A kutató fogott egy gyönyörű madarat, azután megölte...

Írta: Babocsay Gergely

A kutató fogott egy gyönyörű madarat, amelyet már vagy fél évszázada nem láttak a tudósok… Azután megölte. Ennyire egyszerű és otromba volna ez a történet?

Nemrégiben a fentihez hasonló címmel bejárta a világsajtót a hír, hogy az Amerikai Természettudományi Múzeum Biológiai Sokféleség és Természetvédelmi Központjának (American Museum of Natural History's Center for Biodiversity and Conservation) kutatója, Christopher Filardi a csendes-óceáni Salamon-szigetekre szervezett zoológiai expedíció során függönyhálóval fogságba ejtett egy jégmadárféle bajszos halciónt (Actenoides bougainvillei excelsus), amelyet elaltatott, és kipreparált. A madár szinte teljesen ismeretlen volt a tudomány előtt, mindössze három kitömött nőstény példánya létezett két tudományos intézetben. Ezen kívül a múltban még egy példányát látta valaki elsuhanni a lombok között. Azóta ebből a madárból nyugati ember egyet sem látott.

Az expedíciós csoport, amelynek Filardi is tagja volt, azért utazott a Salamon-szigeteki Guadalcanal magas hegyeinek ködbe burkolózott ormai közé, hogy felmérje az ott élő, nagyrész ismeretlen élővilágot, és megalapozott információt nyújtson a terület védetté nyilvánításához. A szigetcsoport erdeit ugyanis faipari és bányavállalatok ritkítják, szükség van tehát a védelmi intézkedés zoológiai megalapozására. A kérdés azonban az, hogy ehhez el kellett-e pusztítani a tündérien bájos és gyönyörű állatot. Mielőtt megpróbálnék a kérdésre választ adni, tegyünk egy kis kitekintést a természettudományi gyűjtemények világába.

bajszos_halcion.jpg

Bajszos halción (Actenoides bougainvillei excelsus). A képen látható példány az első hím, amely valaha kutató kezébe és múzeumi gyűjteménybe került. (Forrás: kinja.amnh.org.)

Állattetemek és kiszáradt növények a raktárakban – csak a múlt poros dokumentumai?

Mindenki hallott már lepke- és bogárgyűjtőkről. Mindannyian láttunk már tarkábbnál tarkább lepkéket tűre tűzve, amint katonás rendben sorakoznak a molyirtótól szagos üvegfedelű dobozokban. Többségünk azonban amatőr gyűjtők gyűjteményével találkozik, amelyek talán egy nap tudományos gyűjtemények részeivé válnak, ha szakszerűen építik fel, majd idővel múzeumoknak adományozzák őket - de léteznek ezeknél jóval nagyobb, tudományos közgyűjtemények is. A világ nagy természettudományi múzeumaiban óriási gyűjteményeket őriznek. Az Amerikai Természettudományi Múzeum például 126 millió gyűjteményi példányt tart nyilván, de a londoni Természettudományi Múzeumnak 80 millió vagy a Magyar Természettudományi Múzeumnak is 10 milliónál több preparált ízeltlábúja, gerinces állata, embertani lelete, kövülete és ásványa van.

Ezek a gyűjtemények több mint két évszázada gyarapodnak. A gyűjtési elvek az idők során sokat változtak. Volt idő, amikor a muzeológusok hajlamosak voltak csak bizonyos különleges példányokat gyűjteni, vagy ellenkezőleg: az átlagos egyedeket preparálták ki a polcok számára. Mindenesetre fontos szempont volt, és mai is az, hogy az élővilág egyfajta reprezentációját alakítsák ki.

Minden múzeumnak voltak és vannak fókuszterületei. Ez megnyilvánulhat abban, hogy egyes élőlénycsoportok nagyobb hangsúlyt kapnak a gyűjtések során (például jóval több bogarat gyűjtenek, mint más rovart, például álkérészt), de a földrajzi-politikai kapcsolatok révén, esetleg kulturális hagyományokból és legújabban tudományos együttműködésekből fakadóan a múzeumoknak lehetnek földrajzi fókuszterületei is. Így a londoni Természettudományi Múzeum anyagainak jelentős része az egykori gyarmati területekről, míg az amerikai múzeumok anyagainak nagy része az amerikai kontinensről, illetve az amerikai hadsereg műveleti területeiről gyűlt/gyűlik össze. A magyar gyűjteményekben a Kárpát-medencei anyagok mellett nagy hangsúlyt kapnak a nyugat- és közép-ázsiai, valamint az afrikai vagy balkáni anyagok is. Természetszerűleg nem bővelkedünk óceániai és amerikai gyűjteményi példányokban.

boglarkak_babocsaygergely_kep.jpg

Boglárkalepkék a Mátra Múzeum rovargyűjteményében. A sok példány segítségével elemezhető ennek a fajnak a földrajzi alaktani változatossága, amely akár önálló fajokat is takarhat. A befogásuk feljegyzett időpontjai pedig információt adhat arról, mikor kezdődött a rajzásuk a múltban, amiből a klímaváltozás élővilágra gyakorolt hatására is lehet következtetni (fotó: Babocsay Gergely)

De vajon mire is jók ezek a gyűjtemények? Az egyik legfontosabb szempont, amely mintha egyfajta bibliai parancs is lenne („És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve.” Mózes 1. könyve, 2,19 - Károli Gáspár fordítása) az élővilág megismerése és megnevezése, egyfajta katalogizálása. Az ember szükségleteinek megfelelően mindig is törekedett arra, hogy megnevezze a körülötte élő élőlényeket.

Az élővilág modern rendszerezése Carl von Linné svéd természettudós nevéhez fűződik. A taxonómusok hivatottak a különféle élőlényeket megkülönböztetni egymástól, nevet adni nekik és elhelyezni őket az élőlények nagy katalógusában. A modern taxonómiában kijelölnek egy „alappéldányt”, a típuspéldányt, amelynek alapján a tudományos elemzés által újnak bizonyuló fajt leírják. Ez a típuspéldány pedig valamelyik múzeum egyik polcán ül, a remények szerint addig, amíg világ a világ és még legalább egy napig. Hogy mire jó egy típuspéldány, arra még visszatérünk. A rendszerezésnek pedig rengeteg haszna van.

A tudomány eddig mintegy 1,9 millió ma is élő fajt írt le, azaz ennyinek adott nevet. Ehhez még milliós nagyságrendben társulnak egykor élt, mára kihalt fajok is. A leírók valamilyen módon meghatározták ezeket az élőlényeket, besorolták őket az ismert élőlények közé, hosszabb-rövidebb leírást adtak róluk, többnyire megadták legalább azt, hogy a leírás alapjául szolgáló példány a világ mely pontjáról származik, és szerencsés esetben még, mint típuspéldányt az egész élőlényt vagy annak egy részét kipreparált formában el is helyezték egy közgyűjteményben. A típuspéldány amolyan etalon, amely a faját képviseli, és minden fajtársa azt a fajnevet fogja viselni, amelyet vele kapcsoltak össze. A taxonómusi munka igen összetett, egy-egy faj leírását komoly vizsgálat előzi meg, és maga a közzététel folyamata sem egyszerű, éppen ezért erre itt nem is térnék ki. Elégedjünk meg annyival, hogy kellően bonyolult és munkaigényes folyamatról van szó, nem véletlen tehát, hogy a ma és egykor élők csak igen kis hányadát sikerült eddig megnevezni és besorolni.

De mennyire kis hányadát? Nagyon kicsit. A konzervatív becslések szerint is 5-15 millió faj él ma a Földön (beleértve azokat is, amelyek napjainkban pusztultak ki áldásosnak nem nevezhető civilizációs buzgólkodásunknak köszönhetően), de egyes becslések megkockáztatják, hogy a ma élő fajok száma akár a 100 milliót is elérheti. A sok faj rendszerezéséhez viszont gyűjteményekre van szükség, mert a típusokat, illetve az egyes fajok bizonyító példányait megfelelő körülmények között kell őrizni. A múzeumok évszázadok óta folyamatosan halmozzák fel gyűjtött anyagaikat, amelyek rendelkezésre állnak a legkülönfélébb kutatások, beleértve a rendszerezést szolgáló taxonómiai vizsgálatok számára is. A múzeumok tehát az élővilág rendszerezésének elsődleges kutatásianyag-forrásai, egyben helyszínei.

brazilmadarak_babocsaygergely.jpg

Bőrbe tömött brazíliai madarak a Mátra Múzeum madárgyűjteményében. A példányokat Prof. José Hidasi (Hidasi József) gyűjtötte és ajándékozta a múzeumnak. A bőrbe tömés tudományos célt és nem a bemutatást szolgálja.

 Elég-e a DNS, vagy gyűjtsük be és preparáljuk ki a madarat?

A múzeumi gyűjtemények „fejlesztése” gyűjtések formájában történik. A gyűjtés nem a meggyilkolás eufemizmusa. Valóban, a gyűjteményben elhelyezett példányokat a kutatók begyűjtik, és ebbe bele értendő az élő állatok és növények életének kioltása is. A muzeológusok gyűjtő expedíciókat szerveznek (vagy csak terepre mennek), és ott begyűjtik a múzeumba szánt állatokat és növényeket. Egyre gyakrabban előfordul, és ez alól hazánk sem kivétel, hogy védett élőlények egyedeit ma már alig-alig gyűjtik/gyűjthetik be a kutatók, vagy ha szándékukban áll, akkor ezt csak megfelelő engedélyek birtokában teszik. Az engedély iránti igényüket igen alaposan meg kell indokolniuk szakmailag, beleértve azt is, hogy a kívánt egyedek eltávolítása nincs-e jelentős hatással az érintett populációra. Egyfajta áthidaló, de egyben önámító félmegoldás, hogy a muzeológus civilizációs (közúti gázolás, mérgezés, ablaküvegnek ütközés, vízaknába záródás) vagy egyéb okokból elhullott egyedeket gyűjt be. Önámító, mégpedig az egész társadalom részéről, hiszen az általa okozott pusztulás miatti felelősséget nem csökkenti, és az élővilág rossz helyzetét nem javítja.

Az utóbbi években azonban, különösen laikus körökben, felvetődött, hogy a múzeumi példányok esetleg kiválthatók lennének fotókkal és nem invazív (komolyabb sérülést nem okozó) módon nyert DNS-mintával. Sőt, ritka élőlények esetében (ld. a bajszos halción) még élvonalbeli kutatók is emellett kardoskodnak. Csábító elképzelésnek tűnik, és mindannyian hajlunk is erre a megoldásra, mert egyre nagyobb belső konfliktust okoz bennünk az emberiség ostroma alatt szinte végnapjait élő élővilág bármely egyedének elpusztítása. Különösen, ha az egy bájos jégmadár vagy egy szoborszépségű királypiton. Ugyanakkor a múzeumi bizonyító példányok (ebben az esetben nem csak az adott fajt reprezentáló típuspéldányról van szó) igen hasznosak lehetnek, amelyek egyrészt számunkra, emberek számára, másrészt a ritka fajok védeleméhez is szükséges, szó szerint életbevágó információkat hordozhatnak.

Itt a cikk-cakk, ott a pöttyös; melyik kígyó marta meg a delikvenst?

A típuspéldány mindig a fajának reprezentatív példánya. Hozzá hasonlítható minden kérdéses identitású egyed, és mondható meg, hogy egy fajba tartozik-e vele vagy sem. A típuspéldány azonban csak egy bizonyos pontról származik, onnan, ahol éppen feküdt, úszott, ásott vagy repült, amikor felszedték vagy elejtették. Ezzel szemben viszont a faj, amelyhez tartozik, akár földrészeken átívelően is elterjedt lehet. Az evolúció azonban gondoskodott arról, hogy a fajok többségének legyenek közeli rokon fajai, akár olyanok is, amelyeket első ránézésre nem tudunk egymástól megkülönböztetni. Bizonyos esetekben azonban egy élőlény faji meghatározása élet-halál kérdése lehet a vele találkozó ember számára. Ilyenek például a mérgeskígyók. Ma már tudjuk, hogy a kígyók mérge elsősorban a zsákmányszerzést szolgálja, és előállítója csak kivételes esetekben használja védekezésre. A rendkívül összetett molekulaszerkezetű, hihetetlenül hatékony kígyóméreg viszont evolúciós fegyverkezési verseny eredménye. Versenyé, a kígyó és az élőhelyén előforduló zsákmányállatok között. A kígyó minél gyorsabban meg akarja ölni a zsákmányt, az pedig szeretné túlélni a marást. A kígyó génjei, amelyek a mérget kódolják, változnak, hogy ellensúlyozzák a gének változásait, amelyek a zsákmány ellenálló képességét növelik. Mindez evolúciós léptékben rendkívül gyorsan zajlik. Kikövetkeztethető, hogy a mérgeskígyók mérgének összetétele nem csak nagyobb rendszertani egységek között (nemzetség vagy család) tér el, hanem bizony faji vagy akár fajon belüli populációs szinten is, ami hatalmas földrajzi változatosságot eredményez a mérgek összetételében. Ahhoz pedig, hogy valamely kígyó mérgét semlegesíteni tudjuk egy megmart ember vérében, arra a méregre specifikus ellenszérumot kell alkalmaznunk. És itt jön a képbe a taxonómia. Tudnunk kell, hány különböző kígyó él egy adott területen, és mekkora (pontosabban, hova esik) az elterjedési területük. Mi több, nem csak pontos fajleírás kell, hogy rendelkezésre álljon, hanem azt is tudnunk kell, hogy egy bizonyos fajhoz tartozó kígyók külseje (morfológiája), hogyan változik az elterjedési területén belül, és a változatok hogyan különböztethetők meg az esetlegesen ugyancsak változékony rokonfajok egyedeitől.

echis_colour_variation_babocsay_gergely.jpgA meglehetősen sok balesetet okozó arab fűrészpikkeleyes-vipera (Echis coloratus) fajcsoport egyedei rendkívül változatos megjelenésűek. Ennek az alaktani változatosságnak a leírásához és a változatosság mögött rejlő alfaji és faji különbségek meghatározásához múzeumi példányokra van szükség. Egy taxonómiai vizsgálat e fajcsoporton belül két addig le nem írt taxon (egy új alfaj és egy új faj) létezését mutatta ki: A és C: coloratus coloratus Günther 1878, B. E. c. terraesanctae Babocsay 2003, D: E. omanensis Babocsay 2004. Ismereteink szerint, mindegyiküknek eltérő lehet a mérge, emiatt marásuk kezeléséhez specifikus ellenszérumokra van szükség.

Ezek az ismeretek kézikönyvben (pl. egy földrajzi régió hüllőit bemutató határozó vagy járványtani kézikönyvben) összegezhetők, ami hatalmas segítséget nyújt például a forráshiányban szenvedő országokban dolgozó missziós orvosoknak, de egyben nemzeti vagy világszinten (a WHO is foglalkozik ezen kérdésekkel) meghozott járványstratégiai döntések és intézkedések is alapozhatók rájuk (a világon évente több mint 100 ezer ember hal meg kígyómarás következtében, és több millió szenved maradandó egészségkárosodást). A csak DNS-re alapozott taxonómiai vizsgálatok ezeket az információkat nem biztosítják, mert élő mintákat földrésznyi, gyakran társadalmi, politikai, katonai zűrzavartól terhelt régiókból nagy számban beszerezni nem igen lehet, és rettenetesen költséges is. Az elterjedési terület nagy pontosságú meghatározása és a földrajzi morfológiai változatosság leírása csak a múzeumokban évszázadok alatt összegyűlt preparált állatok és növények segítségével lehetséges.

kigyogergo.jpgAz arab fűrészpikkelyes-vipera fajcsoporton belüli fajok és alfajok elterjedési területe nagyjából meghatározható volt a világ nagy múzeumaiban az elmúlt 150 év során összegyűlt múzeumi példányok feljegyzett lelőhelyei alapján. Ilyen térkép nem rajzolható, ha csak néhány egyed áll rendelkezésre. Valószínűleg nem kíván külön magyarázatot, hogy a térkép által lefedett területről ma miért lenne olyan nehéz kellő számú egyedet begyűjteni. A taxonok típuspéldányai a származási helyüknél láthatóak.●: coloratus, O: E. c. terraesanctae, : E. omanensis. A szimbólumok egy vagy több múzeumi példány lelőhelyét jelölik.

