A Magyar Természettudományi Múzeum és a Discovery Channel közösen mutatta be a sajtónak a Racing extinction - A kihalás kora című filmet. Az Oscar-díjas filmrendező Louie Psihoyos célja, hogy felnyissa az emberek szemét arra is, hogy a Földön élő állatok nagy része képtelen alkalmazkodni az egyre szennyezettebb levegőhöz és az óceánok egyre savasodó vizéhez.
A december 2-án, világpremierrel képernyőre került dokumentumfilm a legmodernebb technológiával mutatja be, milyen károkat okoz az emberiség jelenlegi életmódja a bolygónak, és arra buzdít mindenkit, hogy használjon olyan megoldásokat, amelyekkel fenntarthatóvá válik a változatos élővilág a következő generációk számára is.
A filmbemutató után a meghívott paleontológus, zoológus szakértők múzeumi gyűjteményi tárgyak segítségével meséltek a földtörténet eddigi kihalási korszakairól, valamint elmondták véleményüket a filmmel kapcsolatban. Gondolataikat szeretnénk megosztani a közönséggel, ezért blogunkon folytatásos bejegyzések formájában tesszük közzé.
A filmet december 26-án ismétli a Discovery Channel
Dr. Németh Attila, zoológus:
A kihalás alapvetően egy természetes, evolúciós folyamat. Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy a valaha a bolygónkon élt fajok túlnyomó többsége kipusztult, mire az ember egyáltalán megjelent az élet színpadán. Persze a kihalt fajok helyébe újabb fajok lépnek, átvéve szerepüket a különböző ökoszisztémákban, így a Földi élet történetét a kihalások és a folyamatos fajkeletkezés örök körforgása jellemzi. Ugyanakkor a fajok nem szabályos időközönként tűnnek el, a földi élet történetében voltak olyan viszonylag rövid időszakok, amikor az ismert fajok döbbenetesen nagy hányada pusztult ki váratlanul. Ezeket az eseményeket tömeges kihalásoknak nevezzük és a tudósok összesen öt ilyen időszakot azonosítottak.
Egyes vélemények szerint napjainkban zajlik a földtörténet hatodik nagy kihalási eseménye, melynek okozója nem globális vulkanizmus vagy egy kisbolygó becsapódása, hanem egyetlen egy a sok földi faj közül, az ember…
Jelen korunkat a földtörténeti beosztás szerint holocénnek nevezzük, mely mintegy 11.700 évvel ezelőtt kezdődött. Azonban manapság mind többet hallunk arról, hogy tulajdonképpen már nem is a holocén korban élünk, hanem az úgynevezett antropocénben, azaz az emberiség korában. „Létrehoztunk” magunknak egy új földtörténeti kort. Az antropocén az a kor, amikor az ember a Föld egészét tekintve alakítja a biológiai és geológiai folyamatokat: olyan anyagokat hozunk létre ipari méretekben, amik soha ezelőtt nem voltak jelen a Földön, nagy léptékben módosítjuk a Föld légkörének összetételét, alakítjuk, vagy legalábbis befolyásoljuk a bolygó klímáját, emellett fajok tömegének okozzuk a kihalását, és teljes ökoszisztémákat törlünk el a földszínéről. E hivatalosan egyelőre nem elfogadott földtörténeti kor, a bevezetését támogató tudósok többsége szerint, a 19. század elején, az első ipari forradalom idején kezdődött. Mindez azt sugallja, hogy minden baj kezdete a mai, technokrata civilizációnk kialakulásának idejéből fakad. Ez azonban messze áll a valóságtól…
