írta: Bernert Zsolt és Buzár Ágota
A honfoglalás korának megismerésében nagy jelentősége van a kora Árpád-korban használt temetők vizsgálatának, mivel a 11. század első felében eltemetettek között kereshetjük a 10. század végén születetteket és azok közvetlen leszármazottait.
A honfoglalás kor és az Árpád-kor határán számos nagy változás történt a magyar nép életében. A korszak egyik legfontosabb kérdése, hogy miként magyarázható az, hogy a 10. századi magyarságra jellemző koponyatípusok alig lelhetők fel az Árpád-kori templomok köré temetkező egykori lakosságban.
A honfoglalás kori magyarság embertani szempontból élesen különbözik a korábban itt élt népektől. A honfoglaló népesség az europid népesség keleti típusainak (mediterrán, pamíri, stb.) és a mongoloid típusok europid típusokkal kevert fajtáinak (turanid) rasszötvözete. A teljesen mongoloid forma gyakorlatilag hiányzik belőle, de az europo-mongoloid koponyák mellett gyakran előforduló europid koponyák egy-egy mongoloid bélyeget csaknem mindig hordoznak. A vázcsontok közepes méretűek, általánosságban erőteljes izomzatról árulkodnak. A gyulladásos folyamatok, fertőzések nyomai ritkák. A fogkopás és szuvasodás mértéke a fehérjetartalmú táplálkozás nagy arányáról és a gabonafogyasztás mérsékelt fontosságáról árulkodik. A traumás sérülések ritkák, leginkább az agykoponyára koncentrálódnak. Ezeket minden esetben gondos sebészi ellátásban részesítik (sebészi trepanáció). A klasszikus leletanyaggal jellemezhető sírok között gyakori a jelképes trepanáció, nemtől függetlenül a felnőttek egy hetedét érinti ez a beavatkozás.
Műhelytitkok szombaton a múzeumban!
A Csepel-Szabadkikötő kora Árpád-kori népességének vizsgálata különösen érdekes, mert a Kis-Duna túlpartjáról számos, tipikus honfoglaló rítussal és mellékletekkel eltemetett sírt ismerünk a 10. század második feléből, ami igazolja a honfoglaló magyarság domináns jelenlétét a feltárt temető környezetében.
A Csepel-Szabadkikötő kora Árpád-kori népessége a honfoglalás kori magyarságtól eltérő embertani megjelenésű, idegen etnikumot rejt; a koponyák döntő többségének metrikus és morfológiai jellegei lényegesen eltérnek a honfoglalás koriaktól. A tisztán europid népesség leginkább a mediterrán és a cro-magnoid típusok keverékéből áll. Biztosan keleti típus alig fordul elő a temetőben, csupán néhány koponya középarc-szélessége mutat keleti megjelenést. A lakosság termete is eltér a korábbi évtizedekre jellemzőtől, mert azoknál átlagosan magasabbak voltak. Ez nem a hirtelen beköszöntött jó életkörülmények és egészséges életmód számlájára írható, mint azt az elmúlt évtizedek Európájában megfigyelhettük. Az eltemetettek között sok a porotikus csontú és sok az ízületi gyulladásban szenvedő egyén. A megerőltető fizikai munka hatására kialakuló elváltozások a csontok felszínén a mindennapi élet nehézségeit tükrözik. A fentieket együttesen értékelve a környezet erőforrásaihoz nem kifejezetten jól alkalmazkodó közösség képe rajzolódik elénk. A porotikus csontok és a sok ízületi gyulladás szisztémás gyulladásos folyamatokra utalhatnak, amelyek az immunrendszer gyengülését vonják maguk után. Az egyik egyén gerincén a krónikus TBC fertőzés nyomai ismerhetők fel. Az erőteljes fogkopás a gabonatermesztés és a kenyérfogyasztás fontosságára utal.
Ha a fenti paleopatológiai képet összehasonlítjuk a honfoglalás korival, arra következtethetünk, hogy a kora Árpád-kor lakosainak sokkal nehezebb volt a sorsa, mint az előző évszázadban élőknek. Ez erős analógiát mutat az avar kor korai és késői időszakának társadalmi változásait kísérő betegség-változásokhoz.
A népesség demográfiai mutatói letelepült közösségre utalnak: a férfiak (38 fő) és a nők (38 fő) aránya kiegyenlített, különböző korú gyermekmaradványok jelentős számban (62 egyén) fordulnak elő.
A traumás sérülések gyakoriak, több esetben találtunk gyógyult orr-, borda- és lapockatörést, kulcscsont- és alkar-törést. Ezek túlmutatnak a háztartási baleseteken, és a lakosság alárendelt helyzetére utalhatnak. Hasonló jelenséget figyeltünk meg Edelény-Borsod temetőjében, ahol a jobb singcsont csuklóhoz közeli területének törése (fejre mért ütés reflexes hárítása) volt gyakori, jellemzően a férfiaknál (Wolff Mária ásatása). Néhány koponyasérülés sem magyarázható egyszerű balesetként: a 67. sírba temetett férfi koponyáját teljesen szétkaszabolták.
A felnőtt lakosság körében gyakori gyulladásos folyamatok a környezethez való alkalmazkodás sikertelenségéről árulkodnak, a megerőltető munka és a sok sérülés szolgasorsú népesség képét festi elénk. A gyulladásos folyamatok elszenvedői és a traumák áldozatai többnyire a temető nyugati oldalán fordultak elő.
Néhány kisebb termetű, erős izomtapadásokkal bíró tömör csontállományú egyén maradványa utal arra, hogy a honfoglalók leszármazottai csak kis számmal nyugodnak a temetőben. Inkább a 11. század elején betelepített lakosság teszi ki a helyi lakosság zömét, akik élére magyar vezetők kerültek. A két egyszerű, jelképes trepanáció (2. és 4. sír) is magyar vezető rétegre utalhat.
Még több érdekességet megtudhat a csontokról a március 18-án nyíló embertani kiállításunkban! A Szóra bírt csontjaink c. kiállítás megtekinthető 2016. március 18 - november 28-ig kedd kivételével minden nap 10-18 óráig.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