Hogyan szolgálja az élőlények gyűjtése a védelmüket? Pusztulásuknak vannak-e további „hozadékai”?

A természetvédelmi biológia tudománya, ha éppen nem számítógépes modelleket állít elő sorban, igencsak terepi tudomány. A természet védelmét szolgáló terület művelői áhítattal tekintenek védeni kívánt objektumaikra, és többnyire el sem tudnák képzelni, hogy bármelyiket elpusztítsák. Ugyanakkor a taxonómiai kutatások sok olyan helyen kénytelenek felpörögni, ahol a természet veszélyben van. Annak függvényében, hogy egy adott terület milyen gazdag élőlényekben, és azok mennyire számítanak különlegesnek, lehet érvelni a természetvédelmi intézkedések javára. A modern taxonómiai módszereknek (ezekbe nem csak a DNS alapú, hanem a múzeumi példányokon végzett, kifinomult matematikai/statisztikai módszerekre épített alaktani vizsgálatok is bele értendőek) köszönhetően egyre gyakrabban derül ki, hogy amit valamikor egy fajnak gondoltunk, az kettő vagy több úgynevezett testvérfaj, amelyek csak ezen fejlett módszerekkel különböztethetőek meg. Ebben az esetben pedig könnyen előfordul, hogy az eredetileg nagynak gondolt elterjedési terület feloszlik az újonnan felismert fajok között. Jó példa erre a hazánkban is előforduló közönséges (Anguis fragilis) és kékpettyes (A. colchica) lábatlangyík, amelyeket korábban egy fajhoz tartozónak gondoltunk, amely Magyarország egész területén előfordult. Kiderült, hogy a két faj szinte pontosan két egyforma részre osztja fel az országot; a Duna képezi köztük a határt. Ugyanígy Európa szerte és a világon mindenütt sorra jelennek meg a publikációk újabb és újabb fajokról, amelyek létezése ugyan ismert volt, de különbözőségük nem. Ezek a felismerések hatalmas feladatokat rónak a természetvédelemre, ugyanis egyrészt kiderülhet, hogy az új faj már csak egy zsebkendőnyi területen fordul elő, másrészt esélyt adnak mindannyiunk számára, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk rájuk, még mielőtt végleg kipusztulnának. Az újonnan leírt fajok elterjedési területének lehatárolásához többnyire elengedhetetlenek a természettudományi gyűjtemények.

kuszma_babocsay_gergely_kep.jpg

Kékpettyes lábatlangyík (Anguis colchica) a Mátrából. Korábban úgy tudtuk, hogy csak egy lábatlangyík-faj él Magyarországon két alfajjal. A rendszertani vizsgálatok azonban rámutattak, hogy a két alfaj két különböző faj. (Fotó: Babocsay Gergely)

Csak taxonómia?

Még a muzeológusok is hajlamosak elhinni azt a hamis közvélekedést, hogy a múzeumi gyűjteményi példányok csak a rendszerezést szolgálják. A modern taxonómia azonban nem csak osztályoz és kategorizál, hanem feltárja az élővilág leszármazási viszonyait is. A paleotaxonómia összefonódik a jelen fajait rendszerező kutatásokkal és együtt a múlt és jelen leszármazási kapcsolatrendszereinek egyre nagyobb hányadát bogozzák ki. Éppen ezért az őslénytani és ma élő fajokat gyűjtő gyűjtemények és a gyűjteményekhez kapcsolódó evolúcióbiológiai iskolák a legfőbb teret nyújtják az élet történetének kibontásához.

