Noé bárkája után szabadon
Ízeltlábúmentés az Abaligeti-barlangban

 

Írta: Angyal Dorottya

Fotó: Illés Andrea, Németh Tamás, Korsós Zoltán, Ľubomír Kováč, Andrej Mock és Angyal Dorottya

 

„Hajónapló 2017. március 4., szombat reggel fél nyolc. Süt a nap és jólesően langyos a levegő, ráadásul újra a magyar mediterráneumban vagyok. Az abaligeti kutatóházban a társaim már kábán készülődnek, ami egy kicsit az ébredező tavaszi légy gyenge próbálkozásira emlékeztet. Fél kilenc is elmúlik, mire az összes sisak, rovarszippantó, overál, jegyzetfüzet, gumicsizma és fényképezőgép testekre és zsákokba kerül, és mi hónunk alatt egy létrával útnak indulhatunk. Egészen rendhagyó programot eszeltünk ki erre a kellemes napra: állatokat mentünk. De nem ám akárhonnan, hanem a Mecsek legnagyobb és legismertebb barlangjából. És nem ám akármilyen állatokat, hanem olyan ízeltlábúakat, melyeket annak idején itt fedeztek fel, és amelyek alig-alig fordulnak elő másutt a világon. Mondhatni hungaricum-ok.”

Mikor Mattenheim József molnár néhány bátor falubeli legény kíséretében 1768-ban először hatolt az Abaligeti-barlang mélyére, ott már évezredek hosszú sora óta fejlődött az élet. Olyan élőlények népesítették be, amelyek biztonságos otthonra, védelemre leltek a földalatti járatokban és vizekben. Védelemre az éghajlatváltozás szeszélyei ellen, a kinti világban rájuk leselkedő ragadozók és vetélytársak ellen. Közben fokozatosan alkalmazkodtak a fény hiányához, a kevés elérhető tápanyagforráshoz és az állandó hűvös hőmérséklethez. Így történt, hogy ott voltak még akkor is, amikor Kölesy Vince és Mestrovich Antal ispán urak 1819-ben bejárták a barlangot, és elkészítették annak első térképét.

Ott voltak természetesen akkor is, amikor a tudósok először rájuk találtak. Elsőként Daday Jenő, a Magyar Nemzeti Múzeum kurátora. Egy 10-12 mm hosszú, szem nélküli, fehéres színű „ezerlábúra” bukkant, melyet Brachydesmus troglobius néven írt le a tudomány számára. Az állat a karimás ikerszelvényesekhez tartozik. Azért „karimás”, mert háti lemezei kétoldalt jellegzetesen megnyúltak, ami hát-hasi irányban lapított megjelenést kölcsönöz neki. A szelvényenként két pár lábat viselő ikerszelvényesek fontos lebontó szervezetek, hiszen főként elpusztult növényi maradványokkal táplálkoznak. Nem tévesztendők össze a ragadozó életmódot folytató, gyors mozgású százlábúakkal.

brachydesmus_troglobius.jpgBrachydesmus troglobius Daday, 1889 – az Abaligeti-barlangból leírt karimás ikerszelvényes (Fotó: Korsós Zoltán)

Egy másik, a „szövő ikerszelvényesek” csoportjába tartozó faj szintén ebből a barlangból került elő, melyet Karl Verhoeff német zoológus-muzeológus Hungarosoma bokori néven írt le. A csoport nevében a „szövő” jelző arra utal, hogy a lerakott petéket az anyaállat selyemszövedékből készült fészekbe helyezi, hogy így óvja őket a kiszáradástól.

hungarosoma-bokori.jpg

Hungarosoma bokori Verhoeff, 1928 – az Abaligeti-barlangból leírt szövő ikerszelvényes faj (Fotó: Ľubomír Kováč & Andrej Mock)

Három további gerinctelen állatfajt írtak le a kutatók az Abaligeti-barlang patakjából és kisebb állóvizeiből: az ősi bélyegeket hordozó, féregszerűen szelvényezett testű magyar vakvíziászkát (Protelsonia hungarica), a vakrák mércével mérve is meglehetősen apró, a repedéshálózat vizéből a barlangba került Gebhardt-vakbolharákot (Niphargus gebhardti), és a mindössze 2 mm-es, áttetsző héjú, a köveket borító biofilmen táplálkozó magyar vakcsigát (Bythiospeum hungaricum). E fajok leírása a 20. századi magyar zoológia egyik legkiválóbb - de antiszemita tanai miatt egyben legmegosztóbb - alakjához, Méhelÿ Lajoshoz, továbbá a berlini múzeumban kutató Adolf Schellenberghez és a puhatestűek elismert hazai tudorához, Soós Lajoshoz köthető. A barlang élővilágának jobb megismerésében felbecsülhetetlen szerepe volt a kor jeles barlangbiológusainak, Bokor Elemér, Gebhardt Antal és Dudich Endre professzoroknak is.

