

fig_4.jpg

Alkonyati lombhálózás és eredménye: szír szívespattanó (Cardiophorus syriacus)

A hagyományos gyűjtőmódszerek, azaz a növényzet hálózása és kopogtatása valamint a kézzel való gyűjtés, az egyelés is jó eredményre vezethet.

fig_16.jpg

Növényzetről gyűjtött díszbogarak, cincér és futóbogár

A több száz éves cédrusoktól távol, másfél kilométerrel alacsonyabban, a tengerparton is érdemes volt bogarakat keresni. Amikor a nap lemegy, a homokos part megelevenedik. Apró, magukat homokszemcséknek álcázó gyászbogarak bújnak elő a nappal tűzforróra hevült homok alól.

fig_5.jpg

Életre kelt homokszem: pikkelyes gyászbogárfaj (Leichenum pulchellum pumilum)

Változatos tájak, változatos fauna

A meleg, tengerparti sávtól a magasan fekvő, még nyáron is hófoltos hegyvidékig húzódik a mesés Quadisha-völgy. A kopár hegyoldalak közt üde foltként zöldell 35 km hosszan, és néhol 1000 méter magas sziklafal szegélyezi. Egyértelmű, hogy ilyen helyeken nem mindennapi bogarak élnek.

fig_6.JPG

A Quadisha-völgy oázis a kopár hegyek közt

Száraz fügegallyakat begyűjtve, majd megfaragva bogarászszívet megdobogtató cincér került elő, a Tommasso-darázscincér. Ez a csupán hat éve felfedezett bogár annyira különbözik rokonaitól, hogy nem csupán új fajként írták le, de alapjául is szolgált egy eddig ismeretlen genusz (a faj feletti rendszertani egység) leírásához, melyet az ország és a darázscincérek nevének mozaikszava (Libanoclytus) alkot.

fig_7.jpg

Tommasso-darázscincér (Libanoclytus tommassoi)

A Szent-völgy fölött terül el az ország legöregebb erdeje. Pár tucat ősi cédrus maradt itt hírmondóul, monumentális lombkoronájuk árnyékában gazdag fauna honos. A famatuzsálemek elhalt ágaiban és korhadó rönkjeiben eddig még feltáratlan bogárvilág várja a kutatókat.

fig_8.JPG

A Szent-erdő Bcharre felett

fig_9.jpg

A laza, leváló kéreg alatt előforduló kék korongbogár (Temnochila caerulea) eddig még nem volt ismert Libanonból

Maga az erdő nagyjából 1700 méter magasságban fekszik, fölötte kopár táj fogad minket. Itt már nincs szükség fűhálóra, kövek alatt, az olvadozó hófoltok közt – hiszen közel 3000 méteren járunk – lehet bogarakat találni, például hófehér szőrzetű, háromcentis ormányosbogarakat, vagy a török fülescsápúfutót, melyet a neves magyar bogarász, Frivaldszky Imre írt le 180 évvel ezelőtt a tudomány számára.

fig_10.JPG

Távolban a Szent-erdő eltörpülő foltja jól mutatja, mennyire kevés maradt az egykor dús cédruserdőkből

fig_11.jpg

Talajlakó ormányosbogár (Menecleonus anxius)

fig_12.jpg

Török fülescsápúfutó (Paussus turcicus)

Faimport

Fásszárú növényekben fejlődő bogarakat nem csak a terepen lehet gyűjteni. Egyszerűbb, és néha eredményesebb is a tápnövényből való kinevelésük. Ilyenkor nincs más teendő, mint hogy a bogárlárvákkal fertőzött ágakat, kéregdarabokat és rönköket az ember fűrésszel felszeleteli, és jól záródó műanyagzsákokba teszi, majd a megfelelő kiviteli engedélyek beszerzése után hazaszállítja. A nagy és átlátszó ládákba került ágakból a benti hőmérséklet hatására a megszokottnál korábban, már a tél folyamán előbújhatnak a lárvából átalakult kifejlett bogarak. A Libanonból származó ágakból eddig kikelt bogárfajok közt több olyan is akad, melyekből nem őrzött idáig példányt gyűjteményünk.

fig_13.jpg

Gallyak a nevelőládákban

fig_14.jpg

A tél folyamán a nevelőládákból előbújt bogarak

Fűhálóból a múzeumba

A kéthetes expedícióról több ezer rovarpéldány került múzeumunk gyűjteményeibe. Preparálás és cédulázás után kezdődött a munka neheze, a fajok azonosítása. A begyűjtött anyag feldolgozása során a legtöbb esetben külföldi specialistához kell fordulni, akihez postán vagy esetleg személyesen jut el az értékes, vizsgálandó anyag. És ha a szerencse úgy hozza, a szakember gyorsan és pontosan meghatározza a rábízott bogarakat, így már rövid időn belül publikáció is születhet az elért eredményekről. Így történt ez nem egy bogárcsalád esetében.

fig_15.jpg

A gyűjtött bogáranyag egy része a Magyar Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményében

A terepen tömeges, egyformának tűnő porvák, más néven múzeumbogarak nem különösebben figyelemfelkeltő állatok. Érdemes volt mégis minden, látszólag egyforma példányt hazahozni, mivel hetet közülük olyan fajnak határozott a cseh specialista, melyet eddig nem ismertünk Libanonból, és akadt közte olyan is, mely múzeumunk gyűjteményében nem volt eddig megtalálható.

Az első expedíció első napján virágzó tölgyfákról apró cincér került elő . Itthon a preparált bogarat alaposan megvizsgálva derült ki, hogy még csak hasonlót sem ismerünk a környező országokból. A legközelebbi rokonfajok, vagyis az összehasonlító anyag beszerzése és az alapos vizsgálat közel egy évig húzódott, így 2016 végén jelenhetett meg az Alosterna libani névre keresztelt cincér fajleírása. Hozzá kissé hasonló fajok Törökországban és Görögországban élnek, melyek lárvái szintén korhadt fában fejlődnek, míg a kifejlett bogarak nektárt fogyasztanak.

fig_17.jpg

A 2016-ban leírt libanoni virágcincér (Alosterna libani) hímje és nősténye

A terület pattanóbogarai még kevésbé ismertek, így minden gyűjtött példány jelentős. Az eddig előkerült fajok közül sokat nem ismertünk eddig az országból, és kettő faj annyira különbözik rokonaitól, hogy feltehetően eddig még nem ismert a tudomány számára.

fig_18.jpg

Pattanóbogárfajok Libanonból

E csodás ország rovarvilágának megismerése hosszú folyamat. Az első gyűjtőutak és a beérkező anyag gyors és hatékony feldolgozása már nagymértékben hozzájárult ehhez, a közeljövőben tervezett utak pedig tovább bővíthetik ismereteinket Libanon hatlábúiról.

fig_19.JPG

 

Libanon bogárkincsei Tovább
Zöld Éden

Zöld Éden

Utazások a trópusi esőerdőbe - fotókiállítás a múzeumban

2017. február 3-án 17 órakor nyitottuk meg Dr. Fodor Ferenc ZÖLD ÉDEN című fotókiállítását. A vendégeket dr. Korsós Zoltán, a múzeum főigazgatója köszöntötte, a kiállítást dr. Vizúr János, fotóművész nyitotta meg. 

Utazások a trópusi esőerdőbe

A kiállítás a szerző trópusi esőerdőkben tett számos kirándulása során az elmúlt 25 évben készült képeiből merít. E kirándulások között volt tudományos- és gyűjtőexpedíció, egyetemi terepgyakorlat és fotóstúra. A képek mindegyike az esőerdőben tett saját megfigyelések eredménye, amatőr felszereléssel, gyalogkirándulások, táborozások, kutatások során készült. Éppen ezért nincs közöttük a másodperc tízezred része alatt kimerevített akciójelenet, vagy sok ezer ugyanolyan képből kiválogatott legtökéletesebb kompozíció.  

A kiállításról a honlapunkon bővebben olvashatsz.

_mg_6827v-kicsi.jpg

 

fodor_ferenc_zold_eden_megnyito_2017_02_03_012_javitott_web_700px.jpg

 A vendégeket dr. Korsós Zoltán főigazgató úr köszöntötte, majd dr. Vizúr János fotóművész tartott beszédet.

fodor_ferenc_zold_eden_megnyito_2017_02_03_060_javitott_700px.jpg

 dr. Korsós Zoltán főigazgató

fodor_ferenc_zold_eden_megnyito_2017_02_03_035_javitott_web_700px.jpg

dr. Vizúr János, fotóművész

A kiállítás belépődíjai:

Felnőtt: 600 Ft
6-26 év között: 300 Ft
62-70 év között: 300 Ft
70 év fölött ingyenes
A kiállítás az állandó kiállítások belépőjegyével is megtekinthető. 