De nem csak a mindennapi életünket kevéssé befolyásoló alapismeretek nyerhetők ki a múzeumi gyűjteményekből. Az ott felhalmozott anyagok számos interdiszciplináris vizsgálat részei lehetnek. A fent említett mérgeskígyós eset mellett más, pl. parazitológiai járványtani kutatások számára is nélkülözhetetlen anyagokként szolgálhatnak. Óriási jelentőségük lehet állatról emberre átvitt betegségek (zoonózisok) terjedésének feltárásában, különösen globalizálódó világunkban. Újonnan megjelenő paraziták, baktériumok, vírusok járványtani kockázatainak meghatározásában felbecsülhetetlen segítséget nyújthatnak a tudományos gyűjtemények, amelyek által megmondható,honnan várhatók ezek a betegségek, mely élőlények, és ebből következően mely területek magas kockázatúak és melyek kevésbé veszélyesek.

A klímaváltozás hatásai is nagyszerűen nyomon követhetők a múzeumi példányokon. Egyrészt egyes fajok elterjedésének (például a klímaváltozás miatt bekövetkezett) változásai világosan dokumentálhatók az elmúlt két évszázadra visszamenően az alapján, hogy egyes élőlények már nem találhatók meg ott, ahol egykoron még gyűjtöttek ma múzeumban található egyedeket. A londoni Természettudományi Múzeum entomológusai nemrégiben számoltak be arról, hogy a lepkegyűjteményeikben egyes fajok egyedeinek gyűjtési idejéből világosan kimutatható, hogy rajzásuk az éghajlat melegedése miatt ma hetekkel korábbra esik, mint 120 évvel ezelőtt. És ez csak egy egyszerű vizsgálat volt. További számos formában használhatók a gyűjtemények, kezdve a mérgező anyagok koncentrációja növekedésének dokumentálásától a környezetünkben vagy az invazív, a természetre, társadalomra, gazdaságra egyaránt óriási terhet jelentő idegenhonos fajok terjedésének nyomon követéséig. De a tudomány fejlődésével újabb és újabb, ma még elképzelhetetlen módokon lehetnek a begyűjtött állatok és növények a segítségünkre. A múzeumok tudományos gyűjteményei tehát egyfajta biztosítékként szolgálnak a jelen és a jövő generációi számára.

Mi a helyzet tehát az elaltatott halciónnal?

A némileg kommunikációs háborúvá eszkalálódott, érzelmektől erősen túlfűtött morális vitából nehéz a részleteket és a pontos információkat kibogozni, de Filardi internetes bejegyzése és megszólalásai alapján a halción begyűjtése indokolt volt, és nem csak az ambiciózus kutató és alkalmazó intézménye önös érdekeit szolgálta. Filardi hosszasan megokolta a nehéz döntést, amelyet nem egyedül, hanem kutatótársaival együtt hozott meg. Döntésüket igyekeztek tudományosan megalapozni, hasonlóan ahhoz, ahogyan ezt engedélykérés esetén ma a muzeológusok és az érintett természetvédelmi hatóságok is teszik ilyen esetekben. Igyekeztek megbecsülni, mekkora lehet a bajszos halción állománya, és bár kevés információ állt rendelkezésükre (a potenciális élőhely nagysága, a megfigyelt vagy hallott madarak egyedsűrűsége, a helyi lakosok véleménye), arra következtetésre jutottak, hogy az első tudomány számára ismert hím madarat elaltathatják, és kipreparálva magukkal vihetik.

A médiafigyelem, amely az esetre irányult, már önmagában is hatalmas hozadékkal jár, ugyanis az egész világ tud a madárról és élőhelyéről. Ha tehát mohó, profitorientált vállalatok esetleg nemesfémeket bányásznának, és fát óhajtanának csendben letarolni a magas köderdőkből, ma már jóval nagyobb ellenállásba fognak ütközni, mint a madár megtalálása előtt, amikor még csak eszünkbe sem jutott elmélkedni azon, hogy azok a hegyek ott magasodnak az óceán közepén.

Amint azt nemrégiben megtudtuk, mindössze 3 tojó volt ismert ebből a madárból a világ múzeumaiban, hím példány egy sem. Nem is tudtuk, hogyan fest egy hím bajszos halción. Madaraknál azonban a színezetnek és a tollazatnak nagy jelentősége van a társas viselkedésben. A hím madár hozzáférhetősége a kutatók számára nagyon fontos lehet annak kikövetkeztetésében, hogyan él, még ha a valódi viselkedésüket nem is láthatják. Életmódjának ismerete pedig elengedhetetlen a védelméhez. A begyűjtött példányról leolvasható adatok tehát egyfajta „proxy”-ként, amolyan helyettesítő információként szolgálhatnak az állat viselkedésének közvetlen megfigyelése nélkül.