A holocén legelején nagyszabású klimatikus átalakulás, ha úgy tetszik globális klímaváltozás zajlott. A bolygó melegebbé vált, a szárazföldi jégtakaró a sarkkörök közvetlen környezetébe és a magas hegyek csúcsaira húzódott vissza, az éghajlati övek kiszélesedtek és a ma ismert helyükre tolódtak. Mindez az élővilág nagymértékű átalakulásával és vándorlásával járt együtt. Ennek során számos faj pusztult ki. Közéjük tartoznak a jól ismert, nagytestű állatok, mint a mamut, a gyapjas orrszarvú, vagy a barlangi oroszlán és a barlangi medve. Az előbbiek mellett eltűnt egy sor kevésbé ismert faj is, többek között Ausztráliából az orrszarvúméretű vombatok, óriás kenguruk, erszényesoroszlánok, és hatalmas varánuszok. Észak Amerikából a mamutok és masztodonok mellett, ekkor tűntek el a teve- és a lófélék képviselői, az óriási földilajhárok, gepárdszerű testfelépítésű pumák, és a sort még hosszan lehetne folytatni izgalmas, de ma már nem létező állatfajokkal. Egy természetes folyamat, egy globális klimatikus átalakulás eredményeként tehát fajok tucatjai haltak ki. Vagy mégsem egészen így történt? Az, hogy ezekben a kihalásokban mekkora lehetett az akkor már a bolygón szinte mindenhol jelen lévő ember szerepe, a kutatók közötti viták kiapadhatatlan forrása. A két véglet egyike szerint az ember volt az, aki egy átalakulóban lévő világban, az egyébként is sebezhető és a változások hatására még inkább érzékennyé váló fajokat a végső pusztulásba taszította. A másik szélsőség szerint az említett fajok kihalása egy természetes folyamat elkerülhetetlen következménye, melyre az emberiségnek semmi ráhatása nem volt. Akármi is legyen az igazság, a lehetőség, hogy mi emberek beleavatkoztunk a természeti rendszerekbe és csökkentettük a Föld biológiai sokféleségét, már jelenkorunk hajnalán felvetődik.
A kevés fennmaradt dodócsontváz egyike
A holocén során nagyon hasonló kihalási események zajlottak le. Legszembetűnőbben és egész ökoszisztémákat érintve, elsősorban a szigeteken. Minden szigeten, ahol megjelent az emberi faj, rövid időn belül kihaltak a leginkább sérülékeny (például röpképtelen madarak) és a legnagyobb testű fajok. A szóban forgó szigetek nem feltétlenül voltak aprócska földdarabok, voltak köztük nagykiterjedésű szárazulatok is. Gondoljunk csak például Madagaszkárra, ahol az ember megjelenését követően hamarosan kipusztult a bolygó akkori legnagyobb testű röpképtelen madara, az elefántmadár, két törpevízilófaj és több mint egy tucat makiféle. A kihalt makifajokban az a közös, hogy mindannyian nagyobbak voltak a még ma is élőknél, olyannyira, hogy volt köztük gorilla méretű is. Egy másik szemléletes példa Új-Zéland, ahol az idők során egy egyedülálló, szinte csak madarakból álló életközösség alakult ki. Az ember szigeteken történő megjelenése után rövid időn belül az összes nagytermetű röpképtelen madárfaj (a moák) kipusztult. Időben és térben távolabb, Mauritius szigetén zajlott első ízben, hogy az emberiség egy teljes ökoszisztémát az utókor számára is jól dokumentáltan törölt el a föld színéről. A sziget legismertebb kihalt állatfaja a dodó, minden kihalások címerállata. De a dodó kiirtása mellett a sziget összes természetes ökoszisztémáját is elpusztítottuk, aminek eredményeként számtalan izgalmas fajt vesztettünk el, köztük egy óriásira nőtt vakondgyíkot, egy földalatti életmódot folytató óriáskígyót, a bolygó addig élt legnagyobb óriásteknőseit, vagy a Föld legnagyobb testű papagáját.
De nem kell ennyire messzi és egzotikus szigetekre utaznunk. Sok tudós véleménye szerint a Ciprus szigetén még a jelenkorban is élt törpe vízilovat és törpe elefántot (amely fajok nevük és méretük dacára szigeti ökoszisztémájuk legnagyobb termetű fajai voltak) szintén eleink irtották ki, az utolsó példányig vadászva őket. Hasonló sorsra jutott a Mallorca szigetén honos törpe rőtvad is.
Ugyanakkor az emberiség biológiai sokféleséget csökkentő tevékenysége nem korlátozódott szigetekre: a tengeritehén, az őstulok, a vándorgalamb, a Labrador-réce, a karolinai papagáj, az óriás alka, az erszényesfarkas csupán néhány példa a számtalan, az ember által kiirtott állatfaj közül.
Az egykor a Csendes-óceán északi vizeiben élt tengeritehén egyik fennmaradt csontváza
Hogy mi a közös a jégkorszak (pleisztocén kor) végétől kezdve a jelenkoron (holocén) keresztül az összes kihalásban? Az, hogy rendkívül szelektív volt. Szinte csak a nagytestű állatok pusztultak ki. Mintha egy virtuális mérethatár felett minden fajt kiradíroztak volna az ökoszisztémákból. Emellett a legsérülékenyebb, az emberi zavarást legkevésbé tolerálni képes fajok tűntek el örökre. Vajon milyen fajok vannak jelenleg végveszélyben? Az eddigiek után talán nem meglepő, de a kihalás szélre sodródott fajok jellemzően nagytestűek. (Persze a legnagyobbak kiirtása után nagytestűnek lenni már eggyel kisebb méretkategóriát jelent.) A kisebb testű fajok közül pedig az emberi zavarásra sérülékeny fajokat találjuk a veszélyeztetett állatfajok jegyzékét tartalmazó úgynevezett vörös listákon.
Kitömött erszényesfarkas
A holocén során (ami a maga közel 12 ezer évével földtörténeti léptékben rendkívül rövid idő, gyakorlatilag egy szempillantás) bekövetkezett kihalások mértéke egyelőre messze alatta marad a korábban bekövetkezett tömeges kihalási eseményekének. Ugyanakkor a jelenlegi kihalásokat nem drámai geológiai folyamatok vagy egy galaktikus katasztrófa okozta, hanem egy földi faj tevékenysége. Ez pedig jelenlegi tudásunk szerint példa nélküli a földi élet eddigi történetében. Riasztó, hogy egyetlen faj, természetes ökoszisztémáját elhagyva milyen mértékben gyakorolt hatást a Föld egészére, felfoghatatlanul sok faj fennmaradását veszélyeztetve. Megdöbbentő és egyszerre kijózanító belegondolni mindebbe. A biológiai sokféleség csökkenése ugyanis sérülékenyebbé teszi a természetes rendszereket. De mit is jelent mindez, mi van veszélyben tulajdonképpen?
A szerémségi földikutya, a Kárpát-medence legutóbbi időkben kihalt bennszülött emlősfaja volt
A Föld nevű bolygón eddigi története során előfordultak már extrém időszakok. Volt, hogy szinte az Egyenlítőig nyújtózott a sarki jégtakaró és „hógolyószerű” állapotba került az egész bolygó – de volt olyan is, hogy annyira felmelegedett, hogy egyáltalán nem volt rajta sarki jégsapka. A szén-dioxid koncentrációja volt a mainál jóval alacsonyabb, de volt sokkal magasabb is. Bármit is teszünk, mi emberiség, a földi életet valószínűleg nem tudjuk elpusztítani, hiszen az számunkra felfoghatatlan szélsőségeket is átvészelt. Gondoljunk csak bele, volt olyan tömeges kihalási esemény, mikor a létező fajok több mint 90%-a kihalt! De saját fennmaradásunkban már nem lehetünk ennyire biztosak. Az emberi faj rövid írott történelméből is ismerünk olyan civilizációkat, akik környezetük tönkretételével olyan ökológiai katasztrófát idéztek elő, mely saját pusztulásukat okozta. Hasonló forgatókönyv sajnos nagyon is elképzelhető a jövőben is. Csak az a különbség, hogy ezt a tevékenységet most nem egy földrajzi régió területén, hanem a bolygó egészén űzzük…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
