Kétszáz éve született Kováts Gyula (1815-1873), az első magyar paleobotanikus

Kováts Gyulát az ősnövényekkel foglalkozó tudományág, a paleobotanika első jelentős hazai képviselőjének tekintjük. Az ő tollából születtek az első, magyarnak tekinthető ősnövénytani tanulmányok, de Kováts Gyula nemcsak ebből a szempontból jelentős személy. A Magyar Természettudományi Múzeum ”elődintézményének“ a Természetiek és Kézműtaniak Tárának egyik igazgatóját is tisztelhetjük benne, kinevezésére 1850-ben került sor.

Írta: Erdei Boglárka (Növénytár: Ősnövénytani gyűjtemény)

 

1_abra_kovats_gyula.jpgBudán született 1815. szeptember 15-én, de gyermekkorát Marosvásárhelyen töltötte, ahol édesapja orvosként praktizált. Később, középfokú tanulmányainak befejezését követően visszatért Pestre, nagybátyjához. Felsőfokú tanulmányait itt folytatta, először jogot, majd orvostant  hallgatott. Azonban a botanika iránti vonzalma már igen hamar megmutatkozott, majd el is térítette a családja által neki szánt pályáról. Már húsz évesen építette kapcsolatait európai botanikusokkal, de tudományos pályája terén az áttörést bécsi tartózkodása jelentette, ahol édesanyja kérésére orvostant hallgatott. Bécsben találkozhatott olyan neves botanikusokkal, mint Endlicher, Neilreich, Fenzl és Kotschy. Két jelentősebb tanulmánya is itt jelent meg, a  „Plantae rariores Imperii Austriaci praecipue Hungariae et Transilvaniae” és a „Flora exsiccata Vindobonensis Alpinique adjacentium”. Jelentős, 20 ezer példányból álló herbáriumot hozott létre, elsősorban magyarországi gyűjtéseinek eredményeként. Herbáriumának egy része ma is megtalálható a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárában.

Az 1850-es évek elején a Tokaj-hegységben tett utazásai során középső miocén (szarmata) ősnövény lelőhelyeket fedezett fel Erdőbénye és Tállya vidékén. Innen, és Telkibánya területéről közel 6 ezer fosszilis növényt gyűjtött be és ezzel érdeklődése visszafordíthatatlanul az ősnövénytan felé fordult. Az „Erdőbényei ásatag virány” és a „Tállyai ásatag virány” című munkái 1856-ban a Magyarhoni Földtani Társulat Munkálatai című folyóiratban, magyar és német nyelven is megjelentek, és a fenti lelőhelyek anyagát dolgozzák fel. Ezek a nemzetközi tudományos világban is jól ismert munkái jelentik a magyar paleobotanika megszületését (2 ábra). A két tanulmány gyönyörű litográfiáin ábrázolt, a magyar tudomány számára felbecsülhetetlen értéket jelentő példányok többségét a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának ősnövénygyűjteményében őrizzük.

3_abra_quercus_kubinyii_1000px.jpg

Egy levél (Quercus kubinyii, kihalt tölgy faj) fosszíliája a középső miocén erdőbényei flórából

A levél a Magyar Természettudományi Múzeum ősnövénygyűjteményét gazdagítja. A fosszília ábrázolása látható Kováts Gyula „Az Erdőbényei ásatag virány” című munkájából a következő ábrán bemutatott oldalon (5. számmal jelzett levél).

Kováts Gyula nemcsak a botanika, de a zoológiai területén is tevékenykedett – jelentős, mintegy 12800 példányt számláló Coleoptera gyűjteményt hozott létre. Munkájának elismeréseként a pesti egyetem zoológiai tanszékének segéd professzorává nevezték ki 1860-ban.

2_abra_erdobenye_virany.jpg

Egy oldal Kováts Gyula „Az Erdőbényei ásatag virány” című munkájából. Ez a munka jelenti a magyar paleobotanika megszületését.

Később, álmának beteljesüléseként a pesti egyetem (Királyi Magyar Tudományegyetem) botanikai tanszékén professzori kinevezést is kapott 1863-ban, azonban súlyos betegsége miatt már nem tölthette be ezt a tisztséget, és tíz hosszú, betegségben eltöltött év után 1873-ban halt meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr48082766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása