Halálfalók és belső vívódások
Fejezetek az ízeltlábúak megíratlan, ám annál valósabb horrortörténeteiből (18+)

Szerző: Vas Zoltán, Hártyásszárnyúak gyűjteménye

Az emberben kifejlődő, kitörésekor gazdáját elpusztító élősködő rémképe csak a mozivásznon létezik. A gerinctelenek életében ugyanakkor ez valós, mindennapos jelenség. A cikkben a rovarvilág „halálfalói”, a fürkészdarázs lárvák útitársául szegődünk a gazdaszervezetük testüregébe. Megismerhetjük a lassú és módszeres halálosztás művészetét, és megtudhatjuk, mi a kapcsolat a Baradlay fivérek és a szivárvány-fémfürkészek közt.

dugigtomottlarva.png

Az ember testében kifejlődő, majd kitörésekor azt elpusztító élősködő szervezet rémképe csak a mozivásznon létezik. Az emberi faj számára annyira távoli ez a fajta fenyegetettség, hogy az Alien-filmek alkotói is más bolygóról származó lényben testesítették meg.

alienfilm.png

 Az emberi gazdatestből kitörő parazitoid lény. Alien (Nyolcadik utas a halál), 1979.

 A rovarvilágban ugyanakkor ez nagyon is valós és mindennapos jelenség. A különféle fürkészdarazsak több százezer faja parazitoid életmódot él, azaz a nőstény fürkészdarazsak petéiket más ízeltlábúak testébe vagy testére helyezik, a petékből kikelő darázslárva pedig az élő gazdaszervezetből táplálkozik, végül annak szükségszerű pusztulását okozva. Általában a gazdák védtelenebb életstádiumait, a lárvákat vagy a bábokat támadják meg, de a kifejlett rovarok, pókok és a peték is gyakori áldozatok. Egyes darázsfajok válogatósak, és csak egy vagy néhány gazdafaj egyedei után kutatnak (ezeket gazdaspecifikusnak nevezik), mások számára sok, méretben, életmódban többé-kevésbé egyező gazdafaj is megfelel.

Elképesztő a változatosság parazitoid életmód menetében a különféle fürkészdarazsak között. Ha a gazdaszervezetük eleve többé-kevésbé védett helyen, pl. fába vájt járatban vagy összesodort levéllemez oltalmában fejlődik, akkor a nőstény darázsnak sem kell különösebb gondot fordítania utódainak védelmére. Tojócsöve szúrásával megbénítja a gazdát, a petéjét a testére helyezi, a kikelő lárva pedig majd kívülről falja fel a mozgásképtelen áldozatát. Ők az ektoparazitoidok („külső parazitoidok”).

furkeszfaban.png

Egy ektoparazitoid fürkészdarázs (Megarhyssa sp.) a fába vájt járataiban élő gazdalárva sorsát pecsételi meg

Szabadon mászkáló gazdával – például egy leveleken legelő lepkehernyóval – ugyanezt nem lehet eljátszani. A megbénított hernyót hamar megtalálnák a madarak, hangyák vagy más ragadozók, és a darázslárva kénytelen lenne osztozni a prédasorson a gazdájával. A bénítás tehát ugrott, akkor viszont nem tanácsos kívülre akasztani a darázspetét, mert ezzel esélyt kapna a gazda, hogy megszabaduljon tőle. Az endoparazitoid fürkészdarazsak ezért a tojócsövükkel a gazda testén belülre helyezik a petéjüket, majd hagyják a sokkból felocsúdott gazdát visszatérni a szokásos napi teendőihez.

uj_kep.png

Endoparazitoidok. Balra egy fiktív (Alien), jobbra egy létező képviselő (Ichneumonidae: Ophioninae)

A továbbiakban követjük a darázslárvát a gazda kültakarója alá. Azt hihetnénk, innentől már nyert ügye van a darázsnak, a gazdának pedig befellegzett. Ez többnyire igaz is, legalábbis a gazdára vonatkozóan, de a darázsnak még meg kell küzdenie a gazda immunrendszerével, egyszerre kell enni belőle és életben tartani addig, amíg saját fejlődéséhez szüksége van rá. És persze ott van a még a darazsakat is fenyegető probléma: a darazsak. Más darazsak.

Különféle fürkészdarazsak más és más – gyakran hátborzongató – túlélési stratégiákat, fegyvereket fejlesztettek ki, ezekből szemezgetünk a teljesség igénye nélkül.

 Immunológiai kordondöntögetés

A gazdaállat immunrendszere érzékeli a darázspetét mint idegen testet a szervezetben. Válaszcsapásként a gazda immunsejtjei (hemociták) körbezárnák, betokoznák az idegen petét, ami oxigénhiányos állapotot eredményez, és még kikelése előtt elpusztítja a darázslárvát. A darázspete ebben az életszakaszában még nem tudja megvédeni magát a gazdaszervezettől, így anyai segítségre szorul. A szülői támogatást biológiai fegyverarzenál képében kapja meg. A valódi (Ichneumonidae) és a gyilkosfürkészeknél (Braconidae) a nőstény darázs a tojócsövével nemcsak a petét vagy petéket juttatja a gazdaszervezetbe, hanem specifikus poli-DNS vírusokat is. Ezek a gazda immunrendszerét támadják meg, és képtelenné teszik arra, hogy betokozza a darázspetét. A parazitoid és gazda közti harc, fegyverkezési verseny a vírusok és a hemociták által immár egy új, immunológiai fronton is zajlik.

uj_kep_2.png

Vázlatos kép az endoparazitoid fürkészdarázs peterakásáról

Tudatos táplálkozás és személyes higiénia a halálsoron

A darázslárva fejlődési ideje alatt életben kell, hogy tartsa a gazdát, mert ha idő előtt elpusztul, a lebomló szövetein már nem tud kifejlődni. Éppen ezért eleinte céltudatosan elkerüli a létfontosságú szerveket. A korai lárvastádiumok a gazda zsírtestjein élnek, csak a fejlődésük legvégén támadják meg az alapvető életfunkciókat működtető szerveket. Könnyű belátni, hogy a gazda testén belül nem elég csak az étvágyat visszafogni, muszáj a salakanyagokat is visszatartani. Ha a darázslárva ürüléke a gazda testüregébe kerülne, saját táplálékát fertőzné meg (hasonlóan ahhoz, ha a gazda bélcsatornáját idő előtt kezdené ki). A darázslárvák szervezete alkalmazkodott ehhez a feladathoz: közép- és utóbelük az utolsó lárvastádiumig nem egyesül, így a salakanyagoktól csak lárvakoruk végén, közvetlenül bábozódás előtt szabadulhatnak meg. Eddigre pedig a gazdának már csak üres kültakarója emlékeztet egykori reményteljes életére.

uj_kep_3.png

A Collyria calcitrator fürkészdarázs (Ichneumonidae) lárvastádiumai: a, b: első stádium; c, d, e: második stádium. Salt, 1931.

 

Klónok támadása

A valódi fürkészdarazsak (Ichneumonidae) általában a legnagyobbak a különféle fürkészek között, így a nőstény gazdaállatonként csak egyetlen petét rak. Az utód ivaráról – a darazsak genetikai ivarmeghatározó rendszerének köszönhetően – a peterakás pillanatában dönthet a nőstény. A kisebb gazdaállatokba megtermékenyítetlen petét helyez, amelyből hím darázs kel majd ki, a nagyobb, ígéretesebb gazdákba pedig megtermékenyített petét, amelyből nőstény fejlődik.

A kisebb fürkészdarazsaknál, így a gyilkosfürkészeknél (Braconidae), fémfürkészeknél (Chalcidoidea) és törpefürkészeknél (Proctotrupoidea, Platygastroidea és Ceraphronoidea) több darázslárva is fejlődhet egyidejűleg egyetlen gazdaszervezetben. Az egyik lehetőség, hogy a nőstény darázs eleve több petét helyez a gazdába, akár megtermékenyített és megtermékenyítetlen petéket vegyesen. A másik lehetőség egy sajátos jelenség, a poliembriónia. A nőstény egy vagy néhány petét helyez el, amelyekben a zigóta osztódni kezd, és néhány osztódás után több sejtcsoportra esik szét. Újabb osztódásokat újabb szétválások követnek: ilyen módszerrel extrém esetben, például az apró termetű szivárvány-fémfürkészeknél (Encyrtidae), egyetlen kiindulási petesejtből akár 3000 darázslárva is kialakulhat. Ezek, természetesen, genetikailag azonosak, klónok. Ilyen mennyiségű parazitoid lárva valósággal szétfeszíti a gazdaállat kültakaróját, majd megannyi apró lyukon keresztül kirágja magát. Ennek az emberi megfelelőjét tán még a horrorkészítők is túl sok(koló)nak tartanák filmvászonra vinni…

 

body-invaders2.gif

Életcsere… Azt hiszem, emberi vagy talán gerinces (mindkettőt a szó rendszertani értelmében értve) sajátosság, hogy a gerinctelenek fájdalmát sokkal szenvtelenebbül éljük meg, mind az emberekét vagy más gerincesekét. Talán azt gondoljuk, nem is fáj neki annyira, mert „csak” egy gerinctelen. Eszembe jut erről egy idézet, amit most Emily, a halott menyasszony (Corpse Bride, 2005) helyett adjunk gondolatban e hernyó szájába: „Yet the pain here that I feel, try and tell me it’s not real.” (Szándékosan nem fordítom le, nem tudnám ilyen tökéletesen visszaadni.)

Amikor még az ellenségem ellensége sem a barátom

A rovarok élete nem éppen vidámpark. Éhes rágók, csőrök, pikkelyes vagy fogakkal borított állkapcsok, ragadós nyelvek és selyemfonalak hálózzák be a mindennapokat. Mindezek mellett azonban talán a legnagyobb csapást a fürkészdarazsak és hasonló életmódú fullánkos rokonaik jelentik. Áldozatukat lassú, de biztos, fájdalmas agóniára ítélik. Nem mentesülnek ez alól a maguk a darazsak sem: sok fürkészdarázsfaj kifejezetten más fürkészekre szakosodott az idők során. Ők a hiperparazitoidok, azaz a parazitoidok parazitoidjai. Mielőtt megismernénk őket közelebbről, lássunk egy egyszerűbb példát, amikor darázsérdekek ütköznek a gazdatesten belül. A gazdaállatnak ilyenkor sincs miért örülnie – bárki is nyeri meg csatát a testüregében, ő már mindenképpen veszít.

Előfordul – bár ezt igyekeznek elkerülni a fürkészdarazsak –, hogy egy nőstény olyan gazdaállatba petézik, amelybe korábban egy másik darázs már belepetézett. Mivel a gazdaszervezet jelentette táplálékforrás limitált, és idő előtti pusztulásába magával rántaná az élősködőit is, a két dudás nem maradhat meg egy csárdában. Ekkor vérre (azaz hemolimfára) menő harc veszi kezdetét, amelyben általában az első peterakó már fejlettebb, nagyobb lárvái felfalják a később érkező petéit vagy kisebb lárváit. A valódi fürkészdarazsak (Ichneumonidae) első lárvastádiumainak éppen ezért általában hatalmas, harcra termett rágói vannak. Emlékezhetünk, ők az „egy gazda - egy parazitoid” elvet vallják, így esetükben kulcsfontosságú minden hívatlan jövevény likvidálása. A későbbi lárvastádiumok rágói már normális méretűek, mert innentől már úgy sincs esélye másnak is kifejlődni, vagy kárt tenni a lárvában.

 A hóhér akasztása

Merőben más a helyzet, ha a későbbi peterakó hiperparazitoid, és elsősorban nem is a gazdaszervezetben érdekelt, hanem a már benne fejlődő darázslárvára utazik. Egy parazitoid darázs számára egy hiperparazitoid maga a megtestesült karma. A hiperparazitoid darázsfaj nősténye csak akkor petézik bele egy gazdaállatba, ha abban már ott fejlődik az elsődleges parazitoid lárvája, az ő valódi célpontja. A fertőzöttség „illatát” kemoreceptorokban gazdag, érzékeny csápjaival és tojócsövével „szagolja ki”. Amikor a tojócső nem eleve a darázslárvába szúr, a hiperparazitoid első, igen mozgékony lárvastádiumára vár a feladat, hogy felkutassa a darázslárvát a gazda testüregében, majd puha lárvabőrén bejáratot rágva belülről eleméssze. A szerencsétlenség és szenvedés e „matrjoskababa-szerű” láncolatában a legkisebb „baba” juthat csak el a kifejlett életszakaszig. De még hiperparazitoidnak lenni sem életbiztosítás, mert nekik is lehetnek hiperparazitoidjaik…

uj_kep_5.png

Matrjoska Alien (extremevidazz.com)

A kőszívű ember darazsai

A Baradlay fivérek története az egyik legismertebb irodalmi példa a testvéri önfeláldozásra. A poliembrióniás fürkészdarazsak azonban nem írnának könyvet erről, mert náluk ez természetes, mindennapi jelenség. A szivárvány-fémfürkészek sok fajánál a lárvák, bár klónok, mégsem teljesen egyformák. Egy részük egyfajta harcos kaszttá válik, a többieknél, a „hagyományos” darázslárváknál jóval mozgékonyabb, és erősebb rágókat növeszt. Feladatuk, hogy megvédjék testvéreiket az esetlegesen felbukkanó más darázslárváktól. Ez egyben életcél is, mert a harcos lárvák nem tudnak a későbbiekben kifejlett darázzsá alakulni.

uj_kep_6.png

Egy poliembrióniás szivárvány-fémfürkész „harcos” (a) és „normál” (b) lárvája. Cruz, 1981.

* * *

A megíratlan horrorkönyvünk képzeletbeli, hemolimfa-áztatta lapjait most becsukjuk. Bízom benne, hogy a sok szenvedés és halál mellett meg tudtam mutatni valamit abból a lenyűgöző komplexitásból is, ami e parányi, szabad szemmel sokszor alig látható darazsak életmenetét jellemzi. Herman Ottó szavainál szebb, találóbb lezárást el sem lehetne képzelni:

„E darazsak leginkább mutatják ki azt a csodaszerűséget, amelyet az anyatermészet az életet korlátozó, s így az életet az egyensúly értelmében szabályozó eszközeiben kifejt, amidőn az életet élet árán nemcsak a közönséges anyagcsere, hanem valóságos életcsere útján fakasztja.”

 

A bejegyzés trackback címe:

http://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr267960438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

attb2 2015.10.12. 17:51:16

Bámulatos! És földi halandó számára is jól érthető írás! Gratulálok!

villosa 2015.10.12. 20:52:12

Nagyon köszönjük!

a_dri 2015.10.12. 23:35:33

Szó szerint brutál jó cikk. :)

Barneby 2015.10.13. 18:59:25

Nagyon jó cikk volt, köszönöm. :)

Vidéki László 2015.10.13. 19:41:18

Nagyon érdekes és jól megírt cikk. Élvezet volt olvasni. Köszönöm!

zsolthatkilenc 2015.10.13. 20:44:31

Én azt még hozzátettem volna, hogy ezt a jelenséget a növényvédelemben is felhasználják, ha már úgyis hiperciki a permetezés. Ja ez már egy következő bejegyzés lenne. Tetszik amúgy

Krisz11 2015.10.13. 20:50:37

Félelmetes írás, írtanám az összes rovart.
Ok, tudom, ez nem helyes. De a hideg kirázott, mikor olvastam.

magyar anya 2015.10.13. 20:56:35

Gratulálok! Egy falatra benyomtam, olyan érdekes volt végig!

fogyasztói magastartás 2015.10.13. 21:04:04

Hatalmas poszt, fantasztikus blog! Le a kalappal!

Kriminalhauptmeister Harry 2015.10.13. 21:07:14

Nekem is nagyon tetszett, gratulálok a cikkhez! Csak így tovább! :)

venomspawn 2015.10.13. 21:27:15

A Halott Menyasszonyos idézetért külön plusz pont. Egyébként annak a filmnek az esetében a magyar szinkron kifejezetten jó lett, a dalok szövege is. ;)

sebi77 2015.10.13. 22:11:33

Mi értelme a hiperparazitoid életmódnak? Ennyire gyakoriak a fertőzött hernyók, hogy simán tud keresni egyet? És ha talál, miért előnyösebb abba petéznie, mint egy tisztába?

Vas Zoltán 2015.10.13. 22:27:38

@sebi77: A fő értelme az, hogy ez elsődleges parazitoid már leverte a gazda immunrendszerét, így a hiperparazitoidnak ezzel már nincs dolga. Kicsit hasonlít a helyzet a társbérlő (inquilin) gubacsdarazsakhoz: ezek nem tudnak gubacsképződést indukálni a növényen, ezért olyan gubacsdarazsak gubacsába petéznek, amelyek viszont igen (gyakran az eredeti gubacsgazda vesztére).

Vas Zoltán 2015.10.13. 22:37:47

Köszönöm a sok pozitív visszajelzést, örülök, hogy sokaknak tetszett!

murray 2015.10.13. 22:55:07

szívderítő egy írás volt , köszönjük :-)

László 88 2015.10.14. 00:04:20

Nagyon jó az írás. El tudná magyarázni, hogy ezek hogyan evolválódtak? Először gondolom mindegyik többféle hernyóba tudott petézni, később szakosodtak csak.

Mehley 2015.10.14. 03:46:15

Fantasztikus írás és nyelvezet, gratulálok!

"Yet the pain here that I feel, try and tell me it’s not real"

Fájdalmam, mit itt belül érzek,
próbáld, s mondd hogy nem égek. :)

Terézágyú 2015.10.14. 07:27:03

"Szándékosan nem fordítom le, nem tudnám ilyen tökéletesen visszaadni."

Tehát angolul elég jól tudsz ahhoz, hogy megértsd - de magyarul, a saját anyanyelveden nem tudsz annyira, hogy érthetően vissza tudd adni.
Értem.

Vas Zoltán 2015.10.14. 08:38:40

@Terézágyú: A megértés szerintem kevés a műfordításhoz. Külön szakmának tartom, nem vállalkoztam rá.

torma99 2015.10.14. 17:15:31

Nagyon tetszett az írás, most találtam rá a blogra. Egy eddig a mainstreamben nem tárgyalt témát dolgoztál fel. Eddig csak néhány BBC-s filmben láttam ezeket a darazsakat. Köszönöm!

Vas Zoltán 2015.10.14. 21:01:50

@László 88: Köszönöm! A parazitoidok evolúciója egy külön bejegyzés lehetne a jövőben, talán majd megírom. :)

Szilágyi András 2015.10.16. 12:51:15

Az első képet le kellene szedned vagy meg kellene magyaráznod, mert azon nem az van, mint amit a legtöbb olvasó feltételez.

Vas Zoltán 2015.10.17. 10:46:36

@Szilágyi András: Borítóképnek elmegy, mert szinte lehetetlen volt figyelemfelkeltő, jó, mégis szabadon felhasználható képet találni. Valótlant meg nem sugallok a képpel, mert ott mászik a darázslárva is is a gazdán. :)

Szilágyi András 2015.10.18. 22:12:35

@Vas Zoltán: Ettől függetlenül a korrektség kedvéért el kellene magyaráznod, hogy nem lárvával van tele és mindjárt szétdurran (mert az olvasók 99%-a tuti, hogy ezt hiszi), hanem a saját ürülékét hurcolja a hátán.

Booker DeWitt 2015.10.19. 02:31:00

@Szilágyi András: Jobban megnézve tényleg. Én is azt hittem, hogy lárvával van tele, de gyanús volt a rovar alakja.

Vas Zoltán 2015.10.19. 07:16:31

@Szilágyi András: Kedves András! A cikken már nem módosítok, a kommentben az ön magyarázatához annyit tennék csak akkor hozzá, hogy a gazda vetésfehérítő bogár (Oumena melanopus), a parazitoid fémfürkész, ami épp kibújt belőle pedig Tetrastichus julis. Valóban vélhető poliembriónás fertőzöttségtől szenvedő lárvának, bár ez jóval később kerül csak elő a bejegyzésben, és nem közismert életmód. Ugyanakkor, talán ez sem nagy gond, hiszen egy poliembrióniás lárva ugyanígy így néz ki, csak arról nem találtam szabadon felhasználható képet; erről a képről pedig nem szerepel valótlan állítás a szövegben. :) Üdv,

Vas Zoltán 2015.10.19. 07:19:22

@Vas Zoltán: Bocsánat, elírtam, Oulema melanopus.

never.mind 2016.02.18. 17:28:38

"Áldozatukat lassú, de biztos, fájdalmas agóniára ítélik."
A rovarok tehát éreznek fájdalmat?

Vas Zoltán 2016.02.19. 14:41:03

@never.mind: Természetesen. A fájdalomérzetnek nagyon alapos evolúciós okai vannak; beépített figyelmeztetés, negatív visszacsatolás, hogy amit éppen tesz az élőlény, azt ne tegye, mert károsítja a szervezetet.

ithil 2017.11.10. 21:58:12

van egyébként ilyen horror regény, ami az embert emésztő parazitákról (különleges bélférgekről) szól. Nick Cutter: A falka c. könyve. csak ajánlani tudom :)

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Google+, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

szabaduloszoba_oldalsav_banner.jpg

 

Hirdetés

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

google_plusz_gomb_blogra_200.jpg

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2016-1.jpg