A számos ritka és kevéssé ismert állatfaj között akadnak olyanok is, amelyeket mindössze egyszer találtak meg, és azóta nem kerültek elő. Gyakran csupán egyetlen múzeumi példány bizonyítja a faj létezését (vagy legalábbis azt, hogy amikor gyűjtötték, akkor még létezett). Egy ilyen titokzatos sziklalakó csigafaj, az Apfelbeck-orsócsiga (Montenegrina apfelbecki) felkutatására indultunk 2014 júniusában Albániába.
Írta: Angyal Dorottya és Fehér Zoltán
Fotók: Angyal Dorottya, Fehér Zoltán, Jozef Grego, Maroš Grego
A rejtélyes Montenegrina apfelbecki (Sturany, 1907) Buljubašić 1905-ös gyűjtéséből. Ez a példány a begyűjtésekor még élt, áteső fényben jól látszik, hogy a kiszáradt test megőrződött a héj belsejében
Elődeink nyomdokán
Rudolf Sturany, a Bécsi Természettudományi Múzeum puhatestű gyűjteményének kurátora és Viktor Apfelbeck, a Szarajevói Múzeum rovargyűjteményének vezetője 1905 tavaszán közös gyűjtőútra indultak Albániába. Útjukra elkísérte őket Latif Buljubašić, a szarajevói gyűjtemény preparátora is. Abban az időben Albánia még az ottomán birodalomhoz tartozott, de az észak-albániai hegyvidékre a porta hatalma már csak korlátozottan terjedt ki. Ezeket a területeket néhány, egymással folyamatosan viszályban álló albán törzs uralta.
Sturany beszámolójából tudjuk, hogy útjuk utolsó szakaszát, a Shkodrától Mirditáig – Albánia „legsötétebb” részéig – vezető 50 kilométert öszvérháton tették meg, ami a nehéz terepviszonyok miatt két teljes napig tartott. Míg a környező hegyek faunáját tanulmányozták, a kutatókat az oroshi püspök szállásolta el. A két kurátor hamarosan hazatért, de Buljubašić még két hónapig Oroshiban maradt, hogy további, alaposabb gyűjtéseket végezhessen a környéken. A kalandokban bővelkedő két hónap alatt túlélt többek közt egy hatalmas földrengést, amelyben az apátság épülete is súlyosan megrongálódott, és jelentős anyagot gyűjtött a Shënt, Munela, Zebë és Koritnik hegyekből, melynek nagy része a Bécsi Természettudományi Múzeumba került. A gyűjtött anyagból előkerült egy addig ismeretlen sziklalakó orsócsigafaj, amelyet Sturany két évvel később Clausilia apfelbecki néven írt le, és amely mai ismereteink szerint a Montenegrina nembe tartozik. Sajnos Buljubašić meglehetősen pontatlan lelőhelyet adott hozzá, így mindössze annyit tudunk, hogy valahol a Shënt hegyen, körülbelül 1500 méteres magasságban találta.
A térség zoológiai kutatása később is nehézségekkel teli feladat volt. Az első világháborút az olasz megszállás követte, majd kitört a második világháború, s végül a kommunista rezsim sújtotta az országot. Az azóta eltelt 110 évben csak nagyon kevés természettudós jutott el a Mirdita régióba, és tudomásunk szerint az elmúlt száz évben senkinek sem sikerült újból megtalálnia a Montenegrina apfelbecki csigafajt.
A Shënt hegy 110 évvel ezelőtt és ma. A fekete-fehér illusztráció Sturany 1905-ös úti beszámolójából való
Miért fontosak a sziklalakó csigák?
A Balkán igen gazdag sziklalakó csigákban. A Magyar Természettudományi Múzeum expedícióinak köszönhetően a közelmúltban számos tudományra új fajuk és alfajuk került elő a térségből. A kisebb-nagyobb foltokban kibukkanó csupasz mészkőszirtek különleges csigafaunának adnak otthont. Az élőhely mozaikossága és az állatok korlátozott terjedőképessége miatt sok faj csak nagyon kis területen él, ezeket bennszülött (endemikus) fajoknak hívják.
