AZ ÉV ÁSVÁNYA: A GRÁNÁT - 3. rész
Harcias gránátok

2016-ban a gránátot választották az év ásványává. Ebből az alkalomból blogunkon egy sorozatot jelentetünk meg e sokoldalú ásványról (voltaképpen ásványcsaládról). Arról, hogy mik a gránátok, a sorozat bevezető része ír. Az eddig megjelent írások listája e bejegyzés végén található.

A Magyar Természettudományi Múzeum (akkor még véglegesnek hitt) új helye, a Ludovika mellett lévő egykori lovardában az 1996-ban megnyílt első kiállításon „Békés gránátok” címmel mutattunk be egy kis válogatást a legszebb Kárpát-medencei gránátjainkból. A cím arra utalt, hogy míg a legtöbb embernek a gránát szó hallatán egy robbanóeszköz jut az eszébe, a geológusoknak egy ásvány, mely teljességgel ártalmatlan.

A vitrinben a mai országterület legismertebb gránátjai, a börzsönyi patakok hordalékából gyűjthető almandinok közül is kiállítottunk egy maréknyit. Amikor a „Békés gránátok” címet adtuk, még nem ismertük azt az adatot, mely szerint a börzsönyi gránátok közül a nagyobb, legömbölyödöttebb szemcséknek egykor sajátos és igencsak harcias alkalmazása volt: egy XVIII. századi feljegyzés szerint a puskával vadászó parasztok a drága ólomgolyó helyett használták őket. A gránátlövedékek a világ más részein sem voltak ismeretlenek. Egyes történészek szerint az 1800-as évek elején az amerikai navahó indiánok alkalmazták őket. Hlebnyikov orosz utazó feljegyzései szerint ugyanebben az időben az alaszkai tlingitek is a helyi almandinkristályokra fanyalodtak, amikor kifogytak az ólommunícióból. 1891/92-ben pedig az észak-kasmíri Hunza-völgy fejedelemségének harcosai is vörös gránátokkal lövöldöztek a britekre – állítólag abban a hitben, hogy a vérvörös kő súlyosabb sebeket üt, mint az ólomgolyó.

De mi köze lehet a gránátnak a kézigránáthoz? Kiderül a „Honnan ered a gránát neve” című írásunkból.

ev_asvanya_blog_03_lovedekek1.jpgLegömbölyödött almandinkristályok a Börzsönyből (fotó: Jánosi Melinda)

„Az év ásványa, a gránát” sorozat eddig megjelent írásai

1. Ásvány-e az év ásványa, és ha nem, miért igen?

2. Honnan ered a gránát neve?

 

 Írta: Papp Gábor (Ásvány- és Kőzettár)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr758832764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása