A 8-as számú főút rejtett kincsei
A 8-as számú főút rejtett kincsei

Az útépítéseknek nemcsak a régészek, hanem a geológusok is örülnek, hiszen ezek az építkezés során keletkezett ingyen feltárások nagyon sok földtani titkot rejtenek.
20_vp_a_feltaras03_felso_planorbarius_kicsi_forgatva.jpgÍrta: Katona Lajos, geológus (MTM, Bakonyi Természettudományi Múzeum)

Tonna és Mázsa, a híres csajági gyapjas mamutok maradványait 2006-ban például a 710-es út építése során találták meg . 2008-ban Kozármisleny határában az M60-as út építése közben pannóniai korú tavi rétegsor ritka ...

Klímaestek a múzeumban
Klímaestek a múzeumban

Az éghajlatváltozás természeti jelenség, melynek hosszú évtizedekre visszanyúló, több tudományterületet érintő vizsgálata nyomán mondhatjuk, konszenzus van abban, hogy az ember szerepe alapvető fontosságú az előidézett változásokban. Persze, léteznek viták azzal kapcsolatban, mekkora is az ember felelőssége, vagy, hogy valóban van-e összefüggés a szén-dioxid-kibocsátásunk és a globális felmelegedés között.

kercz_tibor_02web.jpg

Előadássorozatunkban szakértők járják ...

Nyíltvízi briganti
Nyíltvízi briganti

Kis kócsag lépeget hangtalanul a tó szélén, a sima vízfelszínen alig pár karika támad léptei nyomán. Ennivalót keres a sekély vízben. Időnként meglát valamit, fekete csőre bármelyik pillanatban kilövellő szigonnyá változik. Majd egy pillanat múlva nyaka mégis ellazul: egérutat nyert a préda. A látszólagos béke ellenére a vízben úszkáló kishalak cseppet sem lehetnek nyugodtak, ugyanis nem csupán a kócsag les rájuk felülről… Apró, V-alakú fodrozódás ...

Alámerülve…
Alámerülve…

Nikolausz Marcell, Lipcsében élő kutató biológus számtalan szebbnél szebb képet fotózott, melyekből a Víz világnapja alkalmából nyitottunk időszakos kiállítást az MTM Mátra Múzeumában.

alamerulve_02web.jpg

Nem kevesebbre vállalkoztunk, mint, hogy mindösszesen 14 négyzetméternyi falfelületen ízelítőt nyújtsunk a vizek gazdag élővilágából. A feladatot nehezítette, hogy érzékeltetni szerettük volna a Földünkön található édes- és sós víz arányát. Mivel ez 5 ...

2018 ősmaradványa: a Balatonites balatonicus
2018 ősmaradványa: a Balatonites balatonicus

Talán emlékszünk még, 2017 végén – a korábbiakhoz hasonlóan – három jelölt versengett a 2018-as év ősmaradványa címért: az ígéretes nevű triász ammonitesz, a Balatonites , a hazai miocén gyakori és csinos fésűskagylója, a Pecten és a szintén a magyar miocénből is ismert legyezőpálma, a Sabal . A legtöbb szavazatot a magyar füleknek kedvesen csengő Balatonites kapta.

img_9380_balatonites_doksi.JPG

 Írta: Főzy István (MTM, Őslénytani és Földtani Tár )

Miféle állat is ...

Az MTM Ásvány- és Kőzettára bemutatja:
Az MTM Ásvány- és Kőzettára bemutatja:

 

BY:  MÚZEUM   2018. ÁPR. 13.

Mi folyik a folypát jóvoltából? Egyáltalán, mi az a folypát? Mit keresett (és mit talált) a jó szemű magyar geológus a tankok nyomában? Hogyan lesz a láthatatlanból látható a fluorit segítségével? Hogy kerül egy orrszarvú az algák közé? Tavaszi titkok annak, aki a virágot szereti: miért jó egy kis alginit a cserépben?

Ezeket a kérdéseket is megválaszolva, a Magyar Természettudományi Múzeum Ásvány- és ...

19. Lurdy-házi Ásványbörze és GeoNapok
19. Lurdy-házi Ásványbörze és GeoNapok

2018 április 6–8. között rendezi meg hagyományos Lurdy-házi ásványbörzéjét Lelkes András és csapata. A megszokott, több mint 100 kiállító – gyűjtő és kereskedő – 2200 m 2 -en kínálja az ásványok, ősmaradványok, meteoritok és a belőlük készült, feldolgozott termékek, ékszerek rendkívül nagy választékát. Az ásványbörzén különböző tematikus kiállítások gazdagítják a programot. Kiemelt figyelmet kapott a 2018-as év ásványa, a fluorit, ...

A bogarász elment Prágába
A bogarász elment Prágába

A gyászbogaraknak eddig húszezer faja ismert. Mindenütt előfordulnak, ahol rovarok egyáltalán élhetnek. A bogarak 150 családja közül ez a kilencedik legnagyobb. A velük foglalkozó pár tucatnyi hivatásos és amatőr szakember hat kontinensen szétszóródva dolgozik. Néhány évente azonban összegyűlnek valahol a Földön.  

Szerző :   Merkl Ottó  (MTM Bogárgyűjte mény )

  vieta_muscosa.jpg

Nem plüssállat, hanem valódi gyászbogár.... A Vieta muscosa Kelet-Afrika ...

A vörös mocsárrák, az ökoszisztéma-mérnök
A vörös mocsárrák, az ökoszisztéma-mérnök

Nagy valószínűséggel az egyik legelterjedtebb édesvízi rákfaj Földünkön a vörös mocsárrák ( Procambarus clarkii ), mely egyike a hazánkba újonnan, akvaristák által bekerült idegenhonos rákoknak, ezért is esett rá a választás áprilisban a hónap műtárgyaként.

rak3_vagott.jpgVörös mocsárrák ( Procambarus clarkii )   a z első példány a múzeum Rákgyűjteményéből (fotó: György Zoltán)

Írta: Kovács Katalin (MTM, Rákok és vízi gerinctelenek gyűjteménye)

A ...

Alternatív beporzási stratégia vagy városi legenda?
Alternatív beporzási stratégia vagy városi legenda?

Közismert, hogy az állati beporzású növények többségét rovarok porozzák, és jól tudjuk azt is, hogy a gerincesek (madarak, denevérek és más kisemlősök, sőt olykor hüllők) közt is akadnak beporzók . A malakofília, azaz a csigák által történő beporzás ezzel szemben egészen kivételes jelenség. Bár címszóként sok tankönyvben felbukkan, konkrétumot alig ismerünk.

arion-fasciatus_17.jpgSárgaszalagos lantoscsiga ( Arion fasciatus) (fotó: Francisco Welter-Schultes, forrás: ...

Ritkaságból özönrovar – a gyapottok-bagolylepke
Ritkaságból özönrovar – a gyapottok-bagolylepke

Március 10. a beporzók napja , ezért a márciusi hónap műtárgya ez a délről jött, „Janus-arcú” lepkefaj, mely lárvaállapotban gyötrelmes károkat okoz számos haszonnövényben, kifejlett állatként viszont fontos beporzó.

kep1_helicoverpa_armigera.jpgA gyapottok-bagolylepke ( Helicoverpa armigera ) egyik gyűjteményi példánya a múzeum Lepkegyűjteményéből (fotó: György Zoltán)

Írta: Ronkay László és Vásárhelyi Tamás

A gyapottok-bagolylepke ( Helicoverpa armigera ) déli ...

Legyen március 10. a beporzók napja!
Legyen március 10. a beporzók napja!

Segíts, hogy életre hívhassuk a Beporzók napját március 10-én! Ha szeretsz kirándulni, ha az ablakodban szokott virágcserép lenni, ha szereted a gyümölcsöt, a mézet, ha van egyetlen gyümölcsfa is a környezetedben, akkor érted is van ez a mozgalom. Hívjuk fel mindenki figyelmét a természet szépségére, összefüggéseire, és kérjük, segítsenek megőrizni ezt a csodát önmagáért is, magunkért is!

  beporzok_napja_logo.png

Miért szenteljünk egy természetvédelmi jeles napot a ...

Ráklesen 30 méter mélyen - új barlangi rákfaj a cenotékból
Ráklesen 30 méter mélyen - új barlangi rákfaj a cenotékból

2018 februárjában tudományra új yucatáni barlangi rákfaj leírása jelent meg a ZooKeys nevű rangos zoológiai szakfolyóiratban. A felemáslábú rákok rendjébe tartozó Mayaweckelia troglomorpha vakrákfajt Angyal Dorottya és munkatársai, a Mexikói Nemzeti Független Egyetem (UNAM) kutatói találták meg és közölték Yucatán állam (Yucatán-félsziget, Mexikó) víz alatti barlangjaiból.

Írta: Angyal Dorottya

Fotók: Benjamín Magaña, Efraín Chávez Solís, Angyal ...

Mészkő „márvány” a II. Viktor Emánuel által adományozott olasz díszítőkő-gyűjteményből
Mészkő „márvány” a II. Viktor Emánuel által adományozott olasz díszítőkő-gyűjteményből

A Magyar Természettudományi Múzeum olasz díszítőkő-gyűjteményének legtöbb példányát II. Viktor Emanuel olasz király adományozta. Ezek márványként szerepeltek a katalógusban. A díszítőkőiparban lényegében az összes jól fényezhető karbonátkőzetet hagyományosan márványnak hívják. A képen látható kőzetben jelenlévő, szinte láthatatlanul kicsi kalcitkristályok közötti éles határok jelzik, hogy ez a példány valójában mészkő. A szín és a ...

Szabadbattyáni agyagpala, Magyarország legidősebb kőzete
Szabadbattyáni agyagpala, Magyarország legidősebb kőzete

Magyarország legidősebb, mintegy 472 millió éves kőzete ez az igen gyengén átalakult, finoman gyüredezett agyagpala. Korát mikroszkopikus ősmaradványai segítségével határozták meg. E tengeri növények ugyanis kizárólag a paleozoikumba tartozó ordovíciumi időszak flói (arenigi) korszakának végén éltek. E kőzet valaha a nagy déli szuperkontinenshez, az ősi Gondwanához tartozott, melynek peremén üledékekből rakódott le. A példány a Szabadbattyán-9. számú ...

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

szabaduloszoba_oldalsav_banner.jpg

 

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag_juli_aug_web.jpg