A sziklalakó csigák fajkeletkezési mechanizmusai elég különlegesek, és ezekről viszonylag keveset tudunk. Egy nemrég indult kutatási programban éppen ezzel a kérdéssel foglalkozunk, modellcsoportunk a Montenegrina nem. A projekt első fázisában az ismert Montenegrina-fajokból és -alfajokból származó DNS-molekulák összetétele alapján szerettük volna rekonstruálni a csoport molekuláris törzsfáját. Korábbi gyűjtőútjainkon szinte az összes ismert Montenegrina-fajt begyűjtöttük már, így ezekből rendelkezésünkre állt DNS kivonására alkalmas élve gyűjtött és alkoholban tartósított anyag. Azonban a kapott törzsfa nem volt teljes, mert hiányzott az Apfelbeck-orsócsiga. Kézenfekvő volt, hogy megpróbáljuk felkutatni, és begyűjteni ezt a több mint száz éve rejtve maradt, titokzatos fajt.
110 évvel később útnak indulunk…
Öttagú expedíciónk 2014 júniusában útra kelt Albániába. A Magyar Természettudományi Múzeumot Erőss Zoltán, Fehér Zoltán és Angyal Dorottya képviselte. Csatlakozott hozzánk továbbá Jozef Grego szlovák malakológus és fia, Maroš Grego, a Balkán lelkes dokumentaristája. Az Apfelbeck-orsócsiga miatt fő célpontunk a Mirditában a Shënt hegy volt, ahol három napot terveztünk tölteni a fennsík feltárásával. Ezen kívül fel akartunk keresni néhány olyan helyet, amelyekről tudtuk, hogy előttünk ott nem jártak még csigászok. Próba-szerencse alapon arra számítottunk, hogy akár eddig ismeretlen, új fajokra bukkanhatunk.
Albániát észak felől, Montenegrón át közelítettük meg. Rövid időre megálltunk a lélegzetelállító Thertorë hágón (Prokletije hegység), majd a Shënt hegy fennsíkja felé vettük az irányt.
Az expedíció zoológusai a Terthorë hágón
Kilátás a Terthorë hágóról (Prokletije hegység)
Keresztül-kasul végiggyűjtöttük a fennsíkot, de a titokzatos Apfelbeck-orsócsigát sehol sem találtuk. Annyi volt a sziklalakó csigák számára alkalmas élőhely, hogy úgy éreztük, mintha tűt keresnénk a szénakazalban. A Shënten töltött három nap mégsem volt teljesen hiábavaló, mert rengeteg érdekes fajt gyűjtöttünk vagy figyeltünk meg. Többek között felfedeztünk egy addig ismeretlen függőleges barlangot, ahová kötelek és barlangász felszerelés segítségével le is ereszkedtünk.
Amíg a hegyen tartózkodtunk, balszerencsénkre kétszer kaptunk defektet, több órányi gyalogútra bármilyen emberlakta településtől. Egy nagyon segítőkész helyi család húzott ki minket a csávából, akikkel albán-angol-görög-olasz keveréknyelven kommunikáltunk.
Az újonnan felfedezett „Szamóca-zsomboly” bejárata. Nevét a barlang mellett nyíló növényről kapta
Kettős átok: két defekt egy napon, távol a civilizációtól
A Shënt után a következő célpontunk a koszovói határ közelében fekvő Shkëlzen hegy volt. Itt fordult meg a szerencsénk az expedíció ötödik napján, amikor is a Tropojë patak szurdokában találtunk egy eddig ismeretlen, új Montenegrina-fajt.
Úton a Tropojë szurdok felé, nem sokkal az új Montenegrina-faj megtalálása előtt
Az expedíció első Montenegrina-példánya. Tropojë szurdok, Tropojë falutól északra
Ezután dél felé vettük az irányt, hogy végiglátogassunk néhány ígéretes helyet a Shpat, Kurveleshi, Kendrevicë, Lunxherisë, Nemerçkë és Vallamarë hegységekben. Utolsó táborhelyünket Európa legidősebb és egyik leglátványosabb, számos bennszülött állatfajnak otthont adó tavának partján vertük fel: az Ohridi-tónál. A reggeli úszás és búvárkodás a tóban kárpótolta „elcsigázott” testünket-lelkünket az elszenvedett nehézségekért.
Albánia nem csak változatos csigafaunája miatt nevezhető magas biodiverzitású helynek (biodiversity hotspot). A gerinctelenek legváltozatosabb csoportjai képviseltetik itt magukat igen magas fajszámmal. Az út során gyűjtött ikerszelvényes-, százlábú-, rák-, kaszáspók-, bogár- és egyéb gerinctelen fajok példányaival a budapesti és a bécsi természettudományi múzeumok gyűjteményeit gazdagítottuk.
Az Ohridi-tó, utunk utolsó állomása
Néhány figyelemreméltó állat, melyet expedíciónk során figyeltünk meg: skorpió (Euscorpius-faj), görög teknős (Testudo hermanni), homoki vipera (Vipera ammodytes) és egy lombszöcskefaj (Poecilimon jonicus)
Aki még nem járt a Balkán legmélyén, elképesztő élményekkel gazdagodhat Albániában. Nehezen felfogható az a kettősség, ami az országban tapasztalható. Az egyre intenzívebben fejlődő, modern, nyüzsgő, zajos, szennyezett nagyvárosoktól eltávolodva a hegyvidékek szinte teljesen érintetlen tájakatrejtenek; olykor az ember napokig nem találkozik másokkal. A kis hegyi falvak lakói a mai napig is teljes összhangban vannak a természettel, és a meglehetős szegénység ellenére szemlátomást harmóniában és megelégedettségben élnek. Teljesen általános, hogy tejükért, húsukért, gyapjukért vagy „szállító eszközként” kecskéket, baromfit, juhokat, öszvéreket tartanak.
Albániának a közbiztonságot illetően elég rossz híre van, talán amiatt is, hogy a hegylakók közül sokan tartanak maguknál fegyvert, és az észak-albán hegyvidéken a vérbosszú szokása sem veszett ki teljesen. Ennek ellenére albániai útjainkon nem szoktak atrocitások érni bennünket, a helyiek túlnyomórészt kedvesek, barátságosak és segítőkészek. 2014-es utunk során is számos érdekes emberrel találkoztunk, és bepillanthattunk a helyi hiedelmek világába. Az út egyik legmulatságosabb momentuma az volt, amikor egy kisvárosban (ismét) gumijavító műhelyt kerestünk, és egy helyi férfi olyan hevesen próbált segíteni, hogy magyarázkodás helyett inkább lelökte az első megpillantott kerékpárost a járművéről, hogy aztán ő pattanjon a nyeregbe, és Louis de Funès-t megszégyenítő mozgással terepjárónk előtt tekerve elvezessen minket a helyi „gommistáig”, aki műhelyét a saját háza kertjében rendezte be.
A civilázió egyelőre elkerülte Albánia bizonyos részeit. Ezek a helyek megmaradtak természetes állapotukban
Az öszvérek a mindennapi élet részei Albániában. Bármilyen teher hordására alkalmasak, legyen az ember, szerszám vagy takarmány
Sok albán faluban mai napig is kecskéket tartanak tejükért és húsukért
Az albán hiedelem szerint az otthonok, épületek, szőlők elé lógatott babák („dordolecek”) segítenek távol tartani a „gonosz szemet”, vagyis az emberi irigységet, ami egyébként mások tulajdonának megkívánásához vezethetne
A múmiák feltámasztása, avagy mire jók a természetrajzi gyűjtemények?
Mivel az Apfelbeck-orsócsiga nagyon hiányzott a szinte teljes törzsfából, a faj élő egyedeinek begyűjtésére tett sikertelen kísérlet után más megoldás után kellett néznünk. A Buljubasić által gyűjtött példányokat a Bécsi Természettudományi Múzeumban őrzik. A tétel zömében jó állapotú héjakat tartalmaz, melyek közül sokban fellelhető az egykori állat kiszáradt maradványa. A megszáradt múmiák a héj tengelye, az ún. oszlop köré feltekeredve viszonylag jó állapotban őrződtek meg. Ebből arra következtettünk, hogy az állatokat annak idején lassan szárították ki, így nem hirtelen pusztultak el, hanem nagyon hosszú nyugalmi állapot (diapauza) végén mumifikálódtak. Ez pedig azzal a reménnyel töltött el minket, hogy 110 év elteltével is maradt használható DNS az állatokban.
A DNS, amit kivontunk, elegendő mennyiségű, viszont erősen töredezett volt (az idő vasfoga a DNS molekulákon is otthagyja a nyomát), így aztán apró darabonként kellett szekvenálnunk a minket érdeklő DNS szakaszt. A darabokat úgy illesztettük össze, mint a kirakós játék darabjait. Végül fáradozásunkat siker koronázta, és a régóta áhított szekvenciát beillesztettük a csoport törzsfájába. Most jött a meglepetés: a mitokondriális DNS alapú törzsfa azt mutatja, hogy az Apfelbeck-orsócsiga legközelebbi rokonai nem Észak-Albániában élnek, mint azt eddig gondoltuk, hanem Görögországban. Így aztán megoldottunk egy kérdést, de rögtön felmerült egy újabb: hogyan került északra ez a görög atyafisággal rendelkező faj?
További olvasnivalók a természetrajzi gyűjtemények jelentőségéről:
Egy szürke gyűjteményi példány történelmi titka – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 9.rész
Az élőhely megsemmisült, a növény életre kelt – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 8. rész
Klímaváltozás a cédulákon – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 5. rész
A lőtér fantomja – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 4. rész
Kommentek az apokalipszis magas lováról – avagy a tudomány vagy a tudatlanság oltára a nagyobb? Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 2. rész
Poloskák jelzik a Balaton vízének minőségét? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 1. rész
A kutató fogott egy gyönyörű madarat, azután megölte...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2016.02.10. 21:16:35
Egyetlenegy kiegészítés: A gumiszerelő az hivatalosan "gomisteri" ejtsd: "gomiszteri", de mivel Ti északon voltatok, ott tényleg hasonlóképpen mondják, mint ahogy írtad, ugyanis ebben a kis országban összesen 52 fajta tájszólás van, sokszor az albánok sem értik meg egymást a saját anyanyelvükön :)
Üdvözlettel: egy családostól itt élő magyar
gigabursch 2016.02.11. 13:08:45
Mennyire ajánlható?
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2016.02.11. 15:30:53
Én 2005-ben kezdtem ide járni nyaralni, évről-évre, aztán annyira megtetszett az ország, meg az emberek, hogy 2011 óta itt is lakunk :)
Angyal Dorottya 2016.02.11. 20:56:05
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2016.02.12. 09:43:14
Én mindenkinek azt mondom, hogy Albánia egy fertőző betegség :) Az a tünete, hogy mindig visszavágysz ide :) Minket meg úgy megfertőzött, hogy ide is költöztünk, hogy ne szenvedjünk :)
Egyébként tényleg nagyon kevés magyar él itt, színtiszta magyar család meg tudomásom szerint csak mi vagyunk, a többiek vegyesházasságban élnek, szóval az egyik fél albán. Ja, meg természetesen a követségi, és valamilyen EU-s projekten dolgozók, de ők átmenetileg laknak itt. Ha legközelebb erre jártok, nyugodtan keressetek meg! :)
pdave81 2016.02.19. 19:53:11
Angyal Dorottya 2016.02.20. 21:28:56
(Praktikusan a Boge és Teth közti út legmagasabb pontja) szóval ha jártál
Tethben vagy Okolban akkor biztos keresztül mentél rajta.