Az amurgéb: Tiszán innen, Dunán túl
A hónap műtárgya – 2018. február

Az édesvízi halak a legszélesebb körben áttelepített élőlények közé tartoznak szerte a földön. Ennek okait az élelmezés, az akvarisztika, a horgászat és a közegészségügy terén kell keresnünk. Emiatt idegenhonos halfajok szinte már minden édesvízi közösségben megtalálhatóak. Februárban a soron következő hazai özönfaj, amelynek gyűjteményi példánya „A hónap műtárgya”: az amurgéb.

Írta: Szőke Viktória (MTM Kétéltű- és Hüllőgyűjtemény)

Magyarország halfaunájában nagy százalékban szerepelnek stabilan jelenlévő idegenhonos fajok (28 faj, azaz 32,5 százalék). 2016-ig összesen 60 idegenhonos halfaj és hibrid egy-egy egyedének előfordulását publikálták már, de ebbe a meg nem honosodott fajok is beletartoznak. Az első ilyen fajt, a tarka gébet (Proterorhinus semilunaris), 1872-ben jelezték magyar vizekből. Az idegenhonos kifejezés azt jelenti, hogy a természetes előfordulási területén kívüli területre betelepített vagy behurcolt állatfajról van szó – inváziósnak akkor nevezhető egy faj, ha betelepítése vagy behurcolása, illetve terjedése veszélyt jelent vagy káros hatást gyakorol a biológiai sokféleségre és a kapcsolódó ökoszisztéma-szolgáltatásokra.

(A fogalommagyarázatok forrása: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1143/2014/EU RENDELETE (2014. október 22.) az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről.)

amurgeb_2.jpg

Amurgébek akváriumi környezetben (fénykép: Lubomir Hlasek)

Az amurgéb (Perccottus glenii) az egyik legnagyobb elterjedésű inváziós halfaj Eurázsiában. Messziről érkezett: a távol-keleti Amur folyó középső és alsó szakasza, és ezek vízgyűjtője az eredeti hazája. A hosszú utat azonban segítség nélkül nem tudta volna megtenni. A magas hegyvidékeken, széles sivatagokon és egyéb, úszásra alkalmatlan vidékeken a saját elhatározásán kívül segítette át a hathatós emberi közreműködés. Ezt követően már ő maga is amerre tudott, terjedt tovább.

amurgeb_1.jpg

Elsőként, 1912-ben, I. L. Zalivszkij orosz természettudós hozott magával négy amurgébet Szentpétervár közeli otthonába. Akváriumban tartotta új halait, de később, 1916-ban egy tóba engedte őket. Aztán 1948-ban egy tudományos expedíció résztvevői Moszkvába is vittek egyedeket, amelyeket korábban az Amur vidékén gyűjtöttek. Egy szó mint száz, az amurgébet hozták-vitték, halastavakba telepítették, akváriumban nevelték. Mára összesen 13 olyan helyet tartanak számon, ami fő kiindulási pont lehetett a terjedésében – ahonnan kijuthatott a természetes vizekbe, és 2010-re további 15 országot meghódíthatott.

amurgeb_3.jpg

Az amurgéb elterjedése (zöld: eredeti élőhely, piros: meghódított területek) (forrás: Wikimedia Commons) és tipikus élőhelye tündérrózsával, sulyommal (fénykép: Bencs János)

Magyarországon 1997-ben, a Tisza-tóban találták meg elsőként az amurgébet – a 34. idegenhonos halfajként a hazai listán. Ez a hivatalos dátum, azonban a hal valószínűsíthetően már évekkel korábban birtokba vette a tavat, ugyanis fiatal és felnőtt egyedek is voltak az akkor már ott élő amurgébek közt. 2003-ban már a Tisza teljes szakaszán előfordult; 2008-ban a Kis-Balatonban, majd 2013-ra a Nyugati-övcsatorna vízrendszerében is jelen volt.

amurgeb_4.JPG

Tisza-tavi életkép (forrás: Hortobágyi Nemzeti Park honlapja)

 amurgeb_5.jpg

A Kis-Balaton látképe (forrás: Balaton-felvidéki Nemzeti Park honlapja)

Az amurgéb kis növésű, zömök testalkatú hal. Feje nagy, ajka vaskos, szájának szöglete a szeme alá ér. Úszói többnyire erőteljesek, lekerekítettek, kivéve a hasúszóit, amelyek kicsik és hegyesek. Jellegzetessége, hogy két hátúszója van. Alapszíne az aranyos-sárgásbarnától a sötét mélybarnáig változhat, ezt mindig valamivel sötétebb árnyalatú, nagy foltok teszik márványossá. A sötét foltokat pici, világos pettyek kontrasztosítják. Teljes testét apró pikkelyek fedik, amelyek a szeme vonaláig felkúsznak a fejére is. Szaporodási időben a hímek sötét nászruhát öltenek, homlokukon pedig délceg domborulat jelenik meg.

amurgeb_6.jpg

Hím (felül) és nőstény (alul) amurgéb (fényképek: Michal Grabowski)

Jól fejlett úszói ellenére nem a legtehetségesebb úszók mintapéldája az amurgéb, így ennek megfelelően a nyugodtabb vizek lakója: főként a sekélyebb, dús növényzetű tavakat, mocsarasabb vizeket kedveli. Beéri kevés oxigénnel, télen pedig a jég alatt csekély mélységű vízréteg is elég neki. Áramló vizek esetében a holtágak, hullámtéri mélyedések, lassú folyószakaszok lehetnek jók számára. A folyók főáramát mindig kerüli – ellenben, ha valamilyen oknál fogva mégis belekeveredik az áramlásba, úszástudása nem elég ahhoz, hogy ne vigye messzire a víz. Az amurgéb terjedésében az ilyen eseteknek is szerepe lehet.