Mindezekből olyan hipotézisek állíthatók fel, illetve olyan következtetések vonhatók le, amelyek komoly érvként szolgálhatnak bármilyen, az élőhelyét érintő beavatkozások esetén. Ne becsüljük alá a gazdaságpolitikai döntéshozók vagy a nagyvállalatok eltökéltségét, ha beruházni akarnak! Ha csak fénykép készült volna, mindjárt photoshopposnak nevezné bármelyik megbízott jogászuk. A hús-vér állat – még ha a preparátumból el is távolítják a húst és a vért is – sokkal meggyőzőbb bizonyíték azzal együtt, hogy ezer más kulcsinformációt is szolgáltat.

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr198031720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kelly és a szexi dög 2015.10.31. 12:21:21

ha nem elaltatja, hanem kamerák előtt leharapta volna a madár fejét, még nagyobb médiafigyelem irányult volna a témára...

Advanced Flight 2015.10.31. 17:36:34

Csak kitört belőle a digó reflex, azért nyírta ki a madárkát. Javaslom ellenőrizni, hogy a múzeum macskája megvan-e még.....:-)

Lo Gikus 2015.10.31. 18:26:31

Ha már meg kell magyarázni:
Sokat segítene ezen tudósok jobb megismerésében, ha pár ezer példányt megölnénk, felszeletelnénk és vagy kitömnénk. Lehetne őket ketrecben is tartani, és figyelni a fajfenntartó és létfenntartó ösztöneiket, szociális vagy szociopata viselkedésüket. Valamint érdekes lenne megvizsgálni, hogy miként alakul ki a gyűjtögetési mániájuk, és hogy alakítják a barbár gyilkosságokat elborult elméjükkel tudományosan megalapozott segítő szándékká. Érdekes racionalizálása ez a gyilkosságnak. Lehet hogy a pszichiátrián gyógyszeres kezelést alkalmaznának rajtuk, és ezzel sikeresen lehetne őket visszavezetni a békés életbe. Végül is: háborúzz a békéért, ölj az életért. A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve! Hajrá!

3d szkenner és 3d nyomtató. Ultrahang, rtg, ct. Nagyfelbontású 2d fénykép. Nyomkövető/jeladó a lábára. Ezeket túléli, és milliószámra gyárthatják a másolatokat. És életében figyelhetik meg, ahelyett hogy a kitömött madár viselkedését tanulmányoznák.

Ez komoly, hogy az a végső érv, hogy egy jogász fotóboltnak nevezi a fényképet? Semmi érdemlegeset nem sikerült leírni, mért jobb a halott madár, egy megfigyelt élőnél.

A jövőben sokat segíthetnek a kitömött állatok. Mert megvizsgálhatják mivel vannak kitömve? Ha vesznek tőle pár tollmintát, hogy megvizsgálhassák a szerkezetét és összetételét, azt lehet úgy, hogy röp- és életképes maradjon. És lesz mit vizsgálni. Vagy a csőrét fogják elemezni a jövőben fluxuskondenzátorral?

Ha követik az életében, akkor pár év és elhullik. Vagy több, de kiderül meddig élt volna az a példány(ezt sem tudják már meg). Ha épp nem eszi meg egy ragadozó, akkor a jeladóval még a hulla is meglesz (kibelezhetik, kitömhetik kedvükre, és lehet méregetni, hány gramm a mája). Valamint jó eséllyel el fog vezetni más fajtársaihoz is, és akár a fészküket is felforgathatják a sublerral!

Most hogy az egész világ tudja, hol vannak a ritka madarak, pár gazdag ember odaküldi a szakembereit, és a maradék hármat otthon fogják kiállítani a pincéjükbe a lopott festményeik mellé. Végülis, ebből a madárból 4 van múzeumban 3 pedig nála lesz. És nincs több. Igazi ritkaság. De lehet pont sikerül pár tojást is találni, na abból rántotta lesz reggelire, igazi kuriózum! Csak neki lesz a Föld bolygón! Micsoda különleges egy ember lesz ettől! Pont mint a kitömősök.
Olvassátok el a Dodó faj történetét.
Valamint a japánok tudományos célú bálnavadászata is nagyon hasonló, a saját őrületüket a tudomány álcája mögé rejtik.

Azt hiszem mindent megcáfoltam logikusan, és jobb alternatívát is nyújtottam a gyilkolásnál, minden szempontból.
Megvizsgálva élőben, követni, hullát felszedni. Sokkal több adat(élete, viselkedése, öregedése....), szép hosszú madárélet, és a végén ugyanúgy kitömött hulla a szekrényben. Persze az öreg madárnak már nem olyan szépek a tollai, de ez talán belefér. Lesz róla fénylép, meg 3d modell, milyen volt fiatal korában.

Nemfajtalan srác 2015.10.31. 21:19:27

A világ legöregebb ismert fája - egy 5 ezer éves fenyő a kaljforniai White mountainban - is az ügybuzgó kutatás áldozata lett

Amikor mintát vettek beletört a magfúró, ezért inkább kivágták hogy meg tudják számolni az évgyűrűit. Ebből az derült ki hogy közel 5 ezer évesen az akkor ismert legöregebb élő organizmus. De mivel még ez sem volt elég alapos vizsgálat, azóta többen is tovább trancsírozták. amíg eljutattak apotenciálisan 5000 évet meghaladó kormeghatározásig

Well done science!

na4 2015.11.01. 10:24:27

Ahhoz aztán tényleg gyomor kell, hogy egy ilyen szépségesen szép, ritka és védtelen, kedves kis jószágba belevágják a méreginyekciót. Elképzelem a pillanatot. Felemelö lehetett. Micsoda höstett. Remélem a bátor hösöket egész életükben végigkíséri majd ez a pillanat. Micsoda maradandót alkottak. Büszkék lehetnek rá. Gratulálok. Egy újabb lépés a teljes pusztulás felé.

gbabocsay 2015.11.03. 11:43:29

javaslom elolvasni az egyébként a bejegyzésben is belinkelt profilt
www.amnh.org/our-research/staff-directory/chris-filardi
Ez az ember többet tett a Csendes-óceán térségében található madarak védelméért, mint amit a magunk részéről valaha is álmodhatnánk. Az egyed sajnálata érthető, különösen ilyen magas cukiság faktor mellett. De a faj védelme egészen más megközelítést igényel. A múzeumi példányok bonyolult összefüggéseken (ebből próbáltam valamit megvilágítani) keresztül kulcselemei lehetnek fajok védelmének. Állatok milliói pusztulnak miattunk áttételesen. Elég, ha a számítógép használatát nézzük. Az abban lévő fémekért teljes esőerdőket túrnak fel. De az átlagember mossa a kezeit, és még csak nem is akar hallani az ilyen összefüggésekről. Helyette nekimegy olyanoknak, akik elképesztő tudással tesznek, méghozzá rengeteget, és a fejét vennék, mert feláldoz egy cuki madarat. Mindannyiunk napi szinten előidézője cuki állatok milliói pusztulásának azáltal, hogy olyan dolgokat fogyasztunk, amelynek az élővilág letarolása az ára: elektronikai eszközök, kozmetikumok (pálmaolaj), hús minden formája, műanyag, építőanyag stb. Eszébe jutott-e már valakinek, hogy amikor elmegy egy tengerparti szállodába, akkor olyan helyen lakik, amelynek helyén szárazföldi teknősök százai legeltek, olyan parton nyaral, amelyen tengeri teknősök ezrei keltek ki valamikor, ahol hazai madaraink vészelték át a telet, ahol parti madaraink töltötték fel élelemraktáraikat stb. Nem annak kell a fejét venni, aki mindezt feltárja, és a kellő bizonyítékokat használva (igen, a kitömött tetem az egyetlen, amit ma elfogadnak, és meg is marad generációkon át, erről későbbi blogokban többet, mert a technikai a közhiedelemmel ellentétben nem váltja ki) védelmi intézkedéseket javasol.

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

 

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2016-1.jpg