 

 

Zöld Éden Tovább
„Kék ibolya, hóvirág, csupa öröm a világ”

„Kék ibolya, hóvirág, csupa öröm a világ”

A hóvirág a művészetben

Ezzel a tavaszváró rigmussal vezetjük be összeállításunkat az idei év vadvirágának, a hóvirágnak az irodalomban, művészetben, közéletben való megjelenéséről. Korábban bemutattuk, hogyan lett az év vadvirága, majd írtunk hidegtűréséről, és elindítottuk a Hóvirágfigyelőt, egy játékot, melyben a legjobb, legegyedibb hóvirágfotókat díjazzuk. Most körbenézünk, hol bukkan fel a hóvirág a kultúrában, a művészetekben és mindennapi életünkben.

Mitológia

A hóvirág a tavasz jelképeként szimbolikus jelentőséggel bír, így végig kíséri történelmünket, kultúránkat. Galanthias néven jelen van a görög mitológiában.

Galanthis Alkménének (Herkules anyjának) barátja. Mikor Alkméné vajúdott, Zeusz irigy felesége, Héra, elküldte lányát Eileithüiát a születés istennőjét, hogy üljön Alkméné szobája elé kereszbetett lábakkal és összefont ujjakkal így késleltetve a szülést és megakadályozva Zeusznak a gyermekkel kapcsolatos terveit. A szülés így napokig elhúzódott, mígnem Galanthias a fúriák segítségével rászedte Eileithüiát elhitetve vele, hogy a gyermek megszületett, így Eileithüia talpra ugrott, kezeit szétkulcsolta, minek köszönhetően megszülethetett a gyermek, bosszúból viszont Héra menyétté változtatta Galanthiast.

Népnyelv, költészet

A népnyelv szerint óvatosnak kell lenniük a fiatal lányoknak, ha udvarlójuk hóvirágot szedni hívja őket, nehogy végül hóvirág helyett gólyahírrel térjenek haza (növényként ez utóbbi szintén pályázott az idei év vadvirága címre, ezek szerint elég óvatosak voltunk).

A költészetben végigkísérhetjük a hóvirágot a tél közepétől a tavasz végéig. Megjelenik, mikor még a hóvirág is csak ábránd:

Kányádi Sándor: Hóvilág, hóvirág

rogzites-3.jpg

Hóvilág,
holdvilág –
alszik még a
hóvirág.
Félöles,
méteres
paplan alatt
aluszik:
számoljuk ki,
hányat kell még
alunnia
tavaszig.

 

 

 Aztán óvatosan kezd előbújni:

Osvát Erzsébet: A megszeppent hóvirág

4_olah_zsolt_12513677_1513148502322027_7866818972975416245_o_1.jpgMegszeppent a
hóvirág,
amikor
kikandikált.
Látja,
pilinkél
a hó,
a földön
hótakaró.
Télapó meg
nincs sehol:
talán szundít
valahol,
és nem vette észre,
hogy a télnek vége?

 

Majd egyre magabiztosabban:

sculpture_artwork_colleen_du_pon_snowdrops_giant_outsize_galanthus_garden_flower_sculpture_statue_1.jpgSzalai Borbála: Az első hóvirág

Hallod-e, napocska!
Hol késik meleged?
Nézz csak a naptárba:
Nők napja közeleg!
Hol szedjek anyunak
néhány szál virágot?
Hiába keresek,
egyet sem találok.
Kiskertünk dermedten
alszik a hó alatt,
sarkában tőzike,
hóvirág nem fakad …
Hallja a napocska,
leheli melegét …
Reped a hópaplan,
csermely fut szerteszét,
 s hó alól álmosan
kidugja buksiját
kiskertünk sarkában
az első hóvirág.
Sebaj, hogy nem nyílt ki!
Beteszem pohárba,
s hófehér szirmait
nőnapra kitárja.

Végül lejár a hóvirág ideje és az ember valódi tavaszra vágyik:

Erdélyi József: Hóvirág

giant-snowdrop-winter-trail-trentham-gardens.gif

Virágzik még a hóvirág,
de már nem az a szép;
vén már, és annyi van belőle
az erdőn szanaszét!
Tartja magát a fák között –
künn már eltűnt a hó, –
sok ami sok; nem nőjjön, –
fogyjon a szép, a jó;
tűnjön szép, tűnjön jó,
jöjjön a szebb, a jobb;
jöjjenek az aggok helyébe
újak, fiatalok;
menjen ez a sok hóvirág, –
ne maradjon nyoma;
szép színével és jó szagával,
jöjjön az ibolya;
hozzon tavaszt, akármilyet, legyen bús, bánatos, –
ne legyen unalmas az élet:
legyen csak divatos.

Mesék

A hóvirág előkerül klasszikusnak mondható meséinkben, így Zelk Zoltán (1906–1981) Hóvirág című meséjében:

Az erdőket, mezőket hó borította, de a hó alatt a kis fűszálak ébredezni kezdtek már mély álmukból.

– Alszol még? – suttogta szomszédjának az egyik fűszál.

Bizony, aludt az még, de a suttogásra fölébredt: azt hitte, a szellő szólt hozzá, ezért még boldogan mosolygott is, mert éppen azt álmodta, hogy harmatcseppben fürdik, és napsugárban szárítkozik. De szomszédja hamar visszaterelte a valóságba:

– Miért mosolyogsz?

– Nem a szellő hív játszani?

Erre elnevette magát a füvecske.

– Jól mondod! Mert a szellő olyan erős, ugye, hogy leszedi rólunk ezt a vastag fehér dunyhát!

A másik fűszál csak most tért magához.

– Ah! Hát még mindig hótakaró alatt vagyunk! Még mindig nem láthatjuk az eget, a napsugarat!

Olyan szomorú lett, hogy bánatában a másik oldalára akart fordulni.

– Aludjunk inkább! Legalább szépet álmodunk!

– Ne aludj! – suttogta a másik – Nézzük meg, mi van a világban.

– Hogyan nézhetnénk meg mi azt, gyenge kis fűszálak, a nagy hótakaró alatt! Ha akárhogy erőlködünk is, akkor sem tudjuk kidugni fejünket a nehéz hótakaró alól.

De a másik fűszál nem nyugodott meg ebben.

– Meg kell keresnünk a módját!

– De hogyan?

Az első fűszál nem soká törte a fejét, hamarosan megszólalt:

– Én már kitaláltam!

Még jobban odalapult a földhöz, hallgatózott. Aztán megkopogtatta a földet.

– Fölébresztem a föld alatt alvókat – mondta titokzatosan.

– Hallják is azok! Még nálunk is messzebb vannak a napvilágtól.

De a kis fűszál szorgalmasan kopogtatta a földet, és reménykedve hallgatózott. Nemsokára aztán mozgolódást vett észre a föld alatt. Megörült a kis fűszál.

– Jó reggelt – kiabált jó erősen. – Kialudtátok magatokat?

A hóvirág még zsenge zöld csíraágyában aludt, de a kiabálásra fölébredt, és figyelni kezdett, meg is szólalt álmos hangon:

– Ki az, mi az?!

– Fűszálacska! – volt a válasz.

Megörült a hóvirágcsírácska, egyszerre víg lett.

– Hát ti már fölébredtetek? Akkor én sem leszek rest! – kiugrott csíraágyacskájából, bimbófejét nekifeszítette a földnek, s egyszeriben ott állt a fűszál előtt. Boldogan ölelték meg egymást.

– Csakhogy itt vagy! – mondogatták a fűszálak.

Igen ám, könnyű volt a jó puha földből kibújni – gondolta az első fűszál. – De hogyan lehet a nehéz hótakaró fölé kerülni?

– Te voltál az egyetlen reményünk – mondta a másik fűszálacska. – Én tudtam, hogy te bátor és erős vagy, és hírt adsz nekünk a nagyvilágról. Mert meguntuk már a sok alvást. Szeretnénk napvilágot látni, és megtudni: van–e már meleg napsugár.

A hóvirágbimbócska nem kérette magát, hiszen neki is ilyen vágyai voltak. A két fűszál észre sem vette, a hóvirág már a szabad ég alól kiáltott hozzájuk:

– Jaj de fényes a napvilág! Jaj de szép az ég!

Amint a napsugár tekintete a hóvirágra esett, úgy körülölelte langyos sugarával, hogy a hó is olvadozni kezdett. A két fűszál fölött egyszerre csak világosodni kezdett. Nemsokára ott álltak ők is a szabad ég alatt.

– Most már nemsokára jön a szellő is – mondta az első fűszálacska a szomszédjának.

– És akkor úgy lesz, mint ahogyan álmodtam – válaszolta a másik füvecske –, harmatcseppben fürdöm, s napsugárban szárítkozom.

A hóvirág szelíden mosolygott rájuk, s fehér bóbitáját a nap felé fordította.

Film

Ha valaki tényleg tartalmas és szórakoztató kikapcsolódásra vágyik, nézze meg, vagy nézze meg újra Jiří Menzel Bohumil Hrabal regényéből készült Hóvirágünnep (Slavnosti sněženek) című filmjét – érdemes. Ezen a néven a Duna-Ipoly Nemzeti Park tavaszi sétát szervez hóvirágnézőbe Nagykovácsi mellé.

 vplayer2008051117500550ba2.jpg

 

További, hóvirággal kapcsolatos versekből, mesékből, zenéből, táncból és másokból álló gyűjtésünk az Év vadvirága oldalán olvasható.

Jó szórakozást!

Legközelebb megtudhatjuk, kik azok a Galathofilek és mi a Galanthofilia.

215.jpg

 

 

 

„Kék ibolya, hóvirág, csupa öröm a világ” Tovább
Gyapjas mamutbébi, kardfogú tigris, rövidorrú hiéna Csíkszeredában

Gyapjas mamutbébi, kardfogú tigris, rövidorrú hiéna Csíkszeredában

Jégkorszak vándorkiállításunk a Csíki Székely Múzeumban

Január 25-én ünnepélyes keretek közt nyitották meg Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeumban a „Jégkorszak” címet viselő interaktív vándorkiállításunkat. A kiállítás április 1-ig látogatható.

A 2008-ban felépített vándorkiállítás a Tarisznyás Márton Múzeumból érkezett Csíkszeredára.

nagy_gyongyver_4.jpg

Gyarmati Zsolt múzeumigazgató bevezetőjében ismertette: 2016-ban 65 ezres látogatószámával Erdély első öt legnagyobb múzeuma soraiban van a csíkszeredai intézmény. A Magyar Természettudományi Múzeummal régóta kialakult a partnerség, a kiállítással egyértelműen a fiatal korosztálynak tesznek csábító ajánlatot.

A kiállítás megnyitójáról Gellért Edit tudósított. Cikkéből megtudhattuk, hogy az intézményt fenntartó helyi önkormányzat képviseletében Füleki Zoltán alpolgármester rámutatott: a kiállítás annál is inkább aktuális, mivel a témája a csíkszentkirályi Borsáros-fürdőnél talált növénytani leletekkel – mint például a szintén jégkorszakinak számító törpenyír, vagy a mocsári kőtörő – került összhangba, azaz ebből a szempontból is „otthon érezheti magát” a tárlatanyag.

Medzihradszky Zsófia, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese szerint a tárlatnak az az egyik legfontosabb értéke, hogy általa megtanulnak a gyerekek összefüggéseiben gondolkodni a világról. Ugyanis, mint mondta, a mai kor gyerekei „tantárgyakat sajátítanak el”, ám az ezek közötti összefüggések átlátása nehezen megy.

Mindannyian föltehetjük magunknak a kérdést, hogy az emberiség történelmi-esztétikai-művészeti változásainak, egy-egy áramlat hátterében vajon nem-e éppen az akkori klímaváltozás állt-e?

Mint rávilágított: érdemes így közelíteni, avagy olyan természettudományi tények összefüggésében is szemlélni az emberi civilizációt, mint például az a tény, hogy az egyiptomi piramisok építése idején - igaz, fönt északon - de a mamutok még éltek.

nagy_gyongyver_8.jpg

 

Programajánló (Csíki Székely Múzeum)

JÉGKORSZAKI SZAKI - TÉLI MINITÁBOR A MÚZEUMBAN
A tábor időtartama: 2017. február 6–10.
Célcsoport: előkészítő, 1-4. osztály
A foglalkozás időtartama: minden nap 9.00-14.00 óra között
Helyszín: Csíki Székely Múzeum
Részvételi díj: 100 RON/fő/hét
Rövid ismertető:
16298389_1373245676032645_7680293043631823737_n.jpgA téli tábor tevékenységei a Jégkorszak időszaki kiállításunk köré szerveződnek. A tábor egyes napjain a következő témákat fejtjük ki: a jégkorszakok kialakulásának általános okai, a legutóbbi jégkorszak jellegzetes növény- és állatvilága, az ősember életmódja, valamint a ma emberének hatása a környezetre. Szerepjátékkal, tudományos kísérletekkel és a jégkorszaki életmód néhány elemének felidézéséhez kapcsolódó kézműves tevékenységgel tesszük élményszerűvé és játékossá az egyes témák feldolgozását
Jelentkezés:
A telefonos bejelentkezést követően (Kádár Kincső 0751 859 653 és Demény Enikő 0748 769 433 múzeumpedagógusoknál, hétköznap 9 és 17 óra között), kérjük befizetni a részvételi díjat a múzeum könyvelőségén legkésőbb a tábor első napjáig.
Egyéb tudnivalók:
A helyek száma korlátozott. Bejelentkezési sorrendben az első 25 gyermek táboroztatását vállaljuk. A táboros hátizsákban legyen váltócipő, tízórai és pohár.

 Kattints a galériára!

Nagy Gyöngyvér képei

forrás:

  • Csíki Székely Múzeum facebook-oldala 
  • Gellért Edit Új Magyar Szó Online: Életlecke és szórakozás – megnyílt Csíkszeredában a Jégkorszak vándorkiállítás (cikk)

 

Gyapjas mamutbébi, kardfogú tigris, rövidorrú hiéna Csíkszeredában Tovább
Néhány csepp vízből kiderül, pontosan hol él a barlangi vakgőte

Néhány csepp vízből kiderül, pontosan hol él a barlangi vakgőte

Tudományos mérföldkő a barlangi élővilág megismerésében

A Magyar Természettudományi Múzeum kutatói dr. Vörös Judit vezetésével, nemzetközi együttműködés keretében különlegesen érzékeny módszert fejlesztettek ki, amely barlangokból gyűjtött vízmintákból is képes kimutatni a barlangi vakgőte (Proteus anguinus) jelenlétét.

dusanjelicolmblog11.jpgA barlangi vakgőte (Proteus anguinus) Fotó: Dušan Jelić

Tudásunk a barlangok élővilágáról, azok külvilágtól való elzártsága, nehéz megközelíthetősége miatt, a mai napig csekélynek mondható. A Magyar Természettudományi Múzeum kutatói dr. Vörös Judit vezetésével, nemzetközi együttműködés keretében különlegesen érzékeny módszert fejlesztettek ki, amely barlangokból gyűjtött vízmintákból is képes kimutatni a barlangi vakgőte (Proteus anguinus) jelenlétét. A barlangi vakgőte Európa egyetlen barlangi életmódot folytató gerinces faja, kizárólag a Dinári-hegység alatt húzódó barlangrendszerben él. Egyik különlegessége az egyedek már-már történelminek mondható élethossza, mely akár a 100 évet is meghaladhatja. Ezt a szigorú védelem alatt álló gőtefajt hosszú élete, különös életmódja, pigmenthiányos bőre, visszafejlődött szeme miatt már régóta intenzíven kutatják. Gátat szab azonban a faj védelmének, hogy nem ismert, pontosan mely barlangokban él, és hol húzódik elterjedésének határa. A most kifejlesztett módszer ezekre a kérdésekre adhat választ. A vizsgálat azon alapul, hogy az állat DNS-molekulái oldott állapotban a vízbe kerülnek, így ha a barlangból kifolyó vízből merített mintát megfelelően steril körülmények között laboratóriumban elemzik, akkor kimutatható belőle a faj jelenléte. A módszer hosszú és költséges kísérletek eredménye, de megoldást jelenthet más barlangi élőlények kimutatására is. A kutatás eredményeit a rangos PLOS ONE folyóirat közölte.

http://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0170945

proteus_locality.jpg

A barlangi vakgőte élőhelyeiről ilyen, és ehhez hasonló víztestek formájában tör a felszínre a víz (fotó: Vörös Judit)

Néhány csepp vízből kiderül, pontosan hol él a barlangi vakgőte Tovább
Hóvirág a fagyban

Hóvirág a fagyban

A 2017-es év vadvirága, a hóvirág

Javában benne vagyunk a télben, az ország nagy részét kisebb-nagyobb hótakaró vagy jég borítja, és hajnalonként -10 – -20 °C -ig is süllyedhet a hőmérséklet. Vajon jelzi-e már a tavaszt a hóvirág? Mit csinál a Hóvirágfigyelő?

Szerző: Barina Zoltán (Növénytár)

 hovirag.jpg

A hóvirág (Galanthus nivalis) latin fajneve, a „nivalis” is a hóra utal, ami vonatkozhat virágának színére és egyben korai virágzására is. Tudjuk, hogy hazánkban az (egyik) első tavaszi növény, de mi történik vele télen, hogy vészeli át a nagy hidegeket?

Természetes elterjedési területén, Európa kontinentálisabb és hegyvidéki részein nem ritka a kemény téli fagy, és a vastag hótakaró sem. A hóvirág fagytűréséről egészen pontos adatok is rendelkezésre állnak. Hagymái nyugalmi állapotban -9 °C -ig sértetlenek maradnak, míg a rokon pompás hóvirágé (Galanthus elwesii) csak -8 °C -ig. Ennél talán többre számítottunk, de gondoljunk arra, hogy a földbe visszahúzódva és hótakarótól védve ez valószínűleg épp elég neki.

A hóvirág fagytűrése időben is változik: egyes vizsgálatok szerint levelei március közepén -12 °C -ot is elviselnek, április végére azonban -8 – -9 °C alatt már károsodnak.

Határozókönyveink szerint a hóvirág februártól áprilisig virágzik. A kevésbé kemény telű Brit-szigeteken sokéves adatsor alapján a virágzás megindulásának átlagos időpontja január 25-re esik. Több vizsgálat is kimutatta a – nem meglepő – összefüggést a virágzás kezdete és az adott időszak középhőmérséklete között: melegebb tavaszon a virágzás is korábbra esik és, akár egy hónapos eltérések is előfordulhatnak.

Az eddigiek alapján joggal hihetnénk, hogy akkor ráérünk még hóvirágra vadászni, de ez még sincs teljesen így. Hóvirágaink javában készülnek a tavaszra, leveleik már megjelentek, és közöttük jól láthatóan ott vannak a  tőkocsányok is a fejlődő bimbókkal.

A képek Budapesten, a Tisztviselőtelepen készültek január 24-én, de máshol is látszik már a tavasz a hóban.

Elég lesz néhány melegebb nap, hogy a teljes virágok megjelenjenek, hogy aztán 10 °C fölötti hőmérsékleten pártalevelei széthajoljanak, és megnyissák az utat a beporzó rovarok számára. Hűvösebb időben nem volna értelme, hisz akkor még a megporzó rovarok sem repülnek, de amint a rovarok útnak indulnak, ki kell használni a napi néhány órás melegebb időszakot is az odacsalogatásukra. Az erősebb hajnali fagyok sem jelentenek problémát: még a megtermékenyítés folyamata is végbemehet -2 °C-on és mint láttuk, levelei is jól bírják a fagyokat.

Ha valaki hóvirágot lát, ne felejtse el lefotózni és beküldeni a Hóvirágfigyelőbe, hogy részt vehessen és nyerhessen a Magyar Természettudományi Múzeum tavaszi játékán!

Programajánló:

fotokiallitas_2017.jpg

 

Hóvirág a fagyban Tovább
Szivárványvirág

Szivárványvirág

A kristályosított aszkorbinsav mikroszkópikus világa

Gilicze Bálint barátunktól kaptuk ezt a gyönyörű, festménynek látszó képet. Kérdésünkre tárgyilagos szakmaisággal árulta el, hogyan készültek a színpompás, helyenként megfolyó "ecsetvonások": "Vízben feloldott aszkorbinsavat kristályosítottam tárgylemezre. Húsz képet készítettem focus stacking módszerrel, Carl Zeiss Jena Amplival mikroszkópra szerelt Canon 400D fényképezőgéppel. A mikroszkópra polarizációs feltétet helyeztem a legegyszerűbb kondenzorral,  16x Zeiss plán objektívvel."
c-vitamin.jpg

 Neked tetszik? Szólj hozzá!

Szivárványvirág Tovább