Magyar Természettudományi Múzeum Blog

A bajszos halción kapcsán a természettudományi gyűjtemények hasznosságáról írtunk bejegyzést. Számos érvet soroltunk fel, mégis sokan fejezik ki továbbra is ellenérzésüket az ilyen gyűjtemények építésével kapcsolatban. Ezért a következő hónapokban hetente közlünk egy-egy olyan blogbejegyzést, amely arról számol be, hogy mekkora jelentősége van ma is az évek során összegyűjtött preparátumoknak.

Elsőként Vásárhelyi Tamás írását közöljük, amelyben a poloskagyűjteményeknek a környezet állapotát (ez esetben a Balatonét) évtizedeken át dokumentáló szerepéről számol be.

Poloskák jelzik a Balaton vízének minőségét?

A Magyar Természettudományi Múzeum poloskagyűjteménye igazi kuriózum. Nemcsak 200 éves múltja teszi értékessé, hanem az is, hogy Horváth Géza fejlesztette naggyá. Az ő neve itthon nemigen ismert, pedig a legtöbb külföldi elismerést ő kapta: a francia becsületrendtől a szerb cár okleveléig, szakmai egyesületekétől tudományos akadémiák dísztagságáig sok mindent. A titok nyitja: az ő nevéhez fűződik a filoxéravész elleni megoldások megtalálása, tehát az európai szőlőket, azaz a borunkat mentette meg, már fiatalon. Később korának egyik legnagyobb poloskakutatója is lett, gyűjteménye ma is referencia a világ számára.

1928-ban már szinte aggastyánként nyaralt a Balatonnál – és mi mást tett volna, mint gyűjtött. Azután még két nyáron keresztül ezt tette, körbeutazva a tavat. A bizonyító példányokat a múzeum Állattára őrzi . Abban az időben még inkább csak érdekesség volt, hogy milyen sok fajt tudott közölni a tóból, az anyag viszont rendelkezésünkre állt részletesebb vizsgálatokhoz.

Az 1970-es években két fiatal poloskakutató kezdett a Balaton faunájával újra foglalkozni: Bakonyi Gábor a mai Szent István Egyetem tanára és e sorok írója, múzeumi kutató. Mi is körbe-körbejártuk a Balatont, alkalmas, természetes partszakaszokat keresve, és a megfelelő helyeken újra és újra gyűjtöttünk, amennyi fajt csak tudtunk. Később más kutatók is foglalkozni kezdtek a Balaton poloskáival. Az évszázad végére már annyi adat gyűlt össze, hogy elemezni lehetett az eredményeket, modern, sokváltozós statisztikai módszerekkel. A szakcikk nemzetközi folyóiratban jelent meg.[1]

A legjelentősebb megállapítás talán az, amit így foglalhatunk össze: az 1920-as évek végén az aggastyán változatosabb faunát talált a környezetszennyezéstől még érintetlen tó vizében, mint a hatvanas években elszennyeződött tóban a később kutató fiatal emberek. Az is kimutatható, hogy a hetvenes évektől a tó vizének minősége javult, és a fauna hasonlóbb lett ahhoz, mint amit a régi gyűjtések adatai mutatnak.

Amikor az ezredfordulón a Balaton vize tartósan alacsony volt, sokan elsiratták az élővilágát. Képtelen ötletek születtek a vízpótlásra. Mi is hiába kerestük a vízipoloskákat a szárazra került nádasokban. De a későbbi adataink igazolták az optimistákat: a fauna helyreállt

A grafikon négy különböző gyűjtési periódus adatait mutatja, és azoknak a fajoknak a kódját, amelyek leginkább felelősek a különbségekért. A számítógép által lehetővé tett analízisek bizonyíthatják, hogy a poloskafauna is képes a vizek minőségének változásait jelezni. Saját anyagaink talán még újabb értékelési módszerek használatával szolgálnak majd forrásul, ahogy a tudomány fejlődik.

Fürdőzőknek jó hírt hoztunk a kutatás eredményeivel, de ilyesmiről nem számol be a napi sajtó.

[1] (Tamás Vásárhelyi & Gábor Bakonyi /2012/: Seven decades of monitoring the aquatic bug fauna of Lake Balaton (Heteroptera: Nepomorpha), Aquatic Insects: International Journal of Freshwater Entomology, DOI:10.1080/01650424.2012.643023).