A szabadság ára – idegenhonos ékszerteknősök Magyarországon
A hónap műtárgya - 2018. május

Minden kisgyerek életében eljön az a pillanat, amikor megpróbálja meggyőzni a szüleit, hogy márpedig neki éppen kisállatra van otthon szüksége. Sok szülő sikeresen ellenáll, de nagy számban vannak azok, akik érthető okokból inkább engednek a nyomásnak. Ilyenkor beszereznek egy kutyát, cicát, papagájt vagy tengerimalacot, de nagyon gyakran a választás a terráriumban tartható édesvízi teknősökre esik. Ezek közül is a közelmúltig leggyakrabban vásárolt egyedek az ékszerteknősök voltak. Egyszerű feladatnak tűnik egy ilyen teknős tartása, mivel apró, 4-5 cm-es páncélmérettel árulják, csak egy terrárium kell hozzá, néha meg kell etetni, és vizet kell cserélni rajta. Néhány éven belül azonban kiderül, hogy a házikedvenc túl gyorsan nő, és miután elveszíti kezdeti vonzerejét, túladnak rajta. Ennek a legrosszabb esete, amikor kiengedik a szabadba, mondván, ott jobb dolga lesz.

napozo_vorosfulu.JPGNapozó vörösfülű ékszerteknős (Trachemys scripta elegans) a budapesti Feneketlen-tóban
(fotó: Halpern Bálint)

Írta: Vörös Judit (Kétéltű- és Hüllőgyűjtemény)

Az ékszerteknős (Trachemy scripta) Észak-Amerikában őshonos teknősfaj. Három alfaja ismert: a sárgafülű ékszerteknős (Trachemys scripta scripta), a vörösfülű ékszerteknős (Trachemys scripta elegans) és a Troost-ékszerteknős (Trachemys scripta troostii). Eredetileg az Amerikai Egyesült Államok középső és délkeleti részén, a Mexikói-öböl környékén és a Mississippi völgyében volt honos, de mára az összes államban előfordul, még a Hawaii-szigeteken is megjelent. Behurcolták Közép- és Dél-Amerikába, Ázsiába, a Közel-Keletre, és mostanra jelen van Európa minden országában. Hobbiállatként az 1970-es években kezdték tenyészteni, azóta sok millió egyed jutott a világ minden tájára. Így lett az ékszerteknős a világ egyik legveszélyesebb inváziós faja.

mocsari_es_vorosfulu.JPGAz őshonos mocsári teknős (Emys orbicularis) és egy szabadon engedett vörösfülű (fotó: Halpern Bálint)

Magyarországon elsősorban a vörösfülű alfaja volt évtizedekig kapható kisállat-kereskedésekben. Az Európai Unió már 1997-ben betiltotta értékesítését, azonban a tartását és tenyésztését nem korlátozta. Magyarországon 2002-ben jelent meg egy hasonló kormányrendelet, majd az Unióhoz csatlakozásunk után 2010-ben a 41/2010-es kormányrendelet részletesen rendelkezett a vörösfülű ékszerteknős betiltásáról. Sajnos, ennek az lett a káros következménye, hogy az otthon tartott és megunt teknősök jó részét elkezdték elengedni a természetben, az állatkereskedők pedig áttértek a sárgafülű ékszerteknős nagyarányú értékesítésére. 2017 január 1-én hatályba lépett kormányrendelet azonban már a Trachemy scripta összes alfajának értékesítését tiltja.

kikelt_vorosulu.jpgA fóti horgásztó mellett talált, frissen kikelt vörösfülű ékszerteknősök (Trachemys scripta elegans) (fotó: Halpern Bálint)

Az ékszerteknősök közepes méretű teknősök, felnőtt egyedeik 15-35 cm-re nőnek meg. A frissen kikelt kisteknősök 2-3 cm hosszúak. Jellegzetességük a piros, narancssárga (T.s. elegans) vagy sárga (T.s. scripta) halántékfolt a fej két oldalán. Ez a halántékfolt a T.s. troostii alfajnál hiányozhat. Hátpáncélja olajzöld vagy barna, haspáncélja sárga, sötét foltokkal. Lábain, nyakán és fején sárga foltok vagy csíkok díszítik. A hímek kisebbek a nőstényeknél, farkuk hosszabb és tömzsibb, és hosszú karmaik vannak. Lábukon úszóhártyák segítik a vízi életmódot. Átlagosan 20-25 évig él, de regisztráltak már 40 éves egyedeket is.

fiatal_sargafulu.JPGFiatal sárgafülű ékszerteknős (Trachemys scripta scripta) a csepeli Kis-Duna-öbölből (fotó: Halpern Bálint)

Jóllehet, az ékszerteknősök a nyugodt, nagyobb állóvizeket kedvelik, igen változatos élőhelyeken előfordulnak. Tág tűrésűek, így akár szennyezettebb vizekben, vagy ember által jelentősen zavart területeken is életben maradhatnak. Hazánkban az egész ország területéről jelentették már ékszerteknősök felbukkanását, elsősorban a nagyobb városokban és környékükön, de eldugottabb tavakban is élnek. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának természetvédelmi célú térképezési programjára (herpterkep.mme.hu) eddig 403 ékszerteknős észlelés érkezett.

tekiterkep.pngÉkszerteknős-észlelések Magyarországon (forrás: herpterkep.mme.hu)

Miért nincs helyük a szabadban?

Megfigyelések bizonyítják, hogy a Budapest környéki tavakban az ékszerteknősök kiszorítják a hazánkban őshonos mocsári teknősöket (Emys orbicularis) napozóhelyeikről, és minden bizonnyal versengenek az elérhető táplálékforrásokért is. Nemcsak a mocsári teknős élőhelyét és életminőségét veszélyezteti a behurcolt faj, hanem a vele együtt Észak-Amerikából áttelepített kórokozók is megtámadják hazai teknősfajunk egyedeit. Az ékszerteknős szaporodó állományait eddig csak mediterrán országokban bizonyították, de itthon is találtak már frissen kikelt egyedeket, és láttak tojásrakó nőstényt. Dél-spanyolországi összehasonlító vizsgálatok arra mutattak rá, hogy az elvadult ékszerteknősök nagyobb állományt hoztak létre, korábban váltak ivaréretté, szaporábbak voltak és tojásaik is nagyobb sikerrel keltek ki, mint az őshonos mocsári teknős esetében.

Érdemes tehát fokozottan odafigyelni a felelős állattartásra, mert komoly környezeti katasztrófát idézhetünk elő házikedvenceink szabadon engedésével, ami akár őshonos fajaink kipusztulásával is járhat.

A hónap műtárgya kivételesen megelevenedik: a múzeum Kupolacsarnokában élő ékszerteknős egyedeket mutatunk be májusban.


elotekik1.png(fotó: Turcsán Zsolt)


elotekik2.jpg(fotó: Turcsán Zsolt)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7513902040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivancsi 2018.05.11. 08:09:13

szedjuk össze öket azt kuldjuk vissza trump bacsinak hogy b+ a migrateknocseidet!

FikkFakk 2018.05.11. 08:22:02

Refugees welcome. Hagyjuk mar a kirekeszto dumat, teknos-multikulti lesz.

Az oshonos mocsari teknosok integraljak majd az ujonnan erkezoket es szepen, bekeben fognak egymas mellett elni.

isssti 2018.05.11. 09:47:51

@FikkFakk: Pont mint az emberiség esetében napjainkban... ;o)

Florenz 2018.05.11. 12:49:08

Az én vörösfülűm 23 éves, remélem, még sokáig velünk marad. Eszem ágában nem lenne kirakni, ahogy más háziállatot sem, szomorú, hogy az emberek nagy része nem így áll hozzájuk.

Tom Sinner 2018.05.16. 04:10:39

Az Európai Unióban szabad mozgás van. Ha a migráncsok papírok nélkül, jöhetnek-mehetnek, és refugees welcome van, míg nekünk lakcímkártya meg személyi igazolvány kell ugyenehhez, és mi vagyunk az őshonos népek, akkor a teknőcök is jöhetnek-mehetnek. Ha a mocsári teknősöknek meg ez nem tetszik, akkor mocskos nácziak és mondjanak le.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása