Amerikai növény a magyar pusztákon – a selyemkóró
A hónap műtárgya – 2018. június

Észak-Amerikából került Európába, majd tévedésből a syriaca (szíriai) latin faji jelzőt kapta, igazi sikereit mégis a magyar méhészek körében érte el. A selyemkóró egyike volt azon növényeknek, melyeket ipari növényként kevés sikerrel próbáltak hasznosítani. Magyarországon ma már hatalmas területen elterjedt, ami jelentős gondot okoz a gazdálkodóknak és a természetvédelemnek.

selyemkoro_kezdo.JPG

Írta: Pifkó Dániel (MTM, Növénytár)

A selyemkóró a meténgfélék (Apocynaceae) családjába tartozó növény, Észak-Amerika keleti síkságain őshonos. Magyar nevét a magvain lévő lágy, selymes szőrökről kapta, de hívták vaddohánynak is, mivel – akár csak a dohány – másfél méter magasra is megnő, átellenes levelei pedig nagyméretűek. Angol nevét (common milkweed) annak köszönheti, hogy a növény minden része bőségesen tartalmaz enyhén mérgező tejnedvet.

Vízszintes, gyorsan fejlődő gyökerei segítségével hatékonyan foglalja el azokat a degradált területeket, ahol nem talál erős versenytársakra. A különálló egyedeknek látszó hajtásai valójában klónok, melyeket a föld alatt tarackszerű gyökerek kötnek össze. A gyökereken kívül széllel terjedő magvaival is sikeresen foglalja el a számára kedvező élőhelyeket. Az érett magvak augusztustól szabadulnak ki a 8–11 centiméter hosszú, szarv alakú termésekből. Júniustól augusztusig virágzik, illatos virágait, melyek színe a fehérestől a rózsaszínen át a vörösig változhat, rovarok porozzák be; nektártermelése bőséges.

selyemkoro_virag_kicsi.JPGVirágzó selyemkóró (fotó: Korda Márton)

A selyemkóró első ismert ábrázolása John White-tól származik, aki 1585-ben járt a mai Észak-Karolina területén. Ezek után a magyar flóra első jelentős kutatója, Carolus Clusius is közölt egy ábrát a selyemkóróról 1601-ben megjelent híres munkájában, a Rariorum plantarum historia-ban. Clusius az ábra mellett arról írt, hogy a magot, melyből a képen látható növény kikelt, Palesztinából kapta, ezért Apocynum syriacum-nak nevezte el. Clusius munkájába azonban valószínű tévedésből került be a növény, hiszen magvait feltehetőleg nem Kis-Ázsiából, hanem Pieter Garet amszterdami kertjéből kaphatta, ahova az észak-amerikai Virginiából telepítették be a selyemkórót. Linné tudta ugyan, hogy a növény Virginiából származik, hiszen az 1753-as fajleírásában is ez a lelőhely szerepel, ennek ellenére megtartotta a Clusius-féle nevet, és a selyemkórót Asclepias syriaca néven írta le.

selyemkoro2_k_kicsi.JPGHerbáriumi lap a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának gyűjteményéből, mely a selyemkóró jelenleg ismert első hazai kivadulást bizonyítja 1855-ből. A példányt Kováts Gyula (Julius) gyűjtötte, aki a Nemzeti Múzeum Természeti Tárának, a mai Természettudományi Múzeum elődjének vezetője volt 1851 és 1865 között. A növényt Pesten, a Városligetben találta, melyet abban az időben Városerdőnek neveztek, és a városon kívül volt, mivel Pest akkor még csak a mai Kodály körönd környékéig ért. A példányon az Asclepias cornuti latin fajnév szerepel, mely a selyemkóró ma már nem elfogadott latin neve

 

cedula_k.JPG

Az 1855-ös múzeumi példány cédulája

Amerika felfedezése után már nem jelentett akadályt, hogy szabadon szállítsák a növényeket földrészünkre az Atlanti-óceánon keresztül. A gyarmatosítókkal érkező kutatók "érdeme", hogy a selyemkóró már a XVI. század vége felé Európába érkezett.

selyemkoro_termes_kicsi.JPGA selyemkóró termése (fotó: Korda Márton)

Mivel a selyemkóró dekoratív, illatos virágú és könnyen szaporítható növény, már a XVII. században több európai botanikus kertben ültették. Spontán terjeszkedése később, valószínűleg a Mediterráneumban kezdődött el. Ma már Európa számos országában előfordul.

selyemkoro_magok_kicsi.JPGA termésből kiszabaduló magvak (fotó: Korda Márton)

Magyarország mai területén, a Dunántúlon már Richard Pococke angol utazó megfigyelte, amikor 1736–37-ben hazánkba látogatott. A növény ezek után még hosszú időn keresztül nem szabadult ki a kertekből, hiszen következő magyarországi adata 1855-ből származik. Intenzív termesztését a XIX. század hetvenes-nyolcvanas éveiben kezdték meg, ekkor elsősorban textilipari célból, de a méhészek is tudatosan ültették. Az 1940-es években újra próbálkoztak termesztésével, de a növény rostja nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

2018-honapm_junius_2_kicsi.JPGA selyemkóró a múzeum Kupolacsarnokában (fotó: Turcsán Zsolt)

A többszöri telepítés megtette a hatását, a selyemkóró napjainkban az egyik legelterjedtebb idegenhonos özönnövény hazánkban. Elsősorban a laza talajú bolygatott gyepeket, nyílt felületeket kedveli, de a szántókon, gyümölcsösökben is megjelenik. Legjelentősebb állományai az Alföld homokos talaján nőnek. Mivel a selyemkórónak bőségesen termel nektárt, a méhészek szívesen legeltetik méheiket a nagyobb állományok mellett. A növény kiváló minőségű, sajátos ízű mézet ad. A selyemkóró tömeges jelenléte ugyanakkor jelentős károkat okoz a gazdáknak és a természetvédelemnek.  Az egyik legnagyobb probléma, hogy bár elsősorban amúgy is zavart, degradált élőhelyeken jelenik meg, jelenléte hosszú ideig akadályozhatja az élőhely regenerálódását, ezért kaszálással és vegyszeres irtással próbálják visszaszorítani a növényt.

selyemkoro_kiall1.JPGA selyemkóró a múzeum Kupolacsarnokában (fotó: Turcsán Zsolt)

 

A bejegyzés trackback címe:

http://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3814027124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.06.06. 14:20:37

Minden gyerek nagy kedvence a termése, elvégre így lehet saját papagájunk. :-)

múzeum 2018.06.10. 09:12:23

@Csokis: Én gyerekkoromban az éretlen terméséről leszedtem a zöld burkot, akkor olyannak tűnt, mint egy kis fehér hal a pikkelyeivel. De minden nosztalgia ellenére az lenne a legjobb, ha írmagja se maradna ennek a növénynek Magyarországon. Elkeserítő látvány, amit a jobb sorsra érdemes homoki és löszgyepeinken művel.

Merkl Ottó

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.06.11. 11:55:24

@múzeum: Egy kicsit sem vagyok hozzáértő, de valószínűleg egy értelemes gyepgazdálkodással (van ilyen szó?) visszaszorítható lenne. Te is írod a kaszálást, de ha ez nem "öncélú" lenne, hanem rámenne szépen az ökofűnyíró birka, vagy a fűátalakító gép, a tehén , akkor sokat javulna a helyzet. Nyilván megvoltak ezek a magok régen is, csak addig sok helyen nem tudott beérni, mert amit évente kétszer-háromszor lelegelnek, lekaszálnak, ott fű nem terem. (Ja, csak az terem, bocs. :-) )
Értem, hogy egy ilyen jellegű, gyakorlatilag tájrehabilitációs célú legeletetés (vagy disznó makkolatás) sosem olyan jó üzlet, mint a nagyüzemi állattenyésztés, a hozama is kisebb, de lehetne a városiakanak úgyis eljátszott "játszunk falust show" része, jönne az öko-bio-kézműves termék, és emellég még kaphatna valami támogatást is, ha már komolyan akarjuk venni a természetvédelmet. (Az másik kérdés, hogy most, amikor a nyakunkon a sertéspestis, hogy védenénk meg a szabadon tartott kondát, de szerintem ötletnek azért elmegy.)

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

szabaduloszoba_oldalsav_banner.jpg

 

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag_januar_februar_283_400.jpg