vizi-gerinctelenek.jpg

Az Abaligeti-barlangból leírt három vízi gerinctelen faj. A) Protelsonia hungarica Méhely 1924, B) Niphargus gebhardti Schellenberg 1934, C) Bythiospeum hungaricum (Soós, 1927) (Fotó: Németh Tamás)

Mindebből sejthető tehát, hogy az Abaligeti-barlang - több mecseki barlanghoz hasonlóan - igen különleges, és hazai viszonylatban gazdag faunával rendelkezik. Ennek oka leginkább a hegység földtörténeti múltjában, védett földrajzi helyzetében és elszigeteltségében keresendő. A fent említett fajok egy része kizárólag a Mecsek-hegység földalatti élőhelyeiről ismert, eltűnésük tehát hatalmas veszteség lenne.

Az utóbbi években újra felkerestük ezeket a titokzatos állatokat, és néhány begyűjtött példány alapján, modern összehasonlító taxonómiai módszereket alkalmazva, nemcsak rendszertani helyzetüket tisztáztuk, de elkészítettük gazdagon illusztrált leírásaikat is, és feltérképeztük filogenetikai helyzetüket. Adatokat gyűjtöttünk a már ismert és újonnan kimutatott előfordulási helyeikről. Populációméretüket és ökológiai igényeiket figyelembe véve javaslatokat tettünk védelmük kidolgozására. Ez a munka többek közt a Magyar Természettudományi Múzeum, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pannon Egyetem, a Ljubljanai Egyetem és a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem kutatóinak együttműködésében zajlott. (Fontosabb publikációink elérhetőségét a cikk végén találják.)

A triász korú mészkőben kialakult, aktív patakos Abaligeti-barlangot azonban legtöbben a régió fontos idegenforgalmi célpontjaként ismerik. Évszázadok óta nagy érdeklődés övezi, évről-évre turisták tízezrei csodálják meg meanderező, cseppkövekben gazdag főágát. 1996-ban a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vette át a barlang kezelését a Baranya Megyei Idegenforgalmi Hivataltól. Ettől kezdve több szakaszban korszerűsítették a barlang berendezését: szakaszolt világítás került a főág kiépített járatába, a barlangi környezetbe jobban illeszkedő betonjárdákat, korlátokat és lépcsőket alakítottak ki. Jelenleg újabb korszerűsítés zajlik. Aktuálissá vált az omlásveszély elhárítása, az elektronikus rendszer átalakítása (hamarosan audiovizuális berendezések várják majd a látogatókat) és a lámpatestek cseréje, ami a lámpaflóra eltávolításával jár együtt.

Éppen ez utóbbi volt miniexpedíciónk apropója. A lámpaflóra az idegenforgalmi barlangokra jellemző jelenség, a képződményeket megvilágító lámpák fénykörében kialakuló zöld növények (algák, mohák és páfrányok) alkotják. Sok látogató úgy gondolja, hogy ezek a növények a barlang részét képezik, holott erről szó sincs. A lámpaflóra fajai a barlangbejárat tágabb környezetéből - a talajról és a sziklák falairól - származnak. Leggyakrabban a legközönségesebb, jól szaporodó felszíni fajok kerülnek be a barlangba, amelyek megtelepedése több szempontból is aggályos az üzemeltetés és a természetvédelem számára. Egyrészt eltakarják az eredeti képződményeket, másrészt a nagyobb szerves anyag mennyiség megjelenésével a kevés táplálékra berendezkedett barlangi fauna ökológiai egyensúlyát is felboríthatják a felszínről bekerült vetélytársak.

Mindez kétségkívül igaz, de az utóbbi jelenséget ebből a barlangból nem tudnám igazolni. Épp ellenkezőleg. Hat évre visszanyúló kutatásom során azt figyeltem meg, hogy a barlang ritka és bennszülött gerinctelen fajai egyenletesen alacsony egyedszámban előszeretettel tartózkodtak a lámpaflórán, ahol a szakaszos megvilágítás ellenére hosszú időt töltöttek el, feltehetően táplálkoztak is a növényzeten. A felszínről a barlangba került kompetítoroknak nem láttam nyomát.

Mivel tudtam, hogy a lámpaflóra napjai a barlangban immár meg vannak számlálva - a mechanikai és vegyi úton történő kezelés után írmagjuk sem marad majd -, úgy gondoltam, akcióba lépünk és összegyűjtjük a rajtuk élő kicsiny, de annál nagyobb jelentőségű állatokat, hogy aztán a barlang egy zavartalan szakaszán elengedjük őket. A tervemet a nemzeti park szakemberei és a felújítást végző kivitelező cég egyaránt helyeselték, minden szükséges segítséget megkaptunk.

Nincs más hátra, mint megismerni magát az akciót, képekben.

Útnak indulunk a kutatóházból. A létra még jól jöhet a magasan fekvő flórafoltoknál.

utnak-indulunk.jpg

Sok helyen találunk növényzetet, néhol egészen nagy mennyiségben. A legtöbb folton vannak ízeltlábúak, leggyakrabban a barlangból leírt, fent említett karimás ikerszelvényes.

rakott3.jpg

Puha, alumíniumból készült csipesszel óvatosan összegyűjtjük a flóráról a „nagyobb” példányokat, míg rovarszippantóval az apróbbakat. Tudom, igazából mindegyik nagyon kicsi. De a dolog nem reménytelen: a társaim már ügyesen észreveszik őket.

rakott2.jpg

Egyre több faj egyre több egyede kerül a gyűjtőedénybe. Végül 10 fajt számlálok össze köztük olyan ritkaságokkal, mint a barlangból leírt Hungarosoma bokori és Brachydesmus troglobius (melyek mostmár tudjuk: ikerszelvényesek), egy összegömbölyödésre képes gömbsoklábú faj (ez is ikerszelvényes), egy kaszáspókfaj (Mitostoma chrysomelas) mely az aggteleki Baradla-barlangból is ismert, továbbá több ugróvillás faj (ősi testfelépítésű, elsődlegesen szárnyatlan hatlábúak), amelyek nagy valószínűséggel teljes életciklusukat a barlangban töltik.

gyulnek_a_peldanyok.jpg

A barlang egy távoli, természetes állapotában megmaradt zugában már jó ideje korhad néhány fadarab. Az ehhez hasonló penészes, morzsalékos bomló növényi anyag a szárazföldi barlangi gerinctelenek egy másik kedvelt tápanyagforrása. Itt rakunk „fészket” állatainknak, és szabadon engedjük őket.

 rakott1.jpg

Elkészült hát a menedék (társaim szerint „Dorka bárkája”), és csak remélni tudjuk, hogy az ide áttelepített állatok kedvező létfeltételeket találnak.

dorka_barkaja.jpg

Újra a felszínen az elégedett csapat. Segítségemre voltak (balról jobbra): Varga Nikoletta, Milotta Péter, Nacsa Béla és Illés Andrea, a Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület tagjai.

az-elegedett-csapat.jpg

„Hajónapló ugyanaznap, délután fél négy. Hüllők módjára sütkérezünk a tó partján, kézről-kézre jár a pécsi sör. Boldog vagyok, de mégis a helyzet abszurditására gondolok. Mert mi történik? Az ember is el akar jutni egy rejtett, számára idegen világba, amit aztán minél több embertársával szeretne megismertetni. Ehhez az odakint használt segédeszközeit (lámpa, beton) viszi a zárt világba, amivel persze megbolygatja az ott élő „őslakosok” jól működő rendszerét. És amikor már kész a baj, akkor - segítő szándékkal - újra beavatkozik, szintén a kinti eszközeivel. Aztán ott vannak ugye a tudósok, akik mindenáron meg akarják érteni mindazt, ami önmagában már eleve tökéletes, és ha egy kicsi szeletet sikerül megfejteniük, fontos saját eredményként tálalják.

És még arra gondolok, hogy valószínűleg megint a férjemnek volt igaza. Egyszer azt mondta - csak a tartalmát idézem -, hogy bármilyen egyéni érdeket és haszonszerzési ambíciót félretéve most már minden embernek ugyanazzal az egy dologgal kellene foglalkoznia: hogy ne pusztuljon el ez a Föld. Erre szerintem a maga szintjén mindenki képes lenne. De ami a barlangokat illeti: nagyon jó a részese lenni annak, amikor a megszerzett tudást alkalmazva összefognak a kutatóintézetek, a nemzeti parkok és a barlangkutató egyesületek.”

A bejegyzés trackback címe:

http://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5512319513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

szabaduloszoba_oldalsav_banner.jpg

 

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2016-1.jpg