amurgeb_7.jpg

Tómélyi hínárerdő, az amurgéb otthona (fénykép: Lukas Spieker)

Rendkívül sikeres európai (és ázsiai) térhódítása annak is köszönhető, hogy könnyen alkalmazkodik új környezeti feltételekhez. Nem csupán olyan külsőségekben, mint hogy az alapszíne árnyalatát a víz színéhez idomítja, hanem az amurgéb annyira „talpraesett”, hogy életmenetét is formálja a fennmaradása érdekében. A nyerő stratégia a következő: a növekedés rovására a szaporodásba fektet több energiát, vagyis az inváziós területeken az amurgébek nyurgábbak, mint az őshonos területen élő fajtársaik. Hossznövekedésüket nem követi arányosan a testtömegük gyarapodása, cserébe viszont fiatalabban válnak ivaréretté, több energiát tudnak az ivarsejtképzésbe fektetni, és tovább tarthat a szaporodási időszak. Így gyorsan nőhet a populáció egyedszáma.

A nőstények már a második nyarukon szaporodóképesek lehetnek. Ikráikat víz alatti növényi részekre ragasztják; a megtermékenyítést követően pedig a hím agresszívan őrzi a fészket. A fejlődő embriókra időnként friss, oxigéndús vizet legyez úszóival. A hím elszántságát tükrözi, hogy abban a 10–12 napban, amíg utódai ki nem kelnek, nem is táplálkozik, kizárólag a védelmükre összpontosít. Az apró amurgébek a kikelést követően még három napig maradnak együtt, csak ezután szélednek szét.

 amurgeb_8.jpg

Víz alatti vadászmező ebihalakkal (fénykép: Eiko Jones)

A fiatalok apró rákokkal, szúnyoglárvákkal táplálkoznak, majd növekedésükkel párhuzamosan áttérnek a nagyobb vízi gerinctelenekre (kérészek és szitakötők lárvái, vízi- és vízbe esett rovarok, csigák). A felnőttek pedig apróhalat, gőtelárvát, ebihalat is fogyaszthatnak. Hosszú az amurgéb étlapja, de jellemzően az aktuálisan nagy mennyiségben rendelkezésére álló táplálékot választja a menüsorból.

Ha az amurgéb hazai jelenlétét mérlegeljük, az egyik serpenyő igencsak elhúz. Ragadozó halaink közül a csuka zsákmánya lehet, vele azonos élőhelye miatt. Esetenként a csapósügér és a fogas is fogyasztja. A horgászok időnként élő csaliként alkalmazzák. Viszont a nagyjából 20 centiméteres testhossza miatt a sütnivaló méretet már nem éri el, vagy csak épphogy. Még szúnyoglárva-fogyasztásban sem a legkiválóbb, pedig korábban a csípőszúnyogok elleni biológiai védekezés céljából is telepítették. Sőt, inváziós halfajként átformálja környezetét. A tapasztalat azt mutatja, hogy ahol megtelepedik az amurgéb, ott a lápi póc visszaszorul, akár el is tűnhet. Ennek oka, hogy a két faj kedvelt élőhelye, életmódja hasonlít, ugyanakkor az amurgéb nagyobb termetű, így hatékony vetélytársa a lápi pócnak. Egyelőre nem ismert eredményes módszer a baj megelőzésére.

amurgeb_9.jpgLápi póc (fénykép: Lubomir Hlasek)

A lápi póc (Umbra krameri) vöröskönyves, fokozottan védett halfaj Magyarországon. Elterjedésének fő területe a Kárpát-medence. A mocsaras, tőzeges, növényekben dús vizekhez kiegészítő légzőszervvel alkalmazkodott: úszóhólyagján keresztül légköri oxigént is fel tud venni. Vízi gerinctelenekre vadászik, amelyekre lebegve, egymástól függetlenül mozgatható páros úszóival egyensúlyozva várakozik – ilyenkor olyan, mintha négy kis lábacskája lenne. Rövid életű, gyors fejlődésű hal, ami jellemzően a nagy természetvédelmi értékű vizes élőhelyek lakója.

Az amurgéb egy 2011 és 2015 közti átfogó, országos szintű felmérés alapján a 30. leggyakoribb halfaj, és a 7. leggyakoribb idegenhonos halfaj hazánkban. Ez utóbbi listában első helyen az ezüstkárász (Carassius auratus gibelio) végzett. Egy idegenhonos, illetve inváziós faj térhódítása kapcsán fontos kérdés, hogy miként képes beilleszkedni az adott közösségbe, milyen hatása lesz a közösség tagjaira. Az inváziós (hal)fajok negatív hatásainak mérséklésére nemzetközi szinten jelentős erőfeszítéseket tesznek. Európai Uniós rendelet alapján csak szigorú szabályoknak való megfelelés esetén adható ki engedély inváziós faj tartására; az amurgéb nem tartható akváriumi halként. A probléma azonban igen sokrétű, emiatt pedig nehéz becsülni a kockázatot és a lehetséges következményeket, amelyekkel egy új, életrevaló faj megjelenése járhat.

Az amurgébet bemutató kiállítás februárban megtekinthető a múzeum Ludovika téri fogadócsarnokában.

ketto_kicsi.jpg

Katus Magdolna felvételei

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2713614545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

szabaduloszoba_oldalsav_banner.jpg

 

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag_januar_februar_283_400.jpg