Javasoljuk mi az Év vadvirágát!
Mi legyen hetedik alkalommal az Év vadvirága?

Az év fajai mozgalmak méltán egyre népszerűbbek hazánkban is. Lényegük, hogy egy fa, rovar, hal, gomba, vagy esetünkben egy vadvirág egy éven keresztül kitüntetett figyelemben részesül, programok sora kapcsolódik hozzá, sokaknak van módjuk megismerni, akár élőben is találkozni velük.

3.JPG

2016-ban az év faja a mocsári kockásliliom volt. Ez alkalomból számos írás foglalkozott e kecses növénnyel, a kockásliliom-túrákon bárki élőben is találkozhatott vele és a gyerekek rajzpályázaton mutathatták be kockásliliomhoz kapcsolódó élményeiket.

A kockásliliom már áprilisban elvirágzott és itt az ideje, hogy átadja a stafétát a következő Év vadvirágának. Egy pár napig még bárkiből lehet év vadvirága, feltéve persze, hogy vadvirág és előfordul hazánkban. Most még szabadon lehet javaslatot tenni a 2017-es év vadvirágára október 30-ig. Akinek van kedvence, szíve választottja, vagy akár egy jó ötlete, most bátran tegye meg, mert novembertől már csak 3 növény marad versenyben, hogy értük szorítsunk, őket ismerjük meg, hogy közülük januárra egy nyerje el az Év vadvirága címet és élhessen az ehhez kapcsolódó lehetőségekkel.

Kedvcsinálóként álljon itt néhány növény, amik biztosan nem lehetnek olyan szerencsések, hogy 2017-ben az Év vadvirágai legyenek, hiszen nem élnek hazánkban – így nem is befolyásolhatják a javaslatokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2011815693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása